Kipróbáltuk: Olympus E-5 teszt

Bemutatás

Az E-5 ismét egy páratlan fényképezőgép. Már abban az értelemben, hogy az Olympus megint páratlan típusszámot választott. Minden a széria alapító E-1-gyel kezdődött, valamikor 2003 derekán, majd hosszas várakozás után 2007 őszétől végre kezünkben tarthattuk az alaposan megújult E-3-at. Ezután ismét néma csend…három éves. Végül idén szeptemberben megérkezett a legújabb modell, az E-5.

Az új típus is a ma már hagyományosnak mondható FourThirds, vagyis NégyHarmados szabványt használja. A többek között az Olympus által életre hívott egyedi DSLR szabvány kb. fele akkora területű érzékelőt használ, mint egy normál, kisfilmes képkocka. Csatlakoztatott objektívjeit így 2x-es gyújtótávolság szorzóval kell számolnunk, a kisfilmnek megfelelő látószög kiszámításához.

Elődeihez hasonlóan az Olympus E-5 is a csúcskategóriát képviseli, sőt ez most a négyharmados rendszer zászlóshajója. Ára viszont sokkal olcsóbb, mint a jelenlegi DSLR felső kategória, melyek azért többnyire fullframe, tehát valódi kisfilmes méretű szenzort kínálnak. Félmillió forint körüli árával leginkább az APS-C érzékelős, felső-középkategóriás tükörreflexesek konkurense lehet, mint a valamivel olcsóbb Nikon D7000, a Canon EOS-7D, vagy a Pentax K-5, illetve a profi kategória olyan belépő modelljeivel említhető egy lapon, mint a Canon EOS-5D Mark II, és a Sony Alpha DSLR A850. Saját háza táján jelenleg az Olympus E-30 számít az E-5 utáni második vonalnak, vagy középkategóriának, és az E-620/600, valamint E-450 modellek az belépő szintnek. Közeli rokonaiként tarthatjuk számot a Mikro NégyHarmados rendszert használó, kisebb méretű PEN sorozatot, például az Olympus E-P1, E-P2, és E-PL1 típust. De most nézzük a legközelebbi rokont, és a köztük lévő különbségeket!

Változások

Miben fejlődött a gép az eltelt három év alatt? Először is az érzékelőjében, mely felépítését és méretét tekintve ugyanaz, de felbontásában 2 megapixellel többet kínál, kiegészülve egy nagy csomó új képaránnyal. A felbontás változás ellenére a sorozat sebesség mit sem csökkent, igaz nem is növekedett. Maximumként továbbra is 5 kép/mp-et választhatunk, kisebb sebességnek pedig 1-4 kép/mp-et állíthatunk be.

Az egyik legnagyobb újdonság a HD videó megjelenése, mely képesség nélkül már lényegében nem is jöhet ki friss DSLR modell. Az Olympus E-5 a szükséges „minimumot” 720 soros videófelbontást kapott, mono hanggal és sztereó mikrofon csatlakozási lehetőséggel. A nagy felbontású mozgóképfelvétel mellé persze egy HDMI kimenet is került a gépre.

A megnövekedett adatmennyiséghez és az erőforrás-igényes videóhoz gyorsabb processzor is kellett, mely most a TruPic legfrissebb szériája. Érzékenység terén is egy egész fényértékkel nőtt a tartomány. A bevált szenzortisztítás és stabilizáció viszont maradt, bár az utóbbi többféle módban használható.

balra: Olympus E-3
jobbra: Olympus E-5

Megtartották az előd autofókusz rendszerét is. Normál módban fázisdetekciós, élőképnél kontrasztkülönbségen alapuló rendszert használhatunk. Újdonságként az arcfelismerés és az AF rendszer finomhangolhatósága jelent meg.

Persze három év alatt az Olympus modellek igen sok szoftveres funkcióval gazdagodtak, melyeket a csúcsmodellből sem hagyhatott ki a gyártó. Új képi üzemmódot és egy csokor művészi szűrőt választhatunk, kapunk vízszint jelzőt és többszörös expozíciós lehetőséget is. Ezen felül ésszerűbb és kényelmesebben kezelhető lett a menü, és az élőkép beállítások.

A gép külsején nem sok változást tapasztalhatunk. Profi géphez illő lett az LCD, és az új trendnek megfelelően SD foglalat került a CompactFlash kártyahely mellé. Az E-5-höz a korábbinál egy fokkal nagyobb kapacitású akkumulátort is mellékelnek.