Kipróbáltuk: Canon EOS R – teszt

0

Felépítés

Ergonómia

Amikor a gépet kibontottam a dobozából és feltekertem rá az új RF 24-105mm f/4 L IS USM objektívet, majd kézbe fogtam, két fő gondolatom volt. Egyrészt megállapítottam, hogy ez a gép így ezzel az objektívvel minden, csak nem könnyű. Másrészt pedig a fogása sem tűnt igazán kényelmesnek.

Rögtön elkezdtem az okokat keresni, hogy mi miatt érezhetem úgy, hogy nem könnyű a gép. Nos, maga a váz nem nehéz, hiszen akkuval és kártyával együtt 660 grammot nyom, ami egy EOS 5D Mark IV 890 grammjához képest több, mint 20 dekával könnyebb. Azonban ott van az RF 24-105mm f/4, ami viszont alig 10 grammal nyom kevesebbet, mint a DSLR-ekre fejlesztett 24-105-ös, így a kettő együtt már 1,4 kilót nyom, ez pedig már nem csekély.

Ráadásul az előző gépteszt pont a Nikon Z 7 volt, így még friss volt az élmény. Bizony, valami hasonlóra számítottam. Hozzá kell persze tenni, hogy a Nikonnál a 24-70mm f/4 objektív valóban könnyű darab, aminek az oka az, hogy jóval kevesebb lencsetagot használtak benne, mivel nem optikailag, hanem szoftveresen korrigálják a geometriai torzítást. A Canon ezzel szemben optikailag korrigál az RF 24-105mm-es objektívénél, így nem csoda, hogy nem lett könnyebb. Nyilvánvaló, hogy a tubuson és a motoron kívül a lencsetagokon nem lehet spórolni a minőséggel szembeni kompromisszum nélkül.

Azt viszont nem szabad elhallgatni, hogy az EOS R-hez készült RF 24-105mm f/4L IS USM objektív mintegy 2 cm-rel rövidebb, mint az EF bajonettes társa az adapterrel együtt. Méretben tehát mégis kisebb, mint egy azonos átfogású és fényerejű objektívvel használt DSLR.

A másik kérdéses pont a fényképezőgép ergonómiájával kapcsolatban a fogás volt. Mint kiderült, az EOS R jóval keskenyebb markolattal rendelkezik, mint akár egy EOS 6D Mark II, ami alapvetően még nem is lenne baj, de a nehéz objektívek használatakor a méretes markolat sokat dob a latba. Itt egyébként nem látom okát, hogy miért ne lehetett volna legalább olyan markolat vastagságot használni, mint a 6D-nél, hiszen hely bőven akad a bajonett és a markolat belső széle között – sőt, még a 24-105-öt felcsavarva is.

Azt azért nem állítanám, hogy nagyon kényelmetlen lenne a fogás, csupán arról van szó, hogy a Canon magasabb kategóriás DSLR-ek méltán jó hírű fogása nem öröklődött az EOS R-be. A kisujj még éppen elfér a markolaton, de annak vékonysága nem annyira kedvező. Így inkább egy EOS 800D fogásához tudnám hasonlítani.

Bekapcsoláskor érdekes kattanó hang hallatszik, amitől nem kell megijedni, ez ugyanis a redőnyzár hangja, amikor kinyit. Az EOS R ugyanis kikapcsoláskor zárja a redőnyzárat, ami jó is, de lehet rossz is. Jó, mert így objektív cserekor kisebb esély van arra, hogy porszem jut a szenzorra, viszont veszélyesebb is, mint egy DSLR-nél, hiszen itt semmi sem védi az egyébként érzékeny, igen vékony lamellákból álló zárszerkezetet.

Külsőre egyébként a gép nagyon pofás, szépek az ívek, találunk ismerős gombokat is, mint M.Fn, azonban mégsem mondhatjuk azt, hogy aki DSLR-ről jön, egy csapásra, átállás nélkül használhatja majd. Ennek több oka is van. Egyrészt egy teljesen új főkapcsolót alkalmaztak, amely ugyan az 5D és 6D szériánál megszokott helyen, a gép felső részének bal szélén található, de nem karként, hanem tárcsaként hozták létre. Így kicsit más a használata, jobban rá kell szorítani az ujjunkat, hogy elfordíthassuk.

A másik, ami rögtön feltűnik, hogy nincsenek meg a jó öreg dedikált ISO és fehér-egyensúly gombok, amelyek a DSLR-ek felső státusz LCD-je körül foglalnak helyet. De akkor hogyan állítunk majd érzékenységet? – gondolhatjuk első körben. Szerencsére van erre megoldás, méghozzá a programozható M.Fn gomb, ami 5 funkció beállítását kínálja, alapesetben elsőként pont az érzékenységét. Emellett hátul elhelyezett új, ún. M-Fn sáv is, ami egy termékfotón könnyen tűnhet gombnak, pedig nem az. Ez egy érintésérzékeny sáv, amire különböző funkciókat programozhatunk, többek között az érzékenységet is.
A csúszka használatához azt is beállíthatjuk, hogy alapesetben zárolva legyen és csak az ujjunk 1 mp-ig tartó bal szélen tartásával oldhassuk fel, megelőzve ezzel a véletlen elállítódást. Mindez egyébként nagyon jó, az örömbe azonban egy kis üröm is keveredik, hiszen a programozható funkciók száma viszonylag csekély és pl. mellőzi a rekeszérték vagy expozíció kompenzáció módosítást és még néhány olyan beállítást, ami videózásnál jól jönne.
A lehetőségek között ezeket találjuk:

  • ISO érzékenység
  • fehéregyensúly
  • élesség ellenőrzés (élőkép nagyítás)
  • videofelvétel
  • rugalmas előválasztásnál fénymérés
  • AF mező mód
  • felhasználói beállítások (C mentések)

Szintén nem a megszokott az üzemmód beállítása, ami inkább a kőprofi vázakat idézi, mintsem egy haladó középkategóriás gépet. Itt ugyanis nincs üzemmód tárcsa, csupán üzemmód gomb, amelynek megnyomására megjelennek a hátsó LCD-n a választható üzemmódok. Érdemes megemlíteni, hogy videó módba váltáshoz is így kell eljárnunk, a Mode gomb megnyomását követően az Info gombot kell lenyomunk, vagy az érintésérzékeny kijelzőn az Info feliratra kattintani. Így tudunk csak áttérni haladó videófelvétel módba (fotó módban a videófelvétel indítása gombbal P módban kezdhetünk el videót felvenni).

Hátul hiába keressük az 5D szériánál megszokott joystick-et, az az EOS R-re nem került. Bár nagyon nagy szükség nincs rá, az tény, hogy aki valamelyik 5D-ről érkezik, neki első körben hiányozni fog. A fókuszpont váltáshoz használhatjuk a hátsó négy irányú navigáló gombokat, de az érintésérzékeny LCD-t is (ráadásul akár az elektronikus keresőbe betekintés során is).

A gombok között egyébként jó pár funkciója programozható, így a videofelvétel gomb, az M-Fn, a státusz LCD melletti gomb, a Mode, az AF-On, a *, a fókuszpozíciógomb és persze a négy irányú navigáló gombok, valamint a Set gomb is. Ezek közül a videofelvétel gombon kívül mindegyik külön állítható be fotó és külön videó módhoz. A gombok funkcióira nincs olyan szigorú megkötés, mint a Nikon Z-nél, ahol egyes gomboknál csak pár funkció közül választhatunk, itt szinte mindegyik gombra ráprogramozható bármi, bőséges a választék. Sőt, a négy irányú navigáló gomboknál még több lehetőség van, itt az AF pont közvetlen mozgatása és az Fv (rugalmas előválasztás) módnál az automatikus érték is kiválasztható. További részletek a menüt bemutató videóban találhatók, így a lehetséges funkciók is ott tekinthetők meg (a rengeteg lehetőség miatt most külön nem pötyögnénk be mindet).

Az EOS R menüstruktúrája szerencsére nem változott, így legalább ez az a pont, ahol otthon érezheti magát bárki, aki korábban DSLR-t vagy prémium kompaktot használt a Canontól. A felvétel menü 6 képernyőnyi, ezt követi az 5 képernyőnyi fókusz menü, majd a lejátszás menü 3 képernyője, utána a 6 beállítás menüoldal, az egyedi funkciók testreszabásához szintén 6 oldalt kapunk, végül a saját magunk által létrehozható My Menu zárja a sort, amely 5 oldalas lehet, oldalanként max. 6 tétellel.

A könnyebb beállítást nem csak a menü, de a hátsó LCD érintésérzékeny kialakítása is megkönnyíti, így a megjeleníthető státusz kijelzés aktív módúra is váltható, azaz közvetlenül ezen a képernyőn is állíthatók a paraméterek. Alapesetben nem aktív a státuszkijelzés, így a nyakunban hordva a gépet az nem állítódhat el véletlenül. Érdekes azonban, hogy bár a státuszképernyőn látható az üzemmód, azt itt nem módosíthatjuk, csak a Mode gombbal (vagy másik gombbal, ha arra programozzuk).

Szintén nem mellékes a kezelés és használhatóság szempontjából, hogy a gép beépített Wi-Fi és Bluetooth LE vezérlőket is tartalmaz, így okostelefonra másolhatunk képeket, de akár arról vezérelhetjük is a masinát. A Canon EOS R is felébreszthető alvó módból Bleutooth-on keresztül, azaz ha felhelyezzük azt egy állványra, majd a gép inaktivitás miatt alvó módba vált (csökkentve az energiafelhasználást közel nullára), akkor okostelefonnal Bluetooth-on keresztül rácsatlakozhatunk és a Wi-Fi kapcsolódással felébreszthetjük, majdpedig a közvetített élőképet nézve akár exponálhatunk is.

A Canon Camera Connect alkalmazás egyébként lehetőséget kínál a fényképezőgép főbb paramétereinek módosítására is, így beállítható az érzékenység, rekesz, zársebesség, expozíció kompenzáció, a fehéregyensúly, LiveView fókusz mód, sorozat/önkioldó értékei.

Arra is van lehetőség, hogy az okos eszköz kijelzőjén megjelenő élőképbe belenagyítsunk, illetve kézileg (a kijelzőre koppintva) módosítsunk az élességen előre vagy hátra.
Jó hír, hogy Wi-Fi távvezérlés módban továbbra is elérhető marad a menü és ott is állíthatunk paramétereket.

Ha állványról fotózunk, memóriakártyát és akkumulátort is cserélhetünk anélkül, hogy a gépet a fejről vagy a talpról le kellene csavaroznunk.

Képérzékelő

A fő szenzor mérete és felbontása alapján rettentően hasonlít az EOS 5D Mark IV-ben találhatóhoz, így teljes pixelszáma 31,7 millió, amelyből 30,3 millió képpontot használ fel a gép a képalkotáshoz.

Nyilvánvalóan nem maradt el és nem maradhatott el a két részre bontott, Dual Pixel elrendezés, amelynek köszönhetően az élőképes élességállítás során rendelkezésre áll a gyors fázis-különbség érzékelés.

Az érzékenység tartomány kissé bővebb, a natív érzékenység maradt ISO100, felfelé haladva a lépésköz 1/3 Fé egészen ISO40000-ig, de e felett még az ISO51200 és az ISO102400 is kiválasztható (itt nincs köztes 1/3 Fé lépésköz). Lefelé ISO50-re terjeszthetjük ki az érzékenységet, de ekkor kicsit kisebb dinamika átfogással kell számolnunk.

Nagyon úgy tűnik tehát, hogy a Canon nem akart külön szenzort fejleszteni az EOS R-hez, azonban mégsem elégedett meg az EOS 6D Mark II szenzorával (és milyen jól is tette ezt!). Így adott volt a lehetőség, hogy az 5D Mark IV-ből örökítse át.

Az automatikus érzékenység beállításánál nem csak a minimum és maximum érzékenység, illetve a minimális záridő adható meg, de az is beállítható, hogy a reciprok szabályhoz képest milyen eltéréssel számoljon a gép (1, 2 vagy 3 Fé biztonsági tartalékot hagyjon-e rövidebb záridővel, vagy merészebben, 1, 2 vagy 3 Fé-kel hosszabb záridőt is választhat, utóbbi pl. stabilizátoros objektívnél jöhet szóba). Az egyre nagyobb felbontású gépeknél bizony erre szükség is lehet, hiszen ma már könnyen berázhatunk egy 50 mm-es objektívvel készült képet 1/60 mp-nél is, mivel a nagy felbontás miatt ez jobban meglátszik. Aktív és hosszú idejű fotózásnál (lásd pl. esküvők, rendezvények) ez bizonyára sokak számára komoly segítséget adhat majd.

Szintén az 5D Mark IV-re hajaz az is, hogy RAW formátumnál választhatunk Dual Pixel RAW-t is, amely a ketté bontott pixelek adatainak teljes elmentését jelenti és természetesen dupla fájlméretet eredményez (60-80 MB/fájl), de lehetőséget biztosít a fókusz enyhe, utólagos finomhangolására, bár az 5D Mark IV tesztjénél kiderült, hogy ez valóban igencsak visszafogott. De előrébb is lépett az EOS R, hiszen a DiGiC 8 processzornak köszönhetően már nem a második, de a harmadik verzióját használhatjuk a Canon RAW fájljának, azaz itt már a CR3 fájlformátum az, ami elérhető (csatornánként 14 bites színmélységgel).
Más EOS gépekkel szemben itt azonban nincs kisebb felbontású, ún. mRAW és sRAW, a kisebb fájlméretet itt erősebben tömörített C-RAW-val érhetjük el, ami valóban jobban gazdálkodik a tárhellyel, felbontása azonban marad 30 Mpixeles. Míg egy normál RAW fájl 30-35 MB méretű, a C-RAW 20-25 MB-ot foglal.

A maximális felbontás tehát 6720×4480 pixeles lett, a natív 3:2 oldalaránytól pedig többféle arány felé is eltérhetünk (szintén lásd a menüket bemutató videóban) és ezt rögzíthetjük a RAW fájlhoz is (a fájl mérete nem változik, de a Digital Photo Professional figyelembe veszi az igényelt oldalarányt).

Szenzor tisztítás

Nincs változás a szenzortisztítást illetően. Az új tükör nélküli, full-frame szenzoros rendszer első tagja is a Canon DSLR-ekben általános, automatikus ultrahang frekvenciás tisztító rendszert használja, amely kikapcsoláskor, vagy akár be- és kikapcsoláskor is működésbe lép (de bármikor aktiválható a menüből is). Ennek során a szenzor előtti féligáteresztő szűrőt egy-egy piezokristály rázza meg nagy frekvencián, amitől jó esetben a porszemek elválnak a szűrőről.

Ezen kívül a szokásos szoftveres portérkép is rendelkezésre áll, amit a Digital Photo Professional szoftverben használhatunk fel a porszemek okozta képhibák javítására.

Objektív

A Canon full-frame MILC rendszere az új, 20 mm-es bázistávolságú RF bajonettet kapta, ami a három full-frame MILC rendszer közül a legnagyobb (Sony 18 mm, Nikon Z 16 mm). Túl sokat mindez nem jelent, hiszen a gép mérete nem ezen a pár mm-en múlik, ugyanakkor az objektívek tervezésénél nem lesz mellékes. A bajonett átmérője az EF-hez hasonlóan 54 mm.

A géphez kitben a már említett RF 24-105mm f/4L IS USM objektív vásárolható meg, ezen kívül még három objektívvel készült a Canon a rendszer bevezetésére, az RF 50mm f/1,2 L USM nagy fényerejű standard fixszel, az RF 28-70mm f/2 L USM nagy fényerejű standard zoommal, valamint az RF 35mm f/1,8 MACRO IS STM makróobjektívvel.

Természetesen itt sem maradt el az adapter használatának lehetősége, amelyből többféle is létezik (de mind az EF és EF-S bajonettes objektíveket fogadja), így van olyan is, amely elektronikus gyűrűt is kínál, mint ahogy az RF objektívek is (a gyűrű funkciója programozható).

Kereső és LCD

Mivel tükör nélküli fényképezőgépről van szó, TTL optikai kereső szóba sem jöhet. A TTL nézetről azonban nem kell lemondanunk, csak az élőképet nem egy mattüvegen látjuk, hanem vagy a hátsó LCD-n, vagy az elektronikus keresőben.

Utóbbi kiváló felbontású, mintegy 3,69 millió képpontos, a képméret is remek, hiszen nagyítása 0,76×-es. Ez egy hajszállal kisebb, mint a Nikon Z 7-é, de a felbontás azonos (1280×960 pixel). Az OLED elektronikus kereső betekintés érzékelővel is rendelkezik, így a hátsó LCD és az EVF közötti váltás automatikus is lehet. Illetve pontosabban fogalmazva inkább automatikus. Külön gomb ugyanis nincs a két kijelző közötti váltáshoz, bár valamelyik gombra ráprogramozható a kézi váltás lehetősége.

A számszerű adatokon túl azonban nem mellékes az elektronikus kereső előtti optika minősége sem, amely a már említett Nikon Z 7-nél igazán precízre sikerült, a Canon modelljénél viszont nem érzem ezt a tökéletességet. Már az első alkalommal furcsa volt a keresőkép, később ki is derült ennek oka. Ez pedig az, hogy nem mindegy, hogyan nézünk a keresőbe. Ha pontosan középről nézünk bele, akkor nincs gond, de kissé a középponttól eltolódva már egy kis geometriai torzítás jelentkezik, ami a képközép torzulását is hozza.
Nem elviselhetetlen hiba ez, de mégis érdekes, hogy nem sikerült tökéletesen torzításmentes keresőképet alkotnia a Canonnak (konkrétan a kép sarkinál jól látható az optikai korrekció, mint a nagylátószögű objektívek esetében).

A keresőben a státuszkijelzésen kívül ugyanazokat láthatjuk, mint a hátsó LCD-n, így kompozíciós segédrácsot, két tengelyes elektronikus horizontot, valamint élő hisztogramot is.

A betekintési távolság 23 mm, így a szemüvegesek is gond nélkül láthatják a teljes élőképet. Dioptria korrekcióra itt is van lehetőség, -4 és +2 dioptria között.

A gép hátsó LCD-je teljesen új, nem azonos sem az 5D Mark IV-ével, sem a 6D Mark II-ével, bár ha párhuzamot kellene vonni, inkább utóbbira voksolnék. No nem a felbontása miatt, hanem a teljesen kihajtható és elfordítható megoldása miatt.

A 3,15″ képátló közelítőleg megegyezik az 5D Mark IV-nél használttal, a képpontszám viszont 1,62 millió helyett 2,1 millió szubpixel. Sokszor elmondtuk már, hogy ezt a számszerű adatot kellő távolságtartással kell kezelni, hiszen nem mindegy, hogy RGB, vagy RGBW kialakítású a kijelző (előbbinél 3, utóbbinál 4 szubpixel alkot egy pixelt: a részletgazdagság változatlan, de a képpont szám utóbbi esetben 25%-kal magasabb).

Az LCD-ről készült közeli makrókép alapján elmondható, hogy ahogy a Nikon Z 7-nél, úgy itt a Canon EOS R-nél is a kijelző felépítése valahol a fent említett kettő között található, hiszen nem tisztán RGB megoldású, de nem is RGBW. Valójában RGBRGW kialakítású, részlegesen pentile elrendezéssel találkozunk. Hasonlóval, mint a Z 7-nél (de nem megegyezővel!).

Szerencsére ez nem a tipikus, recés éleket adó pentile, ahol a vörös, zöld és kék képpontok sem egymás alatt, hanem átlósan helyezkednek el, mint pl. az EOS M50 esetében. Itt a vörös és zöld képpontok pontosan egymás alatt vannak, míg a kék és fehér képpontok mutatnak csak pentile elrendezést. Így aztán a valódi felbontás sem csökken, hiszen a magasabb fényerőt nyújtó fehér képpontok a kék helyét foglalják el (amik kisebb fényerőn megfeleltethetők valamilyen szinten a kék komponensnek), így továbbra is 3 képpont alkot majd egy pixelt, azaz nyugodtan rámondhatjuk, hogy ez a kijelző 700 ezer pixeles, vagyis 1024×683 pixelt ad (az 5D Mark IV-nél 900×600 pixel). A részletgazdagság remek, a függőleges vonalaknál sem látni recézettséget, vagy pixelesedést.

A betekintési szög a gyártó leírása szerint 170 fokos, gyakorlatilag teljesen lentről és teljesen fentről is jól látható a kép, így ha nagyon gyorsan kell fel fölül fotózni és nincs idő a kijelző kihajtására, majd lefelé fordítására, akkor is látni fogjuk az élőképet (persze egy világos égbolt tükröződése már ronthatja a helyzetünket).

A háttérvilágítás erősségét van lehetőségünk módosítani, sőt, a színezetét is, igaz, itt csak néhány opció érhető el, mint melegebb, és három hidegebb.

Felvétel módban az Info gombbal a kijelzőkön megjelenő információk mennyiségét változtathatjuk, illetve a státuszképernyőt is elővarázsolhatjuk. A kompozíciós segédrács a beállítás menüben kapcsolható ki vagy be, illetve itt adható meg a megjelenési módja is (3×3, 6×4, 3×3+átló). A státuszképernyőn a Q betű megérintésére aktív módba léphetünk át, ahol közvetlenül módosíthatjuk a paramétereket.

Lejátszás során szintén az INFO gombbal válthatók a megjelenített kép adatai, amelyek között a részletes felvételi infókon túl, színcsatornánkénti hisztogramot is találunk. A visszanézett képek legfeljebb 10×-es mértékig nagyíthatók, ami a fókusz tökéletes ellenőrzését is lehetővé teszi. Az élességet az egymás utáni képeknél is összevethetjük, hiszen az elülső tárcsával nagyított nézetben is lapozhatunk köztük.

Itt is van lehetőség a képek csoportos lapozására: lapozhatunk 10, 100 képenként, de különböző egyéb szempontok (pl. mappa, dátum, értékelés) szerint is.

Az EOS R is kapott felső státusz LCD-t, de a DSLR-ekkel szemben ez mátrix OLED kijelző (milyen érdekes, a Nikon Z 7-é is). Itt az üzemmódot látjuk alapesetben, kikapcsolt gépnél is, bekapcsolást követően az akku állapot, a rekesz, a záridő, az expozíciós skála és az érzékenység jelennek meg. Érdekes, hogy a DSLR-ekkel szemben itt a hátralévő képek száma nem látható.
A kijelző melletti, lámpa ikonnak ellátott gomb nem csupán a háttérvilágítás bekapcsolására szolgál. Egyszer rövid megnyomása a kijelző tartalmának cseréjére szolgál, ugyanis ilyenkor vált a kijelző és az AF mező módot, sorozat/önkioldó módot, fehéregyensúlyt, fókusz módot, fénymérést, képstílust, fájlformátumot, hátralévő képszámot és a videós beállításokat jeleníti meg. A gép kikapcsolása után a kijelző tartalma visszatér az előzőekben írtakhoz.
A gomb 1 mp-ig tartó folyamatos nyomva tartása után bekapcsol a kijelző világítás, amely azonban nem szokványos háttérvilágítás, mint a DSLR-ek státusz LCD-jénél, hanem a képpontokat külön világító OLED típusú.

Vaku

Beépített vaku nem került a gépre, van viszont vakupapucs E-TTL II rendszer- vagy középpontos értinkezőjű vakunak (vagy vakukioldónak).

A rendszervakuk esetében beállítható, hogy milyen fénymérési módot használjon, illetve elérhetők a villanó fontosabb funkciói is, valamint akár egyedi beállításait is megváltoztathatjuk. Megszabhatjuk a rekeszelőválasztás módban használt vakuszinkron időt is, ami itt maximum 1/200 mp (ez is mutatja, hogy 6D széria feletti gépről van szó, hiszen ott 1/180 mp a szinkronidő).
Vakut csendes módban (csak elektronikus zár) nem használhatunk.

Csatlakozók, akku, memóriakártya

Csatlakozók tekintetében is az 5D Mark IV és a 6D Mark II közé tehető az EOS R. Van USB Type-C csatlakozó és mini HDMI (Type C) kimenet is, valamint mikrofon bemeneten kívül fejhallgató csatlakozó is, sőt, vezetékes távvezérlő is használható (2,5″ jack, szemben az 5D széria N3 típusú aljzatával szemben), viszont nincs vakuszinkron kimenet (az opcionális markolaton érhető el).

Akkumulátorból a felső és középkategóriás DSLR-eknél elterjedt LP-E6 és LP-E6N használható. A gyári akku 7,2V feszültség mellett 1865 mAh kapacitású, azaz 14 Wh energiát képes tárolni. A hálózati töltő is maradt a rég bevált, amely kb. 2 és fél óra alatt tölti fel az akkut teljesen üres állapotból. Töltés közben 50%, 75% és 100%
töltöttségi jelzést olvashatunk le a töltőről. Ezen kívül azonban az USB Type-C csatlakozón keresztül is tölthetjük a fényképezőgépben lévő akkumulátort, vagy az opcionális portrémarkolat használata esetén a markolatban lévő akkumulátorokat is.

A töltöttséget a keresőben és a felső státuszképernyőn is folyamatosan ellenőrizhetjük, ezt négy szegmenses ikon jelzi vissza nekünk. A menüben százalékos pontosságú érték is leolvasható, illetve az elhasználódás mértéke is hozzávetőlegesen elérhető (három szegmenses megjelenítéssel).

Ma már a profi fotósokat (sőt egyes gyártóknál az igényesebb amatőröket is) dupla kártyafoglalattal kényeztetik, itt azonban meg kell elégedjünk eggyel. Emiatt is az 5D Mark IV alá sorolhatjuk ezt a gépet. Viszont a 6D Mark II-nél többet tud, hiszen itt az UHS-II kártyák nagyobb sebességét is kihasználhatjuk.