Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-TZ10 teszt

0

Felépítés I.

Képérzékelő

Immár több generáció óta ugyanazt a méretű CCD szenzort használják a Panasonic TZ-széria gépei, csupán a felbontás változott. Gondolom mindenki kitalálja, hogy nőtt. Az előző érzékelő 12,7 millió pixeles volt, valódi képfelbontást tekintve pedig 10,1 megapixelt tudott. A most alkalmazott 1/2,33”-os érzékelőn 14,5 millió szenzorhely található és a valódi képalkotásban ebből 12,1 millió hasznosul. Ez egészen pontosan 4000 x 3000 pixeles maximális képméretet jelent 4:3-os oldalaránynál. Azért emeltem ki az oldalarányt, mert több is akad belőle. A korábbihoz hasonlóan 3:2 és 16:9-es méretet is választhatunk, utóbbi esetben például 4320 pixeles képszélességgel, tehát van értelme a szenzor pixeltartalékának. A TZ10 egyik újdonsága, hogy az oldalarány akár utólag, a kép elkészülte után is megváltoztatható.

A Panasonic kompaktok mindig rengeteg választható képméretet kínáltak. Ez most valamivel kevesebb, mint az elődben, de ha jól számolom, így is összesen 15 méret áll rendelkezésünkre, kétféle tömörítési minőségben. Ezek közül a Finom tömörítési beállítás 99, míg egy fokkal erélyesebb társa 95%-os minőséget kínál. Az erősebb tömörítés egyébként kb. fele akkora fájlméretet eredményez. Állókép formátumokból most is a JPEG (EXIF 2.21) az egyetlen, melyet használhatunk. A legnagyobb méretben és legjobb minőségben átlagosan 4,3 MB-os fájlméretet kaptunk, de a gyártó mérései alapján álljon itt egy táblázat az összes felbontás és tömörítés tükrében:

Fájlméretek és tárolható képek száma
Felbontás, tömörítés méret* 45 MB-os belsõ memóriában* 8 GB-os kártyán*
4:3
     
4000×3000 Finom 5100 KB 2 1550
4000×3000 Standard 3520 KB 3 2270
3264×2448 Finom 3790 KB 3 2110
3264×2448 Standard 2510 KB 5 3180
2560×1920 Finom 3060 KB 4 2610
2560×1920 Standard 1760 KB 7 4540
2048×1536 Finom 1630 KB 8 4910
2048×1536 Standard 850 KB 17 9440
640×480 Finom 230 KB 65 35080
640×480 Standard 160 KB 100 49120
3:2
     
4176×2784 Finom 5130 KB 2 1560
4176×2784 Standard 3460 KB 3 2310
3392×2264 Finom 3830 KB 3 2090
3392×2264 Standard 2480 KB 5 3230
2656×1768 Finom 2150 KB 6 3720
2656×1768 Standard 1240 KB 11 6460
2048×1360 Finom 1470 KB 9 5450
2048×1360 Standard 780 KB 19 10230
640×424 Finom 230 KB 70 35080
640×424 Standard 160 KB 100 49120
16:9
     
4320×2432 Finom 4900 KB 2 1630
4320×2432 Standard 3250 KB 3 2450
3552×2000 Finom 3850 KB 3 2080
3552×2000 Standard 2420 KB 5 3310
2784×1568 Finom 2090 KB 6 3830
2784×1568 Standard 1170 KB 12 6820
1920×1080 Finom 1110KB 12 7220
1920×1080 Standard 590 KB 25 13640
640×360 Finom 195 KB 83 40930
640×360 Standard 130 KB 115 61400

*JPEG esetén a tényleges fájlméret, illetve a kártyán tárolhatófotók száma erőteljesen függ a használt érzékenységtől, illetve a fotózott témától!

A Venus Engine IV feldolgozó processzor helyett, melyet még a TZ7-ből ismertünk, most a Venus Engine HD II nevű feldolgozó egység van szolgálatban. A gyártó így nem csak gyorsabb képkezelést, de a működési idők terén is javulást ígért. Bekapcsolás után pl. a gyári mérések szerint 1,28 mp alatt üzemkész a gép, ami 0,52mp-es javulást jelent a korábbihoz mérten. A beállítható érzékenységi tartomány nem változott. Most is ISO80 és 1600 között, egész értékenként szabályozható manuálisan, de Csillagos ég témamódban a gép ISO 1600 és 6400 értékekig is elmerészkedik – persze itt már automatikusan. A gép Intelligens ISO beállítása szintén automata érzékenységet jelent, a képtéma jellegétől függően. Statikus témánál alacsonyabb, mozgónál magasabb érzékenységet választ a gép, melynek maximumát ISO400, 800 és 1600 értékekben határozhatjuk meg.

Optika

Leica DC Vario-Elmar 4,1-49,2 mm F3,3-4,9, 10 lencsetag 8 csoportban, három aszférikus felület, és 2-2 aszférikus, valamint alacsony szórású (ED) lencse. Ezeket az adatokat a TZ7 adatlapjáról is másolhattam volna, hiszen mindenben megegyeznek az ott szereplő objektívvel. A TZ10 tehát ugyanazt az optikát kapta, mely kisfilmes értéken 25-300 mm-nek megfelelő gyújtótávolság tartományt, tehát 12x-es optikai zoomot kínál. A 25 mm-nek megfelelő látószög az átlagosnál jóval nagyobb, tehát igen kényelmesen használható például lakásbelsőben, vagy közeli csoportképeknél.

Zoomból eddig sem volt hiány a Lumix sorozatban, és nem csak az átfogásra gondolok. A 12x-es optikai mellett 4x-es digitálisat is engedélyezhetünk, és alacsonyabb felbontást választva itt van nekünk a képkivágást adó EZ zoom. 3 Megapixelnél ez 23,4x-es zoommal egyenértékű, kivágást jelent.

Optikai és digitális zoom

teljes kép

kivágott képrészlet
f=25 mm ekv. (1x)

teljes kép

kivágott képrészlet
f=300 mm ekv. (12x)

teljes kép

kivágott képrészlet
iZoom, 16x-es ‘ekvivalens’ zoom

teljes kép

kivágott képrészlet
12x-es optikai és 4x-es digitális zoom

Ha ez még mindig nem lenne elég a gyártó egy új szolgáltatást is kínál, az Intelligens zoomot. Ígérete szerint az optikaival együtt használt iZoom funkció 16x-os átfogást kínál (+1,3x nagyítás állóképeknél), ez stimmel. A másik ígéret arról szól, hogy a digitális zoom képminőség rontó hatása ennél a szolgáltatásnál nem fog érvényesülni, ez már kevésbé állja meg a helyét. Az iZoomról nem sok magyarázattal szolgál a Panasonic. Nyilvánvalóan az intelligens felbontás technológiánál használt szelektív képfeldolgozást használja a gép, tehát szoftveres nagyításra kell számítanunk, ami a képtartalomnak megfelelően a részletese területeken élesebb a homogén felületeken viszont mosottabb. Így nagyjából az optikai és a digitális zoom közti képminőséget sikerült elérni, de inkább beszéljenek a példák:

A zoom a korábbiakhoz hasonlóan, fokozatmentesen állítható, pontosabban több mint 30 lépéses, ami a folyamatosság érzetét kelti az állításkor. Beállítása az exponáló gomb körüli kétirányba mozgatható gyűrűvel történik. Kétféle sebesség érhető el. A gyűrű óvatos elfordításával lassú, erősebb oldalra húzásával gyors zoomolási sebességet kapunk. A zoom aktuális értéke a kijelző alsó részén látható skálán olvasható le. Az iZoom tartományt az optikaival együtt jeleníti meg a skála, míg a digitális zoom tartományát kék színnel jelzi.

A készülék kéttubusos, teleszkópos optikáján nem található szűrőmenet, ezért előtétlencsék, nagylátószögű-, vagy telekonverterek, illetve szűrők fogadására nem alkalmas. Az objektív frontlencséjének védelmét a gép kikapcsolás és az optika visszahúzódása után becsukódó, műanyag lamellák látják el.

Sorozat fényképezés

Egy üzemmóddal, az úgynevezett Végtelen sorozattal megnyirbálták a választható sorozatmódok körét, így a menüben mindössze a normál sorozat választható – illetve a kikapcsolt állás ha csak egyes képeket szeretnénk lőni. A sorozat teljesítmény a nagyobb felbontás ellenére sem csökkent az elődhöz képest, igaz nem is lett jobb. Ezúttal is 2,3 kép/mp-et ad meg a gyártó, mely sebességen erősebb tömörítéssel 5, legjobb minőségben pedig 3 kép készíthető. 2010-ben ez már inkább csak átlag alatti teljesítmény, az utódra ráfér majd majd ezen a téren egy kis fejlődés. Az elődöknél legalább alacsonyabb sebességet választva a teljes kártya kapacitásig fényképezhettünk. Itt 3 illetve 5 kép után könyörtelenül megáll a sorozat, az általunk mért sebesség pedig egy frissen formázott SanDisk Extreme 32GB SDHC kártyával, legjobb minőségben 1,8 kép/mp volt.

A témamódok közül most is választható a Gyors sorozat, amely kisebb méretben ugyan, de ennél gyorsabb sebességre és több fotóra képes. A képméret legfeljebb 3 megapixel lehet (a tömörítés Standard) , és választhatunk, hogy sebesség-, vagy képmennyiség-prioritást szeretnénk. Sebesség prioritásnál a gyári értékek szerint 10 kép/mp-cel fényképezhetünk, mi viszont 7,5 kép/mp-et mértünk. Az érzékenységet ISO200 és 1600 között automatikusan állítja be a gép. Kép elsőbbségnél ISO500 és 800 között lehet az érzékenység a sebesség pedig a gyári mérések szerint 6 kép/mp. Az általunk végzett mérések során 4,6 kép/mp-et sikerült elérni. A képek száma mindkét esetben max. 100 lehet.

Szintén a témamódok között találjuk a vaku sorozatot, melynél hasonló képméretben, 2-3 megapixel között dolgozhatunk. Ennél a beállításnál a gép 5 képet készít egymás után, vakuval, az általunk mértek alapján 1,06 kép/mp sebességgel. Az érzékenység beállítása szintén a gép feladata, legfeljebb ISO3200 értékig.

Automatikus expozíció sorozat készítésére is lehetőségünk van a megszokott beállításokkal. Legfeljebb 3 felvétel készíthető egyhuzamban, különböző expozíciós beállításokkal, ezek lépésközeit 1/3 és 1 Fé között állíthatjuk be, 1/3 fényértékes lépésekben. Beállítása a fel iránygomb dupla lenyomásával lehetséges. A gombot háromszor lenyomva finomhangolható a fehéregyensúly, a vörös és kék színek irányába, +/-10 lépésben. Fehéregyensúly sorozatot viszont nem készíthetünk. Akad itt azonban még egy sorozat mód, a szintén e gombbal előcsalogatható Multi-képarány sorozat, melyet még a TZ7-nél vezetett be a gyártó. Ezt engedélyezve 3 képet kapunk ugyanarról a témáról, de különböző oldalarányokkal (4:3, 3:2 és 16:9). A képek maximális felbontásban készülhetnek.

A DMC-TZ10 önkioldó módja egy külön gomb, a bal irány használatával érhető el, és 10 valamint 2 mp-es késleltetés állítható be. A késleltetés csak a soron következő képre vonatkozik. A következő felvételnél újra be kell állítanunk, ha használni szeretnénk.

Videó, mozgóképrögzítés

A videófelbontás két generáció óta változatlan. Bár 1280 x 720 képpontos méret még manapság sem szégyellnivaló, lassacskán már csak átlagosnak mondhatjuk a kompaktok táborában is. A képfrissítési sebesség is a régi, 30 kocka/mp. Szintén maradt a régóta használt Motion JPEG formátum, mely MOV kiterjesztésű fájlokat ad. Négyféle méretben használható, az említett HD méreten túl WVGA (848x 480), VGA (640×480) és QVGA (320×240) beállításban. A fájlok mérete legfeljebb 2 GB-os lehet.

AVCHD Lite
(1280 x 720 pixel, 10 mp, 17 MB , MTS)

Motion-JPEG
(1280 x 720 pixel, 13 mp, 53 MB , MOV)

Maradt az előző szériában bevezetett AVCHD Lite is, mely az MJPEG-nél jobb képminőséget kínál, kisebb fájlmérettel. Ezt csak 1280 x 720 pixeles méretben használhatjuk, de háromféle tömörítési beállítással (17, 13, és 9 Mb/s). A felvétel másodpercenként 50 képkocka/mp-cel történik, a lejátszáskor viszont 25 kocka/mp-es sebességet kapunk. A fájlok .MTS kiterjesztéssel kerülnek a memóriába. AVCHD formátumban fájlméret megkötés sincs, csupán memóriakártyánk hossza szabhat gátat a videók hosszának, ebben a formátumban ugyanis a belső memóriába nem menthetünk. A fájlok az MJPEG-től eltérően itt egy külön könyvtárban kapnak helyet – PRIVATE/AVCHD/BDMV/STREAM. Az AVCHD Lite videók mérete csaknem fele az MJPEG fájlokénak. Egy 4 GB-os memóriakártyára például legjobb minőségben kb. 16 percnyi MJPEG, vagy fél óra AVCHD Lite mozgókép menthető.

Teljesen új lehetőség az AVCHD Lite GPS opció, mely – nem nehéz kitalálni – a videók készítési helyének koordinátáit is rögzíti a fájlok mellé.

A videofelvétel az elődben bevezetett külön gombbal indítható és állítható meg. Mozgókép rögzítés alatt is használható a teljes optikai zoomtartomány és az iZoom (15x-ös átfogásig), EZ zoom, valamint digitális zoom lehetőségek, működik az automata élességállítás (mely folyamatos is lehet), és a fénymérés. A felvétel alatt sztereó hang rögzíthető, melyhez szélzaj csökkentő módot is bekapcsolhatunk, viszont az állóképekhez felvehető hangjegyzet módot kivették a szolgáltatások sorából. Ezen kívül csak vágólap módban készülhetnek rövid hangfelvételek.

Az e modellben bevezetett Intelligens felbontás technológia a mozgóképek esetén is bekapcsolható. Az
új technológia a részleteket még jobban adja vissza a gép, miközben a homogén területek tiszták maradnak, lágy átmenetekkel. Videókat iA (intelligens automata) módban is készíthetünk, ekkor üzemel az automata témamód választás, az arcfelismerés és a kontraszt kiegyensúlyozás is. Optikai stabilizátort is használhatunk videózás közben, ezen kívül többféle színeffektus és mozgóképre optimalizált témaprogramok is választhatók.

Új szolgáltatás a videoklippek vágása, melynél utólag két darabba vághatunk egy mozgókép fájlt. Szintén új a képlopás, ahol egy tetszőleges állóképet menthetünk ki videóinkból.