Történelem: Polaroid

0
381

Félkész kémikus

Edwin Herbert Land

Mint a nagy dolgokhoz általában, a Polaroid megszületéséhez is szükség volt egy invenciózus zsenire. A zsenipalántát Edwin Herbert Landnak hívták és az egyesült államokbeli Bridgeportban látta meg a napvilágot 101 évvel ezelőtt, egy fémhulladék kereskedő fiaként. Alsóbb iskolái elvégzése után, 1927-ben beiratkozott a neves Harvard Egyetem kémia szakára, de egy év után otthagyta és New Yorkba költözött. Az álmodozó, de egyelőre még „hiányosan művelt” kémikus tanulás helyett az elméleti kutatást választotta. Fantáziáját a poláros fény szűrése ragadta meg, mely abban az időben már nem volt megoldatlan probléma, de rendkívül költséges technológiát igényelt.

Anyagi források és költséges labor hiányában állítólag bármilyen kínálkozó lehetőséget megragadott. Sokat köszönhet a Columbia Egyetem laboratóriumának is, ahová éjszakánként, titokban járt be találmányát csiszolni, az elméleti tudást pedig a városi közkönyvtárból igyekezett pótolni.

Land nagy ötlete az volt, hogy az akkoriban használt celluloid (nitrocellulóz) műanyag filmre apró, jódkinin-szulfát kristályokból álló réteget vitt fel. 1929-re megszületett az első, olcsón előállítható polárszűrő réteg, melyet még abban az évben szabadalmaztatott.

Később visszament a Harvardra, bár soha nem végezte el az egyetemet, viszont támogatóra és jó barátra lelt a nála 5 évvel idősebb George W. Wheelwrightban, aki fizikát tanított az intézményben. 1932-ben, közösen megalapították a Land-Wheelwright Laboratóriumot, mely az addigra már továbbfejlesztett találmányt próbálta értékesíteni és gyártani. A magánlaborban az első időszakban csak az alapítók, feleségeik, valamint egy-két alkalmazott dolgozott. Legfőbb céljuk az volt, hogy felkeltsék az autógyártók érdeklődését, hiszen az olcsó, tükröződésmentesítő réteg kiválóan bevált volna például szélvédőkön, vagy fényszórókon használva. Próbálkozásaik azonban sikertelenek voltak, melyhez az időközben kitört gazdasági világválság is hozzájárult.

Korai logó

Az amerikai fotográfiai óriást, az Eastman Kodakot viszont érdekelte az új szűrőréteg, hiszen jobb kontrasztot nyújtott a fényképeken, kiszűrve a zavaró tükröződéseket. Elsőként 10 000 dolláros megállapodást ajánlottak, melynek révén megszületett a Polafilter, egy fotográfiai szűrő, melynél a polarizáló réteget két vékony üveglemez köz ragasztották. 1935-ben Land tárgyalt egy másik optikai céggel is, a szűrőréteg napszemüvegeken való használatáról. A szemüvegeket Polaroid néven hozták forgalomba.

1937-et írtak, mikor címbeli vállalatunk tényleges működése megkezdődött. Az új találmány, és a hozzá kapcsolódó termékek gyártására közel 400 ezer dollárt sikerült összeszedni különféle külső befektetőktől. Megalakult a Polaroid Corporation, melynek elnöke Land, alelnöke Wheelwright lett, aki három év múlva otthagyta a vállalatot, hogy tengerésztiszt legyen.

Az instant film felé

A világháború nem igazán kedvezett a napszemüveg gyártásnak, így az egyre sikeresebb cég a negyvenes évek elejére veszteséget kezdett termelni. Kapóra jött viszont a hadsereg megrendelése, mely 7 millió dolláros szerződést kötött a Polaroiddal. Különböző fegyverekhez, célzóberendezésekhez, periszkópokhoz készítettek lencséket, szűrőket, távkeresőket. Egyik legérdekesebb munkájuk egy 3D szimulátor volt, mellyel a légvédelmi lövegek személyzetét képezhették ki.

A háború végére a cég bevétele elérte a 16 millió dollárt és 1250 alkalmazottal rendelkeztek. A prosperáló évek azonban a béke beköszöntével véget értek, a hadimegrendelések pedig elmaradtak. A vállalat ismét lejmenetbe került – legalábbis a nyereség terén – és 1946-ban 4 millió dollár, a következő évben pedig csak alig fele ekkora bevételt sikerült produkálnia, így el kellett küldenie alkalmazottai egy részét. Épp itt volt az ideje egy újabb nagy ötletnek, melyet ismét Edwin Land hozott. Ez volt a jól ismert, „önmagát előhívó”, vagyis az instant film technológia.

Az új találmányra a „mese” szerint Land hároméves lánya Jennifer sarkalta feltalálót. 1943 karácsonyán, a türelmetlen kislány mindenképpen szerette volna végignézni a frissen készült családi fényképeket. „Miért nem nézhetem meg őket most?”, kérdezte apját, tippet adva neki a későbbi instant-technológiához.

Az első gép: Model-95

Több év fejlesztőmunka után, 1947-ben Land bejelentette, hogy a február végén megrendezendő Amerikai Optikus Szövetség ülésén bemutatja az új gépet. A gond csak az volt, hogy még működő modelljük sem volt a gépből, így a Polaroid fejlesztőcsapata éjjel-nappal dolgozott, hogy elkészüljön a kitűzött határidőre. A gépet és filmet végül sikerült elkészíteni az ülés napjára, sőt működött is. Land és a Polaroid nevét azonnal felkapta a hazai és a nemzetközi sajtó.

Edwin H Land így emlékszik vissza az instant film kifejlesztésére: „Kutatómunkám során végig azt az esztétikai igényt tartottam szem előtt, hogy újfajta eszközhöz segítsem mindazokat, akik se rajzolni, se festeni nem tudnak, mégis önmaguk kifejezésére vágynak. A fényképező immáron egyazon időben szemlélheti témáját és alkotótevékenysége eredményét.” (Szilágyi Gábor: A polaroid fénykép. In.: A fotóművészet története, Képzőművészeti Alap, Budapest, 1982.)

Sorozatgyártott és végre boltban is megvásárolható fényképezőgépet csak 1948 elején vehette kézbe a nagyközönség. Az első gép a Polaroid Model-95 volt, mely 89,75 dollárba került, az egy percen belül előhívódó, Type 40 filmtekercs pedig 1,75-be került és közel 5 kilót nyomtak együtt. A töltött géppel nyolc darab, szépia tónusú felvételt készíthetett használója.

Ansel Adams Polaroiddal készült fotója

A megjelenés napján el is adták az összes gépet, ami nem volt túlzottan nehéz, hiszen mindössze egy boltban volt kapható és 56 példány készült belőle. A Polaroid új fényképezőgépéből azonban sláger lett és a következő évben 5 milliós forgalmat generált. A gépet akkoriban Land Camera néven ismerték, mely halvány szójáték a feltaláló és az angol ‘land’ (táj, vidék, föld) névegyezéssel. A táj fényképezőgép kipróbálására és népszerűsítésére pedig nem is kérhettek fel alkalmasabb konzulenst, mint a világ egyik legismertebb tájkép fotósát Ansel Adamst, aki a következő években több kiadványban ecsetelte az új Polaroid gépek erényeit. A nagy sikerben a nagyszabású tévéreklám kampány is szerepet játszott.

A Polaroid modellek ekkoriban még tekercsfilmet használtak, melyből 1950-re már 1 millió darabot sikerült értékesíteni. Ebben az évben jelent meg a legújabb, Type 41-es film, mely szépia tónus helyett már valódi fekete-fehér hatást nyújtott. A felhasználók azonban arról panaszkodtak, hogy a kész kép viszonylag rövid időn belül megfakul, vagy teljesen eltűnik, így a Polaroid kénytelen volt kifejleszteni egy speciális műanyag védőréteget.

1952-ben jelent meg az első gép továbbfejlesztett változata Model-110 néven, melyet Pathfinderként is emlegetnek. Az eredeti fényképezőgép 135mm-es és F11 fényerejű optikája helyett 127mm-es F4,5 fényerejűt használtak, a záridő pedig 1/60 mp-ről 1/400 mp-re csökkent. Az új gép ára ugyan 2,5x-ese volt az első modellének, de a modellcsalád és a filmválaszték fejlesztésével 1956-ra elérték a 1 millió eladott példányt.

Type 52 film

1957-ben a cég részvényeit bevezették a tőzsdére, és ekkoriban már legalább egy tucatnyi fényképezőgép modellt és filmet kínáltak. A filmek azonban még mindig tekercsesek voltak, mely hagyományt 1958-ban szakítottak meg az első 4×5”-es filmkazetta bevezetésével, és két új típussal, Type 52 és 53 terméknév alatt.

Az évtized végén a Polaroid már nemzetközileg is terjeszkedett. Képviseletet nyitottak az NSZK-ban és Kanadában, majd 1960-ban Japánban alapítottak leányvállalatot. Ugyanekkor jelent meg első automatikus fényképezőgépük a Model-900, mely már elektronikusan vezérelt zárszerkezetet, és rekesz-, valamint záridő állítást kínált.

Automatic 100

Első színes filmcsomagjukat 1963-ban kezdték forgalmazni, az új Automatic 100 modellel együtt, mely az első, automatikus, csak filmkazettát használó, kompakt modelljük volt. Az új gép igen hamar népszerűvé vált és bár csak néhány évig volt a boltok polcain, több mint 1,2 milliót adtak el belőle. Összes gépeladásuk erre az időszakra elérte az 5 milliót. A következő időszakban az amatőr, minél kisebb gépeket kereső vásárlókat is megpróbálták elérni. 1965-ben ilyen volt az Egyesült Királyságban gyártott, Swinger 20 fényképezőgép, melyet mindössze 20 dollárért hazavihetett bárki. A fiatalok azonnal ráharaptak a divatos külsejű gépre és két éven belül 4 milliót kapkodtak el belőle szerte a világon. További újdonságuk az instant portré fényképezőgép, mely rövid időn belül átalakította az igazolványkép készítési szokásokat. Egy év múlva lát napvilágot az ID-2 rendszer, melyet vállalatok számára ajánlanak, beléptetőkártyák készítéséhez. A színes portrét adó ID-2-vel, két percen belül elkészíthető egy laminált kártya.

1967-ben már a 200-as, ’69-ben pedig a 300-as széria több modellje jelenik meg a boltokban, hogy aztán újabb két év elteltével átadja helyét a 400-asoknak. A kezdőknek a Colorpack II és IV, a haladóknak a 180 és 195 közötti modellszámú gépeket kínálják. A Modell 545 már a profik igényeit hivatott kielégíteni. Az évtized végén a Polaroid új gyárakat nyit a világ több pontján.

Új kormányos

SX-700 SLR

A következő mérföldkő a vállalat történetében az 1972-ben megjelent Polaroid SX-70, mely a gyártó első tükörreflexes gépe volt. Ez volt az első integrált fényképezőgép+film rendszer, ahol a fényképek a készüléken kívül hívódtak elő. A vásárlók imádták az új modellt, pedig 180 dolláros árával elég drága gépnek számított. A siker ellenére azonban a fejlesztési és gyártási költségek többet emésztettek fel a kelleténél, és miután 1974-ben a cég vezetése is beismerte, hogy nem tudják tartani az előirányzott számokat, a vállalat részvényeinek értéke a tizedére esett vissza. A helyzetet súlyosbította néhány elhibázott üzleti döntés is. A vezetőség egy része, köztük Bill McCune a drágán előállítható SX-70 költségeinek lefaragását sürgette, mellyel Edwin Land nem értett egyet, sőt, új találmányuk a Polavision rendszer bevezetését szorgalmazta. A Polavision egy önelőhívó mozgófilm technológia volt, melyet végül is 1977-ben mutattak be. Mindössze 2 és fél perces némafilmek gyors előhívását tette lehetővé, ami szerénynek bizonyult a házivideó korszak hajnalán és tovább nehezítette a cég anyagi helyzetét. Az események rávilágítottak arra, hogy a Land-féle vállalatpolitika már a múlté, és sokkal üzletorientáltabb vezetésre van szükség, ezért 1980-ban McCune-t választották vezérigazgatónak. Land 1982-ben vonult nyugdíjba, majd az általa korábban alapított Rowland Intézetre és a kutatásra koncentrált. Edwin H. Land nevéhez több mint 500 egyedi szabadalom fűződik. 1991-ben, 82 évesen hunyt el.

A hetvenes években a Kodak is kihozta saját instant fényképezőgép rendszerét. A Polaroid azonnal keresetet nyújtott be régi partnere ellen, 12 szabadalma megsértése miatt. A per öt évig tartott és végül a Polaroid győzelmével zárult. A Kodak hét szabadalom megsértéséért kénytelen volt 925 millió dollár kártérítést fizetni, bár a Polaroid állítása szerint a konkurencia 6,1 milliárd anyagi kárt okozott. A kártérítést csak 1991-ben kapta meg a cég.

A nyolcassal kezdődő évtized a perek korszaka volt, hiszen a Kodak után a Polaroid felvásárlását megkísérlő Shamrock Holding ellen is több bírósági csatát viselt a cég, minden alkalommal sikeresen.

CoolCam

A fényképezőgépek terén a Polaroid Sun szériáé, valamint a bűnüldözésben, orvosi és fogászati munkában használható Spectra sorozaté volt az évtized, mely sikeres termékvonalnak bizonyult. 1982-ben megjelent az ID-3, a beléptetőkártya rendszer utódja, a rikító színekben kiadott Cool Cam pedig ismét a fiatalabb vásárlók kedvelt fényképezőgépe lett. 1989-ben hagyományos filmekkel és videokazettákkal is megjelentek a piacon. Mindez a néhány évvel korábban lezajlott sikeres átszervezésnek volt köszönhető, mely három szakirányt szabott meg a vállalat számára: fogyasztói fényképészeti termékek, ipari fotográfia és mágneses adattárolók. A 90-es évek elején a Polaroid számított a világ legnagyobb instant film és elektronikus fotó gyártójának, valamint meghatározó szerepe volt a hagyományos filmek, videokazetták, polárszűrők és objektívek piacán is.

Elektronikus média

Az előző mondat „elektronikus fotó” kifejezésére, bizony arra utal, hogy a Polaroid az éledező digitális fotózás egyik úttörője is. Jobban mondva az elődjének számító állóképes videokameráké. Az úgynevezett ‘still video camera’ piac a Sony Mavica bejelentése után kezdett lassan éledezni, de az első kézzelfogható kísérletekről csak valamikor az évtized közepén olvashattak az érdeklődők. A Polaroid az elsők között jelentett be állóképes kamerát, mely akkoriban még mágneslemezre, vagy egyszerű videoszalagra rögzített. A gépet viszont csak 1988-ra sikerült tető alá hozni, bár számottevő konkurencia híján nem is sürgette semmi a céget.. Az ilyen készülékek általában súlyos dollártízezrekbe kerültek és kutatóintézetek, egyetemek laboratóriumaiban találtak gazdára.

Polaroid 8801 HiRes

Az első Polaroid elektronikus állókép kamera a 8801 HiRES volt, melynek 2/3”-os, fekete-fehér CCD érzékelője állókép módban 1134 x 486, interlace módban pedig 1134 x 972 pixeles felbontást tudott. A rendszer egy fényképezőgépből, egy vezérlő egységből és egy nyomtatóból állt. A képek VHS kazettára is menthetők voltak. Az 1990-es Photokinán bemutatott a színes verzió már 3,6 megapixelt kínált. A készülék egyik első vevője a ballisztikai és aerodinamikai kutatásokat folytató Hadland Photonics volt, akik nagy sebességű fényképezésre használták a rendszert.

A következő évtizedben újra komoly anyagi nehézségek vártak a Polaroidra. Az instant film iránt jelentősen megcsappant a kereslet, mely főként az egyórás előhívó laborok elterjedésének volt köszönhető. Új vezető került a cég élére Gary T. DiCamillo személyében, aki korábban a Black & Deckernél dolgozott. Az ott követett költségcsökkentő stratégiáját folytatta a Polaroidnál is, 15%-os leépítéssel és az orvosi fényképészeti termékek gyártásának beszüntetésével. A vállalat termékkörét ugyanakkor eldobható elemlámpákkal, alkáli elemekkel és új Polaroid napszemüveg modellekkel színesítették. 1997-ben további 1500, majd azt követően újabb 600 dolgozójától vált meg a cég.

1996-ban a fogyasztói piacra szánt digitális fényképezőgépekkel jelentek meg. A PDC-2000 sorozat a 40 MB-os belső memóriával felszerelt 2000/40, és a 60 MB-os 2000/60, valamint 2000/T modellekből állt, melyek 1600 x 600 (interpolálva 1600 x 1200) pixeles felbontást kínáltak. A T-modell számítógépről vezérelhető fotózást kínált. A gépek jó minőséget és meglehetősen nagy felbontást nyújtottak, hiszen a korszak sztárja a Casio QV-10 is csak VGA felbontást kapott. A Casio üdvöskéjét azonban 1000 dollár alatti áron kínálták, míg a Polaroid gépeit 3700-5000 dollár között. Az amatőröknek így nem kellett gép, a profik pedig értetlenül álltak a formabontó külső és a semmilyen meglévő rendszerbe nem illeszthető modellek láttán. A gépek árát később hiába vitték le 1350 és 1999 dollárra, így is sikertelennek bizonyultak.

1997-ben a jóval olcsóbb PDC-300-zal próbálkozott a cég, mely 480 x 320 pixeles felbontást és egy F5,6 fényerejű fix objektívet kapott. A gép nagy valószínűséggel valamelyik olcsó távolkeleti OEM műhelyben készült, hiszen ugyanezt a modellt Pretec, Premier, Minolta és Vivicam logóval is meg lehetett vásárolni, ahogy a következő években kiadott olcsó Polaroid digitális fényképezőgépeket is.

PDC-3000

1998-ban ismét visszatértek a egy középkategóriás géppel a 2 megapixeles Polaroid PDC-3000-rel, mely már 1,7x-es optikai zoomot (36-60mm ekv), ISO20-100 érzékenységet és CompactFlash foglalatot is kínált. Mindez azonban nem volt elég a vállalat nyereségessé tételéhez, így 1999-ben több üzletáguk eladására kényszerültek. Ilyen volt a napszemüveg gyártás, illetve a polárszűrők készítése is. A hangsúlyt az egyszerűbb, fiataloknak szánt instant gépekre helyezték, mint a távolkeleten nagy sikerrel futott i-Zone zsebfényképezőgép, az eldobható Popshots, vagy az apró JoyCam. Amellett, hogy a Polaroid érdekelt volt a digitális fényképezőgép gyártásban is, az egyre éledező digipiac hatalmas konkurenciát jelentett a cég instant technológiája számára. Az egykor újszerűnek és jövőbemutatónak számító instant fotózás egyszerre elavult és ódivatú lett. 2001 októberében a vállalat szövetségi csődvédelmet kért, irányítását egy bankcsoport látta el.

A Polaroid a 2000-es években olyan érdekes hibrid megoldásokkal próbálkozik mint az LCD-vel felszerelt instant gép az Image 1200. A kiváló Polaroid One egy formatervezési díjat is elhoz, és megszületik saját digitális fotónyomtató kioszk szériájuk, valamint online fotórendelő szolgáltatásuk.

2005-ben a Petters Group – mely már 2002-ben megszerezte a Polaroid márkanév jogait – 426 millió dollárért megvásárolja a vállalat eszközeit, beszünteti a filmgyártást és a termelést Kínába helyezi. A következő évben megszüntetik a legendás SX-70 és több más instant modell gyártását is.

X530, Foveon szenzorral

A digitális vonalon érdekes, de üzletileg kevésbé sikeres lépéseket tesz a cég. 2004-ben bejelentik az egyedi Foveon X3 szenzorra épülő X530-at, mely az első ilyen kompakt gép volt, de a megjelenés körüli hosszas huzavona és a készülék relatíve kis felbontása (3×1,5 megapixel), valamint a cseppet sem lelkes kritikák végül elsüllyesztik az ígéretes próbálkozást. Másik érdekességük a 2009 elején bejelentett Polaroid PoGo volt, melybe a Zink mini nyomtatóját építették.

2009 márciusában ismét csődeljárást kér maga ellen, miután a tulajdonos cég vezetőjét Tom Petterst több milliárd dolláros csalás miatt perbe fogják. A vállalatot a toronto-i Hilco és a bostoni Gordon Brothers veszi át 86 millió dollárért, majd a PLR IP Holdings, LLC-hez kerül. A Polaroid jelenleg néhány olcsóbb digitális videokamerát és tucatnyi olcsó fényképezőgépet, köztük az említett PoGo modellt kínálja vásárlóinak. A termékskálát digitális fotókeretek, LCD TV-k, USB-s számítógép hangszórók, valamint egy kisebb instant fényképezőgép és a hozzá film egészíti ki.