Kipróbáltuk: Nikon 1 S2 teszt

0

Bevezetés

A Nikon a cserélhető objektíves tükör nélküli rendszerében kezdetben csak két modellt indított, a fejlettebb 1 V-t és a kedvezőbb árú 1 J-t (igaz, a Canon még ekkora választékkal sem rendelkezik, még 2014-ben sem). Tavaly év eleján a Nikon bevezette a palettára a belépő szintű 1 S1 modellt, amelynek idén jelent meg az első frissítése.

A Nikon 1 S széria nem titkoltan a belépő szintre készült, azoknak a felhasználóknak, akik nem igénylik a legmodernebb szolgáltatásokat és a legfrissebb fejlesztéseket. Látszott ez már az 1 S1-nél is, hiszen az abban az időben testvérmodell 1 V2 és 1 J3 már 14 Mpixeles szenzorral dolgoztak, míg az 1 S1-be a korábbi 10 Mpixeles képérzékelő került. Nincs ez másként idén sem, az 1 V3 és 1 J4 az új 18 Mpixeles CMOS köré épül, az 1 S vonal viszont most kapta meg a 14 Mpixeles szenzort.

De nem csak ezen a téren kell megkötésekre számítani, egyéb területeken is tetten érhető a szándékos „butítás”. Mindezt persze azért, hogy az igen kedvező árú gép ne veszélyeztesse a komolyabb 1 J4 és 1 V3 modelleket (a vízálló 1 AW1 nyilván különlegessége miatt nem lenne veszélyben). Nem kell ezen meglepődni, ez nem csak itt, de más területeken is megfigyelhető, akár szórakoztató elektronika, akár autógyártás, mindenhol így működnek a dolgok.

A Nikon 1 jelenlegi termékvonala tehát pillanatnyilag így néz ki:

Nikon 1 MILC termékpaletta
(zárójelben a bejelentés éve)
belépő szint Nikon 1 S2 (2014)
középkategória Nikon 1 J4 (2014)
időjárásálló modell Nikon 1 AW1 (2013)
haladó kategória Nikon 1 V3 (2014)

Mint írtam, a Nikon 1 S2 szép lassan követi az 1 V és 1 J vonal képességeit (de nem mindet), egy évvel lemaradva mögötte. Míg tavaly csak az 1 J4 és 1 V3 modellekkel tudtuk összevetni az 1 S1-et, idén már az előddel is megtehetjük ezt. Mindezek előtt azért nézzük át gyorsan, mit is kínál a Nikon 1 S2 tükör nélküli cserélhető objektíves gépe:

A Nikon 1 S2 főbb jellemzői:

  • Képérzékelő: 14,2 Mpixel, 1″ típusú CMOS szenzor
  • Érzékenység: ISO200-12800, 1 Fé lépésekben
  • Objektív: Nikon 1 bajonettes
  • átnézeti kereső nincs
  • beépített vaku (1/60 mp szinkronidő)
  • elektronikus zár
  • rekesz- és zársebesség előválasztás, teljes kézi üzemmód
  • RAW formátum támogatása
  • LCD: 3″ 460e szubpixel
  • 1920×1080 pixeles videórögzítés (30 vagy 60 kép/mp), sztereó hangfelvétel
  • 20 kép/mp sebességű sorozat AF-szal, 60 kép/mp rögzített fókusszal
  • hibrid automatikus élességállítás, arcfelismerés
  • microSD/microSDHC/microSDXC kártyahely
  • Li-ion akkumulátor (270 kép kapacitás CIPA mérés szerint)
  • Hi-Speed USB2.0 és mini HDMI csatlakozás

Külsőre semmi változás nem érte a gépet (leszámítva, hogy a csatlakozókat fedő ajtó picit más ívet kapott), a változások a belbecset érintették. Nézzük hát, miben fejlődött az 1 S2 az elődhöz képest:

A Nikon 1 S1 és 1 S2 közötti főbb különbségek
Nikon 1 S1 Nikon 1 S2
Szenzor felbontása 10,1 Mpixel 14,2 Mpixel
Érzékenység ISO100-6400
1 Fé-enként
ISO200-12800
1 Fé-enként
Sorozat sebesség 5, 15, 30, 60 kép/mp 5, 10, 20, 30, 60 kép/mp
Aktív státuszképernyő Nincs Van, részleges
Memóriakártya SD/SDHC/SDXC microSD/microSDHC/ microSDXC
Méretek 102 × 60,5 × 29,7 mm 101 × 61 × 29 mm
Tömeg 240 gramm 190 gramm

Bár egyetlen táblázatban nehéz pontosan és részleteiben összefoglalni az egyes modellek közötti különbségeket, javarészt azért fel lehet térképezni ígyis, hogy a belépőszint és a komolyabb változatok miben térnek el egymástól. Íme:

Nikon 1 S2 Nikon 1 J4 Nikon 1 V3
Szenzor 14,2 Mpixel
CX CMOS
18,2 Mpixel
CX CMOS
18,2 Mpixel
CX CMOS
Érzékenység ISO200-12800
1 Fé-enként
ISO160-12800
ISO200-tól 1 Fé-enként
ISO160-12800
ISO200-tól 1 Fé-enként
Zajszűrés ki/be ki/be ki/be
Max. zársebesség 1/16000 mp 1/16000 mp 1/16000 mp (mechanikus zárral: 1/4000)
Kijelző 3″ LCD
460e szubpixel
fix
3″ LCD
1,037 millió szubpixel
fix
3″ LCD
1,037 millió szubpixel
fix
Kereső nincs nincs opcionális
Külső vaku csatlakozás nincs nincs van
Beépített vaku van (5-ös kulcsszám) van (5-ös kulcsszám) van (5-ös kulcsszám)
Sorozat 5, 15, 30, 60 kép/mp 5, 15, 30, 60 kép/mp 5, 15, 30, 60 kép/mp
Wi-Fi nincs van van
Virtuális horizont nincs nincs van
Videó max. 1920×1080, 60i/30p
H.264
sztereó hang
max. 1920×1080, 60i/30p
H.264
sztereó hang
max. 1920×1080, 60i/30p
H.264
sztereó hang
Memóriakártya

microSD/microSDHC/ microSDXC microSD/microSDHC/ microSDXC microSD/microSDHC/ microSDXC
Méretek 101 × 61 × 29 mm 99,5 × 60 × 28,5 mm 110,9 × 65 × 33,2 mm
Tömeg (váz) 190 gramm 232 gramm 324 gramm