Kipróbáltuk: Canon EOS 5D Mark IV teszt

2

AF, sorozat, videó

Élességállítás, fénymérés

Bár a fókuszpontok számában nem változott az 5D Mark IV a korábbi modellhez képest, mégis változott az AF rendszer. Egyrészt a középső AF pont -2 Fé érzékenység helyett -3 Fé érzékenységű, amely 1 Fé-kkel jobb eredmény és ami olyan megvilágítást jelent, ami ISO100-nál, f/2,8 fényerejű objektívnél 60 mp-es záridőt igényelne.

Módosult kissé a fókuszpontok elhelyezése is, ami főképp a függőleges lefedést javította. Az összehasonlításban jól látható ennek hatása és a gyakorlatban is segít, hogy magasabban vannak a felső és alsó fókuszpontok, ami azt jelenti, hogy most már a Nikon D800-énál is jobb lefedettségünk lesz, a sarkokban lévő fókuszpontokkal pedig még kintebbi területre is fókuszálhatunk.

A 61 pontos AF rendszer 41 keresztszenzort kínál, ebből 5 dupla keresztszenzoros f/2,8-nál, illetve a középső 21 db f/8-nál is használható (a Mark III-nál még f/5,6 volt a minimum)

Mint látható, a fényerőtől erősen függ a keresztszenzorok száma. Azért, hogy ne kelljen bemagolni, hogy mikor mennyi és melyik fókuszpont a keresztszenzoros, a fényképezőgép az érzékelt objektív alapján a kijelzőben villogtatja fókuszpont váltáskor azokat a fókuszterületeket, amelyek nem keresztszenzorként működnek.

Az új fókuszrendszert egyébként az EOS-1Dx Mark II-ből kapta az 5D Mark IV, amelynél részletesen testre szabható beállításokat végezhetünk, ahogyan itt is. Nézzük a lehetséges beállításokat.

Fókuszválasztási módok

  • 61 pont
  • 41 keresztszenzor
  • 15 pontos
  • 9 pontos

AF terület jellege szerint

  • pontszerű AF
  • 1 AF pont
  • 1 AF pont + 4 szomszédos
  • 1 AF pont + 8 szomszédos
  • AF zóna (széles terület 9 pozíció)
  • nagy AF zóna (szélesebb terület 3 pozíció)
  • teljesen automata (teljes szélesség)

Az AF pontok kiválasztásához a gép jobb sarkára eső AF-mező választó gomb, illetve külön beállításra a joystick, vagy a hátsó gyorsvezérlő tárcsa használható. A fent ismertetett AF területek közvetlen kiválasztására az új fókusz gomb szolgál, amely ciklikusan lépked a lehetőséget között (de ezt a Mark III-nál alkalmazott M.Fn+tárcsa módra is vissza állíthatjuk).

A választható AF üzemmódok nem változtak:

  • One Shot: egyszeri AF mód. A készülék a képmezőben beállított AF-pont alatti területre állít élességet az AF-ON teljes, vagy a kioldó gomb félig lenyomásával. A gomb nyomva tartása alatt az élességállítás távolsága változatlan marad, akkor is ha átkomponáljuk a képet, vagy a főtéma elmozdul.
  • AI Servo: folyamatos (követő) AF. Szintén az AF-ON, vagy a kioldó gomb aktiválja, de ha a téma elmozdul, vagy a fotós átkomponálja a képet az élességállítás távolsága leköveti a témát.
  • AI Focus: az előző két üzemmód ötvözete. A készülék alapesetben egyszeri AF beállítást használ, de ha a téma mozog, automatikusan folyamatos módba kapcsol.

Lehetőségünk van az autofókusz rendszer finomhangolására is, amely ugyanazt kínálja, mint az elődmodellé: zoomobjektíveknél a zoom két végállására külön-külön eltolás érték adható meg, fix gyújtótávolságú objektíveknél értelem szerűen csak egy érték rögzíthető. Az is kiválasztható, hogy a finomhangolás az összes objektívre, vagy objektívenként külön-külön legyen értelmezett (max. 40 objektívig). A finomhangolás ±20 fokozatban szabályozható, hogy az objektív inkább előre, vagy az eddiginél távolabbra fókuszáljon.

Természetesen maradt a LiveView lehetőség is, immár fázis-különbség támogatást kínáló gyors Dual Pixel CMOS AF-fel.

Dual Pixel AF LiveView módban

Az élőképen van lehetőség expozíció szimulációra is, amelynek során a végleges képhez hasonló világosságú képet látunk.
Élőkép módban is megjeleníthető élő hisztogram, illetve elektronikus horizont is.

A Canon EOS-5D Mark IV-re sem került önálló AF-segédfény. Ehhez a külső Speedlite vakuk segédlámpája használható, amit a gépen belül letilthatunk.

A fénymérés, ahogy az AF rendszer, szintén megújult. A 252 zónás, 152.000 pixeles RGB+IR, ami immár képes érzékelni a villódzó megvilágítást is, így pl. fénycsöves vagy higanygőzlámpás fényforrásoknál lehetőségünk van a maximális fényteljesítmény pillanatában fotózni (villódzás mentesítés, Flicker reduction), amit a 7D Mark II-ben is láthattunk (ha nem ismered a funkció lényegét, akkor tekintsd meg a korábbi EOS 7D Mark II tesztünket, ahol tesztképeket is találsz erről a funkcióról).

A fénymérés 0-20 Fé között működik megbízhatóan. Üzemmódjai változatlanok a korábbi modellekhez képest, minimális eltérés a részleges és szpot mérőkörének méretén található:

  • Kiértékelő (evaluative): a készülék a teljes képmezőn mér. A legtöbb esetben ajánlott, pontos mérést adó beállítás.
  • Részleges (partial): csak a képközép 6,1%-án mér fényt a gép. Nagyobb objektumok fotózásánál ajánlott, ha a főtéma és a háttér világossága eltér egymástól.
  • Szpot (spot): a képközép vagy a kiválasztott fókuszterület közelében, a kép 1,3%-án mér. Makrofotózásnál hasznos, ha a kis téma és a háttere eltérő világosságúak.
  • Középre súlyozott (center-weighted): a gép a teljes képmezőben mér fényt, de nagyobb súllyal veszi figyelembe a képközép eredményeit, a széleket pedig kevésbé. Portréfotózásnál ajánlott.

A mért expozíciós értékek a hátsó AE-Lock (csillag) gombbal rögzíthetők.

Sorozat fényképezés

Kicsit növeltek a sorozat sebességen is a Canon mérnökei, így az EOS 5D Mark IV-gyel 7 kép/mp sebességgel is készíthetünk sorozatot, gyári adatok szerint akár 21 RAW képig (UDMA/7 kártyával, nem DP RAW, hanem hagyományos RAW formátumban). A gyors sorozat módon kívül 3 kép/mp sebességű választható még. Köztes sebesség értékek kiválasztására nincs mód, mint a Nikon gépeinél.

A menüben automata expozíció sorozat (AEB) is beállítható, amely 2, 3, 5 vagy 7 kép hosszan tarthat 1/3 – 3 fényérték lépésközökben. Választhatunk ezen kívül fehéregyensúly sorozatot is ±1 – 3 lépésben, legfeljebb 3 kép erejéig. Ennek beállítása és használata teljesen megegyezik az előddel.

Videó, mozgóképrögzítés

Első ránézésre komolynak mondható előrelépések történtek az EOS 5D Mark IV videófelvételi képességein, hiszen míg a Mark III maximum 1920×1080 pixel (Full HD) felbontásra volt képes, az EOS 5D Mark IV 4k videót is tud rögzíteni.

Vannak azonban itt elég komoly korlátozások. A 4k videó felbontása ugyanis valóban csak 4k lehet, azaz 4096×2160 pixeles, vagyis az Ultra HD tévéken raszterillesztett megjelenítésre csak képkivágással, 16:9 módban van lehetőség, ilyenkor a videó két széléről kisebb részek leesnek.
Hagyományosnak mondható Ultra HD, azaz 3840×2160 pixeles felbontás nem választható (v1.0.1 firmware).

További megkötés, hogy 4k videó csak mJPEG tömörítéssel menthető, ami könnyebb utófeldolgozhatóságot kínálna, de csak 4:2:2 mintavételezésű és 8 bites videófájl mégis korlátozott lehetőséget ad. Log az első verziókban nem volt elérhető, de 2017. április 20-án a Canon bejelentette a C-Log frissítést, amely a már megvásárolt vázak esetében 100 dollárért, szervizben történő frissítéssel hoz C-Log képességet. Az 500 megabit/s-os sávszélesség egyébként rettentően zabálja a memóriakártyát (egy 64 GB-os kártyára 16-17 perc menthető csupán, 4,7GB-nyi, azaz egy DVD pedig alig több, mint egy percre elég).
Valószínűleg mindenki jobban járna, ha egy jobb féle ALL-I tömörítésű AVC fájlt kaphatnánk, urambocsá’ LOG fájllal 10 biten, ha pedig mégis szükséges lenne a veszteség mentesség, akkor a HDMI kimenetre kötött külső felvevővel ezt megoldhatnánk. Ez azonban egyelőre csak álom marad.
A megkötések sora sajnos még nem ért véget. 4k felbontásnál a gép 1:1-ben olvassa ki a szenzort 4096×2160 pixellel, ami igen jó a képminőségre, hiszen nem kell méretezgetni és nem vesznek részletek. Viszont így kb. 1,64×-es képkivágást alkalmaz a gép, azaz hiába a 24 mm-es nagylátószögű objektív a gépen, ilyenkor kb. egy 40 mm-es objektív látószögét adja.

Canon EOS 5D Mark IV 4k videófelvétel képkivágása
Canon EOS 5D Mark IV 4k videófelvétel képkivágása

A képminőségre egyébként nem lehet panasz, legalábbis a 4k videónál, de a Full HD videó ezúttal sem túl részletgazdag.

Videófelvételek képminőségei

Van azért jól használható is a fejlesztések között, 4k videókból bármelyik képkocka kimenthető, így a 4k videó egyféle sorozat módnak is tekinthető.
A Full HD videó már 60 kép/mp-es is lehet (NTSC mód), illetve 100 vagy 120 kép/mp-es képfrissítés is elérhető slow-motion videók készítéséhez, igaz, csak HD felbontásban.

A Full HD videóknál egészen pontosan 23,98; 25; 29,97; 50 és 59,94 képkocka/mp frissítés választható , a tömörítési fok beállítása pedig a képkockánként keyframe-et kínáló, jobban vágató ALL-I és nehezebben feldolgozható, de erősebb tömörítésű IPB is lehet. A hangfelvétel alapkiépítésben mono, de csatlakoztathatunk sztereó mikrofont is a fényképezőgéphez. Szükség esetén a felvétel hangját a fejhallgató kimeneten keresztül ellenőrizhetjük. A Canon 5D Mark III-nál bevezetett csendes vezérlés, vagyis a hátsó vezérlőtárcsa érintésével változtatható paramétereket az EOS 5D Mark IV nem kínálja (legalábbis a menüben nem volt meg az erre vonatkozó beállítás).

4k tesztvideó, 4096×2160 pixel, 25 fps, mJPEG, 23 mp, 1,41 GiB, ~519 Mbps

Full HD tesztvideó, 1920×1080 pixel, 50 fps, AVC, 20 mp, 145 MiB, ~60900 kbps

4k tesztvideó kékórában; EF 24-105mm f/4L IS USM (I)

fókuszálás LCD érintéssel (touch focus sample)

HD Slow-motion (1280×720 pixel, 100 fps 25 fps-re lassítva)