Címlap 2014

Archívum

Kipróbáltuk: Epson L1800 teszt

Az otthoni és irodai nyomtatás szép lassú átalakulását figyelhetjük meg, ha az Epson terve beválik. Céljuk ugyanis az, hogy jelentősen csökkentsék a nyomtatási költségeket, ehhez pedig méretes, sok esetben külső tintatartályokat alkalmaznak, amelyekkel költséghatékonyabb nyomtatás érhető el. Szerkesztőségünkben az Epson nyáron bejelentett A3+-os fotónyomtatója járt.

Canon 1 EG válltáska

Jópár fotóstáskát bemutattunk már az elmúlt években, de eddig az igazán tágas, egyvállas fotóriporteri táskákból valahogy kevés akadt. Ugyan vendégeskedtek már nálunk riporter táskák is, de azok méretükből és belső kialakításaikból adódóan profi felhasználásra csak korlátozottan voltak alkalmasak. Ezúttal ezt a hiányt szeretnénk pótolni egy nem új, de kedvező árú táska bemutatásával.

W-Tianya átmenetes ND szűrő

Aki szeret tájképet fotózni, de a nagy dinamika átfogást igénylő helyzetekben nem tetszik az égbolt túlzott világossága, az két dolgot tehet: vagy megpróbálja HDR technikával elkészíteni a képet, vagy átmenetes ND szűrőt használ. A teljes szabadságot adó lapszűrők azonban sokszor túl behemótok és nehézkesen használhatók. Van alternatíva? Igen! Például a W-Tianya átmenetes ND szűrője.

Kipróbáltuk: Nikon D750 teszt

Épp a szeptemberi Photokina előtti napokban futott be a hír, hogy a Nikon kiadja a D610 és D810 modellek közé hangolt új tükörreflexes fényképezőgépét, a D750-et. A fullframe gép nem sokkal a bejelentés után a boltokba került, sőt képzeletbeli tesztpadunkra is.

Tenba Messenger DNA15 fotós táska

Bár cikkünk címe egyetlen konkrét típust mutat, valójában egyszerre három táska járt nálunk, mindegyik a manapság oly’ népszerű Messenger szériából. E sorozat főbb jellemzői a felszerelés gyors elérhetősége, a kényelmes vállon átvetett hordás, illetve az akár mindennapos használatra átalakíthatóság.

Meike MK-C-Up makró fordító adapter

A makrózásnak ezer és ezer helye van a fotográfiában, legyen szó akár reklámfotóról, akár ételfotózásról, akár természetfotózásról. Ahogyan az alkalmazása, úgy a használata is ezerarcú, lehet kifejezett makró objektívvel, lehet előtét lencsével, lehet közgyűrűvel és akár fordított objektívvel. A Meike MK-C-Up ez utóbbi kettőben segít, méghozzá elég látványos módon.

Samsung 60mm f/2,8 Macro ED OIS SSA

A Samsung valódi 1:1 leképezést nyújtó makró objektívet is kínál APS-C szenzoros NX rendszeréhez, amelyben a természetfotósok egy része is biztosan örömét leli majd. Tapasztalatunk szerint ráadásul a kézi élességállítás élőképen jóval hatékonyabb, mint egy viszonylag kis méretű TTL optikai keresőben, így az elektronikus keresővel ellátott MILC-eknek e téren is szép előnyük lehet. De vajon az optika is jó?

Quantuum Move 400

Lassan nehezebb stúdióvakut választani, mint vázat, vagy objektívet. Legalábbis ha a kínálatot és a felhozatalt nézzük, akkor mindenképpen. Stúdióvakuból ugyanis már rengeteg féle van forgalomban, kisebb vagy nagyobb, olcsóbb vagy drágább, ismeretlenebb vagy menő márkás és még ki tudja hány féle szempont alapján lehetne kategorizálni. Ha a Quantuumról kellene egy szóval értékelést mondanom, azt mondanám: ígéretes!

Aputure Pro CoWorker II

Az Aputure már régóta készít vezetékes és vezeték nélküli kioldásra alkalmas távkioldókat, amelyek közül az egyszerűbb változatot már jópár évvel ezelőtt bemutattuk. Most a komolyabb, programozható modellt vizslattuk meg, amely noha nem friss termék, mégis érdemes még most is megnézni, mire képes.

Kipróbáltuk: Nikon 1 S2 teszt

A Nikon ez év tavaszán frissítette MILC szériáját, s havonta egy-egy új modellt jelentett be a Nikon 1 gépcsaládon belül. A márciusi 1 V3 után áprilisban az 1 J4 következett, majd végül a sort az 1 S2 belépő szintű modell zárta májusban. Az 1 V3 és az 1 J4 már járt nálunk, most az 1 S2-n a sor. Cikkünkből kiderül, hogy milyen kompromisszumot kell kötnie annak, aki az olcsóbb, kisebb modellt választja.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Fotós szakzsargon

BMP, CMYK, DPI, Hue, Moiré... Tele vagyunk rövidítésekkel, külföldi szavakkal, de valójában mit is jelentenek ezek? Egy rövid kis szótárat készített... a Digital...

Az emberiség 100 legmeghatározóbb képe

A TIME magazin 100 fotóból álló válogatást készített, amely egyfajta best of az emberiség által eddig készített legmeghatározóbb képekből. A részletes ismertetőket is tartalmazó oldalon...

Záridő számító csillagos égbolt fotózáshoz

Asztrotájképek készítéséhez nyújt segítséget a Milky Way Exposure Calculator.

Heti Fortepan – 10.: Egy kép minden kerületből

Most budapesti fotókat nézegethetünk a „Pro Urbe Budapest” díjat kapott a Fortepan válogatásában.