Címlap 2002

Archívum

Canon: A CMOS-története

A Canon nagy tapasztalattal rendelkezik a CMOS érzékelők felhasználásában, hiszen már sok digitális fényképezőgépet épített fel belőlük. A Canon elkészített egy ismertetőt, melyben a CMOS érzékelőkkel bejárt útjáról számol be.

Photokina 2002

A már szokásosnak mondható kiállítási beszámolónkat idén első alkalommal egészítjük ki helyszíni tudósításokkal, exkluzív fotókkal, folyamatks frissítéssel.

A Canon és a Forma 1

A Manchester United és a ZTE csatája után a hét másik nagy sporteseménye a Hungaroringen megrendezésre kerülő Forma 1-es futam. Vajon hogyan készül az eseményre az egyik legismertebb márka, a Canon hazai képviselete.

xD kártyás Fuji fényképezőgépek

Mint ahogy az várható volt, a Fuji az új memóriakártya miatt a modellpalettája egy jelentős részét lecseréli. A gépek bejelentésére nem is kellett sokat várni.

Alapfokon: Objektívek – Cserélhető objektívek

Eddig általánosságban beszéltünk az objektívekről, és főleg úgy tekintettünk rájuk, mint a fényképezőgéptől elválaszthatatlan részre. A komolyabb gépek azonban nincsenek az optikával egybeépítve, így azok levehetők és cserélhetők.

Az xD kártya

Ősztől megszűnik a jól ismert SmartMedia kártya, helyébe a sokkal kisebb és nagyobb kapacitásokban is elérhető xD kártya lép. Nem cseng ismerősen a név? Nem csoda, a kártya a Fujifilm és az Olympus vadonat új közös fejlesztése.

Alapfokon: Objektívek – Felbontás, élesség

A digitális fényképezőgépek kisméretű, ám nagy felbontású érzékelőlapja miatt az objektívekre nagy feladat hárul: kis területre kell nagyon részletgazdagság képet vetíteni.

Alapfokon: Objektívek – Fényerő

Az objektív peremén a gyújtótávolság adaton kívül még egy sor más felirat is található. Ezek egyike a kezdő fényerőt adja meg. A nagyítás mellett az objektívnek talán ez a második legfontosabb paramétere.

Alapfokon: Objektívek – Zoom

A különböző gyújtótávolságok használatáról, jellemzőikről, az optikai és a digitális zoomról kell néhány szót ejtenünk.

Alapfokon: Objektívek – Gyújtótávolság

Az érzékelő lapka után a digitális fényképezőgépek talán legfontosabb alkotóeleme az optika. Cikksorozatunk következő néhány részében erről ejtünk néhány szót.

NÉPSZERŰ CIKKEK

A PHOTOEXPO Portraiture előadásának videója

Felkerült a Youtube-ra Hosszú Zoltán bemutató videója, amely a PHOTOEXPO Portraiture kreatív használata az esküvőfotózásban című előadásán készült. A videóban sajnos szöveges alámondás, vagy magyarázat...

Ennyit számít pár milliméter a nagylátószögnél

Fotózással most ismerkedők számára általában elég nehéz megérteni olyan fogalmakat, mint érzékenység, zársebesség, mélységélesség, de még a látószög és a gyújtótávolság közötti kapcsolatnál is...

Ismerkedés az ernyőkkel

Ha fotóztál már stúdióban, biztosan tudod, hogy ernyőből nem csak egy, hanem többféle is létezik, s mindegyik egy kicsit más megvilágítást ad. Ha nem...

Így készíthetsz könnyedén remek fényfestett portrékat csillagjárással

Eric Paré kanadai fotós a fényfestés egyik mestere. Elismertségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 2015-ös AdobeMAX szakmai konferenciára is meghívták vendégfotósként. Az...

Objektívek rövidítései

Ma megjelent cikkünkhöz aktuális az objektívek rövidítésének összefoglalása. Szerencsére nem kell új cikket készítenünk, hiszen ez már megtalálható a Fotózz!hu felhasználói cikkei között, amelynek...