Felépítés II.
Ergonómia
A Sony CyberShot DSC-H5 műanyag burkolata sajnos nem túl jó illesztésű. Bár általában engem nem szokott zavarni, hogy egy fényképezőgépet miből és hogyan raknak össze, de ennél a modellnél a recsegés-ropogás eléggé feltűnő. Fémet csupán egyetlen helyen találunk a géptesten: az objektív tubusa körül. Az alkalmazott műanyag sajnos nem anyagában színezett, az ezüst hatást festéssel érték el, ami kopás esetén valószínűleg láthatóvá is válik (a fekete színű modellnél vélhetően ilyen problémába nem ütközünk).
A markolat vastagsága és kiemelkedése szinte milliméterre megegyezik a Canon PowerShot S3 IS-ével, a középső ujjunkhoz kialakított bemélyedés tekintetében viszont a DSC-H5 tűnik kényelmesebbnek. A fényképezőgép kis mérete miatt a markolaton a kisujjunk már nem fér el, de ettől nem nevezhető kényelmetlennek, hiszen így alulról megtámaszthatjuk a DSC-H5-öt.
LCD és kereső
A DSC-H5-re az elődmodellénél kissé nagyobb méretű, 3″-os (7,4 cm valós képátlójú) LCD került, melynek felbontása 230.000 pixel. E kijelző nem is a képméret, de még csak nem is a felbontás miatt nevezhető kiemelkedően jónak – pedig azok sem átlagosak -, a titok nyitja inkább az LCD-n megjelenő színekben keresendő. Mivel ezt a modellt egyszerre volt szerencsénk kipróbálni a Canon PowerShot S3 IS-sel, így rögtön feltűnt a drasztikus különbség: az S3 fakó, kontraszttalan kijelzője mellett a DSC-H5 fantasztikusan gyönyörű színeket produkált, ráadásul erős napsütésben is tökéletesen látható képet kaptunk az LCD mögött elhelyezett reflektív rétegnek köszönhetően. A megjelenített kép még gyenge megvilágításnál sem szaggat, mindig folyamatos élőképet láthatunk.
A nagy zoomátfogású objektív miatt átnézeti kereső alkalmazására nincs lehetőség, helyette elektronikus keresőt (EVF) építettek a fényképezőgépre. A korábbi modellel ellentétben az EVF nem a szokásos RGB pixelekből épül fel, hanem a MicroTech különleges kijelzőjét alkalmazza, amely pixelenként képes vörös, zöld vagy kék szín kibocsátására. Természetesen ebből következően a kép létrehozása sem egy menetben történik: egymás után gyorsan váltakozva jelenik meg a kép vörös, zöld, majd kék színkomponense, melyet szemünk tehetetlensége miatt színes képként fogunk érzékelni. Némelyek számára elképzelhető, hogy a gép elfordítása során az egyes kis képelemek kissé elcsúszva, szivárványszerűen jelennek meg, amely talán zavarónak tűnhet, de e megoldás egyértelmű előnye, hogy a többi elektronikus keresővel szemben itt garantáltan nem látjuk pixelesnek a képet. E megoldást már a Minolta DiMage 5/7 sorozatában, valamint a HP PhotoSmart 850-ben alkalmazták. A technológiáról részletes ismertetőt korábbi cikkünkben olvashatnak.
Az EVF keresőképe sajnos elég kicsire sikerült (bár a többi MicroTech-es fényképezőgépre ez nem jellemző), ez mindössze 14,5 fokos szög alatt látható, amely megegyezik azzal a látószöggel, amit egy 55 cm-es TV képernyőjének 1,65 méter távolságból adódó látványa eredményez. Az EVF-et dioptria korrekciós lehetőséggel is ellátták. Az élőkép lefedettsége mind EVF-fel, mind LCD-vel is 100%-os.
Élességállítás
Az automatikus élességállítás gyors és pontos. Az AF több módon is működhet: széles területen, amely három fókuszpontból áll: középső fókuszponttal, vagy rugalmas pontszerű AF területtel, amely a kép viszonylag nagy részén szabadon mozgatható, igen finom lépésekben. Az élességállítást kevés fénynél narancs színű AF segédfény könnyíti meg. Sajnáljuk, hogy még ebbe a modellbe sem építették be az innovatív Hologram AF-et, amelyet utoljára a DSC-V3-ban láthattunk, de azóta nem alkalmazták, annak ellenére, hogy az a legjobb segédfény, amit valaha is láttunk kompakt gépen.
Az élesség beállítása kézzel is történhet, ekkor az LCD-n és a keresőben teljes méretű, digitálisan 2x-esre nagyított kép jelenik meg, ezen kívül pedig távolságskála is segíti a pontos beállítást. Ez utóbbi főként akkor jön jól, amikor a gyenge megvilágítás miatt a keresőben már nem látnánk a témánkat. Ekkor megbecsülhetjük a távolságát és szűkebb blendével, nagyobb mélységélességgel fotózva nagy esélyünk van jó felvételt készíteni.
Vaku
A gépre felpattanó vakut építettek, amelyet a fényképezőgép automatikusan nyit fel. A nyitott állapotban lévő vaku 6 cm-rel az optikai tengely fölé emelkedik. A villanó a következő módokban használható: tiltott, derítés, lassú szinkron és vörösszem hatás csökkentő, bár ez utóbbit sajnos csak a SETUP-ban kérhetjük ill. tilthatjuk le. Teljesítmény-kompenzációra is van lehetőségünk a felvétel menüben, a DSC-H1-gyel szemben – ahol Fé-ben kifejezve nem ismertük a választható két értéket – itt már ±2 Fé tartományban. A gépre külső vaku kiszolgálására vakupapucsot nem helyeztek.
Csatlakozók, akku, memóriakártya
A fémből készült állványmenet a gép tömegközéppontjához közel található, az optikai tengely vetületétől közel 2 cm-re. Az állványok túlnyomó többségénél a memóriakártya még cserélhető marad, de az akkumulátor fedél már beleakad az állványfej talpába.
A csatlakozókat a gép bal oldalán találjuk, két gumiszállal rögzített műanyag ajtó mögött. Ide helyezték a Hi-Speed USB 2.0 és A/V kimenetet. A mikrofont a fényképezőgép elejére, a hangszórót pedig a gép aljára építették.
A Sony DSC-H5 az elődmodell tulajdonságait követve továbbra is 2 db ceruzaelemmel vagy NiMH akkumulátorral működtethető. A gyári csomagolásban 2500 mAh-s akkukat kapunk, melyeket BC-CS2A jelű, 2 áramkörös, 400 mA-es töltővel tölthetünk fel. A teljesen lemerült akkukat több mint 6 óra alatt lehet csak feltölteni, a kicsi töltőáram és a nagy kapacitás miatt. Akinek ez időben túl sok, vásárolhat hozzá más, nagyobb áramú, külső gyors töltőt. A két akkus kivitel ellenére a fényképezőgép sokáig bírja, elektronikus keresőt használva kb. 300 kép után kellett az első cserét elvégeznünk. Gyári adatok alapján egyébként (CIPA szabványú mérést alkalmazva) 340 kép készíthető.
A felvételek MemoryStick Duo / MemoryStick Pro Duo kártyára kerülhetnek, de a fényképezőgép 32 MB beépített memóriát is tartalmaz. Érdekes, hogy – bár a fényképezőgép mérete nem változott – a korábbi MemoryStick helyett itt már csak a kisebb méretű MemoryStick Duo-t használhatjuk.
Az akkumulátorokat és a memóriakártyát a markolat alatt helyezhetjük a gépbe. A fedlapot nagyon ötletesen alakították ki, mert a memóriakártya cseréjét a fedlap egy kisebb részének felnyitásával végezhetjük, míg az akkumulátor cseréjéhez ugyanezt teljesen felnyithatjuk. Az akkumulátort fedő ajtó fém erősítésű, de a kártyafoglalat feletti rész már ilyennel nem rendelkezik. Esetleges letörése egyébként nem okozna fennakadást a fényképezőgép használatában, mivel nyitott kártyaajtónál is használható marad a fényképezőgép.
