Kipróbáltuk: Nikon Coolpix P90 teszt

Mért értékek.

Az előddel összevetve többségében ugyanolyan, vagy valamivel jobb sebességet kaptunk a Coolpix P90-nél. Ez már csak azért is örvendetes, mert itt nagyobb felbontású, és nagyobb fájlméretű képeket kell kezelnie a gépnek, így előfordult már nem egyszer, hogy az utód lassabb működési időket produkált.

Bekapcsolás után 1 másodpercen belül jelenik meg az élőkép az LCD-n, a kikapcsolást követően pedig 1,2 mp-et kell várnunk, hogy elcsendesedjen a gép. Az első felvétel elkészítése most gyorsabban ment mint legutóbb a bekapcsoló gomb lenyomásától számítva 2 mp múlva már exponált a készülék. Mindez persze kézi élességállítás módban, ahol nem kell várnunk az autofókuszra. Ugyanebben a módban 1,8 másodpercenként készülhetnek a képek egymás után, vakuval pedig kb. 6 mp-et kell várnunk. Ha már az autofókusznál tartottunk, akkor elmondható, hogy a tele tartományban most érezhetően jobb időket kaptunk, mint tavaly. Az előd teljesítménye ott gyenge volt, a P90-é viszont – ha nem is kiemelkedő – de végre hozza az átlagot. Nagylátószögnél és makró módban közel a múltkor mért teljesítményt kaptuk, melyek szintén átlagosak. A zárkésleltetési idő nagyon rövid, de a gyakorlatban ennek jelentőségét többnyire nem érezzük, csak ha meghatározott távolságra rögzítjük a fókuszt.

Ha lejátszás módra váltunk nagyon gyorsan, 0,2 mp alatt jelenik meg az első kép, ami sokkal jobb a korábban tapasztalt 0,6 mp-nél, bár feltételezhetően a hipergyors kártya is besegített a jó eredménybe. Visszakapcsoláskor ugyanolyan gyorsan 0,4 mp alatt jutunk a felvételi módba. A képek lapozása 0,1 mp-enként lehetséges, az iránygombokat folyamatosan nyomva pedig 10 képet ugorhatunk át másodpercenként. A fájlok mentése 3,4 MB/mp sebességgel történik a belső memóriába egy gyors SDHC kártyával pedig 4,4 MB/mp-et sikerült elérni. Ez annyit jelent, hogy a legjobb minőségű 12 megapixeles képeknél kb. 1-1,5 mp kell egy kép kártyára írásához.