Optika II.
Optikai stabilizátor
Ahogy azt minden stabilizátoros gépnél kiemeljük, itt is meg kell emlékezni a reciprok-szabályról, illetve a stabilizátor hatásáról. A reciprok-szabály nem más, mint egy főként gyakorlati tapasztalatokon nyugvó (de matematikailag is levezethető) – a fényképezőgépek program-automatikája által is figyelembe vett – ajánlás, ami a berázástól mentes képek készítésénél – főleg gyengébb fényviszonyok és/vagy nagyobb fókusztávolságoknál – fontos.
Ha nincs elég fény és nincs lehetőségünk állvány használatára (vagy csak nem akarjuk cipelni), akkor nagyon jó szolgálatot tehet a képstabilizátor, amely giroszkópjainak segítségével figyeli a gép elmozdulásait és azt bizonyos határokon belül korrigálja. Így teljes tele állásban is fotózhatunk 1/160 mp-es, vagy akár 1/125 mp-es zársebességgel, anélkül, hogy a gép berázásától, s ebből következően a kép elmosódottságától kellene tartanunk. A 432 mm-nek megfelelő fókusztávolságú tele állásban ugyanis kb. 1/500 mp-es zársebesség lenne szükséges ahhoz, hogy biztosan ne mozduljon be a felvétel (persze ez csak szélcsendes időre, normál, átlagos nyugodt emberre vonatkozik, mint említettük, ez gyakorlati tapasztalat, ettől lehetnek mind pozitív, mind negatív irányba jelentős eltérések). Próbáink során bizonyítást nyert, hogy a Sony Super Steady Shot optikai képstabilizáló rendszere körülbelül 1 2/3 – 2 Fé-kel többet tudunk kézben megfogni.
Mint ahogy a Canon PowerShot S3 IS tesztnél már jeleztük: a Canon PowerShot S3 IS stabilizátora hatékonyabbnak bizonyult, mint a Sony DSC-H5-é, párszor előfordult, hogy azonos időben, azonos témáról, azonos (gyenge) megvilágításban készült képek a DSC-H5-tel már berázottá váltak, az S3 IS viszont még megfogta a rázkódást, így tökéletes képet készített.
A Sony Super Steady Shot stabilizátorát itt csak kétféle üzemmódban működtethetjük, nincs támogatva a svenkelés. A stabilizátor mindenképpen mind a függőleges, mind a vízszintes elmozdulást figyelembe veszi (ettől függetlenül persze svenkelni lehet, de érhetnek meglepetések). A stabilizátor vagy állandóan, vagy csak exponáláskor működhet. Természetesen ki is kapcsolhatjuk a stabilizálást, ám a pörgettyűk ez esetben sem állnak le (felesleges fogyasztás?).
Mivel az objektívünk megegyezik az előző modellével, így a stabilizátor hatékonyságát külön nem teszteltük, bár kis mértékű eltéréseket tapasztalhatnánk a nagyobb felbontás miatt, ennek mértéke azonban kisebb, mint a különböző időben és fizikai/lelki állapotban elkészített berázás-tesztek egymástól való eltérése. Ebből következően nincs is jelentősége egy újabb próbának.
A következőkben tehát a DSC-H1-nél leírtakat idézzük:
Stabilizátor hatása
Stabilizátor nélkül
Stabilizátorral
A fenti két kép 1/125 mp-es záridővel készült 432 mm-es ekvivalens gyújtótávolság mellett, a bal oldali stabilizátor nélkül, a jobb oldali stabilizátorral. A reciprok szabály szerint biztosan bemozdulásmentes képhez körülbelül 1/500 mp-es zársebességet kellett volna alkalmazni. Stabilizátor nélkül több bemozdult képet kaptunk (lásd jobb oldalt a grafikon), míg stabilizátorral (ezen a fókusztávolságon, ilyen zársebesség mellett) mindegyik bemozdulástól mentes volt.
A jobb oldali képen több képből álló statisztika grafikonja látható. Zársebességenként 20-20 képet készítettünk stabilizátor használatával illetve anélkül, majd azt ábrázoltuk, hogy hány kép lett bemozdulás mentes, valamint hány kép mozdult be. Az arányokon jól látható, hogy stabilizátor nélkül már 1/400 mp-nél is egy kép bemozdult a tízből, míg stabilizátorral 1/125 mp-nél se lett bemozdult fotó.
Geometriai torzítás
Az optika torzításai meglehetősen vegyesek, hiszen míg nagylátószögnél átlag feletti (de kategóriáján belül teljesen átlagos), mintegy 1%-os hordótorzítással találkozunk, de a fotózás során még ez is ritkán okoz komolyabb problémát. Tele állásban szinte egyáltalán nincs torzítás, igen enyhe párnatorzítás észlelhető, de csak ha „vonalzóval” nézzük. Ezek az értékek közelítőleg megegyeznek a Canon PowerShot S3 IS és Panasonic DMC-FZ7-nél mértekkel, vagyis ebben mindhárom stabilizált ultrazoom-os gép hasonlóan jól teljesít, mint elődeik.
Torzítások a gyújtótávolság függvényében
hordótorzítás: ~0,9%
párnatorzítás: <0,1%
Közelfényképezés, makró
Makró módban akár 2 cm-es tárgytávolságot is használhatunk, ráadásul ezt nem csak teljes nagylátószögnél, hanem egészen 83 mm-es fókusztávolságig. Teljes tele állásban 90 cm a legkisebb tárgytávolság. Makrózáskor mint látható, a zoom is működik és érdemes is azt használni, mivel teljes nagylátószögben a nagyítás sem a legnagyobb és a torzítás is erősebb. Nagylátószögű állásban tehát a legkisebb terület, amely kitölti a kép teljes képet 40 mm szélességű, ami már önmagában is jó, átlagon felüli érték. Igaz, itt a torzítás elég jelentős: 2,2%-os hordótorzítást kell elviselnünk. Tele állásban nem tudjuk ennyire kis témával kitölteni a teljes képet, itt a lefedettség 90 mm-es, viszont ezt 90 cm-es tárgytávolságnál kapjuk! Tehát a legfélősebb lepkékről is nyugodtan készíthetünk remek makrófelvételeket, ráadásul a nagy fókusztávolság miatt a háttér gyönyörűen elmosott lehet. A torzítás ilyenkor minimális, mindössze 0,1%-os. A legnagyobb nagyítást kb. 80 mm-nek megfelelő fókusztávolságnál, vagyis 2,3x-es zoomállásnál érhetjük el. A legkisebb terület szélessége ezáltal mindössze 30 mm, 2 cm-es tárgytávolság esetén. A torzítás elviselhető mértékű: 1,3%-os.
A Sony DSC-H5 tehát kiváló makróképességű, akár közeli felvételekről, akár távolabbi témákról van szó. A legnagyobb nagyítás eléréséhez azonban tudni kell a trükköt…
Makró képességek
Vignettálás
A vignettálás mind nagylátószögű, mind tele állásban jelentkezik, bár ennek mértéke elfogadható szintű. Nagylátószögnél erőteljesebben csak a kép alsó részében jelentkezik, a sötétedés is gyorsabban megy végbe. Tele állásnál egyenletesebb eloszlású. Átlagosan 14-15%-kal sötétebb a képek sarokpontjai, mint a középső részük, amely nem jelentős. Ez általános felhasználáskor tehát szinte egyáltalán nem észlelhető, így a peremsötétedés nem fog gondot okozni.
Peremsötétedés
