Kipróbáltuk: Canon PowerShot G3X teszt

0

Különlegességek

Stabilizátor

A Canon PowerShot G3X fényképezőgépbe 5 tengelyes optikai stabilizátort építettek, ebből két tengely optikai, három pedig digitális stabilizációt kínál. Utóbbi videófelvételnél hoz további előnyt. A 2 optikai tengely stabilizációja első hallásra kevésnek tűnhet, mivel más gyártók már valódi 5 tengelyest kínálnak, de mint látni fogjuk, a tengelyek száma csak egy dolog, a másik a hatékonyság. A stabilizátor egyébként beállítástól függően a teljes élőképen is működhet, de választhatjuk a stabilizálás szempontjából hatékonyabb, csak az exponálás során működő állapotot is.

A teszt tele állásba állított objektívvel készült, 1/3 Fé-enként különböző záridőkkel, záridőnként 10-10 képpel ki- illetve bekapcsolt (csak exponáláskor működő) stabilizátorral. A képeket monitoron 1:1 nézetben ellenőriztem. Ahol nem látszódott berázódás, azt elfogadtam használható képnek. Ez azt jelenti, hogy minimális lágyulás még belefért.
Az így kapott számokból egyfajta értékelését képezhetjük a stabilizátornak, persze ez igen szubjektív, hiszen maga a válogatás is az volt.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a stabilizátor 2 1/3 Fé előnyt tud adni, ami jó hatékonyságot jelent.

berázott fotók aránya különböző zársebességeknél

Stabilizátor ki és bekapcsolt állapotban: 600 mm, 1/160 mp

Beépített ND szűrő

Bár a gép csak 1/2000 mp-es zársebességre képes, s elektronikus zárral ezt nem javíthatjuk, a gyártó gondolt a tűző napsütlésben is kis mélységélességet szerető, illetve a hosszú záridő szerelmeseire is. Az objektívben 3 Fé-es ND szűrő található, amelyet igény esetén bekapcsolhatunk. Talán egy kicsit alulméretezett ez a szűrési hatásfok, s egy ND6-os vagy ND8-as jobb lehetne, főleg tájkép fotózásnál, de ez is több, mint a semmi. F11-es maximálisan szűk blendénél, az alap ISO125 érzékenységnél esti fényeknél 0,3 mp-es záridő adódhat, amely még nem elegendő pl. a hullámzó vízfelület szép elmosásához, ND szűrővel mindezt 2,5 mp-re növelhetjük.

Wi-Fi és NFC

A Canon PowerShot G3X is támogatja a vezeték nélküli LAN hálózatokat, melynek segítségével okostelefonnal/tablettel, vagy számítógépünkkel alakíthatunk ki kapcsolatot. A gép vezérlését is elvégezhetjük androidos vagy iOS-es eszközről, ez előtt a Canon Camera Connect alkalmazást szükséges telepítenünk, amely háromféle szolgáltatást nyújt:

  • Megoszthatjuk a fényképezőgép memóriáján tárolt képeket a kapcsolódó készülékkel.
  • Távvezérelhetjük a fényképezőgépet (pl. okostelefonról).
  • Helyinformációkat adhatunk a gépen tárolt képeknek (Geotagging).

A Wi-Fi funkció indítására a gépen külön gombot helyeztek el. Ezt megnyomva a gép létrehozza a Wi-Fi hálózatot, amelyre az okos eszközünkkel kell csatlakoznunk, majd a Canon Camera Connect alkalmazást elindítanunk.

Dinamika tartomány javítás

A korábbi Canon gépeknél még Csúcsfény árnyalat elsőbbség címszóval volt elérhető az a funkció, amelynek feladata HDR képkészítés nélkül a legvilágosabb képterületek, vagyis a csúcsfények kiégésének megakadályozása úgy, hogy a kép kontrasztja, vagyis a többi árnyalat módosítatlan legyen. Ezt a PowerShot G3X-nél Dinamika tartomány javításnak nevezi a Canon. Működésében azonban nem láttunk különbséget a Csúcsfény árnyalat elsőbbséghez képest. Bekapcsolása után némileg csökken az érzékenység tartomány, ugyanis nem állíthatunk ISO125-öt, a minimum érzékenység ISO250 lesz. Cserébe JPEG képeknél valóban sokkal jobban jelennek meg a csúcsfények, s részletekből is több marad. RAW képekre nincs hatással, de a Lightroom már eleve vigyáz a csúcsfényekre, így komolyabb eltérést itt már nem tapasztaltunk. Kikapcsolt és automatikus állapoton kívül 200%-os érték választható. Az alábbi JPEG képek a kikapcsolt és bekapcsolt állapot különbségét szemléltetik:

Árnyék javítás és i-Contrast

Az Ányékjavítás elviekben a sötétebb részek kivilágosítására szolgálna, kikapcsolt és automatikus állása van. Hatása a szokásos tesztképünkön nem volt érezhető. Ezzel szemben az utólagos i-Contrast jóval látványosabb, igaz, ez már nem csak a teljesen árnyékos, sötét részeket, hanem a középtónusokat is feljebb húzza.

Kreatív képek

Az üzemmódtárcsa egy külön állása a kreatív képek mód, ahol egy expozícióból többféle, különleges hatású képet készít a gép effektezéssel, illetve automatikus képkivágással.

Képi effektek

A felvételi képstílusokon (normál, élénk, szépia, fekete-fehér, diapozitív, világosabb és sötétebb bőrszín, élénk kék, élénk zöld, élénk piros és 1 saját beállításon) túl felvétel módban különböző kreatív szűrők állnak rendelkezésünkre, amelyek részben paraméterezhetők (főképp színezetben, vagy kontrasztban, de a halszem hatásnál annak erőssége befolyásolható). Ezeket csak felvételezéskor választhatjuk ki, utólag, lejátszás módból szerkesztéssel nem hozhatjuk létre a különleges effektet tartalmazó képeket.

A háttérelmosás effekt a fenti, síkbeli témán nem mutatja meg igazi oldalát, így készítettünk egy arra sokkal alkalmasabb bemutató képpárt is:

Háttérelmosás

HDR

Noha ma már a HDR funkció nem tartozik igazából a nagyon különleges szolgáltatások közé, hiszen rengeteg gép kínálja már így, vagy úgy, mégis érdemes róla említést tenni.

A képi effekteknél már láttunk rá egy példát, persze az igazat megvallva abból pont az nem látszott, ami a HDR lényege, azaz a nagy dinamika átfogás, az árnyékos, sötét részekben a több részlet megmutatása, ugyanakkor a csúcsfényes területeken a kiégés megelőzése, összefoglalva tehát a dinamika-átfogás bővítése.

A Canon PowerShot G3X-nél (ahogy az EOS M3-nál is), sajnos csak témamódszerű HDR érhető el, azaz ilyenkor az érzékenység és a fehéregyensúly is csak automatikus lehet, a képalkotásba beleszólni maximum az expozíció korrekcióval lehet.

Módosíthatjuk még a HDR effekt módját is, a természetes jellegű igazából semmi HDR-nek megfelelőt nem végez, sőt, még a csúcsfények hamarabb ki is égnek. A többi között találunk jó hatásút, de eltúlzott effektezésűt is. Persze ízlések és pofonok különbözőek. Íme hát a választék: