Rádiós vakukioldók

0

Bevezetés, teszt szempontok

A Pixinfo lelkes olvasója elvétve már összefuthatott vakukioldó bemutatóval, de a téma mindez idáig mostohának számított nálunk. Ennek egyik oka talán az, hogy a fotózással foglalkozók közül is viszonylag szűk rétegnek van szüksége rájuk, másrészt pedig a kínálat sem volt olyan gazdag az elmúlt években.

A most alapul vett rádiós kioldók reneszánsza csak néhány éve vette kezdetét. Korábban az infravörös kommunikációt támogató vakukioldók voltak divatban, melyek korlátozott, csak belső térben való használatot tettek lehetővé. A rádiófrekvencián üzemelő készülékek ezzel szemben nem igényelnek közvetlen rálátást az adó és vevő egység között és külső helyszínen is biztonsággal használhatjuk őket.

Az utóbbi időben a rádiós kioldók kínálati oldaláról is egyre jobb a helyzet, így mi sem húzhattuk tovább, hogy alaposabban körülnézzünk a piacon. Meglepetésünkre már a hazai palettán is rengeteg ilyen eszköz kapható. Összeszedtünk hát belőlük egy nagy csokorral – szám szerint tizenkettőt – melyek reményeink szerint jól tükrözik a jellemzőbb fajtákat.

A tucatnyi rádiós kioldót négy csoportba soroltuk, az alábbiak szerint:

Stúdióvaku kioldók – jellemzően hálózati tápról használhatóak, így elsősorban műtermi vakuk mellé ajánlott kiegészítők. Ehhez mérten rendkívül egyszerű kivitelűek és csupán alap szolgáltatásokat nyújtanak. Négy készüléket soroltunk ebbe a kategóriába:

  • GuangBao CF604
  • GuangBao CF616
  • Ubiq Firefox R1P1
  • DRT-4G

Középpontos kisvaku kioldók – használhatók akár stúdióvakukhoz is, hiszen a gyártók a legtöbb esetben mellékelik az ehhez szükséges kábeleket és átalakítókat. Kis méretük és elemről (akkumulátorról) történő üzemeltetésük azonban inkább a normál külső vakukra specializált. Ebbe a csoportba kerültek a csak középpontos érintkezővel ellátott készülékek, melyek a gyártók egyedi (E-TTL, i-TTL, P-TTL, stb) mérési információit nem továbbítják. Előnyük viszont, hogy gyakorlatilag bármilyen vakut elvillantanak. Tesztmezőnyünkből a következők tartoznak ide:

  • Fomex DrRay
  • Phottix Aster
  • Godox RMI-C3

TTL kisvaku kioldók – hasonló kivitelűek, mint az előző csoport, de a speciális fénymérési és egyéb információk átvitelére is képesek. Ezekből a kioldókból fényképezőgépünk szabványának megfelelőt kell vásárolnunk. Nálunk a Canon E-TTL szabványú eszközök jártak, mégpedig az alábbiak:

  • PocketWizard MiniTT1
  • PocketWizard FlexTT5
  • Pixel Pawn TF-361

Univerzális vakukioldó és távvezérlők – drágább árfekvésű, nagyobb hatótávolságú és sok feladatot ellátó rádiós kioldók csoportja, melyek a vakus használat mellett például a fényképezőgép távkioldására is használhatók. Két termék kaphatott itt helyet:

  • PocketWizard Plus II
  • Phottix Atlas

A csoportokat egyenként, négy további szempont szerint vizsgáltuk:

Tartozékok – Ártól és funkciótól függően egész széles skálán mozognak. Némely termékhez több vevőegység is járt, vagy a csatlakozó adapterek és szinkronkábelek egész sora, másokból érdemes kettőt vásárolnunk a széleskörű használat érdekében.

Külső, kivitel – A jellemzően műanyagházas kioldók közt elég sokféle kivitelt találunk. E szempontnál általában számít az ár. A külső és az összeszerelési minőség mellett végignéztük a készülékek kezelőszerveit, csatlakozóhelyeit, tápellátását.

Szolgáltatások – Többnyire az alap funkció függvényében változtak, például a stúdióvaku kioldóknál kevesebbel, míg az univerzális rádiós egységeknél többel találkozhatunk. Akadtak persze kakukktojások is, olyan extrákkal mint az önkioldó, vagy a sorozatkép mód.

Gyakorlati tapasztalatok – Két jellemző értéket vizsgáltunk, melyek komolyabban meghatározzák a használatot. Az egyik a szinkronidő, mely többnyire eltért a gyártó által megadottól, és pontosan megmutatja, hogy a kioldót hol és mire érdemes használnunk. Ezt minden terméknél megmértük. A másik szempont a hatótáv volt, vagyis, hogy az adó és vevőegység egymástól milyen távolságban képes a biztos üzemre. Ezt a szabadban, viszonylag nyílt terepen végeztük. Igyekeztünk minél kevesebb tereptárggyal zsúfolt területet választani, bár ez városban szinte kivitelezhetetlen. A gyakorlatban azonban nem sokszor fordul elő, hogy nyílt mezőn kelljen fényképeznünk, így próbánk akár életszerűnek is mondható. A hatótáv tesztben nem vettek részt a belső stúdióvaku kioldók.