Érzékenység
ISO200 érzékenység mellett letakart objektívsapkával készítettünk két 8 perces expozíciós idejű felvételt, egyiket kikapcsolt zajcsökkentés és zajszűrés, másikat bekapcsolt zajszűrés és zajcsökkentés mellett. A zajszűrés nélküli változaton természetesen jelentős számú (a CCD-kre erősen jellemző) hotpixelt kaptunk, valamint a bal felső sarokban kellemetlen sötétzaj látható. A zajszűrt változaton már csak 2-3 darab hotpixel maradt és a sötétzaj is eltűnt. A zajszűrés és zajcsökkentés két részből tevődik össze: egyrészt darkframe eljárással a fényképezőgép készít még egy képet azonos záridővel (újabb 8 perc), majd a második kép hotpixeleit kivonja az első felvételből, a fekete lyukak helyét pedig interpolálással tölti ki, másrészt pedig zajcsökkentést végez a homogén felületeken.
Összességében elmondható, hogy a hosszabb idejű felvételeket elsősorban zajszűréssel érdemes készíteni, de számítani kell ilyenkor a dupla ideig tartó képkészítéssel. A néhány másodperces záridőknél még nem feltétlenül szükséges zajszűrést és zajcsökkentést alkalmazni, ekkor még csak néhány hotpixel látszik a képen.
| Hosszú záridejű felvétel (ISO200, 8 perc) | |
|---|---|
| zajszűrés nélkül | |
![]() teljes kép |
![]() kivágott képrészlet |
| blackframe hotpixel szűréssel és zajszűréssel | |
![]() teljes kép |
![]() kivágott képrészlet |
| 8 mp-es záridejű felvétel (ISO100) | |
|---|---|
| zajszűrés nélkül | |
![]() |
![]() |
| blackframe hotpixel szűréssel és zajszűréssel | |
![]() |
![]() |
A vaku zoomfeje 12, 14, 17, 25, 35, 42 mm-re állítható be (fizikai fókusztávolság értékek), diffúzor használatával 10 mm-es (vagyis 20 mm-nek megfelelő) fókusztávolság bevilágítása is lehetséges. Az objektívünk legnagyobb látószöge 14 mm-es állásban érhető el, ekkor a vaku is 14 mm-es állásra vált. A vaku fénye a kép sarkainál átlagosan kb. 65%-kal gyengébb, mint a kép középső részén. Ez nagyjából átlagos érték. A beépített diffúzort kihúzva jelentősen csökkenthető ez a hatás, ekkora már csak 50%-os fényerőcsökkenést kapunk.
A vaku teljesítmény vezérlése egyébként nagyon jó, még igen kis tárgytávolságoknál is megfelelő eredményt kaptunk. A teljesítmény kompenzáció mind a gépen, mind a vakun beállítható, de míg a gépnél ezt menüből érhetjük el, a vakun csak egy tárcsát kell tekernünk, ami kényelmesebb és egyszerűbb.
Az 50-es kulcsszámú vaku feltöltése gyorsan végbemegy, az 1800 mAh-s Olympus NiMH akkukkal 4,5 mp alatt feltöltötte a teljesen kisütött kondenzátort.
| Vakuval készült felvétel fényeloszlása | ||||
|---|---|---|---|---|
Sarkokban tapasztalható fényerőcsökkenés: ~65% |
Sarkokban tapasztalható fényerőcsökkenés: ~50% | |||





















