Kipróbáltuk: Nikon D5200 teszt

1

Értékelés

Ajánló

A Nikon igazán kitett magáért. A komolyabb, felsőbb kategóriás gépekből szépen csorognak lefelé a korábban bevezetett újdonságok, így már a D5200-nál is elérhető a 39 pontos AF szenzor és a kiváló fénymérés. A 24 Mpixeles szenzor csak hab a tortán (érdemes megnézni az ISO25600-as képet a pár évvel ezelőtt még jónak számító 6 Mpixelre, döbbenetesen jó).

Persze azért a haladó belépőszint megmaradt belépőszintnek (de nevezhetnénk alsó középkategóriának is, a lényegen nem változtat). A kereső kicsi, vezérlőtárcsából csak egyet kapunk, s a gép sem túl méretes.
Ezeket leszámítva azonban a legtöbb szituációra is tökéletesen alkalmas gépet kapunk, már csak a jó objektíveket kell hozzá megvenni, s megvan a tuti szerkó, amely nem igen korlátoz majd, bármilyen témába is kezdünk.

A Nikon D5200 váz, cikkünk írásának idején kb. 230 000 forintért kapható a hazai boltokban 3 év garanciával. 18-55 mm-es stabilizált kitobjektívvel 255 000 Ft-ot kell fizetnünk. Ezen kívül létezik a 18-55 mm-es objektív mellett 55-200 mm-es, vagy 55-300 mm-es duplakit, illetve választhatunk a 18-55 mm helyett 18-105 mm-es változatot is.

Pro és kontra

A gép pozitív és negatív tulajdonságai a következők:

Pro és kontra
pozitívumok negatívumok
  • Kiváló képminőség 24 megapixelen
  • Akár ISO25600 (ekv.) érzékenység
  • Tökéletes automatikus érzékenység állítás
  • Magas érzékenységen is jó képminőség, nem eltúlzott zajszűrés
  • Kiváló felbontású, 921 ezer szubpixeles, 3″-os, kihajtható LCD
  • 39 pontos AF-rendszer
  • Igen precíz, 2016 szegmenses fénymérés
  • Full HD videó, állítható tömörítéssel és frissítési sebességgel
  • Videó vágás és képlopás
  • Állítható mikrofon jelszint
  • Sztereó beépített mikrofon és külső csatlakozási lehetőség
  • Manuális vakuteljesítmény szabályozás
  • Külön videó gomb és élőkép kapcsoló
  • Segédrács a keresőben
  • HDR mód
  • Részletesebb fehéregyensúly beállítások és finomhangolás
  • Önkioldóval kombinálható expozíció sorozat (manuális HDR-hez)
  • Automatikus torzítás csökkentés
  • Saját menü a gyakran használt opcióknak
  • Az elődnél gyorsabb sorozat, akár 5 kép/mp sebesség
  • 3D fókuszkövető mód, akár élőképnél is
  • +/-5 Fé expozíció korrekció
  • Többszörös expozíció
  • Csendes zárkioldás mód
  • Több önkioldó beállítás
  • Többféle automatikus sorozat (expo-, fehéregyensúly, aktív d-lighting)
  • Time-lapse sorozat
  • Gépen belüli RAW szerkesztés
  • Rengeteg Retouch opció (belső képszerkesztés)
  • Gyors kártyaírás
  • Opcionális GPS és Wi-Fi lehetőség, akár okostelefonos megosztással
  • HDMI kimenet
  • Csak egy vezérlőtárcsa
  • Kissé komplikált kezelés (pl. expozíció sorozat csak státusz képernyőn választható)
  • Videófelvételnél rekesz csak élőképbe lépés előtt választható
  • Kb. 1,25×-es képkivágás 50i FullHD videófelvételnél
  • A CMOS-nak „köszönhetően” megmaradt a „képlebegés” a videóknál
  • Videófelvétel csak videó LiveView módból indítható
  • Az élőkép/videó AF továbbra is lassúcska
  • Képek közötti lapozás lassú
  • Nincs egyéni színhőmérséklet
  • Nincs AF finomhangolás

Mellékelt tartozékok

A termék dobozában a fényképezőgépen, a kezelési útmutatón és a szoftvereket tartalmazó CD-n kívül, a következőket kapjuk:

A termék dobozában a fényképezőgépen, a kezelési útmutatón és a szoftvereken kívül a következőket kapjuk:

  • 1 db lítium-ion akkumulátor (EN-EL14)
  • hálózati töltő (MH-24)
  • bajonettvédő kupak
  • USB- és videó kábel
  • nyakpánt
  • vakupapucs záró kupak
  • szemkagyló záró kupak

A fényképezőgépet a Nikon hazai képviseletétől kaptuk kölcsön. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!

Tesztképeink

A Nikon D5200 fényképezőgéppel készült tesztfotók megtekintéséhez kattintson az alábbi linkre. A fényképek elnevezésében jelöltük a fizikai gyújtótávolságot, az érzékenységet és a rekeszértéket. A fájlok EXIF adatokat is tartalmaznak és minden tekintetben módosítatlanok (kivéve a veszteségmentes elforgatást).

A tesztfotók a kitben gép mellé adott Nikkor 18-55mm f3,5-5,6G AF-S DX VR és egy Nikkor 85mm f/1,8G AF-S optikákkal készültek.

Tipp: a megjelenő új ablakban mutasson rá egy indexképre, és tekintse meg a böngésző státuszsorát, ahol a fájlnévből kiderülnek a fenti adatok! A kép megnyitását új ablakban vagy új fülön érdemes végezni (shift+kattintás, control+kattintás, Macintoshnál középső egérgomb).

A cikkben és a tesztfotók között szereplő összes képet szerzői jogok védik. Előzetes, írásos engedély nélküli felhasználásuk tilos!