Címlap 2005

Archívum

10 tipp téli fotózáshoz

Bár itthon még nem sok havat láttunk ezen a télen, a környező sípályákra sokan utaznak pihenni. A karácsonykor kapott fényképezőgépek egy része is most indul első igazi bevetésére. A havas, téli tájon most először fotózók számára állítottuk össze, hogy mire érdemes odafigyelni.

Interjú: Fazekas Imre – Sony Hungária

Bár a Sony-t sokan még mindig csak a Walkman illetve a Handycam készülékekről ismerik, fontos tudni, hogy a japán vállalatóriás már 1993 óta gyárt digitális fényképezőgépeket. A múltban elért eredmények összefoglalásáért és az idei tervek kifürkészése végett kérdeztük Fazekas Imre urat a Sony Hungária Kft. digitális fényképezőgépekért felelős termékmenedzserét.

2004-es összefoglaló

Mi történt idén a digitális fényképezőgépek piacán? Milyen új innovációk születtek? Milyen jelentős eseményekről számolhattunk be? Az év áttekintésén kívül megvizsgáltuk, milyen jelentős változások mentek végbe a digitális fényképezőgépek piacán 2004-ben az előző évihez képest. Vajon mi a tendencia? Az biztos, hogy 2004-ben nagyobb felbontású gépek jelentek meg, de mi a helyzet az optikai zoommal, illetve a memóriakártyákkal?

Röviden: Panasonic DMC-FX7 teszt

A Panasonic nem szereti a trendeket. Bár fényképezőgépei alapvetően nem térnek el a piac többi szereplőjétől, mégis időről-időre feltűnően egyedi termékekkel jelennek meg. Ilyen az FX sorozat is, ami alapvetően egy ultrakompakt-zoom család. Csak épp optikai stabilizátorral.

Ultrazoom fényképezőgépek

Karácsony előtt néhány nappal egy újabb összesítő listával próbálunk Önöknek segíteni a digitális fényképezőgép vásárlásban. Ezúttal az ultrazoom gépeket gyűjtöttük össze - a teljesség igénye nélkül. Akadt így is bőven mit a kedves Olvasó fegyelmébe ajánlani, hisz a kategória mára igen kiszélesedett, az alsó és a felső szegmens ára között több mint 100 ezer forint a differencia.

Röviden: KonicaMinolta DiMAGE A200 teszt

A Minolta már a DiMAGE 5 óta készít nagy zoomátfogású, SLR-hez hasonló felépítésű digitális fényképezőgépeket. A nagy múlta visszatekintő sorozat sikeresnek bizonyult, így tehát egyre újabb, és olcsóbb gépek jelennek meg ebben a sorozatban. A 8 Mpixeles DiMAGE A2 után megjelent a kissé karcsúbb tudású - de még így is igen "okos" - DiMAGE A200, alcsonyabb áron. Nézzük, mit is tud ez a fényképezőgép...

Röviden: Fujifilm FinePix S5500 teszt

Manapság a digitális fényképezőgépek modellciklusának hossza átlagosan egy év. A Fujifilm 2003. július 29.-én jelentette be a FinePix S5000 ultrazoom modellt. Kerek egy évvel később következett az utód, az S5500.

Röviden: Nikon Coolpix 4800 teszt

Belépőszintű ultrazoom digitális fényképezőgép. Hogy Önnek ez ellentmondás? Pedig nem az: a KonicaMinolta és az Olympus után a Nikon bizonyította be, hogy ilyen igenis létezik.

Röviden: Konica Minolta DiMage E40 teszt

Ritkán fordul elő, hogy olyan gépet kapunk kipróbálásra, amiről korábban még csak nem is hallottunk. Most ez történt. A Konica Minolta DiMage E40 nevű gépéről semmit sem tudtunk. Pedig már külsőre sem tűnik rossz gépnek: fém váz, nagy LCD, 4 megapixel és 3x zoom optika. Mindez viszonylag kedvező áron. Úgy döntöttünk, hogy még karácsony előtt kipróbáljuk.

Szép tokok szép gépekhez

Többször volt róla szó, hogy még a hobbi fotós felszerelésének is fontos darabja a jó fotóstáska vagy tok. Sajnos kevés gyártó mellékel ilyen kiegészítőt a gépéhez, de szerencsére a legtöbb modellhez külön vásárolható megfelelő tok. Az egyik legnagyobb kínálattal rendelkező gyártó az apró fényképezőgépek élharcosa a Pentax.

NÉPSZERŰ CIKKEK

DOF, zársebesség, expozíciós skála. Ismered, jól kezeled? Teszteld le magad!

A Canon kanadai weboldalán oktató anyagot készített, amelyből megtudható, milyen hatása van a rekesznek, a zársebességnek, az érzékenységnek, s hogyan kell leolvasni az expozíciós...

Így készíts valóságosnak ható tócsát a képedre!

Csak egy ingyen elérhető textúra, a Vanishing Point és pár réteg használata kell az igen látványos virtuális pocsolyák létrehozásához.

Így fotózz üvegpoharat vagy italos palackot

Mindig is érdekelt, hogyan kell beállítani a fényeket ahhoz, hogy szép fotót készíthess üveg tárgyakról? Itt a megoldás! Üveg tárgyak fotózásánál két...

Így működnek a CMOS képérzékelő szenzorok (videó)

IMSAI Guy vidójában magyarázza el, miért kell három tranzisztor egyetlen fotodióda mellé és egyáltalán, hogyan is működik a CMOS szenzor.

Három vakus trükk a kreatív képek készítéséhez

Egy jó képhez sokszor kevés a jó látásmód és a megfelelő kompozíció. A fények alapjaiban ronthatnak el egy képet, de ugyanúgy különleges képhatást is...