Bevezető, felépítés
A Tamron kezd komolyan belehúzni a tükör nélküli, teljes Leica képkocka méretű szenzort használó fényképezőgép rendszerek támogatásába, legalábbis ami a Sony E bajonettes gépeket illeti. Ezekhez ugyanis már jó pár objektívet kínál (reméljük hamarosan Canon RF és Nikon Z bajonettel is készülnek majd objektívek).
A japán gyártó tavaly ősszel három fix objektívet jelentett be, amelyek a Sony E bajonettes tükör nélküli fényképezőgépekhez kínálnak kicsi, könnyű, f/2,8 fényerejű megoldásokat 20, 24 és 35 mm-es gyújtótávolságon.
Mindhárom objektív nagyon hasonló képességekkel rendelkezik, természetesen a gyújtótávolság kivételével.
A három objektívet sorra vevő cikksorozatunk első tagjaként a 20 mm-es ultranagy látószögű objektívet mutatjuk be.
A Tamron 20mm f/2,8 Di III OSD M1:2 objektív kisfilmes képkocka méretű (full-frame) szenzoron 94,5 fokos látószöget kínál, amely nem csak épület és hagyományos tájkép fotózására alkalmas, de nagy fényereje miatt asztrotájképeknél is bevethetjük, remek közelpontjának köszönhetően pedig egyedi perspektívájú közelképek készítésekor is jó társ lehet.
Az objektívet 10 lencse alkotja, amelyek közül három alacsony szórású (LD – Low Dispersion), egy pedig aszférikus. Ezek a színhibákat hivatottak csökkenteni, míg az aszférikus tag a képsarki asztigmatizmus korrekciójában játszik szerepet.
Az autofókuszt viszonylag friss fejlesztésű optimalizált csendes DC motorral oldották meg (OSD – Optimized Silent Drive), amely valóban csendes. A fókusz sebességéről viszont nagyon pozitívan nem tudunk nyilatkozni, az általunk használt Sony A7R II nem brillírozott (láthatóan nem dolgozott a fázis-különbség AF, csak a kontraszt alapú élességállítás, amely nem volt túl fürge).
Bár a Tamron úgy kommunikálja ezt az objektívet, hogy az élességállítás során az objektív hossza nem változik, ez nem jelenti azt, hogy belső élességállítású volna. Azoknál az objektíveknél ugyanis a frontlencse fix pozíciójú, itt viszont nem. Igaz, a tubus hossza nem változik, és ha szűrőt helyezünk az objektívre akkor valóban úgy lesz érezhető, mint egy belső élességállítású objektív. Az elülső lencsetag azonban előre-hátra mozdul fókuszáláskor (a szűrőt itt nem a frontlencse elé kell feltekernünk, hanem a tubus végére).
Az objektív remekül használható közelfényképezéshez, hiszen közelpontja gyári adatok szerint 11 cm, amely 1:2 leképezési arányt tesz lehetővé.
A frontlencse 28 mm átmérőjű, elé – a tubus végére – 67 mm-es szűrőket tekerhetünk fel, amely egyébként igaz a másik két objektívre is.
Az objektívhez hagyományos kialakítású szirom formájú napellenzőt kapunk, na és persze az első és hátsó kupakokat.
A specifikáció a Tamron 20mm f/2.8 Di III OSD M1:2 adatlapján tekinthető meg.
Használati tapasztalatok
A Tamron 20mm f/2.8 Di III OSD M1:2 objektív első kézbevétele során meglepetéssel lehet fogadni, hogy mennyire könnyű. Valóban, az objektív első és hátsó kupakokkal, valamint napellenzővel együtt csupán 280 grammot nyom (kupakok és napellenző nélkül 220 grammot). Méretében sem nagy az objektív, bár a 67 mm-es szűrőmenet már aposztrofálja, hogy vaskos objektívről van szó: 7,3 cm átmérője van. Hossza azonban nem vészes: 6,4 cm.
Fényereje jónak számít, igaz, létezik ilyen gyújtótávolsággal f/1,8 és f/1,4 fényerejű is, itt a visszafogottabb f/2,8 a kis tömeg és kis átmérő miatt fontos.
Az objektív több ponton rendelkezik időjárásállóságot biztosító szigeteléssel, ez a bajonett körül körbe futó gumi peremből már érezhető. Hogy az előre-hátra mozgó frontlencse körüli tubusnál ezt hogyan oldották meg, azt nem publikálta a gyártó.
Az objektíven egyetlen gyűrű található, ez a kb. 1 cm szélességű fókuszgyűrű, amely elektronikusan vezérli a fókuszcsoportot mozgató motort, nincs közvetlen fizikai kapcsolat köztük.
Jó, ha tudjuk, hogy Sony gépen használva, ha az energiatakarékosságból alvó módba áll, akkor a beállított kézi élességet is eltekeri kikapcsoláskor (erre pedig nincs beállítható paraméter az A7R II-n, mint az Olympus gépein). Kellemetlen meglepetés lehet, ha állványról fotózva, kézzel beállítva az élességet várjuk a kellő pillanatot, miközben a gép kikapcsol, majd újra bekapcsolás után az exponálásnál már nem ugyanaz a beállított tárgytávolság lesz, mint előtte. S mivel adott esetben csak minimális lehet az eltérés, a gép LCD-jén ezt nem feltétlenül vesszük észre. Nehéz megmondani, hogy ez a váz, vagy az objektív problémája-e, az mindenesetre látszik, hogy a váz igyekszik visszaállni az eredeti tárgytávra, de valamiért ez nem sikerül pontosan.
Szintén a kézi élességállításhoz kapcsolódik az a furcsaság, amely a fókuszálás irányának megváltoztatásakor kimozdítja az objektív középpontját, azaz kissé elmozdul a kép. Ez alapvetően nem lenne baj, de amikor a nagyított részlet jobbra-balra mozog, ahogy keressük a tökéletes fókuszt, az elég zavaró, hiszen így nehéz követni, mikor a legjobb az élesség.
Ez egyébként a 20, 24 és 35 mm f/2,8 Di III OSD objektívre igaz.
Normál jellegű használatnál azonban ezek a fenti apróságok nem lesznek zavaróak, csak ha sűrűn használunk kézi élességállítást.
Gyors gyűrűforgatás esetén 270 fokkal bejárható a teljes fókusztartomány, de lassú forgatással igen finom beállítás is elérhető, több, mint egy teljes fordulat kell a teljes fókusztartomány bejárásához.
Távolságskálát nem tartalmaz az objektív, hozzávetőleges skálát a váz kijelzőjén láthatunk (Sony). Ugyanígy nincs kapcsoló sem a tubuson, az autofókuszt a vázon állíthatjuk át kézi üzemmódúvá.
Bár a forgatási sebességtől függő különböző áttétellel működő elektronikus fókuszvezérlés miatt a profi videózáshoz (follow fókusz) csak korlátozottan alkalmas a Tamron 20mm f/2.8 Di III OSD M1:2 objektív, ha megelégszünk a vázunk autofókuszával, akkor a csendes élességállítás miatt mozgóképfelvételre is használhatjuk. Így aztán most is megnéztük, hogy milyen jellegű és mennyire erős fókuszlégzéssel kell számolnunk. Ennél az objektívnél a tárgytávolság csökkentése jelentősen kisebb látószöget ad: teljes közelpontnál egy 24 mm-es objektívénél is kisebb látószöget kapunk.
