Röviden: A vízálló és ütésálló Olympus Tough TG-6 – teszt

0

Fotózás, videózás

Fotózás

A gép tovább vitte a TG-5-nél bevezetett, csökkentett felbontású, de így zajmentesebb képet adó 12 Mpixeles BSI-CMOS szenzort. Nem kell megijedni, ez a felbontás bőven elegendő még A/4 méretű nyomatok készítésére is, vagy ha pontosan 300 dpi-vel számolunk, akkor 33,8 cm széles printekhez (azaz pl. egy 17×17 cm-es fotókönyv esetében a dupla oldal lefedése is megoldható egy képpel).

Fotókat többféle módban készíthetünk, a kezdők számára a legegyszerűbb a teljesen automata mód, illetve a témamódok lesznek.
A gyakorlottabb, tapasztaltabb felhasználók a program automatikát is használhatják, ahol a rekesz és zársebességen kívül minden kézzel megadható, így az érzékenység és a fehéregyensúly is.

Ezen felül viszont van lehetőség rekesz-előválasztás használatára is.
Itt azonban fontos megjegyeznünk, hogy csak háromféle blendeérték közül választhatunk, ebből pedig csak egy jelent valódi rekeszt.
Nagylátószögnél F2 a legnyitottabb értékünk, ehhez képest 1 Fé-kel csökkenthető a bejutó fény mennyisége rekesz segítségével, azaz F2,8 a következő választható érték. Ezt követően azonban egy 3 Fé-es ND szűrőt kapcsolhatunk még be, így F8-hoz jutunk, ez azonban ugyanakkora méretű rekeszt jelent, mint az F2,8, a bejutó fényt a szűrő csökkenti. Ez elviekben jó hatással is lehet a képminőségre, hiszen egy ilyen kis méretű szenzorhoz fejlesztett objektívnél már F5,6-tól indul a diffrakció káros hatása, ezt pedig az igen szűk rekesz helyett használt ND szűrő akár meg is előzheti.

Ez egyetlen esetben lehet kevésbé ideális, ez pedig az éjszakai, állványról történő fotózás, hiszen mivel a rekesz csak 1 Fé-et csökkent és a felépítése sem lamellás, hanem egy apró furattal ellátott lemez ugrik az objektív optikai tengelyébe, így a lamellákból felépített rekesszel ellátott gépekkel szemben itt nem kapunk szép csillag formájú éjszakai fényeket.

A záridő minimuma 1/2000 mp, a maximum érték pedig rekesztől függ. F2,0 esetében 1/2 mp, F2,8-nál 1 mp, míg F8-nál 4 mp. Azaz rekesztől függetlenül ugyanolyan expozíció valósítható meg. Éjszakai fotó témamódban szintén 4 mp a maximum záridő, de itt ez már F2,8-nál is elérhető (viszont témamódban csak automatikus érzékenység és automatikus fehéregyensúly használható, kézzel ezek az értékek nem adhatók meg, ahogy a rekesz sem).

A zoomobjektív nagylátószögnél 25 mm-es kisfilmes objektív látószögét adja, amelyet 100 mm ekvivalensig tudunk növelni teljes teléig:

25 mm ekv. nagylátószög
100 mm ekv. tele állás

Az objektív elé különböző gyári előtéteket is helyezhetünk, ezek között LED-es makró körfényt, nagylátószögű előtétet, 1,7×-es telekonvertert és két féle halszem konvertert.

Az üzemmód tárcsán találunk egy mikroszkóp ikonnal jelölt témamódot is, ahol igen közeli makrófelvételeket is készíthetünk. Ilyenkor az objektív 1,2×-es zoomra áll be, de használhatunk nagyobb, akár 4×-es zoomot is. A teljes képmezőt így akár 6 mm széles témával is kitölthetjük, ami elképesztő nagyítás, valóban mikroszkóp élmény, hiszen jól kivehetők pl. a papír rostjai, kiválóan megfigyelhető, hogyan fog a golyóstoll a papíron, vagy épp egy forrasztás minősége is ellenőrizhető.
Van sajnos itt is megkötés: érthetetlen okokból a maximális zársebesség 1/8 mp, így hiába egy jó állvány, vagy makró sín, mivel a munkatávolság ilyenkor csak 3-4 mm a frontlencsétől, a gép rengeteg fényt kitakar, így pedig nehézkes az 1/8 mp-en belül maradni. Jobbára csak napsütésben használható érzékenység emelés nélkül, jóllehet, kevés fényben a gép igyekszik a fehér LED fényforrásával nem csak a fókuszáláson, de a fotózáson is segíteni.

Ebben a módban lehetőség van fókuszsorozatból nagy mélységélességű kép összeillesztésére is. Ilyenkor a gép még magasabbra helyezi a lécet, kis zoomnál is igyekszik 1/100 mp-nél nem hosszabb záridőket elérni, nagyobb zoom esetében pedig 1/400-on tartja a minimumot, ezt pedig az érzékenység emelésével teszi. Így könnyen belefuthatunk ISO800, vagy akár ISO1000 érzékenységekbe is, ami a kis szenzoros kompakt fényképezőgépeknél már erős zajszűrést igényel.
Mindettől függetlenül, ha van kellő fény (értsd ezer ágra süt a nap és nem is árnyékoljuk azt le a géppel), akkor fotózhatunk ISO100-zal is, de hiába van állványunk, felhős időben ISO800-at választ majd a gép.
A fókusz-sorozat összeillesztésével kapott képeket a Különlegességek oldalon mutatjuk be.

A TG-5-tel szemben a TG-6 már normál üzemmódban is lehetővé teszi a szupermakró használatát, ráadásul itt az 1/8 mp-es megkötés sincs, így sokkal szabadabban használható. Azt gondolhatnánk, hogy cserébe jóval kisebb lesz az elérhető nagyításunk, a valóság azonban az, hogy még jobb is a nagyítás ilyenkor: 4,5 mm széles témával kitölthető a teljes képmező! Igaz, a fókusz sorozat itt sajnos nem használható.

Elektronikus kereső híján az élőképet csak az LCD-n láthatjuk. A remek felbontású kijelzőre kompozíciós segédrácsot, élő hisztogramot és forgatást/döntést is jelző vízszintezőt is megjeleníthetünk. A kijelzőről leolvasható a választott rekesz, a zársebesség és az érzékenység is, no és persze a hátralévő képek száma illetve videó hossza.

A fókuszmezőt csak a menüből választhatjuk ki, itt a középső területen kívül körülötte két-két sornyi és oszlopnyi mező áll rendelkezésünkre, összesen 25.

Kézi élességállításra is van lehetőség, ez esetben a kép fókuszmezőkön belüli részén nagyítás is kérhető, méghozzá 4×-es, és valós képet adó, nem digitális nagyítással. Így pedig kiváló kézi élességállítás végezhető.

Sorozatfelvételt háromféle sebességgel készíthetünk, 5, 10 vagy 20 kép/mp-cel, első esetben közel kártya kapacitásig, utóbbi esetben max. 10 képig, viszont akár RAW+JPEG képek is menthetők ilyen sebességgel és ilyen hosszban! Ez viszont mindenképpen kiváló teljesítmény! A TG-5-nél ha a puffer telítődött, a sorozatfelvétel készítése megállt, amíg a sorozat összes eleme kártyára nem került. A TG-6-nál nem áll le a sorozatfelvétel, csak a kártya sebességének függvényében belassul.

Pro Capture sorozat is elérhető, ahol 10 kép/mp sebességgel készül a sorozatfelvétel, már az exponáló gomb félig lenyomására, így a teljes lenyomás pillanata előtti 5 kép is elmenthető (kb. 0,5 mp).

A kész fotók 2, 3, 5, 7, 10 és 14×-es mértékben nagyíthatók fel, a képnagyításkor arra is van lehetőség, hogy a vezérlőtárcsával lapozzunk a képek között, így az egy témáról vagy egy sorozatban készült képek közül könnyű megtalálni a helyes és helytelen fókuszúakat.

A portré (álló) formátumban készült képeket a gép automatikus helyes orientációban mutatja meg, de arra is van lehetőség, hogy a gépet elforgatva a portré kép kitöltse az LCD teljes felületét, ezt a gép orientációs szenzora (elforgatás érzékelője) teszi lehetővé.

Videózás

Az Olympus TOUGH TG-6-nál megszüntették azt az anomáliát, amellyel a TG-5 még rendelkezett, jelesül hogy hiába tudtunk akár fotó módból is a videofelvétel gombbal videót rögzíteni, azt csak max. Full HD felbontásban tehettük, holott a videofelvétel üzemmódból Ultra HD felbontás is menthető volt.

Most már az üzemmódtárcsa állásától függetlenül bármikor indíthatunk akár Ultra HD felbontású felvételkészítést (igen, szupermakró módban is!).

A videofelvételnél megadható a képváltási sebesség (25/50 vagy 30/60 fps, 60 kép/mp csak Full HD-nél), valamint a tömörítési fok (bitsebesség) Fine vagy Normal értékre (csak Full HD-nél).

A maximális felvételi idő Full HD felbontásnál, alacsony bitrátával, képfrissítéstől függetlenül 18 perc 50 mp, magas bitrátával (kisebb tömörítéssel) 11 perc, míg Ultra HD felbontásban max. 5 perc 28 mp.

Jó hír, hogy Ultra HD-ben és Full HD-ben is elérhető szinte a teljes nagylátószög, a gép nem végez komoly képkivágást (csak egy nagyon minimálisat). Az elektronikus képstabilizátort bekapcsolva természetes módon egy kicsit azért csökken az elérhető maximális látószög.
A képminőség videóknál is jó, főképp Ultra HD felbontásban. Full HD-ben érezhetően kevesebb a részlet és itt a pixelösszevonásos kiolvasás miatt jóval gyengébb részletezettségünk lesz, mint ha Ultra HD-ből méreteznénk le utólag. A slow-motion videóban még ennyi részlet sincs.

A mozgóképrögzítés során használható az optikai zoom (igaz, zoom közben kicsit letompítja a hangfelvételt a gép), működik a fénymérés és folyamatos fókusz is elérhető. A kézremegés csökkentéséhez dupla képstabilizáció is elérhető (optikai és elektronikus).


A TG-5-tel felvett korábbi videó:

A hagyományos videofelvételen kívül nagy sebességű (High Speed) mód is választható, ez szintén az üzemmódtárcsa videofelvétel állásánál érhető el, a balra iránygomb megnyomása után.
A képfrissítés itt 60 vagy 120 kép/mp (Full HD), 240 kép/mp (HD) illetve 480 kép/mp (640×360 pixel) lehet. Jó hír, hogy ezeket a slow-motion videókat nem csak pár másodperc erejéig rögzíthetjük, hanem egyhuzamban akár 20 mp is felvehető.

A TG-5-tel felvett korábbi videók: