Kipróbáltuk: Nikon Z 7 – teszt

0
6 111

Bevezetés


A Nikon idei legnagyobb dobása az augusztus végi full-frame szenzoros, tükör nélküli cserélhető objektíves rendszerének és két új fényképezőgépének bejelentése volt. Bár már a MILC területen régóta jelen van a Nikon is, a komolyabb igények kielégítésére alkalmas full-frame, azaz 36×24 mm szenzorméretű MILC-ek eddig nem szerepeltek a kínálatban. Egyesek szerint kicsit későn ugrott be a Nikon ebbe a szegmensbe, mások szerint még most sincs rá komoly szükség. Ezzel lehet vitatkozni pro és kontra, de ez hozzáállás és megszokás kérdése. Az mindenesetre tény, hogy jelenleg a tükör nélküli fényképezőgépek fejlődnek a leginkább és ez az a terület, ahol évről évre komoly előrelépések történnek (miközben a DSLR-ek terén jelentősen lelassult a fejlődés). A kérdés az, hogy a Nikon felhasználóinak hány százaléka tartott igényt a full-frame rendszerre, illetve az is, hogy közülük hányan pártoltak át a kései belépés miatt más gyártóhoz.

De nézzük, hogyan is alakult a tükör nélküli élet, így érthetőbb lehet, miért voltak, akik más gyártó után néztek.

  • 2008.: A Panasonic megalkotja az első tükör nélküli cserélhető objektíves, autofókuszos, digitális élőképpel rendelkező fényképezőgépet, a G1-et. Útjára indul a micro 4/3-os rendszer.
  • 2009.: Az Olympus is kiadja első micro FourThirds fényképezőgépét, bejelenti a PEN E-P1-et.
  • 2010.: A Samsung harmadikként lép színre a MILC színpadán, bemutatja az APS-C szenzoros NX10-et. Őt a Sony követi szintén APS-C szenzoros NEX-3 és NEX-5 fényképezőgépeivel.
  • 2011.: A Nikon inkább a még kisebb szenzorméretben látja a lehetőséget, elindítja Nikon 1 rendszerét amely a micro 4/3-nál kisebb, 1″ típusú szenzort használja. A Pentax még kisebb szenzort választ, ők a kompakt fényképezőgépekben használt 1/2,3″ típust választják és kihozzák a Pentax Q-t.
  • 2012.: A Fujifilm és a Canon az APS-C szenzor mellett döntenek, előbbi elsőként a felső kategóriás X-Pro1-gyel jelentkezik, utóbbi a belépőszintű EOS M-mel próbálkozik. A Pentax az APS-C szenzoros K-01-gyel igyekszik javítani a pozícióján, amely a DSLR-ek K bajonettes objektívjeit használja, előnyt azonban DSLR-hez képest nem tud felmutatni.
  • 2013.: Ősszel jelenti be a Sony a világ első full-frame szenzoros MILC-ét, az Alpha 7-et.
  • 2015.: A Nikon bejelenti az utolsó Nikon 1 szériás MILC-et, a J5-öt, amelyről persze akkor még nem tudtuk, hogy az utolsó lesz.
  • 2016.: A Fujifilm kihagyja a full-frame szenzoros rendszert, még nagyobbat ugrik, bejelenti a középformátumú GFX MILC rendszert.
  • 2018.: Nyár végén a Nikon bemutatja a full-frame szenzoros MILC rendszerét, a Nikon Z-t. Pár héttel később a Canon is követi, náluk a full-frame MILC vonalat az EOS R képviseli. A Photokinán pedig a Panasonic jelenti be a full-frame MILC rendszerének fejlesztését (piacra kerülés csak 2019-ben).
  • További részletek a MILC.hu-n!

A fenti „idővonalból” több érdekes dolog is kitűnik. Egyrészt, hogy a Sony elképesztő előnyre tett szert a 2013-ban történt full-frame gépének piacra dobásával, amelyet persze sok-sok új modell követett, válasz pedig nem érkezett rájuk más gyártóktól. Az is jól látszik, hogy a Nikon rossz lóra tett (sajnos nem először, lásd a prémium Nikon DL szériát, amelyből egyetlen tag sem jutott el a piaci bevezetésig). A Nikon 1 rendszer igen komolynak ígérkezett, rengeteg objektívet is fejlesztettek hozzá pénzt nem sajnálva, végül azonban most ott tartunk, hogy az összes Nikon 1 fényképezőgép gyártását leállították és új modell pedig jelenleg nincs. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Nikon 1-nek vége, inkább azt, hogy a jövője egyelőre kérdéses. Nehéz volna azt mondani, hogy az a rengeteg gép és objektív immár a múlté, mert nincs további támogatása. Nyilván a Nikon sem így gondolja.

Aztán ott van még a MILC-ek nagy vesztese, a Pentax, akik aztán nagyon rosszul indítottak a kompakt gépek képminőségénél nem többet nyújtó Q rendszerrel, majd egy évvel később a DSLR-nél semmivel sem jobb, ámde legalább ronda K-01-gyel. Gyakorlatilag ők (illetve a bekebelezést követően most már a Ricoh) a recessziót túlélő egyetlen gyártó, akinek nincs épkézláb MILC fényképezőgépe.

Mindeközben a DSLR palettán a Canon és Nikon szinte egyeduralkodó szerephez jutott azáltal, hogy a Sony nagyon nem erőlteti már a féligáteresztő tükrös (SLT) fényképezőgépeit, illetve a Pentax sem tűnik túlzottan erősnek, bár nekik is van full-frame szenzoros gépük, csak túl keveset hallani róluk, kevés a fejlesztés és az új objektív. Ilyen helyzetben érthető, hogy a két legnagyobb DSLR gyártó addig halogatja a full-frame MILC bevezetését, ameddig lehet, így van idejük figyelni, felmérni a kezdeti hibákat, hogy aztán azokat ők ne kövessék el.

Bár azzal egyetértek, hogy kicsit későn érkeztek az új belépők ebbe a full-frame MILC szegmensbe és a Sony után 2-3 évvel bőven ki tudták volna hozni az első modelljeiket, azt nem állítanám, hogy elkéstek volna. A fluktuáció akkor sem biztos, hogy elkerülhető lett volna, ha még 2014-ben kijönnek az első full-frame MILC-cel, bár a mértéke biztosan kisebb lett volna. Az mindenesetre pozitív, hogy a Nikon nem csupán egyetlen modellel, de rögtön kettővel is jelentkezett, így már választékot is fel tud mutatni.

Igaz, a két modell csak felbontásban, érzékenység tartományban, sorozat sebességben és a fókuszmezők számában tér el egymástól (na és persze árban), de így sem mellékes, hogy van egy nagy felbontású és egy nagy érzékenységű modell, attól függően, hogy kinek mi a fő célja.

Tesztünkben a magasabb felbontású Z 7-et vizsgáljuk, de érdemes tudni, hogy a képességeket tekintve az itt leírtak (a felbontás, érzékenység, a sorozat max. sebessége és fókuszmezők számát kivéve) a Z 6-ra is igazak.

Nézzük most, hogy mivel kívánja meghódítani a fotósokat a Nikon Z 7.

A Nikon Z 7 főbb jellemzői:

  • Képérzékelő: aluláteresztő szűrő nélküli, 45,7 Mpixeles, full-frame méretű (36×24 mm) hátsó megvilágítású (BSI) CMOS
  • Érzékenység: ISO64-25600 1/3 Fé lépésekben, kiterjeszthető ISO32-ig és ISO51200-ig 1/3 Fé lépésekben, valamint ISO102400-ra
  • 200.000 expozícióra tervezett zárszerkezet
  • Objektív: Z bajonett
  • 493 pontos hibrid (fázis-különbség és kontraszt alapú) automatikus élességállítás, -1 Fé érzékenység
  • 3,69 millió képpontos OLED elektronikus kereső, 0,8×-es nagyítással, 100% lefedettséggel, betekintés érzékelővel, dioptria korrekcióval (-4..+2 dioptria)
  • DSLR-nél karcsúbb felépítés
  • rekesz- és zársebesség előválasztás, teljes kézi üzemmód
  • 12 és 14 bites RAW formátum támogatása, háromféle felbontásban, tömörítés nélkül vagy veszteségesen, illetve veszteség nélkül tömörítve
  • gépen belüli RAW szerkesztés
  • LCD: 3,2″ 2,1 millió szubpixel, érintésérzékeny, fel-le dönthető
  • elektronikus zár első redőny helyett, vagy teljes elektronikus zár
  • max. 9 kép/mp sorozat sebesség (rögzített fókusszal), max. 5 kép/mp folyamatos fókusszal
  • automatikus expozíció és fókusz sorozatok
  • HDR fotózás
  • optikai hibák javítása (vignettálás, torzítás)
  • 3840×2160 pixeles videórögzítés (30, 25, 34 kép/mp) vagy 1920×1080 pixel (24, 25, 30, 50, 60, 100, 120 kép/mp), max. 4 GB-ig, ill. fél óráig
  • 10 bites 4:2:2 HDMI kimenet N-Log mentési lehetőséggel
  • time-code (időkód) támogatás videofelvételnél
  • time-lapse és slow-motion videókészítés (utóbbi Full HD-ben)
  • magyar menü
  • SnapBridge támogatás: Bluetooth és Wi-Fi, képáttöltés és távkioldás
  • XQD kártyahely
  • Li-ion akkumulátor (330 kép kapacitás CIPA mérés szerint)
  • USB3.1 Type-C (töltés is) és micro HDMI csatlakozás, mikrofon bemenet, fejhallgató kimenet

A részletes műszaki adatok a fényképezőgép adatlapján találhatók, amelyet érdemes áttanulmányozni, mert van sok olyan adat, amit nem fogunk a cikkben újra elismételni.