Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-FZ8 teszt

0

Értékelés

Ajánló

A Panasonic Lumix DMC-FZ8 valódi részletgazdagsága alapján nem sorolható a korábbi FZ7 elé. A készített képek nagyjából azonos minőségűek, mint az FZ7-nél. A nagyobb felbontás itt is inkább az iparágban érezhető versenyhelyzetből ered, a valóságban igazán ritkán adódna olyan eset, amikor a DMC-FZ7 6 Mpixeles felbontása kevés lenne, de a DMC-FZ8 már elegendő részletet adna. A javaslatom tehát az, hogy a felbontás számszerű adatát ne is nézzük.

Van-e akkor létjogosultsága az új DMC-FZ8-nak? A válasz: igen. Az új lehetőségek és finomított szolgáltatások miatt mindenképpen, még ha a CCD felbontásának növelése nem is hoz annyi pluszt nekünk, mint a gyártónak. A RAW formátum támogatásának bevezetése mindenképpen jó szélesre nyitotta a lehetőségeink képzeletbeli kapuját. A Venus Engine III energiaigényének csökkenése révén egy akkufeltöltéssel több fotót készíthetünk, ez is pozitív előrelépés. A kiégett részek villogtatását viszont kár volt kivenni a lehetőségek közül.

A Panasonic Lumix DMC-FZ8 főként azoknak ajánlható, akik szeretnének szép mélységélességű makrókat készíteni, viszonylag nagy távolságból, a rekesz vagy akár a zársebesség beállításának kézi lehetőségével. Az újonnan implementált RAW formátum e kategóriában ritka lehetőségeket kínál az utólagos képfeldolgozás területén. A WVGA videófelvételnek köszönhetően az igényesebb mozgóképeket kedvelők is elégedettek lehetnek, igaz az optikai zoomról felvétel közben sajnos le kell mondani. Azok a hobbi- és amatőr fotósok is jól járnak ezzel a géppel, akik szeretik a nagy zoomátfogást, de a reciprok-szabállyal hadi lábon állnak. A Mega O.I.S. optikai stabilizátornak köszönhetően a gyakorlati tapasztalatokra épülő reciprok-szabályt nem kell annyira komolyan venni, gyenge fényben is fotózhatunk. Az akár ISO3200 érzékenység lehetősége még igen mostoha fényviszonyok között is berázás- vagy akár bemozdulásmentes képek készítését is lehetővé teszi, igaz, a kép jelentős részlete a zajszűrés során elvész. Kis tömege és kis mérete miatt akár utazó gépnek is használhatjuk, egy méretesebb SLR helyett. Egyetlen komolyabb probléma az átlagon felüli kromatikus aberráció, amely főként teljes tele állásban érezhető. A RAW fájlok esetén az utófeldolgozásnál erre is figyelni kell.

A Panasonic Lumix DMC-FZ8 fényképezőgép ára jelenleg bruttó 100 ezer Ft.

Pro és kontra

A gép pozitív és negatív tulajdonságai a következők:

Pro és kontra
előnyök hátrányok
  • Optikai stabilizátor
  • 12x-es átfogású optika
  • Gyári szűrőadapter és napellenző
  • Megfelelő részletgazdagság
  • Igen kicsi peremsötétedés
  • RAW formátum támogatása
  • Akár ISO3200 érzékenység
  • Könnyű gép (bár embere válogatja, hogy ez kinek előny, vagy hátrány)
  • Jó minőségű LCD és EVF
  • Átlagon felüli képméret az elektronikus keresőben
  • Élő- és lejátszás hisztogram
  • 848×480 WVGA videó lehetősége
  • Gyors vakufeltöltés
  • Hatékony AF segédfény
  • Kézi élességállítás lehetősége
  • Igen gyors automatikus élességállítás
  • Könnyű kezelés, áttekinthető és érthető magyar nyelvű menük, kezelőszervek jó elosztása
  • Műanyag kialakítás, „műanyag érzés”
  • ISO100-nál nagyobb érzékenységnél a zajszűrés miatt néhol részletvesztés, illetve homogén felületek mosottsága észlelhető
  • Jelentős torzítás nagylátószögű makrózásnál
  • Kiégett részek villogtatása normál lejátszás módban nem lehetséges
  • Kézzel felpattintandó vaku
  • ISO3200 érzékenységnél igen kevés részlet
  • Kiégett részek villogtatása hiányzik

Mellékelt tartozékok

A termék dobozában a fényképezőgépen, a szoftvereken és a kezelési útmutatókon kívül a következőket kapjuk:

  • Li-ion akkumulátor (CGR-S006E)
  • hálózati akkumulátor töltő
  • A/V kábel
  • USB kábel
  • nyakpánt
  • objektívvédő sapka és hozzá szíj
  • szűrő adapter és napellenző

A fényképezőgép tesztelését a Panasonic Magyarország tette lehetővé. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a melléklet működését. Köszönjük!

Tesztképeink

A fényképezőgéppel készült tesztfotók megtekintéséhez kattintson az egyes képekre, a képekről expozíciós információk is leolvashatók. A fájlnevekben feltüntetett fókusztávolság értékek kisfilmes rendszerre vonatkoznak.
A RAW végződésű fájlnév RAW-ból gyári szoftverrel konvertált képre utal. A konvertálást maximális élesítéssel, kikapcsolt zajszűréssel és korrekciók nélkül készítettük.

A cikkben és a tesztfotók között szereplő összes képet szerzői jogok védik. Előzetes, írásos engedély nélküli felhasználásuk tilos!