Rádiós vakukioldók

0

Összefoglaló

Összefoglalásképp elmondhatjuk, hogy a tesztmezőny összes vakukioldója tisztességesen működött, az esetleg gyengébben teljesítők és az olcsóbb darabok is ellátták alap feladatukat, csak igen ritkán hibáztak. Különbségeket a sokat hangoztatott ár mellett a kialakítás minőségében és a szolgáltatásokban kapunk. A kialakítás értékelése legtöbb esetben szubjektív dolog, az objektív szempontok, például a termékek anyagminősége pedig nem befolyásolták érdemben a rövidtávú használatot. A szolgáltatásokkal kapcsolatban már más a helyzet, itt többnyire a drágább termékek vitték a prímet, de azért akadtak olcsó, figyelemre érdemes modellek is.

Citromdíjat nem szeretnék osztania fentiek miatt, ezért csak a jobbakat emelném ki. Ha fontos a külső és Pentax DSLR-ünket is vörös színben vásároltuk, semmiképpen ne hagyjuk ki a „Pimp my radio flash trigger” címet kiérdemelt Ubiq Firefoxot, viszont azt hiszem ennek a szempontnak kell a legkevésbé érvényesülnie ha dolgozni is szeretnénk a kioldóval. Ebben az esetben érdemes a gazdag szolgáltatáskészletű modellek közül válogatni. Itt egyértelműen a PocketWizard MiniTT1, vagy még inkább a FlexTT5 emelkedik ki, hiszen csak ezek nyújtanak mindenre kiterjedő E-TTL II vezérlést és további hasznos funkciókat. Ezen felül frissíthető szoftverüknek köszönhetően a Canon később megjelenő rendszereivel való kompatibilitás is biztosítható. Hátrányuk csak a többinél jóval magasabb ár, ráadásul legalább kettőt kell beszereznünk belőlük. A sima, középpontos kioldók mezőnyéből a Fomex Dr. Ray tűnt ki, mely gazdag felszereltségű, megbízható és a jó hatásfokú. Az olcsó műtermi kioldók csapatából a DRT-4G említeném. Nem tud sokat, de mobilitása a többiek fölé emeli. Dicséret illeti a Phottix Atlast is, mely egy fokkal kevesebbet kínál ugyan, mint neves vetélytársa, de egy nagyon ügyesen sikerült klón, természetesen alacsonyabb áron.

Ha egyetlen terméket kellene kiemelnem a tizenkettőből mindenképp a Pixel Pawn TF-361-ot választanám. Jó gyártási minőségű, gazdag tartozékkínálattal rendelkezik, megbízhatóan, jó hatásfokkal működik és ráadásul még távkioldóként is megállja helyét.

Végül a készülékek bruttó ára, a tesztben való megjelenésük sorrendjében:

  • GuangBao CF604 (1 adó + 1 vevő): 17 550 Ft
  • GuangBao CF616 (1 adó + 1 vevő): 19 500 Ft
  • Ubiq Firefox R1P1 (1 adó + 1 vevő): 39 000 Ft
  • DRT-4G (1 adó+ 1 vevő): 17 550 Ft
  • Fomex Dr. Ray (1 adó + 1 vevő): 39 000 Ft
  • Phottix Aster: (1 adó + 1 vevő): 11 000 Ft
  • Godox RMI-C3: (1 adó + 1 vevő): 10 990 Ft
  • PocketWizard MiniTT1 (1 adó): 63 000 Ft
  • PocketWizard FlexTT5 (1 adóvevő): 69 188 Ft
  • Pixel Pawn TF-361 (1 adó + 1 vevő): 16 250 Ft
  • PocketWizard Plus II (1 adóvevő): 54 563 Ft
  • Phottix Atlas (1 adóvevő): 25 013 Ft

A tesztelt termékeket a Mikrosat, a Tripont, és a McGoat webáruházaktól kaptuk. Köszönjük!