Címlap 2010

Archívum

Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-G2 teszt

2008 őszelőjén egy viszonylag apró, fekete gép hozta lázba a digitális fényképezőgépek rajongóit. A Panasonic Lumix DMC-G1 az első nagy érzékelős, tükör nélküli, cserélhető objektíves rendszerkompakt volt. Azóta több modellel is bővült a G-széria, de a közvetlen utódot csak most, ez év márciusában jelentette be a gyártó. A boltokban nemrég megjelent készülék egy végleges példánya hozzánk is eljutott.

Történelem: Metz

Az olyan monstrumok, mint a Sanyo és a Samsung, vagy akár a fotótechnikában óriásnak számító Canon és Nikon mellett akadnak kisebb, sőt nemzetközi összevetésben kimondottan törpe gyártók, akik maguk is hozzátettek e szegmens működéséhez. Ha azt mondom Metz, bizonyára sokak előtt egy vaku képe kezd körvonalazódni. Nem véletlenül.

Mikrosat DTW-1000 állandófényű lámpa

A folyamatos fényű fotólámpákat bemutató sorozatunkban most az előzőnél méretben és teljesítményben is nagyobb darab következik. Gyártója ugyanaz a cég, mint legutóbbi áldozatunknak, legfőbb érdekessége pedig a Fresnel lencsés fókuszálás. A cikkből ez, és több minden más is kiderül.

Utazózoomok

Újabb csoporttesztünkben az átlagosnál nagyobb zoomátfogású kompaktokat, az úgynevezett utazózoomokat szedtük csokorba. Rövid keresgélés után nyolc gyártó tíz modellje került figyelmünk középpontjába, melyek közül némelyik már járt szerkesztőségünkben.

„Sosem szokom le a fotózásról” – interjú Féner Tamás fotóművésszel

Kiemelkedő fotográfusi, fotóriporteri tevékenységéért, valamint az új generáció képzésében, oktatásában és a szakmai közéletben végzett munkásságáért kapott Kossuth-díjat március 15-én – Féner Tamással, a hazai szociofotó meghatározó alakjával a díjakról, a munkáról, és a technológiáról is beszélgettünk.

Kompakt fényképezőgépek GPS vevővel

A tavaly év végi, geotagelést gyakorlatban bemutató tesztünk után adottá vált a feladat: ki kell próbálni a beépített GPS-vevővel rendelkező kompakt fényképezőgépeket is. A választék ugyan még szűkös, de már most is van bőven eltérés a gépek között. Tesztünk során a pontosságot, a használhatóságot és az extra szolgáltatásokat vizsgáltuk.

Exkluzív: Sony Alpha NEX-5 (NEX-3)

Nem csak képeken láttuk, meg is tapogattuk, sőt, ki is próbáltuk a Sony legújabb cserélhető objektíves fényképezőgépeit. A bejelentéssel egy időben rendezte meg a gyártó a készülékek európai sajtóbemutatóját is, melyen sokad magammal magyar színekben vettem részt, és az együtt eltöltött 24 óra alatt komolyabb ismeretségbe kerültem egy NEX-5-össel.

Történelem: Ricoh

Az európai kontinensen leginkább a fénymásolóiról ismert cég szülőhazájában, Japánban az egyik legpatinásabb fényképezőgép gyártónak számít. Indulása is egy közel 100 éve felmerült ötletnek köszönhető, melyből először egy állami kutatóintézet, később pedig egy világvállalat nőtte ki magát. A nagyvállalatot ma Ricohnak hívják.

Mikrosat DTR-800 állandófényű lámpa

Legutóbb egy meglehetősen emberes világító alkalmatosságot egy nyolc-csöves fénycsőtablót mutattunk be, de van ott még ahonnan ez jött, hiszen néhány állandófényű lámpát is rejtettek a dobozok. Legkisebbjük egész kompakt méretével, de jó teljesítményével számíthat figyelmünkre, és reméljük az olvasókéra is a következő rövid bemutatóban.

Kipróbáltuk: Fujifilm FinePix HS10 teszt

A Fujifilm ismét kísérletező kedvében volt és elhozta nekünk a legfrissebb szenzortechnológiával felszerelt gépet, a jelenleg elérhető legnagyobb optikai zoomátfogással. Új nevet is kapott, HS10, mely remélhetőleg egy friss FinePix sorozat első darabja lesz. A sorozat ősapját nem volt merszünk nem letesztelni. Íme!

NÉPSZERŰ CIKKEK

Heti Fortepan – 13.: Hipnózis a plébánián

Fotók a szocializmus alkonyán Pilisszentkereszten működő drogrehabilitációs táborból Urbán Tamás lencséjén keresztül.

Így állítsd be a fehér és fekete szintet

A fényképezőgéped soha nem azt a képet fogja adni, amit szeretnél tőle kapni. De ez nem jelenti azt, hogy nem tudsz neked tetszőt alkotni....

Vigyázz, mit fotózol egy német tányéron!

Németországban a vacsorádat is védheti szerzői jog. Érdekes cikket tett közzé a Die Welt nyomán a PetaPixel.com, amely a német...

Ha eddig nem értetted az anamorfikus lencséket, most megérted

A XX. század közepén terjedtek el robbanásszerűen az anamorfikus filmes objektívek (és itt most nem az alapanyagra, hanem a mozgóképre kell gondolni), amelyek különleges...

Így használd a Lightroom Color Grading (fényelés, színkorrekció) funkcióját!

Még tavaly ősszel jelent meg a Lightroomban a három utas színkorrekció lehetősége, aminek használata nem túl bonyolult, mégis vannak apró trükkök, amikkel még egyszerűbben és hatékonyabban használhatod.