Kipróbáltuk: Canon PowerShot A650 IS teszt

0

Kezelőszervek

A kezelőszervek elhelyezkedése ismerős lesz azoknak, akik használták már az S-széria korábbi modelljeit. 90%-ban ugyanazt a kiosztást kapjuk, így a funkciók jó részét külső kezelőkkel is elérjük, de némelyekhez a menüt is használnunk kell. Nagy segítség hátlap bal felső sarkába került Shortcut gomb, amelyhez egy fontosnak ítélt funkciót rendelhetünk, például a fehéregyensúlyt, vagy a fénymérési módot.

Fent

(1) Zoom vezérlő tárcsa: jobbra, illetve balra elfordítva szabályozható a gyújtótávolság (zoomállás). Ha a menüben engedélyeztük a digitális zoomot a gyújtótávolság végállásában újra elmozdítva a gombot aktiválhatjuk ezt is.
Visszajátszásnál e gyűrűvel állítható be a kisképes megjelenítés (9 kép egy oldalon), valamint az elkészült fotókba való belenagyítás (10 lépésben).
(2) Exponáló gomb: a álló-, és mozgókép felvételek elkészítéséhez használható. Félig lenyomott állapotban aktiválódik az automata élességállítás és a fénymérés (a menüben beállított értékek szerint).
(3) ON/OFF: a gép be és kikapcsolására szolgáló nyomógomb.

(4) Üzemmód választó tárcsa: a főbb fényképezési módok beállítására használható, folyamatosan körbeforgatható tárcsa. A 13 felvételi mód a következő:
– videofelvétel: az exponáló gomb lenyomásával mozgókép felvételt indíthatunk. A FUNC gombbal egyedi menü kapcsolható be, amellyel szabályozhatjuk a fehéregyensúlyt, az önkioldót (10 és 2 mp), valamint beállíthatunk egy saját színmódot.
– panoráma funkció: több kép egymáshoz illesztésének módja, amely lehet balról jobbra, illetve jobbról balra futó. Az utolsóként készült fotó szélét megjeleníti a kijelző, így a következő kép túlsó széle könnyen hozzáilleszthető és később egy külső panoráma szoftverrel összeilleszthető. A képek összeillesztéséhez a Canon is mellékel egy szoftvert.
SCN: témamód választó menü. Itt találjuk a kevésbé fontos témaprogramokat, a hasznosabbak viszont a vezérlő tárcsa külön módjaiként állíthatók be, és a következő pontnál soroljuk fel őket. Az SCN állásban kiválasztható témamódok (a négyirányú gomb jobb-bal irányaival): éjszakai, beltéri, lombozat, hó, vízpart, tűzijáték, akvárium, víz alatti, ISO 3200.
– Főbb témamódok: mozgó gyerekek, éjszakai felvétel, tájkép, portré (arcérzékelő élességállítással).

képnagyítás

– Auto: automata felvételi, csupán a legfontosabb beállítási lehetőségekkel. A beállítások zömét a fényképezőgép végzi. A funkció menüből csak az önkioldó, illetve a képméret és minőség válaszható.
– P mód (Program automatika): szinte minden beállítás adott a felhasználó számára is, de az expozíciót a fényképezőgép határozza meg. Legfeljebb az expozíció korrekció révén szólhatunk bele, +/- 2 Fényérték között, 1/3 lépésben.
– Tv (záridő előválasztás): a fotós állíthatja be a használni kívánt záridőt és a gép ehhez választ egy megfelelő rekeszértéket. A beállítható záridők 1/3 lépésekben változtathatók és a következők lehetnek: 15; 13; 10; 8; 6; 5; 4; 3,2; 2,5; 2; 1,6; 1,3; 1; 0,8; 0,6; 0,5; 0,4; 0,3; 1/4; 1/5; 1/6; 1/8; 1/10; 1/13; 1/15; 1/20; 1/25; 1/30; 1/40; 1/50; 1/60; 1/80; 1/100; 1/125; 1/160; 1/200; 1/250; 1/320; 1/400; 1/500; 1/640; 1/800; 1/1000; 1/1250; 1/1600; 1/2000. Ezen kívül az előbb írt módon állítható az expozíció korrekció.
Ha a fényméréshez képest túl kicsi, vagy túl nagy értéket választunk, amelyekkel nem lehetne megfelelő expozíciót elérni, a menüben előzőleg engedélyezett Biztonsági eltolás felülbírálhatja a döntésünket, és pontosabb beállításokat használ. Ha ezt a beállítást tiltjuk, a fényképezőgép nem „szól bele” használni kívánt beállításokba.
– Av (rekesz előválasztás): a rekeszértéket a fotós állíthatja (1/3 Fé lépésekben), a gép pedig a fénymérés alapján ehhez rendel egy záridőt. Az alkalmazható rekesz a zoomállástól is függ. Nagylátószögnél: F2,8; F3,2; F3,5; F4; F4,5; F5; F5,6; F6,3; F7,1; F8. Tele állásnál a következő blendeértékek használhatók: F4,8; F5,6; F6,3; F7,1; F8.0. Av állásban is használható az expozíció korrekció.
– M mód (kézi mód): a gép által kínál összes beállítást alkalmazhatjuk, beleértve a rekeszt és záridőt. Az expozíció korrekció ilyenkor – értelemszerűen – nem aktív.
– Custom mód (egyéni mentés): a Felvételi menüben előzőleg mentett beállítások hívhatók elő ebben a módban. Gyakran használt egyedi fotós helyzetekhez ideális választás.

Hátul

(1) Közvetlen nyomtatás/Egyedi beállítás gomb: visszajátszás módban ezzel a gombbal indítható a Print menüben kijelölt képek közvetlen nyomtatása, pl PictBridge kompatibilis nyomtatóhoz csatlakozva.
Felvételi módokban egy saját funkciót rendlhetünk ehhez a gombhoz a következők közül: nál aktiválhatjuk a képek azonnali nyomtatását és áttöltését. Fényképezés módban a gombhoz rendelhetünk egy fontosnak tartott funkciót a következők közül: fehéregyensúly, egyedi fehéregyensúly, digitális telekonverter, kijelző segédvonal, kijelző kikapcsolása.
(2) Átnézeti kereső és AF/vaku működés jelző lámpák. Folyamatos narancs fényű lámpa jelzi ha a gép autofókusza élesre állt, a gyorsan villogó narancs szín a fókusz beállítási hibájára utal. A folyamatos vörös fény az elsütésre kész vakut jelzi, villogva pedig a vakuhasználatra figyelmeztet. A villogó zöld lámpa a vaku töltését jelenti.
(3) Felvétel/visszajátszás átkapcsoló: e kapcsolóval válthatunk a fényképezés és a képek-videók visszanézése között. Sajnos e megoldás jellegéből adódóan az expo gomb lenyomásakor nem aktiválódik a felvételi mód.
(4) Törlés/expo korrekció gomb: felvétel módban az expozíció korrekciót kapcsolhatjuk be vele. Ez esetben egy -2 – +2 közötti skála jelenik meg a képernyőn, amelyen a jobb-bal nyílgombokkal állíthatjuk be a kívánt értéket, 1/3 lépésközökkel. Ugyanezzel a gombokkal válthatunk az exp. Korrekció és a rekesz és/vagy záridő érték beállításai között is.
Lejátszás módban az aktuálisan megjelenített képet törölhetjük a memóriából.
(5) ISO gomb: felvétel módban az érzékenység állítható ezzel a gombbal Auto, ISO80, ISO100, ISO200, ISO400, ISO800 és ISO 1600 értékekre.
Visszajátszás módban a fotók lapozása szabályozható 10 képes ugrásokkal. Sok mentett fényképnél lehet hasznos segítség.
(6) Négyirányú vezérlőgomb A jobb és bal irányt felvételi módban az aktuális funkció (pl. rekesz, záridő, exp. korrekció, érzékenység, kézi élességállítás) értékeinek megadására használhatjuk, lejátszásnál pedig a képek közötti lapozásra szolgál. A fel iránygombbal a vakumódok között válthatunk, a le gomb a fókuszmódok (normál, makró, kézi) közötti váltásra alkalmas.

a visszajátszás információs ablakai

Bármely menüben a különböző opciók közötti navigációhoz is ezt a gombot használhatjuk.
(7) FUNC/SET: a menükben beállított értékek elfogadása (SET). Hosszan lenyomva (FUNC) a funkciós gyorsmenüt jelenik meg a képernyőn, a fényképezőgép alap beállításaival.
(8) DISP gomb: akár felvétel, akár lejátszás módban a képernyő információi között válthatunk, illetve kikapcsolhatjuk a hátsó monitort.
(9) Menu gomb: a felvételi és lejátszás módokban e gombbal aktiválhatjuk az módnak megfelelő menüt. Felvételi módban a Shooting (felvétel) és a SetUp (beállítás), lejátszásnál a Playback (visszajátszás), Print (nyomtatás) és SetUp menüket kapcsolhatjuk be. A gombot újból lenyomva kiléphetünk a menüből, illetve visszaléphetünk az adott opciós ablakból.