Címlap 2012

Archívum

Kipróbáltuk: Sony Alpha SLT-A65 teszt

Tavaly augusztus óta azért eltelt egy kis idő, az emlékek is koptak kicsit. Ekkor találkoztam ugyanis először az SLT-A65-tel, és be kell vallanom az A77 árnyékában nem hagyott bennem mély nyomot. Most azonban az egyel kisebb A57 társaságában érkezett, és mindjárt szebben is csillogott. Nézzük mit tud a kisebb társ mellett a 24 megapixeles GPS-es bátyó!

Könyvajánló: Professzionális Portréretus

Akár szereti valaki Scott Kelby stílusát akár nem, azt el kell ismerni, hogy rendkívül összeszedett, és jól megemészthető könyveket készít. Ezek többnyire bárhol felüthetők, és a néhány oldalas témácskák percek alatt áttekinthetők, megtanulhatók. A napokban a szerző egyik legújabb magyarul is megjelent könyve, a képeiket saját maguknak retusáló fotósok számára íródott Professzionális Portréretus járt a kezeimben.

Olympus M.Zuiko Digital 45mm F1,8 MSC

Kipróbáltuk az Olympus m43 rendszerhez készült 45 mm-es (90 mm ekv.) portré objektívét, mely kiváló fényerőt kínál. Tesztünkből az is kiderül, hogy portrézáson kívül még más célra is használható, valamint fény derül arra is, hogy F1,8-on használható képe van-e, vagy hasonlóan erősen lágy, mint a kisfilmes 50 mm-eseknek.

Green L variálható áteresztő képességű ND szűrő

Előző variálható fényáteresztésű ND szűrőről szóló cikkünkben a Phottix termékét mutattuk be. Jelen cikkünk is kínai származású variálható ND szűrőről szól, mely kedvező áron szerezhető be. A nálunk járt 77 mm átmérőjű, nagylátószögű objektívhez csatlakoztatott változaton jól érezhetővé váltak a megoldás hátrányai.

VSLR: Rigek (3. rész)

A DSLR videózást körüljáró sorozatunk következő cikkében arra keressük a választ, hogy milyen eszközöket érdemes beszereznünk abban az esetben, ha kinőttük a kameraállványt, és a mozgásba kell hoznunk a képet.

Kipróbáltuk: Sony Alpha SLT-A57 teszt

Egyvégtében két féligáteresztő tükrös (SLT) Sony gépet is kaptam, és bár elsőre úgy hasonlítanak mint két tojás az A57 és az A65 azért nem teljesen ugyanaz. Elsőként a kisebb (vagy inkább olcsóbb) modellt vettem szemügyre, mely pár lényeges szolgáltatásban elmarad, néhány érdekességben azonban túltesz márkatársán.

Könyvajánló: Fekete-fehér fotózás

A fotográfia alapjai című könyvsorozat az első három kötet után nem egy általános, minden kép elkészítésénél fontos területtel, hanem egy speciális területtel, a fekete-fehér fotózással foglalkozik. A ma szinte kizárólagosan alkalmazott színes rögzítési technikák ellenére reneszánszát éli a fekete-fehér, illetve a monokróm kép, ami természetesen nem azonos a színeitől megfosztott fotóval.

Panorámafotózás szűk terekben

Benkó János, az autóbelső panorámák hazai guruja kérésünkre billentyűzetet ragadott és megosztotta velünk gondolatait a szűkös térben való panorámakészítés legfontosabb kellékeiről és fogásairól. A cikk során nem csak az alapok, de kulisszatitkok is napvilágra kerülnek.

Víz alatt: Nikon D7000 és az optikai TTL

Itt a forró nyár, így megéri lemerülni a hűs habokba, még ha csak virtuálisan egy cikk erejéig is. Ehhez a legutóbbi vízálló géptesztünknél is segítséget nyújtó, Selmeczi Dániel búvárfotóst kértük fel, aki nem csak víz alatti képeit, de legújabb felszerelésével szerzett tapasztalatait is megosztotta velünk.

Adobe Photoshop CS6: Camera RAW 7

A Photoshop szoftvereknek már régóta szerves része a külön pluginként is frissíthető Camera RAW modul, „nyers” fotóink egyik népszerű szerkesztője, mely most új beállítási lehetőségekkel és kibővített eszközkészlettel gazdagodott.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Mennyivel erősebb egy stúdióvaku, mint egy rendszervaku és egy LED állandó fényforrás?

A világítástechnikában teljesen eltérő módon adják meg a stúdió vakuk, a rendszervakuk és az állandó fényű lámpák maximális fényteljesítményét. De mégis, melyik mennyire erős?

Cokin szűrőtartó rendszer

A fényképezőgép piac kétségtelenül kitermelt jó pár haszontalan kiegészítőt, azonban a fotográfiai szűrők többsége semmiképp sem sorolható ide. A filmes korszakban megszerzett népszerűségüket még a kényelmet előtérbe helyező digitális korszak, és a mindentudó képszerkesztő szoftverek sem tudták kiölni. Méretben és funkcióban ezerféle között válogathatunk, például a szűrőtartós megoldások között, melyek közül a hazánkban leginkább elterjedt rendszert mutatjuk most be.

DOF, zársebesség, expozíciós skála. Ismered, jól kezeled? Teszteld le magad!

A Canon kanadai weboldalán oktató anyagot készített, amelyből megtudható, milyen hatása van a rekesznek, a zársebességnek, az érzékenységnek, s hogyan kell leolvasni az expozíciós...

Tárgyfotózás gyorstalpaló

13 percben a fényekről tárgyfotózáshoz.

Szelektív fehéregyensúly módosítás

Ha kevert színhőmérsékletű megvilágításod volt, vagy csupán csak a kép egy részének színét (kontrasztját, világosságát, stb.) szeretnéd módosítani, itt egy jó módszer, hogyan teheted...