Kipróbáltuk: Olympus E-300 teszt

0

Felépítés

Az E-300 – bár jelentősen alacsonyabb, mint az E-1 – markolat kialakítása biztos fogást tesz lehetővé, igaz, a súlyelosztás nem egyenletes, csak a markolatot fogva a gép balra húz, célszerű tehát az objektívet is megtámasztani. Borítása a műbőr hatású gumi, ami izzadt ujjak esetén is csúszásmentes marad, ráadásul a markolat elején látható, kiemelkedő rész megakadályozza, hogy a gép kicsússzon a kezünkből. A fényképezőgéphez HLD-3 jelű portré markolat is illeszthető, amelybe két BLM-1-es Li-ion akku helyezhető. A kiegészítő markolatra csak exponáló gomb került, a vezérlő tárcsa nem.

Az exponáló gomb a hagyományos értelemben vett kétállapotú „gumis” megoldású. Az élességállítást kezdeményező, félig lenyomott állapot és az exponálást kiváltó teljes lenyomás között nincs túl nagy erőkülönbség, de mégis jól elkülöníthető a két állapot.


kereső és a státusz sor

A kereső által létrehozott kép mérete nagyjából megegyezik az E-1-ével, itt ugyanis 19,5 fokos szög alatt látható. A lefedettség viszont csak 94%-os (az E-1-é 100%-os). A létrehozott kép tehát megfelel egy 55 cm-es tévé képernyőjének 124 cm-ről adódó látványának. Hosszú expozíciós időknél a keresőn beszűrődő fény ellen a nyakpántra felhelyezhető, és a szemkagyló helyére illeszthető gumi fedlap használható.

A szemüveget viselők szemüveg nélkül is használhatják a keresőt, hiszen azt dioptria-korrekcióval ellátták (-3.. +1 dioptria). A keresőben, a keresőkép mellett jobbról látható a státusz sor, melyből a legtöbb fotózási paraméter leolvasható: rekeszérték, zársebesség, fókusz megerősítés, vakuhasználat, fehéregyensúly jelzés, fénymérés-rögzítés, expozíció-kompenzáció (számszerűen), fénymérés módja, akku állapot, üzemmód (P, A, S, M). Az itt lévő számok ill. szimbólumok színe zöld, fényereje a környezeti megvilágítástól függően lehet világosabb vagy sötétebb. A fényképezőgépben lévő mattüveg megegyezik az E-1 FS-1 jelű mattüvegével, bár itt ez nem cserélhető. A mattüvegen a három fókuszpont és a középre súlyozott fénymérés köre látható.


felvétel információk

A fényképezőgépre státusz LCD nem került, funkcióját a hátsó, 1,8″ képátlójú, színes TFT LCD látja el, amelynek felbontása 134.000 pixel. Ez a kép szükség esetén kikapcsolható, így csökkenthető a gép fogyasztása. A megjelenítő fényereje 15 lépésben állítható a SETUP 2 menüben. Lejátszáskor a képekbe akár 10x-es mértékig is belenagyíthatunk (az E-1-nél max. 4x), a nagyítást a gép szépen végzi, a részletek nem kenődnek el, mint a Canon modelljeinél, vagyis a teljes méretű képből nagyít a fényképezőgép, nem a JPEG thumbnail-ből.



A váz az E-1-től eltérően és kategóriájának megfelelően rendelkezik beépített vakuval, amelyet a fotós egy, a hátlapon található gombbal nyithat fel. A vaku az optikai tengelytől 7,5 cm-re emelkedik ki. Külső vaku fogadására alkalmas vakupapucs szintén megtalálható a váz tetején, ahova Olympus rendszervakut vagy középpontos érintkezőjű, nem TTL vakut helyezhetünk. A használható legnagyobb szinkronidő: 1/160 mp, természetesen ennél nagyobb zársebesség is alkalmazható, ha FP vakumódot választunk arra alkalmas külső vakuval.

Az élességállítás 3 pont valamelyikén történhet, melyek közül a fotós is kiválaszthatja a használni kívántat, de megadható, hogy a gép mindhárom fókuszpontot használja. A fókuszpontok sajnos meglehetősen közel találhatók egymáshoz, nincs nagy távolság közöttük. Ezt a gép egyik problémájának tekinthetjük, hiszen nemcsak a fókuszpontok száma kevés, hanem ez a néhány AF mező is túl közel található egymáshoz. Kevés fény esetén a vaku elővillantásai szolgálnak AF segédfényként. A fénymérés háromféle módon történhet: digitális ESP (Electro-Selective Pattern), középre súlyozott átlagolt, vagy szpot elven (utóbbi esetben a kép 2%-án történik a fénymérés).

Az állványmenet pontosan az optikai tengely és a CCD alatt található, anyaga: fém. Állványra helyezett gépnél mind a memóriakártya, mind az akkumulátor cserélhető marad.



A csatlakozók mindegyike a gépváz bal oldalán található, a 9V-os egyenáramú bemenet egy külön gumilap mögött, az USB és videó kimenet egy másik, cseppmentesen záró gumiajtó mögött található.



A kártyafoglalatot a gép jobb oldalára helyezték, kinyitása közvetlenül történik, az E-1-gyel szemben itt nincs kártyaajtót nyitó retesz. Az akkumulátor fedlapja szintén közvetlenül nyílik, az ajtó kinyitása után az akkumulátort nem biztosítja további retesz, így az akkumulátor cseréjekor figyelnünk kell a gép megfelelő tartására. A PS-BLM1 típusú Li-ion akkumulátor 7,2 V feszültségű, kapacitása 1500 mAh. Feltöltése külső akkumulátor töltőben (BCM1) történik, a teljesen lemerült gyári akkut a kezelési útmutató alapján kb. 2 óra alatt tölti fel, a mi mérésünk szerint azonban a töltési folyamat 4 óráig tartott.