Képminőség
Színhiba
Különösebb kromatikus aberrációt csökkentő lencsetagot nem alkalmaztak a Sigma 19mm f/2,8 DC DN objektívben, így okkal gondolhatjuk, hogy komolyabb színhibával találkozhatunk. A tesztképek alapján azonban nyoma sincs a laterális (transzverzális) kromatikus aberrációnak, teljesen nyitott blendén sem.
Nem ennyire szép a helyzet az axiális (longitudinális) színhiba esetében, amely a lencsék hullámhossztól függő eltérő törési mutatójából adódik és képközépen is jelentkezik, s főként a fókusz előtti és mögötti területeken érhető tetten. Nyitott blendén jól látható a fókuszból kieső képi elemek szélei mentén megjelenő piros-kék elszíneződés, amely azonban rekeszeléssel csökkenthető, igaz, még F8-nál is látható egy igazán minimális hiba. Persze ne felejtsük el, hogy mindezt 16 Mpixelen vizsgáljuk (APS-C szenzoron ez megfelel 24 Mpixelnek).
Bokeh
Elviekben a jó (bár nem kiváló) fényerő miatt akár kisebb mélységélességű fotókat is készíthetünk, így érdekes kérdés lehet, mit látunk majd a háttérben, hogyan történik a fókuszon kívüli fényfoltok elmosása. Ezt nézzük meg ebben a tesztben, amelyet közelpontra állított objektívvel vizsgálunk.
A képsarkokban itt nyitott blendénél sem torzulnak a fényfoltok a kör formáról lencse formára, amelynek persze az is lehet az oka, hogy nem a teljes APS-C képkörön vizsgálódunk, hanem annál kisebb, NégyHarmados szenzoron. Vélhetőleg azonban APS-C-nél sem lesz sokkal erősebb húzás a sarkokban sem, hiszen nem óriási mértékű a két szenzor mérete közötti eltérés.
A rekesz szűkítésével szokás szerint F5,6-tól már látható a fényfoltok szögletessége, F8-nál pedig még azt is meg tudjuk számolni, hogy az objektív 7 rekeszlamellával dolgozik.
Geometriai torzítás
A közepes nagylátószög miatt talán kevésbé érdekes kérdés, hogy milyen mértékű a geometriai torzítás, hiszen arra számítanánk, hogy mivel az objektív fix gyújtótávolságú, könnyű korrigálni.
Az Olympus M.Zuiko Digital 16mm f/1,2 Pro tesztje óta azonban tudjuk, hogy az objektívek között akadnak beágyazott torzítás profilt tartalmazó modellek is, amelyek pl. Lightroom esetében automatikusan alkalmazásra kerülnek, azaz eleve szoftveres torzítás korrekció történik, így kicsiny torzítás tapasztalható (pedig optikailag nincs erősen korrigálva). Az erről szóló korábbi cikkünk ITT olvasható el.
Így hát most sem csak Lightroom-mal konvertáltuk a képeket, hanem a beágyazott profilok felülbírálását lehetővé tevő Capture One 10-zel is. Itt azonban nincs beágyazott torzítás korrekciós profil, a jó korrigáltságot optikai úton érték el.
Geometriai torzítás
Peremsötétedés
Ezúttal sem maradt el a peremsötétedés vizsgálata sem, de most is meg kell jegyezzük, hogy APS-C szenzoron az itt látottaknál erősebb lehet (sőt, biztosan erősebb is lesz) a sarkok sötétedése. Mikro NégyHarmadon szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen nagyobb képkört vetít az objektív, mint a szenzor, így a vignettálás kevésbé jelentkezik ekkora képérzékelőnél.
A képsarkok sötétedése gyakorlatilag elhanyagolható, a nagyon széles, finom átmenet miatt pedig még nyitott blendénél sem nagyon látható.
Makró, közelfényképezés
Az objektív gyújtótávolság már abba a tartományba esik, ahol jó makróképesség is elérhető lehet. A sigma 19mm f/2,8 DC DN Art közelpontja 20 cm, amely a gyakorlatban 10 cm-es munkatávolságot (frontlencse-téma távolság) jelent. Ez viszont kicsit távoli ahhoz, hogy jó nagyításunk legyen, ez látszik a tesztképünkből is: a legnagyobb nagyításnál 10 cm széles területtel tölthető ki a teljes képmező, legalábbis mikro NégyHarmadon. APS-C szenzornál természetesen ennél nagyobb, 136 mm széles terület fogja kitölteni a képet.
Közelfényképezés – makró
Ellenfény, becsillanás
Kedvezően alakult az időjárás tesztünk során, így sikerült napsütéses időben is fotózni, ami jó lehetőséget kínál a becsillanás természetes környezetben való vizsgálatához. Napellenző ide vagy oda, előfordulhat olyan eset, hogy a Nap direktbe betűz az objektívbe, amelynek során a lencsék felületén kisebb-nagyobb mértékben vissza is verődhet az erős fény, a többszörös visszaverődés pedig fotón is jól látható becsillanásként jelentkezik.
Jelen tesztünk tehát azt hivatott bemutatni, hogy milyen mértékben látható a képen a Nap szellemképe a fotó átellenes oldalán (középpontosan szimmetrikusan) mind nyitott, mind F8 rekesz esetében.
Ezt a stresszt nagyon jól viseli a Sigma 19mm f/2,8 DC DN Art, hiszen nyitott rekesznél alig látható zöldes fényfolt vehető ki a képen, de F8 rekesznél szinte teljesen eltűnik (egy icipici rész marad csak belőle), helyét inkább a beszűrődés, kontrasztvesztés veszi át, de nem zavaró mértékben.
Képminőség
Sok részletét megnéztük már a Sigma 19 mm f/2,8 DC DN Art objektívnek, de még hátra van a nagy kérdés, hogy mit tud felmutatni rajzolat, felbontás terén. Szokásunkhoz híven ezt a kérdést a készült tesztfotók alapján vizsgáljuk, amelyek egyébként a cikk alatti linkről elérhetők további pixelpeeperkedés céljából.
A tapasztalataink alapján nyitott blendén sem kapunk lágy képet az objektívtől, egy blendével szűkebb, F4 rekesznél pedig tűéles fotó az eredmény. Bár tény, ha nagyobb fényerőt, pl. 1:2,0-t kínálna az objektív, akkor F2,8-on már jobb rajzolatunk lenne, mint most nyitott blendén. A plusz egy fényérték fényerő azonban nem csak méretben és tömegben, de árban is jelentkezne.
Márpedig a Sigma 19 mm-esének egyik legjobb tulajdonsága az ára.
A képsarkokban viszont jól láthatóan rosszabb a képminőség nyitott blendén, mint rekeszelve, ami erős kómára és szórásra utal. Mindezt mikro NégyHarmadon.
Ez talán a szemből fotózott templom tesztfotón jön ki legjobban, pedig ott még csak nem is a kép legsarkára esnek a tornyok.
Szintén látványosan gyengébb a helyzet közelfényképezésnél, de ez esetben a képközép sem annyira szuper. A nyomtatott áramkört mutató közelképünk nyitott blendén olyan minőséget mutat, mint ha rosszul fókuszált volna a képünk, emiatt aztán mi is több sorozatot készítettünk, de ez volt a leghelyesebb fókuszú. A problémát egyébként az is okozhatja, amelyet már az első oldalon írtunk: az élességállítás során viszonylag kevés a lépésköz, ami közeli témáknál akár azt is okozhatja, hogy nem lehetséges tökéletes, pontos fókuszt elérni (vagy kicsit előre, vagy kicsit hátra sikerül fókuszálni).
Még egy érdekesség: az esti fotónkon tűnt fel, hogy a legtöbb objektívvel szemben a Sigma 19mm f/2,8 DC DN Art szűk blendén sem okoz szép csillagszerű hatást a fényforrások körül, vagyis aki esti városi képek készítésére használná, kissé csalódott lehet a fényforrások leképezése miatt (érdemes megnézni a tesztfotók közül a két esti témánkat is, mert mint tudjuk, egy kép többet mond ezer szónál).
Értékelés
A Sigma 19mm f/2,8 DC DN Art kicsit vegyes érzelmeket okozott. Egyrészt jó volt használni a remek építési minősége és nyitott blendén is jó képközépi rajzolata miatt, ugyanakkor bosszantó apróságok rontották az összképet, mint a nehézkes felcsavarás (állandóan elforduló élességállító gyűrű), az esti fények nem túl szép leképezése, a közelfényképezésnél nem túl jó nyitott blendés rajzolat.
Mindezt azonban könnyedén lehet ellensúlyozni egy olyan árral, amelyet meglátva nem várjuk el, hogy félmillió Ft-os objektív képességeit kapjuk.
Márpedig a Sigma 19mm f/2,8 DC DN Art igazán jó áron kapható, hiszen ára bruttó 65 ezer Ft.
Ezért a pénzért még kétszer ekkora torzítást, jelentős vignettálást, nyitott blendén nagyon lágy képet is elviselnénk, de nem kell.
Mikro NégyHarmadon egyébként kicsit nehezebben használható, 38 mm-nek megfelelő látószöggel dolgozhatunk, ami se nem nagylátószög, se nem standard perspektíva, de egy kvázi „35 mm-esnek” felfoghatjuk.
APS-C szenzoros gépeken viszont egy alap 28 mm-nek megfelelő nagylátószöget ad, ami már sokkal sűrűbben kerülhet előtérbe.
A közvetlen konkurensek között ebben az árkategóriában gyakorlatilag nincs ellenfele.
Mikro NégyHarmad rendszerben a kisfilmes 35 mm-hez közeli látószöget ad az Olympus M.Zuiko Digital ED 17mm f/2,8 pancake bruttó 100e Ft-ért, az Olympus M.Zuiko Digital 17mm f/1,8 bruttó 160 ezer Ft-ért, és persze az Olympus M.Zuiko Digital ED 17mm f/1,2 PRO bruttó 450 ezer Ft-ért.
APS-C szenzorméretnél (ami egyelőre kimerül a Sony E bajonettből) a Zeiss Batis 18mm f/2,8 említhető, de igen borsos, bruttó 450 ezer Ft-ért, vagy ott van még a Sony E 20mm f/2,8 pancake is bruttó 120 ezer Ft-ért.
Látható tehát, hogy ennél az objektívnél csak drágább modelleket találunk, amelyek között persze akadnak a Sigma 19 mm-esénél kisebb méretű és tömegű modellek is, tehát ha ez szempont, akkor egy pancake adott esetben jó választás lehet, azonban azok a hobbi és amatőr fotósok, akik ebben az árkategóriában keresgélnek, más opciót nem nagyon fognak kapni, a tripla ár, pláne a 400 ezres kategória már nagyon nem nekik szól.
Még egy megjegyzést azért tennénk: az objektív képességei alapján ha rajtunk múlt volna, mi inkább a Contemporary sorozatba tettük volna a Sigma 19mm f/2,8-at, hiszen így mind képsarki és közelponton tapasztalható képminősége, mind fókusza és időjárásállóságának hiánya miatt kicsit kilóg a valóban precíz és minőségi Art modellek közül. Ára alapján viszont bőven túlteljesíti azt, amit várnánk tőle.
