Címlap 2010

Archívum

Történelem: Yashica

Találós kérdés. Melyik volt a világ első full-frame, kisfilmes DSLR fényképezőgépe? Akik a jelenleg ismert nagy cégekre gondoltak, rossz nyomon járnak. Akik a Contax N Digitalra, eltalálták. Az újabb Contaxok mögött pedig olyan nevek állnak mint a Kyocera, vagy történelmi áttekintésünk „hőse”, a Yashica.

Történelem: Carl Zeiss

Az Encyclopaedia Britannica így kezdi, ha felütjük a Carl Zeiss szócikknél: „Német gyáriparos, aki minőségi optikai eszközei révén vált világszerte ismertté.” Az idézet ugyanígy szólna az általa alapított cégről is, hiszen a minőségi optikák fogalmát manapság már nem csak a nagy alapítóhoz, hanem a nevét viselő vállalathoz is kötjük. De ki volt, – sőt, kik voltak - akiknek mindezt köszönhetjük?

2005-ös összefoglaló

Mi történt 2005-ben a képalkotó eszközök piacán? Milyen trendek alakultak ki, illetve mik folytatódtak az előző évek alapján. Mely innovációk a legfontosabbak? A 2004-es évhez hasonlóan a 2005-ös évet is megvizsgáltuk a digitális fényképezőgépek, objektívek és nyomtatók szemszögéből.

2004-es összefoglaló

Mi történt idén a digitális fényképezőgépek piacán? Milyen új innovációk születtek? Milyen jelentős eseményekről számolhattunk be? Az év áttekintésén kívül megvizsgáltuk, milyen jelentős változások mentek végbe a digitális fényképezőgépek piacán 2004-ben az előző évihez képest. Vajon mi a tendencia? Az biztos, hogy 2004-ben nagyobb felbontású gépek jelentek meg, de mi a helyzet az optikai zoommal, illetve a memóriakártyákkal?

Röviden: Kyocera FineCamM410R teszt

Túlzás nélkül állíthatom, hogy már nagyon vártam a Kyocera M410R-t. Az S5R annak idején úgy hatott rám, mint darukezelőre a szélvihar, teljesen meglepett gyorsaságával. Nomeg minőségével és megbízhatóságával is. Más szóval az S5R nagyon magasra tette a képzeletbeli lécet

Tokok, fotóstáskák

Lassan talán már a hőmérőn is meglátszik majd, hogy újra itt a nyár, a kirándulószezon, amikor mindenki, aki csak teheti, kiveszi a hosszú hónapok alatt összegyűlt pár hét szabadságát és a lehető leggyorsabban elhagyja a várost. Persze ahogy az lenni szokott, az utolsó pillanatban vesszük észre, hogy idén sincs mibe rakni a fényképezőgépünket. Mert nem rossz megoldás a jó puha fehérneműk közé tenni a gépet, csak kicsit problémás előszedni útközben. De ez még mindig jobb annál, mint ami a hazaúton vár a szerencsétlen masinára, mondjuk az alig használt zoknik és maradék szendvicsek között...

Röviden: Sony DSC-W1 teszt

A Sony LCD részlegének legújabb terméke a W1 jelű hordozható LCD monitor. A kijelző mérete 2,5 hüvelyk, és mivel manapság a Sony is a multifunkciós eszközöket preferálja, ezért a W1-et Memory Stick Pro kártyaolvasóval, MPEG videó lejátszóval, sőt, még egy 5,1 Mpixeles, 3x-os zoomos digitális fényképezőgéppel is ellátták. Mindez elfér egy nadrág zsebében. Ez a Sony DSC-W1.

Röviden: Kyocera Finecam SL300R teszt

A Kyocera (más néven Yashica) eddigi digitális fényképezőgépei mind az ultra-kompakt kategória tagjai voltak.

Röviden: Kyocera FineCam L30 teszt

A belépő színtű FineCam L30 felbontása 3 Mpixel, de interpoláció segítségével képes 5 Mpixeles képek készítésére is. Az optika átlagos, 3x-os átfogású, a gép automata működésű, így családi fotózásra, kiránduláshoz, emlékképek készítéséhez kiválóan alkalmas. Az MPEG-4-es video formátumon túl extra szolgáltatásokat ugyan nem kínál, de ára a 2 Mpixeles gépeknél megszokott szintű, így a gép olcsónak nevezhető.

Röviden: Kyocera Finecam L3v teszt

A Finecam L3V egy belépőszintű digitális fényképezőgép. Felbontása 3,2 Mpixel, optikája 3x-os átfogású, borítása fém. Eddig a szokásos. De aztán ott a hátfal, a hatalmas 2,5 inch átlójú TFT LCD-vel, amelyre mindent lehet mondani, de hogy szokványos, átlagos, azt nem.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Alapfokon: Érzékenységek

Mint ahogy a filmes gépek esetében, a digitális fényképezőgépeknél is különöző érzékenységeket használhatunk. Hogy mit jelent ez és milyen hatása van, cikkünkből kiderül.

Tudod mi kell a drámai hatáshoz?

Vérfagyasztó pillanatok kaphatók el a megfelelő technikával, mindennemű veszély nélkül. Csak tudni kell, mi mire való! Azt a fotósiskolákban is tanítják, hogy...

3D fotózás nem 3D képes fényképezőgéppel

Nem újkeletű témáról van szó, mégis most érdemes újra elővenni, hiszen egyre több gép támogat 3D módokat, de nem mindenkinek van rá lehetősége, hogy ilyen gépet válasszon, pedig van már fotópályázat is ezekre a képekre. Azonban azoknak sem kell lemondani a sztereoszkópikus fotózásról, akik nem rendelkeznek 3D géppel, hiszen egy ingyenes és egyszerű program, plusz némi gyakorlat segítségével remek térhatású fotókat készíthetnek.

Színek szelektív sötétítése Photoshopban

Jimmy McIntyre videójában megtanulhatunk egy gyors trükköt, hogyan sötétítsünk, vagy világosítsunk egyes színeket képeinken. A Photoshop, mint tudjuk, rettentő sok szolgáltatást és...

Tájképek feldolgozása Lightroomban

Avagy giccskészítés gyorstalpaló 45 percben :) Persze viccet félre téve, ebben a videóban igen részletesen tanulhatod meg a Lightroom alapjait is, de megtalálod...