Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-LF1 teszt

0

Különlegességek

Stabilizátor

A Panasonic mindig is élen járt az optikai stabilizátoros kompakt fényképezőgépek készítésében, szinte alig van olyan gépük (csak a belépőszinten), amelybe ne építenének berázáscsökkentő szolgáltatást. A DMC-LF1-be az ígéretesebb, komolyabb hatékonyságú POWER O.I.S került.

A stabilizátor üzemmódja nem módosítható, csupán ki, vagy bekapcsolható.

Próbáink tapasztalatai szerint a stabilizátor 2 – 2 2/3 Fé előnyt tud felmutatni, ami kiváló teljesítmény.

A teszt tele állásba állított objektívvel készült, 1/3 Fé-enként különböző záridőkkel, záridőnként 10-10 képpel ki- illetve bekapcsolt stabilizátorral. A képeket monitoron 1:1 nézetben ellenőriztem. Ahol nem látszódott berázódás, azt elfogadtam használható képnek. Ez azt jelenti, hogy minimális életlenedés még belefért.
Az így kapott számokból egyfajta értékelését képezhetjük a stabilizátornak, persze ez igen szubjektív, hiszen maga a válogatás is az volt.

berázott fotók aránya különböző zársebességeknél

Stabilizálás hatékonysága: 480 mm ekv., 1/60 mp

Intelligens expozíció

Az iExpozíció mód már évek óta alap szolgáltatásnak minősül szinte minden komolyabb Panasonic kompaktban. A LF1-ben ki, vagy bekapcsolható, bekapcsolt módban a sötét képterületek kivilágosítása lenne a feladata, de ahogy a DMc-TZ40-nél, úgy most sem tapasztaltunk eltérést a ki és bekapcsolt mód között szokásos felemás megvilágítású tesztképünkön.

Intelligens felbontás

Az iResolution szolgáltatást is elődjeitől örökölte a fényképezőgép. A technológia most is ugyanaz, mint korábban. Egyrészt a kép határozott éleinek és textúráinak élesítését végzi, így kiemelve a lényeges részleteket. Másrészt a homogén felületek és színátmenetek mosását, melyek felesleges részleteket, sok esetben jól látható zajt tartalmaznak. A szolgáltatás kétféle beállítást tartalmaz. Az alábbi táblázatban a be- és kikapcsolt normál változat hatása látható.

iResolution képminőség

A másik beállítása az úgynevezett iZoom funkció, mely 2×-es digitális zoomot jelent, vagyis bekapcsolva a DMC-LF1-nél 14,2×-es zoomot kapunk. A fent leírt szelektív élesítés miatt a normál digitális zoomnál egy hajszállal jobb képminőséget remélhetünk. Ez persze azért így is elmarad az optikai zoom által nyújtott minőségtől, így használatát nem javasoljuk.
Az alábbiakban a Panasonic Lumix DMC-TZ40-nel készült mintaképeket mutatjuk be ismét.

3D fénykép mód

A Panasonic DMC-LF1 alkalmas 3D fotók készítésére, persze mivel csak egy optikája van, így csupán statikus témák esetében használható ez a szolgáltatás. A témamódok között a 3D-t kiválasztva kezdhetünk hozzá a térhatású fotózáshoz, amelynek során folyamatosan kell nyomnunk az exponáló gombot, mintha sorozatot készítenénk, a gépet pedig kb. 10 centivel vízszintesen eltolnunk. Közben gyakorlatilag sorozatot is készít a gép, majd az így kapott képek közül kettő kiválasztásával hoz létre egy normál 2D, később az LCD-n is visszanézhető, és egy 3D (.MPO) képet. RAW formátumú képet ilyenkor nem ment el az LF1.

A DMC-LF1 3D lejátszásra is képes, ha megfelelő megjelenítőhöz, például 3D Viera televízióhoz csatlakoztatjuk, majd engedélyezzük ezt a menüben.

Panoráma készítés

A gyors sorozatnak köszönhetően panorámát is készíthetünk anélkül, hogy az illesztésekkel bajlódnunk kellene. A gép mind vízszintes, mind függőleges gépállásnál lehetővé teszi a panoráma készítést.
Tudnunk kell azonban, hogy hiába van meg a 360 fokos panoráma mód lehetősége, ha nem vagyunk elég gyorsak, akkor jóval hamarabb is leállhat a panorámázás, ugyanakkor a túl gyors pásztázást sem szereti a gép.
Normál gépállásnál 848 pixel magas, vertikális gépállásnál 1136 pixel magas panorámát kapunk eredményül. A szélesség természetesen attól függ, hogy mennyit sikerült körbefordulnunk. Mivel a vízszintes és függőleges gépállású panoráma ugyanolyan szélességű lehet, így érdemes ezt a módot választani (egyetlen hátránya, hogy függőleges gépállásnál a keskenyebb alapképek miatt sűrűbben kell illesztést végrehajtania a fényképezőgépnek).
Az illesztések lassabb körbeforgatásnál sem tökéletesek, imitt-amott látni homályosabb részeket, de legalább komoly törések nincsenek a képeken.

(Az eredeti képek shift+kattintással érhetők el.)

panoráma normál (vízszintes) gépállással

panoráma portré (függőleges) gépállással

WiFi

A DMC-TZ-40-hez hasonlóan a DMC-LF1-be is került WiFi adapter, amely nem csak a képek könnyebb áttöltését, de okostelefonról való vezérelhetőséget is kínál. Nézzük, pontosan mire is használható a WiFi a LF1-nél:

  • Távoli fényképezés
  • Lejátszás TV-n
  • Képek küldése rögzítés közben
  • Fényképezőgépen tárolt képek küldése

Távoli fényképezés során okostelefonról, vagy táblagépről vezérelhetjük a fényképezőgépet az általa létrehozott infrastrukturális WiFi hálózaton keresztül a Panasonic Image App alkalmazás segítségével. A jó esetben akár 10 méteres hatótávolság bőséges lehetőségeket rejt magában, ráadásul a gép ilyenkor képes úgy alvó módba menni, hogy csak a WiFi-re figyeljen, azaz akár több órás készenlét is kiaknázható.

Az Image App-ban látható az élőkép (enyhe, 0,3 mp-es késleltetéssel), beállítható a zoom, az üzemmód függvényében a rekesz és/vagy zársebesség és/vagy expozíció kompenzáció, önkioldó, sorozat mód, fókuszmód, vezérelhetjük az érintésre induló fókuszálást, de áthelyezhetjük érintéssel a fókuszterületet is, illetve exponálhatunk, valamint indíthatunk videófelvételt, és persze megtekinthetjük a gépben lévő képeket is. Érdekes lehetőség, hogy bár nincs GPS a gépben, ha a távvezérlést végző okostelefonban van, átküldhetjük róla a GPS adatokat.
Sajnos különleges funkciókat, mint időzített sorozat, nem támogat az alkalmazás, pedig nem lenne túl komplikált megírni egy ilyet.

TV-n történő lejátszásnál választhatunk a közvetlen WiFi Direct, vagy routeren keresztüli módot is, a fényképezőgép által létrehozott WiFi hálózat is.

Képek küldése rögzítés közben: Célhelynek okostelefont (Image App-pal), PC-t, felhő alapú szinkronizációs szolgáltatást, WEB szolgáltatást, vagy AV eszközt választhatunk, míg a Fényképezőgépen tárolt képek küldése funkciónál ezeken felül egy nyomtatós is megadhatunk célnak.

A hagyományos WiFi mellett NFC (Near Field Communication) is rendelkezésünkre áll, amelynek segítségével nem kell SSID-ket nézni, jelszavakat beírni, egyszerűen csak hozzáérintjük az NFC kompatibilis táblagépünk, vagy okostelefonunk vevőjéhez, s 1-2 mp múlva már fel is épül a kapcsolat. Ezt követően normál WiFi eszközként működik tovább a DMC-LF1.

HDR

Egyre több fényképezőgépbe kerül valamiféle HDR üzemmód, vannak gépek, ahol részletesen paraméterezhető ez az üzemmód, de a DMC-LF1-ben csak témamódból érhető el, annak minden hátrányával együtt (a fehéregyensúly és expozíció kompenzáció szerencsére még módosítható, de rekeszt nem választhatunk).
A HDR képet a gép több expozícióból illeszti össze, így mozgó témáknál kevésbé használható. A DMC-TZ40-nél már ezt is kipróbáltuk.

A Panasonic Lumix DMC-TZ40 képei:

Kreatív effekt módok

Nem maradhatott ki a különféle képfeldolgozási effekt lehetőségek sem a LF1-ből, ezúttal popart (kifejező), retro, öregített, szépia, highkey, lowkey, dinamikus fekete-fehér, hatásos művészet (erős HDR effekt), nagy dinamika, keresztbehívás, játékfényképező hatás, miniatűr, lágy fókusz, csillagszűrő és szelektív színtelenítés választható. Ezek fotózás előtt és fotózás után is beállíthatók, ráadásul a panorámaképeknél is alkalmazhatóak.