Visszatekintő – 2022

0

Bevezető

2021. a Covid év utáni kilábalás éve volt, legalábbis erre foghatjuk, hogy viszonylag kevés átütő újdonság jelent meg abban az évben.
2022-ben ez már nem lehet indok, a gazdaságok 2021-ben helyreálltak, a tükörreflexesekről áttérés már a legnagyobb gyártóknál is végbement a középkategóriában is, így ebben az évben már komoly fejlesztéseket vártunk.

Összefoglalónkban elsősorban az újonnan megjelent fényképezőgép és objektív bejelentéseket elevenítjük fel újra, s vizsgáljuk meg azt, hogyan változott a fejlődés iránya, vagy éppen volumene az elmúlt egy évben.

A fényképezőgépek esetében ezúttal is csak a legnagyobb hazai forgalmat adó gyártókkal foglalkozunk részletesen, de azért ide bevesszük még a nagy horderejű fejlesztéseket is, mint a 60 Mpixeles Leica M11. Ugyanakkor nem térünk ki az új Hasselblad vagy Phase One középformátumú vázakra, hátfalakra, ezektől a gyártóktól általában csak egy igen szűk réteg vásárol.

Ugyanígy nem lesznek majd részletesen megemlítve a kifejezetten videózásra készített (azaz szűk réteget érintő) termékek, mint pl. az APS-C szenzoros Sony FX30, vagy a forgatható és emelhető Sony FR7, de a BlackMagic újdonságait sem emeljük ki újra.

Az objektívek közül csak az autofókuszos modellekkel foglalkozunk (kivételt képez ez alól a Tokina, hiszen náluk egy kivétellel mind kézi fókuszos, ezeket azért nem lenne célszerű elhallgatni), de ahogy tavaly, már nem csak a komoly, neves, nagy gyártók, de a kisebb, koreai és kínai márkák termékeit is listázzuk. Tesszük mindezt azért, mert bár a Tamron korábban jelentős gyártónak számított, gyakorlatilag ma már a kínai feltörekvő gyártók több új terméket készítenek, mint ők.

Reményeink szerint az összefoglalóból jól látható lesz, hogy melyik szegmens mennyire pörög, illetve hogy egy adott szegmensben egy-egy gyártó hogyan teljesít.
Mindenképpen érdemes mind a fényképezőgépekről, mind az objektívekről szóló oldalunkat elolvasni, utóbbi végén egy összefoglaló értékelést is közzéteszünk.