Kipróbáltuk: HP Photosmart C4280 teszt

0

Mérések

Sebesség, minőség, tesztek

A sebességteszteket szokás szerint a nyomtató számára legkevésbé megerőltető szöveges dokumentumokkal kezdtük. Elsőként az A4-es, egyszínű dokumentumunk került sorra, melynél normál minőségben 11, maximális beállításban pedig 60 mp-re volt szüksége. A normál nyomat még jól olvasható, elfogadható minőséget adott, bár a betűszélek nem voltak túl határozottak , ezért kissé elmosódott hatású maradt a nyomtatási kép. Maximális minőségnél már sokkal jobb eredményt ért el. A szöveg élesebb, még olvashatóbb volt.

A teszt a színes ábrával kombinált szöveg nyomtatásával folytatódott, ami minőségre hasonló eredményt mutatott a sima szöveggel. A fekete festék fedettsége mindenhol erős volt. Itt is homályosabb lett a normál beállítás, de még bőven az elfogadható szinten belül. A maximális minőségi érték jobb eredményt és élesebb betűkörvonalakat adot. A színek visszaadása hasonlított a Deskjet D4260-nál látottakhoz. Nem hiába, hiszen mindkét gép azonos patronokat használ. Általában jó színeket kaptunk, erősebb szemcsézettel, mint a több színkomponensű nyomtatóknál. Ezen kívül a kék színek sápadtabbnak, valamivel szürkébbnek tűntek a drágább modellek nyomatain lévőkhöz képest. A sebesség is alapesetben 20 mp volt, maximális minőségnél pedig 80 mp-et kellett várnunk a nyomatra.

Nyomtatott szöveg írásképe

Színes dokumentum részlete

Multifunkciós nyomtatóról lévén szó nem maradhatott ki a másolás sem. Egy színes A4-es oldalt választottunk erre a célra. Elsőként fekete fehérben másoltuk és a kontraszt terén nagyon jó eredményt kaptunk. Fedettségben nem érte el egy drágább multifunkciós szintjét, de ez csak nagyon közelről nyilvánvaló. Normál nézési távolságból egy elég jó dinamikájú, megfelelő arányú sötét területtel rendelkező másolatot kaptunk. Ugyanez igaz a színes változatra is, ahol a jó kontraszt mellett az eredetivel közel megegyező színeket produkált. A FF másolat 46, a színes 62 másodperc alatt készült el.

Következhetett a multifunkció újabb áldása a szkennelés, melyhez a már említett HP Scan szoftvert használtuk és 1200 dpi felbontásban végeztük el. Ezúttal is A4-es méretben dolgoztunk, melynek beolvasásához 4 perc 12 mp-re volt szüksége. A szkennelés idejét a lámpa első mozdulatától a végigfutás befejezéséig mértük.

Végül a fotónyomatatás került sorra, melynél 10 x 15 cm-es és A4-es fényképeket nyomtattunk. Meglepetés nem ért, hiszen a nyomatok minősége nagyon hasonlított a Deskjet D4260-hoz. Jó minőséget várhatunk tehát tőle, de ennél nem többet. Semmiképpen sem hasonlítható például a múlt heti HP Photosmart D7460 hattintás nyomataihoz. Ez főleg az élesség terén nyilvánul meg, közelről szemlélve pedig nyilvánvaló, hogy a C4280 sokkal szemcsésebb képet ad. A színtelítettség és kontraszt is kissé elmarad a drágább készülékektől. Bár szemre nekem inkább ez a visszafogottabb kontraszt tetszett jobban. Ahogy a színes ábránál a fényképeknél is érezhetően gyengébb a kékek jelenléte.

A 10 x 15 cm-es nyomatot 1200 dpi-vel szkenneltük be (Canon Lide20) a jobb láthatóság érdekében, amely így teljes terjedelmében megtekinthető. Vigyázat, igen nagy fájl (~24MB)!

képkivágás 1200 dpi-s szkenről

teljes kép

Bár a dokumentum nyomtatásnál egy picit elmaradt tesztmezőnyünk hasonló tagjaitól, a fényképnyomtatás terén fordult a kocka és Photosmart C4280 lett az idei mezőny leggyorsabbja. Előnye persze nem számottevő – mint ahogy hátránya sem volt az – de a 10 x 15 cm-es fényképpel 75, az A4-essel 231 másodperc alatt végzett. Utóbbi például több mint másfél perccel volt jobb a hasonló tintákat használó D4260-nál.

A nyomatok vízállósága a HP esetében kizárólag a papírtól függ. A tinták minden esetben ellenállnak a nedvességnek, ha megfelelő hordozót használunk. Ez a HP saját gyártású papírjai közül az Advanced Photo Paper, amely 20 mp-es, teljes víz alá merítés után is megőrizte eredeti színeit, így nagyobb igénybevételhez inkább ezt ajánljuk. A tesztet többnyire a gyártó legjobb minőséget adó Premium Plus sorozatával végeztük, amely pont ezen a téren marad el az Advanced szériától, képminőségben viszont láthatóan jobb eredményt érhetünk el rajta. Ha a képeket bekeretezésre, vagy albumba szánjuk, leginkább ez a hordozó ajánlott.

HP Premium Plus Glossy

HP Advanced Photo

A színtér vizsgálatot a colormanagement.hu végezte:

A színtér mérési teszt nem okozott különösebb meglepetést, eredményei nagyjából az árak alapán elvárható eredményt hozta. Az EPSON 4880 rendelkezett a legnagyobb gamuttal, ezt azonban a bekapcsolt colormanagement jelentősen lekorlátozza (ez lehet hibás beállítás eredménye is), illetve jól mutatja, hogy a nagy színtér kihasználásához a színhelyes nyomtatáshoz megfelelő (proof) szoftverre és beállításokra van szükség.
Kicsit csalódás az A3-as HP nyomtató gamut eredménye, egy ilyen értékű nyomtatótól jobb eredményt vártunk (beállítási hiba?), persze a nagy nyomtatási méret sokmindenért kárpótolhat. A HP PS Express is a mezőny végén ért célba, bár ez árát tekintve érthető is.
A többi nyomtató közel azonosan teljesített, közülük a választás inkább a hozzáadott szolgáltatások és ár/teljesítmény függvénye, és nem a maximális nyomtatható színtér alapján határozható meg.

sRGB:

AdobeRGB:

A nyomtató és a HP Preimum Plus Satin papír színtér profilja innen letölthető.

Az alábbi sebességadatok mérésekor a lapbehúzás első mozzanatánál indítottuk el a stoppert, és akkor állítottuk le, amikor a kész nyomat a lapkiadó tálcára esett. A megadott értékek 1-1 lap nyomtatására vonatkoznak és nem tükrözik az egymás utáni több kép nyomtatás lap/perc sebességét.

Sebességek
A4 fekete-fehér dokumentum (zárójelben a max. érték) 11 (60) mp
A4 színes dokumentum (zárójelben a max. érték) 20 (80) mp
10×15 cm fotó 75 mp
A4 fotó 3 perc 51 mp

Kiegészítők

A nyomtató dobozában a következőket találjuk:

  • HP Photosmartt C4280 nyomtató
  • 2 db tintatartály: HP 350 fekete (4,5 ml) és HP 351 cián, bíbor, sárga (3,5 ml)
  • Hálózati tápegység és kábel
  • Használati és üzembe helyezési útmutatók
  • Szoftver CD

Értékelés

A multifunkciós készülékek ma már nem csak az irodák játékszerei, hanem akár otthoni számítógépünk hasznos kiegészítői is lehetnek. A HP Photosmart C4280 sem a elsősorban a vállalkozásokat célozta meg, hanem az otthoni felhasználókat. Terhelhetősége – 1000 oldal/hó – is erre utal és alacsony árával sem riasztja el az átlagembert. Persze nem rossz befektetés lehet kisebb irodák számára sem, ahol nem elsősorban a „papírgyártás” a cél, és ahol szeretnék egy kis helyen elférő berendezéssel megoldani a néha felmerülő nyomtatási, másolási és lapolvasási feladatokat. Kisirodai használatnál mindenképpen az XL jelölésű kellékanyagokat javasoljuk, amelyekben a normál tintamennyiségnek kb négyszerese található.

Ahogy a néhány hete bemutatott D4260-nál, ennél a készüléknél sem a minőségen, hanem jelen esetben a sokrétű szolgáltatáson és az alacsony áron. Mindenben inkább átlagos, vagy esetleg jó eredményeket mutatott, de semmiben sem kiemelkedőt. Éppen ezért nem a sasszemű fotóamatőrök, hanem inkább a családi „irodák” mindenese lesz.

A HP Photosmart C4280 hazai bruttó fogyasztói ára 24 990 forint.

Pro és kontra
előnyök hátrányok
  • Egyszerűen kezelhető
  • Jó színek és kontraszt a másolásnál
  • Gyors fotónyomtatás
  • Tudásához képest olcsó
  • Nem veheti fel a versenyt egy komolyabb fotónyomtató minőségével
  • Normál módban elmosódott betűszélek
  • Gazdaságtalan 2 patronos megoldás