Kipróbáltuk: Canon PowerShot S5 IS teszt

0

Optika I.

Optikai jellemzők

Az objektív nyers adatairól már volt szó az első oldalon, így nem ismételném magam. Nem egy generációt kiszolgált már és a Canon PowerShot S5 IS is a két és fél éves „nagyapjától” örökölte. Hihetetlen, de ugyanez a képességű optika már az S2 IS-ben is szolgált, és tisztességgel kiszolgálja a jóval nagyobb felbontású modellt is.

Az objektív 11 lencsetagot tartalmaz 9 csoportba rendezve, és mint egy jó optikához illik egy aszférikus és egy UD (ultra alacsony szórású) lencsetaggal is ellátták. Az előbbi a geometriai torzulásokat, a utóbbi a színhibát hivatott csökkenteni, amire mindjárt ki is térünk.

képszélek életlenedése

Az ultrazoomok egyik gyenge pontja pont az ultrazoom létük, tele állásban már többnyire kevéssé részletes, kontrasztszegény képet adnak. Nos, a PowerShot S5 IS objektíve 432 mm-nél is egész jó kontrasztot produkál és kellő részletességű. Gondjaim a nagylátószöggel voltak és nem is igazán azzal, hogy csak 36mm-es, hanem a képszélek erős lágyságával. Amit a telének elnéznénk, azt a nagylátószögnek nem. Ebben a tartományban fontos a megfelelő részletesség, amit csak középen kapunk meg.

Kromatikus aberráció

A színhiba kétségkívül látható az S5 IS képein, de ettől kétségkívül nem esünk kétségbe. Az UD lencsetag azért teszi a dolgát, és ismét meg kell dicsérnem a tele állásban látottakat; a színhiba ott van, de bőven tolerálható mértékben. Láttunk már ennél szemöldök-ráncolóbb végeredményt is. A blende szűkítésével mint nagylátószögnél, mint telénél csökkenthető valamennyit a kromatikus aberráció, de szélsőségesebb kontrasztviszonyok között azért mindvégig megmarad.

Az alábbi képeken ezek a szélsőségek láthatók szűk és tág rekesznél is az objektív két végállásában. Az alsó sor a gyakorlatiasabb élethelyzetekből ragad ki egy-egy példát nagylátószögnél és tele állásban.

Kromatikus aberrációk

F2,7; 36 mm ekv.

F8; 36 mm ekv.

F3,5; 432 mm ekv.

F8; 432 mm ekv.

F4,5; 37 mm ekv.

F5,0; 317 mm ekv.

Zoom

A gép ekvivalens gyújtótávolságáról (36-432 mm) és zoomátfogásáról már esett szó. Az alábbi fotók a két végső állást mutatják, kiegészítve a maximális (4x) digitális zoomal. A digitális zoom a menüben 1,6x és 2,0x végértékre is beállítható.

Optikai és digitális zoom

teljes kép

kivágott képrészlet
f=36 mm ekv. (1x)

teljes kép

kivágott képrészlet
f=432 mm ekv. (15x)

teljes kép

kivágott képrészlet
12x-ös optikai és 4x-es digitális zoom