Elkészültek: Panasonic Lumix S1 és S1R full-frame MILC-ek

0

A 2018-as Photokinán tett bejelentéskor csak néhány fontosabb dolgot említettek meg az akkor még fejlesztés alatt álló, tükör nélküli S1 és S1R full-frame szenzoros fényképezőgépekről, mint a felbontásukat, az időjárásálló (csepp- és porálló) szigetelésüket, a dupla (SD és XQD) kártyafoglalatukat és az iparág legnagyobb felbontású elektronikus keresőjét.

Ma azonban végre lehullt a lepel a részletekről is, így már sokkal közelebb kerültünk ahhoz, hogy mindent tudjunk a Panasonic profiknak készülő full-frame fényképezőgépeiről.

A 24 és 47 Mpixeles modellek nem csak felbontásukban, de szenzor felépítésükben is különböznek. Míg a 24 Mpixeles full-frame CMOS szenzor mondhatni hagyományos kialakítású, hiszen rendelkezik aluláteresztő szűrővel, a nagyobb felbontású modell képérzékelője előtt nincs aluláteresztő szűrő és a mikrolencséket is aszférikus tagból építették fel. A szenzor stabilizátort is kapott, amely képes együttműködni az objektívbe épített stabilizátorral is, ilyenkor megnövelt hatékonyság érhető el.

A gépek gyors DFD fókuszrendszert használnak, amely immár 480 kép/mp mintavételezére is képes, így az ilyen megoldású fókuszmeghajtások közül várhatóan a leggyorsabb lesz.

Érdekes lehetőség lesz a szenzor pixelméretnél kisebb eltolásával elérhető nagy felbontású mód, amely 8 képet készít, ebből illeszt össze egy nagy felbontású képet. Ez a funkció RAW formátumban is használható és képes lesz a kézből történő használat során jelentkező enyhe berázások csökkentésére is.

Videós képességekben sem kell szégyenkeznie egyik gépnek sem, hiszen Ultra HD felbontásban 30, 50 és 60 kép/mp is elérhető, 30 kép/mp-nél ráadásul időkorlát nélkül folyamatos felvételre is lesz lehetőség.
A slow-motion szerelmesei Ultra HD felbontásban 60 kép/mp felvétellel 30 kép/mp lejátszást kaphatnak, illetve Full HD felbontásban 180 kép/mp is rendelkezésre áll.
Tömörítésből H.264 és H.265 is választható, utóbbinál 10 bites színmélység is elérhető. A maximális bitráta 150 Mbit/s.
Használhatunk Hybrid Log Gammát is, illetve fizetős szolgáltatásként V Log-ot is kínál a Panasonic, illetve HDMI kimeneten 10 bites 4:2:2 veszteségmentes jelfolyamot.

A képek komponálására az iparág legnagyobb felbontású, 5,76 millió képpontos OLED elektronikus keresőjét, vagy 2,1 millió képpontos 3,2″-os LCD-t használhatunk. A hátsó kijelző érintésérzékeny, így a gép kezelésében is segít. Az LCD fel és lefelé dönthető, illetve jobbra enyhén ki is hajtható.

A csatlakozók között teljes méretű HDMI kimenetet, mikrofon bemenetet, fejhallgató kimenetet és USB Type-C csatlakozót is kínálnak az új gépek. Utóbbin akár az akkumulátorok használat közbeni töltésére is van lehetőség.

A Panasonic Lumix S1 és S1R full-frame szenzoros tükör nélküli fényképezőgépek márciustól lesznek kaphatók, az S1 váz ára 2500 euró lesz, 24-105mm f/4 objektívet is tartalmazó kitért 3400 eurót kell fizetni, míg az S1R váz 3700 euróért lesz megvásárolható, a 24-105mm f/4 objektívet tartalmazó kit pedig 4600 euróba kerül majd.

A Panasonic Lumix S1 és S1R főbb tulajdonságai:

  • képérzékelő:
    S1: 24,2 Mpixeles felbontású, full-frame méretű szenzor
    S1R: 47,3 Mpixeles felbontású, full-frame méretű szenzor, aluláteresztő szűrő nélkül, aszférikus mikrolencsékkel
  • érzékenység:
    S1: ISO100-ISO51200, kiterjeszthető ISO50-re
    S1R: ISO100-ISO25600, kiterjeszthető ISO50-51200-ra
  • időjárásálló szigetelések
  • 5 tengelyes szenzor eltolásos stabilizálás, Dual IS képesség (objektívbe épített stabilizátorral való együttműködés)
  • stabilizátor státuszképernyő a nem kívánatos rezgések forrásának megtalálásához
  • 400.000 expozícióra tervezett zárszerkezet
  • 1/8000 mp záridő mechanikus zárral, 1/16000 mp záridő elektronikus zárral
  • elektronikus első redőny lehetősége, ekkor max. zársebesség 1/2000 mp
  • DFD fókuszrendszer, 480 fps mintavételezés, -6 Fé érzékenység (
  • 5,76 millió képpontos elektronikus kereső, 120 kép/mp frissítés
  • változtatható kereső nagyítás (0,7×, illetve 0,74-0,78×)
  • 3,2″-os, 2,1 millió képpontos, érintésérzékeny LCD, fel-le dönthető és jobbra enyhén kihajtható
  • felső státusz kijelző
  • háttérvilágítással ellátott gombok (nem mindegyik!)
  • mesterséges intelligenciával támogatott fókuszrendszer (képes felismerni az emberi arcokon túl a macskákat, kutyákat és madarakat is)
  • UltraHD 50 vagy 60 kép/mp frissítésű videofelvétel lehetősége, képkivágás nélkül, 4:2:0 8 bit H.264 vagy 4:2:0 10 bit H.265 LongGOP tömörítéssel, max. 150 Mbps bitrátával
  • videók mentése memóriakártyára 8 bites 4:2:0 kvantálással, fizetős szolgáltatás megvásárlásával 10 bites 4:2:2 kvantálás is elérhető, akár HDMI kimeneten is
  • későbbi firmware frissítés után korlátlan idejű videofelvétel az S1-gyel Ultra HD 30 kép/mp és Full HD felbontásban
  • slow-motion felvétel Ultra HD-ben 60 kép/mp-cel, Full HD-ben max. 180 kép/mp-cel
  • Hybrid Log Gamma támogatás, fizetős szolgáltatás megvásárlásával V Log is elérhető (csak az S1-nél)
  • mikrofon bemenet, fejhallgató kimenet, opcionális XLR adapter
  • 9 kép/mp sorozat sebesség egyszeri fókusszal, 6 kép/mp sebességű sorozat folyamatos fókusszal
  • automatikus expozíció sorozat, rekesz sorozat, fókusz sorozat
  • 6k Photo mód 30 kép/mp-cel, 4k Photo mód 30 vagy 60 kép/mp-cel, utólag kiválasztható élességi pont
  • nagy felbontású fotó mód RAW formátumban is (S1R: 187 millió (16.736×11.168) pixeles, S1: 96 millió (12.000×8.000) pixeles), akár kézből, a szenzor pixelméretnél kisebb mértékű eltolásával és nyolc expozíció egyesítésével
  • vakupapucs, vaku szinkronidő 1/320 mp (rendszervakuval, hagyományos vakuval 1/250 mp)
  • programozható gombok, funkció kar
  • beépített Wi-Fi vezérlő (2,4 GHz és 5 GHz), Bluetooth LE adapter, távvezérlés és képáttöltés vezeték nélkül okostelefonnal
  • dupla kártyafoglalat (UHS-II SDXC és XQD, utóbbinál később CF Express kompatibilitás is elérhető lesz)
  • akkumulátor töltés gépen belül USB-n keresztül (ekkor is tovább használható a fényképezőgép)
  • 7,4V, 3050 mAh, 23 Wh lítium-ion akkumulátor (S1: 400 kép egy töltéssel, S1R: 380 kép egy töltéssel)
  • USB 3.1 Gen1 Type-C csatlakozó

Sajtóközlemény:

Panasonic LUMIX S1:
Full-frame, kompromisszumok nélkül

  • 24,2 megapixeles full-frame képérzékelő
  • Hatékony képstabilizátor álló- és mozgóképekhez (6-stop Dual Image Stabilisation)
  • Real View Finder képkereső 5760K OLED kijelzővel

Barcelona, 2019. február 1 – A kimagasló fotográfiai és professzionális videós teljesítményre tervezett LUMIX S1 a nagy átmérőjű L-bajonett (L-Mount) köré épült, és a nagy érzékenységű full-frame képérzékelők valamennyi előnyét a kreatív médiaszakma képviselőinek szolgálatába állítja.
A 24,2 megapixeles CMOS képérzékelő adja a LUMIX S1 lelkét. A kimagasló képstabilizáló teljesítményt nyújtó és Venus Engine képfeldolgozót alkalmazó fényképezőgép a legmagasabb fényképészeti elvárásoknak is megfelel, sőt, élvonalbeli videorögzítést is kínál, amely megőrzi a csúcsfényes és mély árnyékos képrészek részleteit is.
A fontos pillanatokat a világ legnagyobb felbontású*1, 5,76 millió képponttal rendelkező, páratlan élességű OLED elektronikus képkeresőjén komponálhatják meg a fotósok.
*1 A digitális, cserélhető objektíves, tükör nélküli fényképezőgépek között (2019. február 1-jei állapot)

Nagy felbontás, nagy fényérzékenység
A tükör nélküli, full-frame LUMIX S1 fényképezőgép 24,2 megapixeles CMOS (35,6 x 23,8 mm) képérzékelővel rendelkezik, amely széles dinamikatartományt és kiváló jel/zaj arányt biztosít magas ISO-értékeknél is. A hatékony pixelelrendezés és a nagy teljesítményű Venus Engine processzor együtt teszi lehetővé, hogy akár ISO 51.200 értékkel is lehessen képet készíteni.
Ha még nagyobb felbontásra van szükség, aktiválható a nagy felbontású üzemmód, amellyel egészen elképesztő, 96 millió pixeles képet lehet rögzíteni. Ez az üzemmód nyolc felvételből származó képadatokat egyesít, amelyeket a fényképezőgép úgy rögzít, hogy minden egyes kép előtt a képstabilizátor (Body I.S.) rendszer apró mértékben módosítja a képérzékelő helyét. A végeredmény egy részletekben bővelkedő, 12 000 x 8 000 pixeles RAW fájl. A nagy felbontású üzemmód egy további opcionális funkciója a mozgásból származó elmosódás kiiktatása.

Hihetetlen remegéssemlegesítés a Dual I.S. 2 rendszerrel
Az 5-tengelyű Body I.S. (Image Stabiliser) képstabilizátor kompenzálja a fényképezőgép bemozdulását, hogy megszokott biztonságos képet adó záridőnél akár 5,5 fokozattal hosszabb idő is alkalmazható legyen*1. A LUMIX S sorozat kéttengelyes O.I.S (optikai képstabilizátor) rendszerével együtt a Dual I.S. 2 rendszernek köszönhetően 6 fokozattal*2 növelhető a záridő, mert a rendszer számos olyan fényképezőgép-bemozdulást képes kiszűrni, amely álló- és mozgóképkészítés közben előfordulhat*3. A kifinomult technológia nem csak a giroszenzor alapján számítja ki a rezgést, hanem magáról a CMOS képérzékelőről és a gyorsulásmérő szenzorról érkező adatokat is feldolgozza.
A remegéseket grafikusan megjelenítő I.S. Status Scope is megtalálható a fényképezőgépben, amelynek segítségével a fotósok kiszűrhetik a remegések forrásait.
*1 A CIPA szabvány alapján (Fordulás/Bólintás iránya: fókusztávolság f=50 mm az S-X50 használatakor)
*2 A CIPA szabvány alapján (Fordulás/Bólintás iránya: fókusztávolság f=200 mm az S-R70200 használatakor)
*3 Az öttengelyes Dual I.S. 2 az S-R24105 és S-R70200 objektívekkel használható (2019. február 1-i állapot)

Nagy sebességű, precíz fókuszálás
A kontrasztérzékelést és a Panasonic egyedi, ultragyors feldolgozási sebességű DFD technológiáját ötvöző fókuszáló rendszer egyszerre nyújt gyorsaságot és pontosságot. Az extrém gyors és pontos fókuszálás megvalósításához a Venus Engine, a CMOS képérzékelő és az új LUMIX S objektívek akár 480 fps sebességgel is képesek egymással kommunikálni, így a rendszer akár 0,08 másodperc*1 alatt is tud reagálni. Az autofókusznak mindössze -6 EV*2 értékű fény is elegendő a működéshez.
A fókuszálásnál és a követésnél további extra a továbbfejlesztett mesterséges intelligencia, amely érzékeli az embereket, a macskákat, a kutyákat és a madarakat. Az alany azonosítása segít a rendszernek abban, hogy megbecsülje a várható mozgást, és ez lehetővé teszi, hogy az autofókusz akkor is kövesse az alanyt, amikor az hátat fordít. Az arc-, szem- és pupillafelismerés segít, hogy a portrék fókusza mindig megfelelő legyen.
A gyorsan mozgó jelenetek megörökítését a LUMIX S1 9 fps sebességgel támogatja AFS módban, folyamatos fókusz mellett pedig 6 fps sebességgel képes felvételt készíteni. A 6K Fotó üzemmódban 30 fps sebességgel lehet 18 millió pixeles sorozatfelvételeket készíteni, 4K Fotó üzemmódban pedig 8 megapixeles felbontással 30 vagy 60 fps sebességgel készülnek a sorozatok*3.
*1 11EV nagylátószögű végállásban S-R24105 objektívvel (CIPA), LVF120 fps beállítással.
*2 F1.4, ISO100 egyenértékű, AFS.
*3 A 4K/6K Fotó üzemmódban olyan MP4 fájl készül, amelyből 4:3 vagy 3:2 képarányú állóképeket lehet kivágni, amelyek 6K-ban 18 megapixelesek, 4K-ban pedig 8 megapixelesek.

Nagy felbontású képkereső és kiváló minőségű kijelző
A világ legnagyobb felbontású*1, 5,76 millió képponttal rendelkező, OLED elektronikus képkeresője páratlan élességet biztosít a fotósoknak. A Real View Finder képkereső akár 120 fps frissítési rátával képes megjeleníteni a képeket, és a mindössze 0,005 másodperces késleltetés gyakorlatilag észre sem vehető, így gördülékeny és valósághű képeken lehet követni az alanyok mozgását. A kijelző felbontása és a
10 000:1 kontrasztarány tiszta és részletgazdag képet biztosít. A kereső nagyítása 0,78x-tól 0,74x, vagy 0,7x értékig állítható a fotós igényének megfelelően.
A fényképezőgép 3,2 hüvelykes, 2,1 millió képpontos felbontású érintőkijelzője egy háromtengelyes hátsó monitoron helyezkedik el, amely kihajtva alacsony vagy magas szögből is lehetővé teszi a felvételkészítést akár álló, akár fekvő tájolásban. Az éjszakai üzemmód, a Live View Boost és a megvilágított gombok segítik a sötét helyen dolgozó fotósok munkáját, a fényképezőgép tetején pedig a kategória legnagyobb, háttérvilágítással rendelkező státusz LCD*1 kijelzője található, amelyről a fotós egy szempillantás alatt leolvashatja a legfontosabb beállításokat.
*1 2019. február 1-jei állapot

Professzionális videofunkciók
A LUMIX S1 kiemelkedő videominőséget nyújt a filmkészítőknek, és olyan eszköztárat kínál, amellyel minden kreatív elképzelés megvalósítható a felvételen. A 4K videó 60/50p*1 képrátával készülhet, a teljes pixelkiolvasás pedig 30p sebességgel történik, ami tiszta és részletgazdag képeket alkot. A képérzékelő teljes szélességben használható, ami megőrzi az objektívek eredeti fókusztávolságát (nincs „képkivágás”), így maximálisan kihasználhatók az extrém kis mélységélességben rejlő lehetőségek.
A fényképezőgép többféle gammagörbét kínál, többek között olyan szabványokat is, mint a Cinelike D/V és a Like709. Az utómunkák felgyorsítása érdekében egy új alapbeállítás is elérhető kevesebb kontraszttal és telítettséggel a sokoldalú felhasználáshoz. Az új Hybrid Log Gamma (HLG)*2 profillal olyan széles dinamikatartománnyal, gazdag színekkel (Like2100) lehet felvételeket készíteni, amelyek az emberi szem képességével egyenértékűek.
A LUMIX S1 akár 8 bites 4K 60/50p 4:2:0 videofelvételeket is képes közvetlenül az SD vagy XQD kártyára rögzíteni. A 4:2:2 színminta-vételezés HDMI-csatlakozással átvihető. A Panasonic további szoftverkulcsot ad majd, amivel aktiválható lesz a HDMI-csatlakozáson keresztül elérhető 10 bites 4K 60/50p 4:2:2 felvétel, illetve a
fényképezőgépen elérhető 10 bites 30p/25p/24p 4:2:2 felvétel. Ez a frissítés továbbá V Loggal és a létező legjobb dinamikatartománnyal bővíti majd a LUMIX S1 képességeit. A 4K/60 és a nagy sebességű felvételek időkorláthoz kötöttek, de 4K/30p és Full HD felvételek időkorlát nélkül készíthetők.*3 A nagy sebességű videó üzemmóddal 2-szeres lassított felvétel készíthető 4K-ban 60 fps sebességgel, vagy 6-szoros lassított felvétel Full HD-ben, akár 180 fps képrátával.
A hangbemenetet egy 3,5 mm-es mikrofonfoglalat támogatja, a hangot pedig egy 3,5 mm-es fejhallgató bemenet segítségével lehet ellenőrizni. Kiváló hangminőség érhető el a vakupapucsra rögzíthető, professzionális mikrofonokat és XLR bemenetet támogató DMW-XLR1 mikrofonadapterrel.
*1 50p kizárólag PAL régióban
*2 A “HLG (Hybrid Log Gamma)” egy nemzetközi HDR szabvány (ITU-R BT.2100)
*3 4K/60p: 29 perc 59 másodperc, nagy sebességű videóval akár 15 perc (valamennyi nagy sebességű üzemmódban). A felvétel leáll, ha elfogy a memóriakártya tárhelye vagy lemerül az akkumulátor. Magas környezeti hőmérsékletnél a fényképezőgép automatikusan leállhat saját védelme érdekében. Ilyenkor meg kell várni amíg a fényképezőgép lehűl.

Professzionális igényekhez tervezve
A professzionális fotósoknak tervezett LUMIX S1-et úgy fejlesztették ki, hogy az öntött magnézium elő- és hátlapok, valamint a minden illesztésnél, tárcsánál és gombnál alkalmazott szigetelések a komoly igénybevételt is kibírják. A fényképezőgép ellenáll a pornak és a fröccsenő víznek, és akár -10°C-ban is használható*1.
A zárat 400 000 kioldásra tervezték. A mechanikus záridő akár az 1/8000 másodpercet értéket is elérheti, amely lehetővé teszi, hogy a gyorsan mozgó tárgyakat erős napfényben nyitott rekesszel is meg lehessen örökíteni a gyors objektívekkel. A külső vaku akár 1/320 másodperces záridővel is szinkronizálható.*2
A vezérlőgombokat egy ergonómiai tanulmány eredményeire alapozva helyezték el, hogy a felhasználó végig a felvételre összpontosíthasson. A 8-irányú joystick és a továbbfinomított felhasználói felület is gyors működtetést tesz lehetővé felvétel közben. Egy lezárókarral meg lehet akadályozni a véletlen működtetést. A felhasználó választhatja ki, mely funkciókat szeretné zárolni.

A fotósok védhetik is munkáikat: a fényképezőgép automatikusan rögzíti személyes adataikat és szerzői jogi információikat az elmentett képek Exif adataiban. A fényképezőgép két memóriakártya-foglalattal rendelkezik SD (UHS-II) és XQD*3 kártyákhoz, és a közeljövőben kompatibilis lesz a CFexpress szabvánnyal is.
*A por- és cseppállóság nem jelent garantált védelmet arra az esetre, ha a fényképezőgépet közvetlenül por vagy víz éri.
*1 2019. február 1-jei állapot
*3 Az XQD a Sony Corporation védjegye.

Kreatív kivitelezés egyszerűen
A JPEG fájlok rögzítésében nagyfokú rugalmasságot biztosítanak a fotósok számára a fényképezőgép beállításai, amelyekkel egyedi összhatás érhető el. Mindegyik képstílus módosítható, de újak is létrehozhatók és elmenthetők. Az alap opció alap kontraszt- és telítettségszintű JPEG fájlokat hoz létre, ami rugalmas kiindulópontot nyújt az utómunkákhoz.
Az új fotóstílusok között megtalálható a HLG (Hybrid Log Gamma)*1 fotómód, amely élénk, nagy dinamikatartományú képeket jelenít meg megőrizve a csúcsfényes részek részleteit is, amiket HDMI-csatlakozáson keresztül kiválóan visszaadnak a Panasonic legújabb 4KTV készülékei vagy az egyéb HLG-kompatibilis készülékek. A HLG módban készített képeket HSP fájlban, lenyűgöző, 8K felbontásban lehet menteni, de JPEG és RAW formátumban is menthetők.
Portrékészítésnél az új AWBw fehéregyensúly-beállítás vonzó, finom, vöröses árnyalatot ad a képnek, az új csúcsfényre súlyozott fénymérési mód pedig a legnagyobb fényerejű részletek megőrzését részesíti előnyben.
Az új panoráma képarányok, mint, amilyen a 65:24 Film Panoráma és a 2:1 széles képformátum, izgalmas dimenziókkal bővítik a fotós lehetőségeket.
*1 A “HLG (Hybrid Log Gamma)” egy nemzetközi HDR szabvány (ITU-R BT.2100)

Csatlakoztathatóság és távvezérlés

  • Távvezérelt felvétel a LUMIX Tetherrel
  • Bluetooth 4.2
  • Wi-Fi 5GHz*1/2,4GHz

A LUMIX S1 kompatibilis a LUMIX Tether szoftverrel, amely USB-csatlakozáson keresztül lehetővé teszi a fényképezőgép PC számítógépről történő távvezérlését, valamint segítségével élőben streamelhetők és közvetlenül továbbíthatók a képek a számítógépre, amint elkészültek.
A LUMIX Sync egy új iOS/Android*2 okostelefonos alkalmazás, amellyel távvezérelhetővé válik a fényképezőgép és a képek okostelefonra/tabletre másolhatók.
A Bluetooth 4.2 kompatibilitás lehetővé teszi az okostelefonhoz vagy tablethez történő azonnali csatlakozást minimális energiafogyasztás mellett, és segítségével a fényképezőgép beállításai több LUMIX S1 vázra is átmásolhatók. A 2,4 GHz-es (IEEE802.11b/g/n) mellett 5 GHz-es (IEEE802.11ac) Wi-Fi is gondoskodik róla, hogy még gyorsabban és biztonságosabban lehessen okostelefonokhoz/tabletekhez kapcsolódni távvezérlés vagy fotó/videoátvitel céljából.
*1 Az 5 GHz-es Wi-Fi sáv egyes országokban nem elérhető.
*2 Az Android és a Google Play a Google Inc. védjegye illetve bejegyzett védjegye. Az IOS ez Egyesült Államokban és más országokban a Cisco védjegye illetve bejegyzett védjegye, és használata licenchez kötött.

Teljes körű tartozékválaszték
A LUMIX S1 számos tartozékkal kompatibilis, megtalálható köztük a távoli exponáló (DMW-RS2), a szemkagyló (DMW-EC6), a pótakkumulátoros markolat (DMW-BGS1) és az akkumulátortöltő (DMW-BTC14) is. Az akkumulátortöltő megfelel az USB Power Deliver szabványnak is, és rövid idő, körülbelül 2 óra alatt képes feltölteni a fényképezőgép 7,4 V 3050 mAh kapacitású akkumulátorát. A fényképezőgép adapterrel történő töltés közben is használható. A standard külső vaku (DMW-FL580L / FL360L / FL200L) a LUMIX S sorozat fényképezőgépeire is rögzíthető.

A legnagyobb felbontású full-frame, tükörnélküli fényképezőgép:
Panasonic LUMIX S1R

  • 47,3 megapixeles full-frame képérzékelő
  • Real View Finder képkereső 5760K felbontású OLED kijelzővel
  • Hatékony képstabilizátor álló- és mozgóképekhez (6-stop Dual Image Stabilisation)

Barcelona, 2019. február 1. – A Panasonic büszkén mutatja be új full-frame, tükörnélküli LUMIX S1R fényképezőgépének valamennyi részletét. 47,3 millió pixeles CMOS képérzékelőjével a LUMIX S1R a világ legnagyobb felbontású full-frame, tükörnélküli fényképezőgépe*1, amely páratlan minőségű képeket készít kiemelkedő részletgazdagsággal, finom színátmenetekkel és utolérhetetlen színmegjelenítéssel.
A Venus Engine processzort alkalmazó LUMIX S1R nagy sebességű és kiváló pontosságú autofókusz rendszerrel rendelkezik, amely a legkomolyabb professzionális igényeknek is megfelel bármilyen fotózási körülmények között. A fontos pillanatokat a világ legnagyobb felbontású*1, 5,76 millió képponttal rendelkező, páratlan élességű OLED elektronikus képkeresőjén komponálhatják meg a fotósok.
A nagy átmérőjű L-bajonettel (L-Mount) szerelt LUMIX S1R a kategória legfinomabb felbontásával és felvételvezérlésével valamint kiváló képstabilizálásával és magas szintű videorögzítésével kompromisszummentes képminőséget biztosít.
*1 2019. február 1-jei állapot

Új távlatokat nyitó képrészletesség
A 47,3 millió pixeles CMOS képérzékelő (36 x 24 mm) részletmegörökítő képességét tovább fokozza az aluláteresztő szűrő mellőzése, amelynek köszönhetően a legfinomabb textúra is pontosan kivehető a képeken.

  • Új mikrolencsés kialakítás a legnagyobb hatékonyságért
  • Alacsony zajszint akár magas ISO értéknél is
  • Nagy felbontású üzemmód 187 megapixeles képekkel

Az új aszférikus mikro lencsék javítják a képszenzor fénygyűjtő képességét, hogy magas ISO értékek mellett is alacsony maradjon a zajszint. A LUMIX S1R-rel akár 25 600-as ISO értékkel is lehet képet készíteni, ami ideális a gyenge fényviszonyoknál való fotózáshoz.
A 47,3 millió pixelnél nagyobb felbontást igénylő helyzetekben a fotósok egészen elképesztő, 187 millió pixeles képet is készíthetnek a fényképezőgép nagy felbontású üzemmódjában. Ez a funkció nyolc felvételből származó képadatokat egyesít, amelyeket a fényképezőgép úgy rögzít, hogy minden egyes kép előtt a váz képstabilizátor (Body I.S.) rendszer apró mértékben módosítja a képérzékelő helyét. A végeredmény egy részletekben bővelkedő, 16 736 x 11 168 pixeles RAW fájl. A nagy felbontású üzemmód egy további opcionális funkciója a mozgásból származó elmosódás kiiktatása.

Fejlett képstabilizátor
Az 5-tengelyes Body I.S. képstabilizátor kompenzálja a fényképezőgép bemozdulását, hogy a szokásosan biztonságos (éles) képet adó záridőnél akár 5,5 fokozattal hosszabb idő is alkalmazható legyen*1. A LUMIX S sorozat kéttengelyes O.I.S (optikai képstabilizátor) rendszerével együtt a Dual I.S. 2 rendszernek köszönhetően 6 fokozattal*2 növelhető a záridő, mert a rendszer számos olyan fényképezőgép-bemozdulást képes kiszűrni, amely álló- és mozgóképkészítés közben előfordulhat*3. A kifinomult technológia nem csak a giroszenzor alapján számítja ki a rezgést, hanem magáról a képérzékelőről és a gyorsulásmérő szenzorról érkező adatokat is feldolgozza.
A remegéseket grafikusan megjelenítő I.S. Status Scope is megtalálható a fényképezőgépben, amelynek segítségével a fotósok kiszűrhetik a remegések forrásait.
*1 A CIPA szabvány alapján (Fordulás/Bólintás iránya: fókusztávolság f=50 mm az S-X50 használatakor)
*2 A CIPA szabvány alapján (Fordulás/Bólintás iránya: fókusztávolság f=200 mm az S-R70200 használatakor)
*3 Az 5-tengelyes Dual I.S. 2 az S-R24105 és S-R70200 objektívekkel használható (2019. február 1-i állapot)

Nagy sebességű, precíz fókuszálás
A kontrasztérzékelést és a Panasonic egyedi, ultragyors feldolgozási sebességű DFD technológiáját ötvöző fókuszáló rendszer egyszerre nyújt gyorsaságot és pontosságot. Az extrém gyors és pontos fókuszálás megvalósításához a Venus Engine, a CMOS képérzékelő és az új LUMIX S objektívek akár 480 fps sebességgel is képesek egymással kommunikálni, így a rendszer akár 0,08 másodperc*1 alatt is tud reagálni. Az autofókusznak mindössze -6 EV*2 értékű fény is elegendő a működéshez.

  • Mesterséges intelligencia növeli az autofókusz teljesítményét
  • Eye-AF és állatfelismerés funkciókkal bővül az arcfelismerés
  • Másodpercenként 9 képkockás sorozatfelvétel teljes felbontásban

A fókuszálásnál és a követésnél további extra a továbbfejlesztett mesterséges intelligencia, amely érzékeli az embereket, a macskákat, a kutyákat és a madarakat. Az alany azonosítása segít a rendszernek abban, hogy megbecsülje a várható mozgást, és ez lehetővé teszi, hogy az autofókusz akkor is kövesse az alanyt, amikor az hátat fordít. Az arc-, szem- és pupillafelismerés segít, hogy a portrék fókusza mindig megfelelő legyen.
A gyorsan mozgó jelenetek megörökítését a LUMIX S1 9 fps sebességgel támogatja AFS módban, folyamatos fókusz mellett pedig 6 fps sebességgel képes felvételt készíteni. A 6K Fotó üzemmódban 30 fps sebességgel lehet 18 millió pixeles sorozatfelvételeket készíteni, 4K Fotó üzemmódban pedig 8 megapixeles felbontással 30 vagy 60 fps sebességgel készülnek a sorozatok*3.
*1 11EV széles végállásban S-R24105 objektívvel (CIPA), LVF120 fps beállítással.
*2 F1.4, ISO100 egyenértékű, AFS.
*3 A 4K/6K Fotó üzemmódban olyan MP4 fájl készül, amelyből 4:3 vagy 3:2 képarányú állóképeket lehet kivágni, amelyek 6K-ban 18 megapixelesek, 4K-ban pedig 8 megapixelesek.

Nagy felbontású képkereső és kiváló minőségű kijelző
A világ legnagyobb felbontású*1, 5,76 millió képponttal rendelkező, OLED elektronikus képkeresője páratlan élességet biztosít a fotósoknak. A Real View Finder képkereső akár 120 fps frissítési rátával képes megjeleníteni a képeket, és a mindössze 0,005 másodperces késleltetéssel gördülékeny és valósághű képeken lehet követni az alanyok mozgását. A kijelző felbontása és a 10 000:1 kontrasztarány tiszta és részletgazdag képet biztosít. A kereső nagyítása 0,78x-tól 0,74x, vagy 0,7x értékig állítható a fotós igényének megfelelően.
A fényképezőgép 3,2 hüvelykes, 2,1 millió képpontos felbontású érintőkijelzője egy háromtengelyes hátsó monitoron helyezkedik el, amely kihajtva alacsony vagy magas szögből is lehetővé teszi a felvételt akár álló, akár fekvő tájolásban. Az éjszakai üzemmód, a Live View Boost és a megvilágított gombok segítik a sötét helyen dolgozó fotósok munkáját, a fényképezőgép tetején pedig a kategória legnagyobb, háttérvilágítással rendelkező státusz LCD kijelzője található, amelyről a fotós egy szempillantás alatt leolvashatja a legfontosabb beállításokat.
*1 Tükör nélküli, full-frame fényképezőgépek között (2019. február 1-jei állapot)

Kategóriaelső videó
Ugyan elsődlegesen a kimagasló fotósteljesítményre fejlesztették ki, de a LUMIX S1R kiválóan rögzít videofelvételeket is 4K felbontásban akár 60/50p*1 képrátával. A nagy sebességű videó üzemmóddal 2-szeres lassított felvétel készíthető 4K-ban 60 fps sebességgel, vagy 6-szoros lassított felvétel Full HD-ben, akár 180 fps képrátával.
A felvétel a fényképezőgépen SD vagy XQD*2 kártyára is menthető, illetve HDMI A típusú porton keresztül is továbbítható. A hangbemenetet egy 3,5 mm-es mikrofonfoglalat támogatja, a hangot pedig egy 3,5 mm-es fejhallgató bemenet segítségével lehet ellenőrizni. Kiváló hangminőség érhető el a vakupapucsra rögzíthető, professzionális mikrofonokat és XLR bemenetet támogató DMW-XLR1 mikrofonadapterrel.
*1 50p csak PAL régióban érhető el, a 4K 60p felvétel időkorlátja 15 perc, a Full HD felvételnél nincs időkorlát. Magas környezeti hőmérsékletnél a fényképezőgép automatikusan leállhat saját védelme érdekében. Ilyenkor meg kell várni amíg a fényképezőgép lehűl.
*2 Az XQD a Sony Corporation védjegye.

Professzionális igényekhez tervezve
A professzionális fotósoknak tervezett LUMIX S1R-t úgy fejlesztették, hogy az öntött magnézium elő- és hátlapok valamint a minden illesztésnél, tárcsánál és gombnál alkalmazott szigetelések a komoly igénybevételt is kibírják. A fényképezőgép ellenáll a pornak és a fröccsenő víznek, és akár -10°C-ban is használható*1.
A zárat 400 000 kioldásra tervezték. A mechanikus záridő akár az 1/8000 másodperces értéket is elérheti, amely lehetővé teszi, hogy a gyorsan mozgó tárgyakat erős napfényben nyitott rekesszel is meg lehessen örökíteni a gyors objektívekkel. A külső vaku akár 1/320 másodperces záridővel is szinkronizálható.*2
A vezérlőgombokat egy ergonómiai tanulmány eredményeire alapozva helyezték el, hogy a felhasználó végig a felvételre összpontosíthasson. A 8-irányú joystick és a továbbfinomított felhasználói felület is gyors működtetést tesz lehetővé felvétel közben. Egy lezárókarral meg lehet akadályozni a véletlen működtetést. A felhasználó választhatja ki, mely funkciókat szeretné zárolni.

A fotósok védhetik is munkáikat: a fényképezőgép automatikusan rögzíti személyes adataikat és szerzői jogi információikat az elmentett képek Exif adataiban. A fényképezőgép két memóriakártya-foglalattal rendelkezik SD (UHS-II) és XQD*3 kártyákhoz, és a közeljövőben kompatibilis lesz a CFexpress szabvánnyal is.
*A por- és cseppállóság nem jelent garantált védelmet arra az esetre, ha a fényképezőgépet közvetlenül por vagy víz éri.
*1 2019. február 1-jei állapot
*2 Az XQD a Sony Corporation védjegye.

Kreatív kivitelezés egyszerűen
A JPEG fájlok rögzítésében nagyfokú rugalmasságot biztosítanak a fotósok számára a fényképezőgép beállításai, amelyekkel egyedi összhatás érhető el. Mindegyik képstílus módosítható, de újak is létrehozhatók és elmenthetők. Az alap opció alap kontraszt- és telítettségszintű JPEG fájlokat hoz létre, ami rugalmas kiindulópontot nyújt az utómunkákhoz.
Az új fotóstílusok között megtalálható a HLG (Hybrid Log Gamma)*1 fotómód, amely élénk, nagy dinamikus tartományú képeket jelenít meg megőrizve a csúcsfényes részek részleteit is, amiket HDMI-csatlakozáson keresztül kiválóan visszaadnak a Panasonic legújabb 4K TV készülékei vagy az egyéb HLG-kompatibilis készülékek. A HLG módban készített képeket HSP fájlban, lenyűgöző, 8K felbontásban lehet menteni, de JPEG és RAW formátumban is menthetők.
Portrékészítésnél az új AWBw fehéregyensúly-beállítás vonzó, finom, vöröses árnyalatot ad a képnek, az új csúcsfényre súlyozott fénymérési mód pedig a legnagyobb fényerejű részletek megőrzését részesíti előnyben.
Az új panoráma képarányok, mint, amilyen a 65:24 Film Panoráma és a 2:1 széles képformátum, izgalmas dimenziókkal bővítik a fotós lehetőségeket.
*1 A “HLG (Hybrid Log Gamma)” egy nemzetközi HDR szabvány (ITU-R BT.2100)

Csatlakoztathatóság és távvezérlés
A LUMIX S1R kompatibilis a LUMIX Tether szoftverrel, amely USB-csatlakozáson keresztül lehetővé teszi a fényképezőgép PC számítógépről történő távvezérlését, valamint segítségével élőben streamelhetők és közvetlenül továbbíthatók a képek a számítógépre, amint elkészültek.
A LUMIX Sync egy új iOS/Android*1 okostelefonos alkalmazás, amellyel távvezérelhetővé válik a fényképezőgép és a képek okostelefonra/tabletre másolhatók.
A Bluetooth 4.2 kompatibilitás lehetővé teszi az okostelefonhoz vagy tablethez történő azonnali csatlakozást minimális energiafogyasztás mellett, és segítségével a fényképezőgép beállításai több LUMIX S1R vázra is átmásolhatók. A 2,4 GHz-es (IEEE802.11b/g/n) mellett 5 GHz-es (IEEE802.11ac) Wi-Fi is gondoskodik róla, hogy még gyorsabban és biztonságosabban lehessen okostelefonokhoz/tabletekhez kapcsolódni távvezérlés vagy fotó/videoátvitel céljából.
*1 Az Android és a Google Play a Google Inc. védjegye illetve bejegyzett védjegye. Az IOS ez Egyesült Államokban és más országokban a Cisco védjegye illetve bejegyzett védjegye, és használata licenchez kötött.
*2 Az 5 GHz-es Wi-Fi sáv egyes országokban nem elérhető.

Teljes körű tartozékválaszték
A LUMIX S1R számos tartozékkal kompatibilis, megtalálható köztük a távoli exponáló (DMW-RS2), a szemkagyló (DMW-EC6), a pótakkumulátoros markolat (DMW-BGS1) és az akkumulátortöltő (DMW-BTC14) is. Az akkumulátortöltő megfelel az USB Power Deliver szabványnak is, és rövid idő, körülbelül 2 óra alatt képes feltölteni a fényképezőgép 7,4 V 3050 mAh kapacitású akkumulátorát. A fényképezőgép adapterrel történő töltés közben is használható. A standard külső vaku (DMW-FL580L / FL360L / FL200L) a LUMIX S sorozat fényképezőgépeire is rögzíthető.