Kipróbáltuk: Panasonic GX9 – teszt

0

AF, sorozat, videó

Élességállítás, fénymérés

A fókuszrendszer ugyanaz, amit már a GX8-ban megismertünk. Az automatikus élességállítás során 49 mezőn képes egyszerre mérni a gép, de a fókuszmezőt egyébként 98×62 pontos mátrix valamelyikére állíthatjuk, a fókuszmező mérete pedig nagyon sok lépésbe (több, mint 50) állítható az aprótól a majdnem teljes képmagasságig. A fókuszt egyébként a teljes képmező bármelyik részére helyezhetjük, akár a legsarkába is.

A Depth from Defocus megoldásnak köszönhetően elviekben itt gyorsabb élességállítást kapunk, mint a hagyományos és egyszerű kontraszt alapú módszernél. A rendszer két egymástól eltérő mélységélességű képből számítja ki az élesre állítandó téma hozzávetőleges távolságát, amelyet gyorsan beállíthat a gép, s csak a finomhangolást kell kontraszt alapon elvégezni. A legtöbb esetben ez azt jelenti, hogy fázis-különbség AF-hez hasonló sebességet is elérhetünk, de előfordul olyan helyzet is, amikor jóval lassabb, előre-hátra keresgélős az élességállítás.
Az autofókusz egyszeri, folyamatos, illetve a kettő közötti átmenetet képező ún. rugalmas (AF Flexible – AFF) módban használható. Ez utóbbi a normál élességállítás után még egy ellenőrzést hajt végre (előre-hátra), hogy ellenőrizze: nem mozdult-e ki esetleg a téma a fókuszból az élességállítás ideje alatt. Ha változást észlel, akkor áttér folyamatos fókuszmódra. Az AF sebességét bemutató lenti videónk is e módban készült, jól látható a fókuszálást követő előre-hátra ellenőrzés (az AFS módban ez nincs, tehát ott még ennél is gyorsabb az AF).
A fókuszmódok között arcfelismerést, témakövetést (csak az exponáló gomb félig lenyomásáig, utána már nem követi), 49 mezős automatikust, választható fókuszmező és környezetét, kézileg megadható több fókuszmezőt, egy fókuszmezőt, valamint hajszál pontost választhatunk. Utóbbinál a rugalmas fókuszmód (AFF) nem elérhető, s e mód sebessége is kissé alacsonyabb a többinél, viszont valóban igencsak apró területre, pár pixelre fókuszál.

Érdekes viszont a kézzel megadható több fókuszmező mód, ahol egymástól függetlenül is kiválaszthatunk több fókuszmezőt a 49 rendelkezésre állóból.
Az AF sebességét és a különböző fókuszmódokat az alábbi videó szemlélteti:

A fókusz fenti üzemmódjait a Q. Menuben választhatjuk ki, az egyszeri/rugalmas, valamint a folyamatos és kézi élességállítás a gép hátlapján a fókuszkarral érhető el. Autofókusz használatakor gyenge fényben a gép elején lévő narancs fényű LED szolgáltat segédfényt az élességállításhoz.
Kézi élességállítás során a hátsó kijelző, vagy az LVF képen valós nagyított kép jelenik meg, amelynek forrás ablakát módosíthatjuk is, s amely segít a pontos fókuszálásban. A képnagyításon kívül kérhetünk élkiemelést is.

Sorozat fényképezés

Kvázi tovább viszi a GX8 jó képességeit a GX9, a legnagyobb elérhető sebesség 9 kép/mp, amely mechanikus zárral és elektronikus zárral is rendelkezésünkre áll (a GX8-nál 8 kép/mp volt a maximum mechanikus zárral és 10 kép/mp elektronikus zárral).

Pontos kép/mp érték nem adható meg, de három különböző sebesség közül választhatunk. A sebesség egyébként függ az élőképes megjelenítéstől és a fókuszmódtól is, a 9 kép/mp rögzített fókusszal, folyamatos élőkép nélkül érhető el, folyamatos élőképpel a sebesség 6 kép/mp. A legalacsonyabb sebesség 2 kép/mp.

A belső puffer 30 RAW fájl tárolására nyújt elegendő tárhelyet, sorozatban ennél több képet akkor készíthetünk, ha a kártyára írás során felszabadul legalább egy képnyi hely a pufferben – azaz sorozatfelvételkor a képrögzítés nem áll le puffer telítődéskor, csak belassul a kártyaírás sebességének függvényében. JPEG képből azonban megfelelően gyors kártya esetén szinte korlátlan számút készíthetünk.

A gép másik érdekes sorozat módja az ún. 4k photo mód, amely valójában nem más, mint 30 kép/mp sebességgel rögzített 4k videó, amelyből a gép segítségével is kimenthetők a legjobb pillanatokat bemutató képkockák (természetesen csak JPEG formátumban). Ahogy fent is említettük, szerencsére a 4k videók minősége kiváló, így semmi sem gátolja a jó minőségű képkészítést, amelyeket akár A/3 méretűre is nyugodtan nyomtathatunk. A 4k photo sorozat mód akár 29 perc 59 mp folyamatos rögzítést tesz lehetővé, sőt, előpufferelés is igénybe vehető, így az előre nem kiszámítható eseményekről sem kell lemaradnunk: az exponáló gomb félig megnyomása elindítja a pufferelést, a teljes lenyomásra pedig elindul a kártyára rögzítés is. Ez utóbbi módszerrel az exponáló gomb teljes lenyomása előtti 1 mp is elcsíphető (a félig lenyomástól). Folyamatos élességállítás itt is elérhető.

A 30 kép/mp-es 4K Photo módnál gyorsabb üzemmód nem érhető el (a GX8-nál volt 40 kép/mp-es mód is, 5 Mpixeles JPEG-ekre).

A normál sorozat módon automatikus sorozatok is elérhetők, így 3; 5 vagy 7 képes automatikus expozíció sorozat, rekesz sorozat (3, vagy 5 képes, illetve teljes rekesz tartomány), fókusz sorozat (1-10 közötti eltolás mértékkel), illetve fehér-egyensúly sorozat. Érdemes tudni, hogy a fókusz sorozat során csak az egyes képkockákat készíti el a gép, azokat nem illeszti össze egy nagy mélységélességű képpé.

Készíthetünk időzített sorozatot is, amelyből time-lapse videót szerkeszthetünk, akár a fényképezőgépen belül is. Itt tehát elsőként a képkockákat kell létrehoznunk a time-lapse-hez, majd ezt követően lesz lehetőségünk videó összeállítására Full HD vagy Ultra HD felbontásban (rákérdez a gép, illetve utólag lejátszás módban is elindítható a videókészítés. Itt megadható a forrásképek képváltási sebessége 1-60 kép/mp-re (a video fps értékének függvényében), a videófájl pedig 24, 25, 30, Full HD felbontásnál ezeken felül 50 és 60 kép/mp is lehet. Így tehát utólag is megadhatjuk, hogy milyen sebességgel kerüljenek lejátszásra az egyes képkockák, illetve a sorrend is megfordítható, ha szükséges. Azt hiszem ennél részletesebben beállítható time-lapse készítésre már nincs szükség gépen belül.

Videófelvétel

Mozgóképfelvételt Ultra HD és Full HD felbontásban is készíthetünk, előbbi 24, 25 és 30 kép/mp-cel, utóbbi max. 60 kép/mp-cel. A hangot a beépített sztereó mikrofonnal rögzíti a gép, amelynél szélzaj csökkentés is beállítható, illetve az érzékenysége is módosítható kézileg.

A felvétel során folyamatos élességállítás is elérhető, az érzékenység lehet kézi vagy automatikus, utóbbi esetben max. ISO6400-at választ a gép. Az Ultra HD felbontásnál is kihasználható a teljes szenzorméret, azaz nincs képkivágás ennél a felbontásnál sem.

Van lehetőség MP4 konténer helyett AVCHD MOV konténert is választani, de csak Full HD felbontásban, 24, 25 és 50 kép/mp-cel, a max. sávszélesség konténertől függetlenül 28 Mbps. Ultra HD felbontásban a maximális bitráta 100 Mbps.

Nagy képfrissítési sebességű (slow-motion) videó nem készíthető, illetve olyan extrák, mint fókusz átmenet, vagy anamorfikus lencsék támogatása sem szerepel a GX9 képességei között, van viszont 4k élő vágás, amelynél a 4k szenzor kimenetből általunk előre beállítható képkivágáson megy végig a felvétel svenkelve és akár nagyítva is (ez a bemutató videó a Különlegességek oldalon tekinthető meg).