Azt már régóta tudjuk és látjuk a CIPA adataiból, hogy a kompakt szegmens haldoklik, amelyet egyértelműen az okostelefonok népszerűségének tudhatunk be.
Hiszen régen mi volt? Az egyszerű, fotózáshoz nem sokat konyító emberek bementek a legközelebbi multiba, jobb esetben szakboltba és vettek egy olcsó, de jó képességekkel kecsegtető modellt. Ezek voltak a kis kompaktok, a maguk 3-4×-es zoomjával. Jóllehet, már akkor is léteztek ultrazoomok, azok a nagyobb méretük miatt nem tudtak elérni bárkit – volt és van is, aki nagy és nehéz gépet nem akar magával cipelni – az emlékképekhez elég az alap nagylátószög és egy enyhe tele.
Aztán jöttek az okostelefonok. Elsőként csak nagylátószöget kínáltak (megspékelve az elég botrányos minőséget adó digitális zoommal), mégis elég volt ahhoz, hogy kivéreztessék a 3-4×-es zoomos olcsó kompaktokat. Annyira nem fogytak már ezek a gépek, hogy nem volt rentábilis a gyártásuk, logisztikázásuk, a profit pedig messze elmaradt a kívánttól. Így hát ez a szegmens kihalt.
De még itt vannak a prémium kompaktok, amelyek az általában (az átlag kompaktok 1/2,3″ típusú szenzorához képest) „nagy” szenzorral rendelkeznek. Ezeket a gépeket azok vásárolják, akik ragaszkodnak a kis mérethez, de a mobiltelefonoknál jobb képminőséget igénylik. Szinte kivétel nélkül tudnak ezek a gépek RAW formátumot menteni, de gyaníthatóan ezt viszonylag kevesen használják ki.
Az újabb okostelefonok azonban már nem csak nagylátószögű objektívvel rendelkeznek, több kamerát kínálnak, amelyek között portrézásra és távolabbi témák fotózására is használható gyújtótávolság is elérhető.
Nyilvánvaló, hogy aki eddig csak a jobb zoom miatt vett prémium kompaktot, viszonylag borsos áron (általában 100-200e Ft-ba kerül egy ilyen gép), az inkább belerakja ezt a pénzt egy magasabb kategóriás telefonba, ami aztán bármikor nála lehet (és amit 2-3 évente lecserélhet, így a korábban a japán fényképezőgépgyártóknál lecsapódó pénz most a kínai és korai gyártókhoz kerül – meg persze egy része az USA-ba az Apple-höz). Ha okostelefonnal fotózik valaki, akkor nem kell külön akksit tölteni (de egy PowerBank nem árt), nem kell külön memóriakártya, azonnal posztolható a kép a facebookra anélkül, hogy azt előbb telefonra át kellene kínlódnunk (mint egy prémium kompakt fényképezőgépnél).
Ugyanakkor megvan továbbra is az a réteg, aki nem elégszik meg az okostelefonok minőségével, hiszen nem csupán emlékképeket szeretne fotózni, hanem jó minőségben akar fotózni, akár egy hosszú túra, egy kirándulás, vagy városnézés alkalmával.
Számukra ugyan megoldás lehetne a kis méretű MILC-ek birodalma, de nincs az a gép, amely ugyanazt a képességet tudja, mint a prémium kompaktok, ugyanazzal a mérettel és tömeggel. Már csak ha abba belegondolunk, hogy a nagyobb szenzorhoz célszerűen nagyobb objektívek tartoznak, könnyű belátni, hogy egy mikro NégyHarmados gép is törvényszerűen nagyobb és nehezebb egy 3-4×-es zoomos f/2,8 fényerejű objektívvel, mint egy 1″ szenzoros prémium kompakt.
A prémium kompaktok szegmensében jeleskedett a Canon, a Fujifilm, a Panasonic és a Sony is, igaz, a Fujfilm inkább a retró kinézetre és a fix gyújtótávolságú objektívre ment rá, nos, ezeket valóban lehet helyettesíteni egy APS-C szenzoros MILC-cel. De ott van a Canon GX szériája (pl. Canon PowerShot GX9 Mark II 20 Mpixeles 1″ típusú szenzorral, 28-84mm ekv. gyújtótávolságú, f/2-4,9 objektívvel).
Vagy ott a Sony a rengeteg RX100 modelljével, szintén 1″ típusú szenzorral, akár 24-200 mm-es gyújtótávolságú zoomobjektívvel (DSC-RX100VII).
De említhetnénk a Panasonicot is az LX sorozatával, igaz, ezek a nehezebb gépek a maguk 400 grammjával (pl. Panasonic LX100 II, 17 Mpixeles 4/3″ típusú szenzorral, 24-75mm ekv. gyújtótávolságú, f/1,7-2,8 objektívvel).
A Nikonnak is volt ígéretes prémium kompaktja, a hírhedt Nikon DL család, amelyek aztán a kumamotoi földrengés következtében fellépő Sony szenzorok gyártási nehézségei miatt végül sosem kerültek piacra.
Ezek a gépek nem nagyobbak, mint egy mai okostelefon, maximum vastagabbak. Tömegük sem jelentős, az 1″ típusú szenzoros modellek általában 200-300 gramm közöttiek.
Ezt pedig nem lehet überelni egyetlen MILC-cel sem.
Egy korábbi cikkünkben már írtunk a könnyű fényképezőgépekről, ott egy komplett szettet néztünk, amelyben extra nagylátószög és teleobjektív is volt. Abban a Panasonic GX880 volt a nyerő 630 grammal. Ha egyetlen váz és egyetlen standard zoom objektív a cél (ami ugye helyettesítheti a prémium kompakt szegmenst), akkor is a GX880 tud labdába rúgni a Lumix G Vario 12-32mm f/3,5-5,6 ASPH MEGA O.I.S. objektívvel, amely együtt 340 grammot nyom. Igaz, ez még mindig 50%-kal több, mint a Canon PowerShot G9X Mark II 210 grammja. De ne legyünk ennyire kicsinyesek, belefér még az a 100 gramm a táskába 🙂
Viszont más termékek (akár a mikro NégyHarmadnál maradva) jóval meghaladják a 400 grammot egy alapobjektívvel, ráadásul ha az Olympusnál kiesnek a palettából a PEN gépek (egyes pletykák szerint a magasabb kategóriás gépek maradnak csak), akkor gyakorlatilag a Panasonic lehet az egyetlen, akinél ez a méret és tömeg elérhető lehet (a Sony APS-C szenzoros Alpha MILC-ei 400-500 grammosak objektív nélkül).
A szomorú igazság azonban az, hogy valószínűleg a MILC-ek ezen szegmensét ugyanúgy érinti majd a csökkenő érdeklődés, hiszen kevesen vannak azok, akik konkrétan a kis tömegű gépeket keresik. Ők nincsenek elegen ahhoz, hogy egy ilyen szegmenst eltartsanak.
Pont ugyanúgy, ahogy a kis méretű, kis kijelzős okostelefonoknál. Volna rá igény, egy nagyon szűk réteg ezeket a telcsiket szereti/szeretné igazán, de ilyet már a gyártók nem készítenek, ennek a szűk rétegnek a kiszolgálása irreálisan magas erőforrást igényelne, amelyet nem szívesen vonnak el a nagyobb forgalmat és nagyobb profitot adó „tepsifonok” fejlesztésétől (persze ebben vastagon benne van az is, hogy ma már olyan számítási teljesítményű telefonok készülnek, amelyeket egy 12 cm hosszú telefonba rejtett kis kapacitású akku már nem tudna kiszolgálni egy egész napig…).
El kell hát fogadjuk, hogy nem csak a prémium kompaktok, de lassan a kis méretű és extrakönnyű MILC szegmens is a kihalás szélére fog kerülni. Ez persze nem érinti a komolyabb képességű, elektronikus keresővel is ellátott, méretesebb modelleket, amelyekre nagyobb igény mutatkozik, így nem kell temessük a Fujifilm X, a Canon EOS-M, a Panasonic Lumix G, az OM-D és a Sony Alpha szériákat.
A jövőben tehát vagy magunkkal visszük a 500 grammos MILC gépet, jó esetben egy 100-150 grammos objektívvel, vagy megelégszünk az okostelefonoknál használt, viszonylag kis méretű szenzor hátrányaival (magasabb képzaj, kisebb dinamika átfogás, esetenként videófelvételi korlátozások), amit a többkamerás okostelefonoknál sem úszunk meg.
Gondoltuk volna valaha, hogy még visszasírjuk a Nikon 1 rendszert?
