Képminőség
Színhiba
A sok különleges alacsony szórású tag már borítékolja, hogy nagyon komoly színhibával nem kell szembesüljünk. A tesztábránkkal készült fotóink megmutatták, hogy valóban nincs látható kromatikus aberráció, még 25mm-es végállásban sem (ahol ugye mesterséges rekeszelés sem történik, nem úgy, mint a 8 mm-es állásnál).
Bár a tükör nélküli géphez készült objektíveknél már lehet játszani korrekciós profillal, amelyet a RAW fájlokba menthet a gép és amelyet a gyári, vagy akár az Adobe RAW konvertere is figyelembe vesz, itt most nem éltek ezzel a lehetőséggel. Helyette a Lightroom legújabb verziója (2021. júniusi frissítés) már eleve támogatja az objektívet. A Lightroom tehát ez esetben nem azt jelezte, hogy beágyazott profil található a RAW fájlban, amely alkalmazásra került, hanem a külső profilt aktivált automatikusan.
Ez egy fokkal jobb megoldás a „kötelezően használandó” beágyazott profilhoz képest. Ez is automatikusan alkalmazásra kerül, de ha a fotós szeretné, akkor kikapcsolhatja.
Más kérdés, hogy a külső profil nem tartalmaz adatokat a színhiba csökkentésére.
A lényeg jelen esetben az, hogy akárhogy is konvertálunk RAW-ból, akár engedjük a külső profilt, akár nem, a végső képen gyakorlatilag nem tapasztalható laterális kromatikus aberráció.
Színhiba (laterális)
Nem hagytuk el ezúttal sem az axiális kromatikus aberráció vizsgálatát, amely a laterális színhibával szemben képközépen is jelentkezik, s főként a fókusz előtti és mögötti területeken lehet(ne) tetten érni. Ilyen esetben piros (fókusz előtt) illetve kékes-zöld (fókusz mögött) aura lenne látható a világos területek peremén.
Az Olympus M.Zuiko Digital ED 8-25mm f/4 PRO azonban e téren is kiválóan teljesít, hiszen 25mm-en, teljesen (fizikailag is) nyitott blendénél sem jelentkezik a fókusz előtti és mögötti világos területek mentén elszíneződés.
Bokeh
Igazán kicsi mélységélességre az Olympus M.Zuiko Digital ED 8-25mm f/4 PRO esetében nem kell számítanunk, amelyet két tényező okoz: egyrészt a kicsi gyújtótávolság, másrészt a nem túl impozáns fényerő. Gyakorlatilag azt mondhatjuk, hogy mélységélesség tekintetében olyan objektívünk lesz, mint ha egy kisfilmes gépre egy 16-50mm f/8 objektívet tekernénk.
Ettől függetlenül a zoom végállása felé és/vagy kis tárgytávolságok esetében lehet enyhe mélységélességet elérni, azaz van értelme vizsgálni a fókuszon kívüli fényforrások megjelenésének formáját, azaz idegen szóval a bokeh-t (vagy magyarosan bokét).
Mi 25mm-en (50mm ekv.) vizsgálódtunk, ahol nyitott blendén szép kerek fényfoltok jelennek meg a fókusz mögötti pontszerű fényforrásokról. Különleges képi világot tehát nem kapunk (enyhe lencse forma, vagy még inkább körkörös bokeh, bár ez elsősorban bizonyos optikai hibák miatt jelennek meg, főként a körkörös bokeh, amelyet az erős asztigmatizmus okozna és amely miatt a képsarkokban már nem lehetne igazán szép éles leképezést adnia az objektívnek).
A hét rekeszlamella hatása F8 blendétől kezd jól látható sokszögesedést okozni, ahol egyébként az aszférikus tagok miatt jelentkező „hagymakarikák” is látszanak már, ha a képet nagyobb méretben vizslatjuk.
Ellenfény, becsillanás
Nem kérdéses, hogy a nagylátószögű objektívek egyik alkalmazási területe a tájképek, ahol nem ritkák az olyan hangulatfotók, ahol a Napunk is a kompozíció része. Amikor ellenfényben fotózunk, a két legrosszabb dolog ami történhet, hogy erős becsillanást kapunk, sok-sok színes kör formájában (lensflare), illetve a másik pedig a fényszóródás okozta kontrasztvesztés. Míg utóbbi viszonylag könnyen javítható utómunkával, a becsillanások okozta korongok már nehezebben javíthatók, ugyanakkor utóbbi akár hangulati elem is lehet egy képen.
Nem jelenthetjük hát ki egyértelműen, hogy az a jó objektív, amelynél egyáltalán nincs becsillanás (létezik ilyen), vagy amelyiknél nagyon sok (tipikusan filmezős objektíveknél szeretik is ezt a hatást), hiszen felhasználástól függ.
Mi mindenesetre megnéztük, hogy mi történik, ha direkt szembefényt kap az objektív nagylátószögnél és tele végnél egyaránt.
E lenti tesztfotókat úgy készítettük, hogy a Nap direkt képsarokból besütött az objektívbe, a kontrasztvesztés szemléltetéséhez pedig egy F8 rekesszel, az ellenfényes képével megegyező záridővel lőtt referencia képet is lőttünk.
F8-nál szűkebb rekesz akkor lehet érdekes, ha a napfény fa lombján keresztül szűrődik át és ezt szeretnénk kicsit csillag formájúra kihúzni. Erre példát a tesztfotó galériánkban találni. Azt is érdemes megnézni!
Geometriai torzítás
Teljesen nyilvánvaló, hogy egy ilyen átfogású, ultranagy 8 mm-es látószögtől 25mm-ig dolgozó objektívet képtelenség lenne úgy elkészíteni, hogy a geometriai torzítást ne mutasson, ugyanakkor a többi optikai hiba se legyen erős és még a rajzolat is penge legyen, de az ár se szaladjon el túlzottan. Valahol meg kell hát húzni a határt. Ez pedig általában (a tükörreflexesekhez készült objektíveknél is) a minimális, elviselhető torzítás bevállalása szokott lenni.
Ahogy azt már írtuk, a MILC gépekhez készült objektívek között akadnak beágyazott torzítás profilt tartalmazó modellek is, amelyek a fényképezőgép saját JPEG motorjánál, a gyári RAW konverternél és pl. Lightroom esetében automatikusan alkalmazásra kerülnek, azaz eleve szoftveres torzításkorrekció történik akkor is, ha RAW fájlból dolgozunk. Az erről szóló korábbi cikkünk ITT olvasható el.
Ilyenre sok példát láttunk már, az Olympustól is.
Most azonban egy számunkra is új, kicsit meglepő módszerrel találkoztunk.
Az Olympus M.Zuiko Digital ED 8-25mm f/4 PRO ugyanis nem rak a RAW fájlba beágyazott profilt a torzítás csökkentéséhez, ugyanakkor mind a váz (mi E-P7-tel teszteltünk), mind a Lightroom alapesetben szoftveres korrekciót használ. Előbbinél nem, de utóbbinál van lehetőség a szoftveres korrekciót kikerülni.
A lenti dobozban két verziót is megmutatunk, egyik az alapértékekkel Lightroomban konvertált kép (amely szoftveres torzításkorrekciót tartalmaz), a másik pedig a szintén Lightroomban konvertált változat, amelynél viszont direkt kikapcsoltuk a külső profil használatát, ezáltal a torzításkorrekciót is. Capture One-nal még nem tudtuk megnézni ezeket a képeket, mivel a teszthez használt Olympus E-P7 RAW fájljait még nem kezeli ez a szoftver.
Az természetes, hogy szoftveres korrekcióval szép, torzításmentes képeket kapunk.
Kikapcsolt korrekció esetében azonban 8 mm-nél igen erős a hordótorzítás, amely a gyújtótávolság növelésével csökken. 16 mm-nél már korrekció nélkül sincs jelentős torzítás, amely nagyjából a fordulópont a torzítás szempontjából, hiszen ennél nagyobb gyújtótávolságnál ismét előjönnek a képszéleken a görbe vonalak, de ezúttal már párnatorzításként. 25mm-es végállásban közepes mértékű párnatorzítás jelentkezik.
Geometriai torzítás
Peremsötétedés
Sok esetben láttuk már, hogy a NégyHarmados szenzorhoz készült objektívek esetében minimális volt a képsarkok sötétedése, minden bizonnyal azért, mert a 17,1×13 mm-es szenzorénál nagyobb képkört vetítettek.
Az Olympus M.Zuiko Digital ED 8-25mm f/4 PRO esetében sem mondhatjuk erősnek a vignettálást, egyedül nyitott blendén, teljes nagylátószögnél vehető észre. De még itt is kisebb peremsötétedést tapasztalni, mint egy átlagos full-frame szenzoros objektívnél.
A Lightroomhoz készült külső profil lehetőséget adhatna a peremsötétedés korrekciójához is, ilyen adatokat azonban ez a profil sajnos nem tartalmaz, így egy kattintással nem lehet könnyedén javítani a vignettálást.
Makró, közelfényképezés
Az Olympus M.Zuiko Digital ED 8-25mm f/4 PRO mindössze 23 cm-es közelponttal rendelkezik, így remek közelképek készíthetők. Ez igaz a teljes nagylátószögre, de igaz a 25 mm-es végállásra is.
Nem kérdéses, hogy a legnagyobb nagyítás 25 mm-es gyújtótávolságnál érhető el, ahol nekünk 21 cm-es tárgytávolsággal is sikerült fotózni. Ekkor a téma és frontlencse közötti távolság (munkatávolság) 8 cm volt, a lefedett képterület pedig 65 mm széles, azaz 1:3,75 leképezési aránnyal dolgozhatunk (a gyári adat 0,21 ×-es, azaz 1:4,75).
Most is kíváncsiak voltunk rá, hogy ha kikapcsoljuk a szoftveres torzítás korrekciót, akkor mi lesz a végeredmény, de pozitívan csalódtunk, a jó nagyítás miatt komolyabb torzításra számítottunk. Ez azért valamennyire elviselhető. Ha mégis kellene a torzításmentesség, akkor erre remek a szoftveres javítás.
Közelfényképezés – makró
Képminőség
NégyHarmados objektívek fejlesztésénél a gyártóknak figyelembe kell venni, hogy a m4/3 MILC-ek elég apró képpontokkal dolgoznak. A 20 Mpixeles Olympus E-P7 szenzora akkora képpontokkal rendelkezik, mint ha egy full-frame szenzorra 76 Mpixelt zsúfolnának. Ez nyilván komoly igényeket támaszt az objektívekkel szemben is.
Az Olympus M.Zuiko Digital ED 8-25mm f/4 azonban ennek ellenére nyitott blendén sem ad lágy képet, jó a részletezettség, inkább csak az extrém külső képsarkoknál vehető észre gyengébb rajzolat (a képszélek is teljesen rendben vannak, a homogenitás jó). Sőt, gyakorlatilag azt látni, hogy F4-en jobb a részletgazdagság, mint F5,6-nál, ahol már egy kicsit a diffrakció rontja a végeredményt. Ez nagylátószögre vonatkozik.
25 mm-es végállásnál F5,6 környékén kapjuk meg az objektív legjobb feloldóképességét.
Értékelés
Az eddig látottak vegyes képet festenek a 8-25mm-es NégyHarmados objektívről, jóllehet, a kromatikus aberráció minimális, a geometriai torzítás teljes nagylátószögnél szoftveres korrekció nélkül meglehetősen erős. Jó hír viszont, hogy szép rajzolata van az objektívnek, amely okkal sorolhatja a PRO szériába.
Az ellenfényt is jól tűri, bár van néhány „lensflare”, de ezek nem zavaróak.
Visszafogottabb fényereje miatt asztrotájképekhez mi nem kifejezetten ajánljuk (persze lehet ilyen témát is fotózni, de arra a 7-14mm f/2,8 jobb választás).
Amire viszont nagyon kellemes, az egy riport jellegű fotózás, ahol szűk helyeken is kell dolgozni (egy 12-35mm-es objektívnél előfordulhat, hogy nincs elég nagy látószögünk). Ezen felül természetesen a tájképek és épületfotók, illetve belső terek lesznek az objektív legideálisabb témái, ahol ki lehet használni a képességeit.
Az Olympus M.Zuiko Digital ED 8-25mm f/4 ára cikkünk írásakor bruttó 370 ezer Ft, ami jó árnak érződik.
Alternatívája lehet a már említett Olympus M.Zuiko Digital ED 7-14mm f/2,8 PRO (490 ezer Ft-ért, 535 gramm), a Panasonic Leica DG Vario-Elmarit 8-18mm f/2,8-4 ASPH (410 ezer Ft-ért, 315 gramm), vagy a Panasonic Lumix G Vario 7-14mm f/4 Asph (340 ezer Ft-ért, 300 gramm).
Tesztfotóink készítése során próbáltunk minél több témát megfogni, amely igényli a nagylátószöget és amelyből kiderül, hogy milyen az objektív leképezése. A remek közelpontja miatt a közelfényképezésre is kerestünk példákat.
A rekeszsorozatok ezúttal sem maradtak el, ahol a nyitott blendés és szűkebb rekesszel készült fotók minősége is leellenőrizhető. Emellett tartottuk magunkat ahhoz, hogy a képsarkok leképezésének ellenőrzése is fontos, így olyan tesztfotók is születtek (vasútállomás, díszterem), ahol ezek is megnézhetők – szintén rekeszsorozaton.
A fotókat ezúttal is RAW formátumban készítettük, a képeket az Adobe Lightroom Classic CC (2021. júniusi frissítés – V10.3) szoftverben konvertáltuk, ahol az automatikusan bekapcsolt külső profil alapú torzítás korrekciót kikapcsoltuk, hogy az objektív valós optikai teljesítményét láthassuk. Alapesetben azonban szoftveresen tökéletesre korrigált, torzításmentes képeket kapnánk mind a váztól, mind a Lightroomtól.
