Címlap 2011

Archívum

Olympus Zuiko Digital ED 300mm F2,8

A Négyharmad rendszer egyik legkomolyabb előnye a természetfotózás során jelentkezik. Bár objektívek tekintetében a sportfotózást is ide sorolhatnánk, a vázak viszonylag visszafogott sorozatsebessége miatt erre kevésbé tűnnek kihegyezettnek. A Zuiko Digital 300 mm-es nagyteléje viszont igazi nagyágyú, amely minden természetfotós szívét meg kell, hogy dobogtassa. Egy tény, minőségére nem is lehet panasz.

Kipróbáltuk: Digilabor fotókönyv teszt

Ismét jön az évnek az az időszaka, amikor el kell gondolkodnunk azon, hogy mivel ajándékozzuk meg szeretteinket. Nem csak kapni, de adni sem szeretünk haszontalan kacatokat, ezért mindannyian valami olyat keresünk, amit a megajándékozott igazán tud értékelni. Nemrég egy ilyen ajándékozási alkalommal fotókönyvet készítettünk.

Történelem: Lucien Hervé

Lucien Hervé – az épületfotózást művészi rangra emelő fényképész - franciás csengésű neve mögött is egy magyar származású alkotó, Elkán László áll. A néhány éve elhunyt művész viszonylag későn választotta hivatásául a fényképészetet, de időtlen életművéről mind a kortársak, mind az utókor elismerően nyilatkozott. Fordulatos életének fontosabb állomásait tárjuk most az olvasó elé.

Phottix mobil tárgyfotó szett

Phottix? Hol hallottuk már ezt a nevet? Na igen, ez az a néhány éve alakult hong-kongi cég, amely csak úgy ontja magából az elérhető árú fotós felszerelést, a rádiós kioldóktól, a szűrőkön át, a stúdióeszközökig. Most a tárgyfotó szettjük kerül terítékre. Szó szerint, hiszen a mobil „stúdiót” - teríték helyett – akár a konyhaasztalon is összeállíthatjuk.

Sigma 18-200mm f/3,5-6,3 DC objektív

Utazások előtt sokszor kerülhetünk dilemma elé, hogy vajon milyen objektívet vigyünk magunkkal. Néhány fixet a jó képekért? Vagy inkább mindent szeretnénk fotózni és választunk egy alap és egy telezoomot? Egy biztos: a legkönnyebb megoldás, ha utazózoomot teszünk a gépünkre, amellyel a nagylátószög és a középtele tartomány is elérhető. Cikkünkben a Sigma egyik ilyen optikáját boncolgatjuk.

Kipróbáltuk: Canon PowerShot SX40 HS teszt

Szinte pontosan egy évvel a Canon PowerShot SX30 IS bejelentését követően idén szeptemberben látott napvilágot az új ultrazoom-bridge fényképezőgép, a PowerShot SX40 HS, immár CMOS szenzorral, s az ebből következő plusz szolgáltatásokkal. Cikkünkben utánajártunk, hogy milyen előrelépések történtek, s természetesen kitérünk a részletes tesztjeinkben megszokott apróságokra is.

„Fontos, hogy frissek legyünk”- interjú Balla Vivienne divatfotóssal

Tanít, kiállít, fotózik, és mindeközben Youtube, Twitter, honlap, fotóblog, portfólió-mobilapp segíti, hogy munkáját és saját magát megismerjük. Mi azért leültünk vele beszélgetni is.

Vanguard kis méretű táskák

Idén tavasszal már volt lehetőségünk néhány nagyobb Vanguard fotóstáskát közelebbről is szemügyre venni, most újabb adag táskával randevúztunk, első körben a kisebb méretű modelleket mutatjuk be, majd egy következő cikkben pedig a nagyobb, DSLR-ek hordozására is alkalmas modellekkel foglalkozunk.

Sony 135 mm F2.8 (T4,5) STF objektív

Különleges és egyszersmind legendás a Sony 135mm-es STF optikája, melyet főként portréfotózásra ajánlanak. Adoptációs lencsetagjának köszönhetően a mosott háttér még szebb, mint a hagyományos megoldásoknál. Itt az ideje tehát letesztelni ezt a sokat dicsért objektívet!

Történelem: Munkácsi Márton

„Gondolkozz, miközben fényképezel!”, vallotta Martin Munkácsi, azaz Munkácsi Márton, akit a sorozatunk előző részeiben bemutatott fotósok mellett a világ egyik legnagyobbjaként tartottak és tartanak számon. Élete és munkássága sok tekintetben azonos külföldre szakadt magyar kortársaival. Fontosabb pillanataiba enged betekintést rövid életrajzunk.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Cokin szűrőtartó rendszer

A fényképezőgép piac kétségtelenül kitermelt jó pár haszontalan kiegészítőt, azonban a fotográfiai szűrők többsége semmiképp sem sorolható ide. A filmes korszakban megszerzett népszerűségüket még a kényelmet előtérbe helyező digitális korszak, és a mindentudó képszerkesztő szoftverek sem tudták kiölni. Méretben és funkcióban ezerféle között válogathatunk, például a szűrőtartós megoldások között, melyek közül a hazánkban leginkább elterjedt rendszert mutatjuk most be.

Így készíts otthoni fotóhátteret

Kovács Zoltán (Zorko) lelkes amatőr fotósként nem elégedett meg a környezet adta lehetőségekkel, néhány éve barkácsolással kezdte saját fotóstúdióját kialakítani. Ennek egyik lépése volt...

Buktassuk le a filmeket

Ha beülünk egy moziba, vagy este a tévé elé, biztosan nem az lesz a célunk, hogy hibákat, vagy árulkodó jeleket keressünk a filmekben. Pedig...

TARTSD A HALAT, s karcsúbb leszel!

A New York-i portréfotós megmutatja, hogyan érdemes beállítani a modellünket ahhoz, hogy mellkép esetén karcsúbb megjelenést kapjunk a fotón. Has be, mell...

Így vásárolj fényképezőgépet

Akár ajándékba szánod karácsonyra, akár magadnak keresel egy jó gépet, fontos, hogy olyan modellt válassz, amely a kitűzött feladatokra a legalkalmasabb. Nem kell mindenáron tükörreflexes gép, de nem is mindenre elég egy zsebrevágható utazózoom. Cikkünkben bejárjuk a ma kapható gépek kategóriát és néhány tippet is adunk egy-egy kiemelkedő modellre.