Kipróbáltuk: Olympus OM-D E-M1 Mark II – teszt

0

AF, sorozat, videó


Az új, nagy sebességű szenzor mellett az Olympus OM-D E-M1 Mark II másik nagy fejlesztése a fókuszrendszer volt. Amely persze pont a szenzortól függ, hiszen tükör nélküli fényképezőgépről lévén szó, az élességállítás a szenzoron/szenzorral történik.

Az új szenzor a korábbi változat 37 fázis-különbség érzékelő mezőjéhez képest már 121 kereszt típusú fázis-különbség érzékelő mezőt kínál, amely azt jelenti, hogy jóval sűrűbben helyezkednek el, így a témakövetés is hatékonyabb lehet.
S valóban, az E-M1 Mark II egyik jelentős újdonsága a jól használható témakövetés, amelyről már a tavalyi spanyolországi próbánk során is megbizonyosodhattunk. Ha azt nem olvastad, feltétlenül kattints IDE és nézd meg azt a cikkünket is, mert ide kapcsolódik!

A fázis-különbség érzékelésnek köszönhetően a fókuszrendszer előre tudhatja, hogy az aktuálisan beállított tárgytávolsághoz (fókuszhoz) képest a cél téma előrébb, vagy hátrébb található-e, innen pedig már a kontraszt érzékelésen alapuló élességállítás precízsége is kihasználható.
A fókuszálás jó objektívvel igazán gyors, a nálunk járt M. Zuiko Digital 40-150mm f/2,8 Pro objektívvel valóban pillanatok alatt megtörtént.
Jó ezt kimondani, de valóban itt még egy profi DSLR sebességét is lekörözi a rendszer . Nemrégiben a Canon EOS 5D Mark IV-gyel próbáltuk ki a Canon leggyorsabb fókuszmeghajtásával ellátott EF 70-300mm f/4-5,6 IS II USM objektívét, ahol meg is jegyeztük, hogy milyen gyors az élességállítás, és erről videót is készítettünk, de még annál is gyorsabb az Olympus OM-D E-M1 Mark II az említett objektívvel.

Nos, most sem maradhat el az élességállítás sebességét demonstráló videó:

Elég durva, nem?
Sajnos azt nem állíthatjuk, hogy minden objektívvel ilyen pöpec gyors az autofókusz, hiszen a szintén Pro kategóriás M. Zuiko Digital 25mm f/1,2 sem büszkélkedhet már ezzel a sebességgel, sőt, annál az objektívnél néha a fázis-különbség érzékeléses AF mintha nem is működne és csak a kontraszt alapú élességállítás előre-hátra keresgélését látjuk, amely miatt már jóval lassabb a fókuszálás. Ezzel szemben az M. Zuiko Digital 12-50mm f/3,5-6,3 EZ Macro objektívnél már azt mondhatjuk, hogy kellően gyors az AF (de azért nem annyira fürge, mint a fenti videón).

Az új fókuszrendszer egyszeri, folyamatos és témakövető módokban működhet, illetve van lehetőség autofókusz utáni kézi élességállításra is (S-AF+MF). A gyártó az AF rendszer érzékenységét sajnos nem adta meg.

Sorozat fényképezés

Az új E-M1 Mark II a sorozatfényképezés terén is komoly fejlődést tud felmutatni.

Redőnyzát használata mellett max. 15 kép/mp sebességű sorozatok készíthetők (10-15 kép/mp között 1 kép/mp lépésben választhatunk értéket), elektronikus zárat használva viszont akár 60 kép/mp is lehet a sorozat sebessége, mindez pedig teljes felbontásban, akár RAW formátumnál is! A választható sebesség értékek itt 15, 20, 30 vagy 60 fps).

Persze hiába a gyors sorozat, ha a belső puffer mérete kevés. Nos, itt erről szerencsére szó sincs, hiszen tapasztalataink szerint még 60 kép/mp-nél is készíthetünk egyhuzamban 29 RAW+JPEG képet, még lassú, 30 MB/s-os nem UHS képes SD kártyára is.

A sorozat módban követő fókusz is használható, ez esetben 18 kép/mp a maximális sebesség.

Az új Pro Capture módban már az exponáló gomb félig lenyomására elindul a sorozatfelvétel a belső pufferbe, így az exponáló gomb teljes lenyomása előtti pillanatokról is kapunk fotókat. A menüben megadhatjuk, hogy az exponáló gomb teljes lenyomása előtt hány felvételt mentsen el a gép (0-14 között), illetve a sorozat maximális hossza is kiválasztható 99 képig. RAW formátumnál azért ilyen hosszú sorozatunk nem lesz, de 47 képig így is eljuthatunk (ami kicsivel kevesebb, mint 1 mp-et ölel fel.

A folyamatos fókusszal is használható sorozat módról és a Pro Capture lehetőségéről korábbi cikkünkben számoltunk be.

Hagyományos sorozat módokon túl használhatunk automatikus expozíció sorozatot (2, 3, 5 vagy 7 képpel), fehér-egyensúly sorozatot, vaku teljesítmény sorozatot, érzékenység sorozatot, művészi szűrő sorozatot és fókusz sorozatot is.

A fókusz sorozatnál megadható az igényelt képek száma 3-999 között, a fókuszkülönbség 1-10 között, illetve vaku használatakor a vaku töltéséhez szükséges idő, hogy minden kép megkapja a vakus megvilágítást.

Van lehetőség 8 képes fókusz sorozatból egyetlen nagy mélységélességű kép összeillesztésére is (Focus Stacking, de a magyar menüben csak szimplán Fókusz sorozat), de azt csak a támogatott objektívekkel kínálja a gép (példát a Különlegességek oldalon mutatunk). Ilyenek jelenleg a következők:

  • M.Zuiko Digital ED 60mm f/2,8 Macro
  • M.Zuiko Digital ED 12-40mm f/2,8 PRO
  • M.Zuiko Digital ED 40-150mm f/2,8 PRO
  • M.Zuiko Digital ED 30mm f/3,5 Macro
  • M.Zuiko Digital ED 7-14mm f/2,8 PRO
  • M.Zuiko Digital ED 8mm f/1,8 Fisheye PRO
  • M.Zuiko Digital ED 300mm f/4,0 IS PRO

A lista folyamatosan bővülhet, a kompatibilis objektíveket az Olympus OM-D E-M1 Mark II weboldalán találjuk a SPECS fül alatt a Bracketing/HDR pontnál.

Nagy dinamikájú témáknál használhatunk HDR módot is, amely több expóból rakja össze a végső képet. E módnál két HDR hatás közül is választhatunk.

A kioldási módok között találunk csendes expozíciót is, ez esetben redőnyzár helyett csak az elektronikus zárat használja a gép, amely teljes hang nélküli működést eredényez.
Szintén jól jön ez akkor is, ha nagy gyújtótávolságú és/vagy közepesen hosszú záridőt használnánk és az állványra helyezett gép hajlamos lehet a saját maga berázásáre. Jóllehet, erre van külön rezgés csillapító mód is, de ilyenkor csak a redőnyzár bezárását követően van késleltetés, a nyitásnál természetes módon nem, de maga a nyitás is okozhat rezgést. A tuti megoldást tehát az elektronikus zár használata lehet (azt érdemes figyelembe venni, hogy a szenzor kiürítése ilyenkor nem történik meg, így képminőségben adódhat eltérés a redőnyzáras fotózáshoz képest).

Videózás

Nagyot ugrott az Olympus a videofelvétel terén is.
Nem csak hogy Ultra HD felbontást használhatunk, de az igazi 4k, azaz a 4096×2160 pixeles, 17:9 oldalarányú felvétel is elérhető.

A videók MOV konténerben, H.264/MPEG-4 tömörítéssel készülnek, a képfrissítés Cinema 4k-ban 24 kép/mp, a sávszélesség 237 Mbit/s (kb. 30 MB/s), Ultra HD-ben 24, 25 vagy 30 kép/mp 102 Mbit/s sávszélességgel, Full HD-ben 24, 25, vagy 30 kép/mp, a minőség szerint pedig lehet 18 Mbps-os, 30 Mbps-os és 52 Mbps-os IPB, valamint 202 Mbps-os All-intra. Ezen felül HD felbontás is választható 24-60 fps-sel.
Az elektronikus zár ugyan nem globális, de a nagy kiolvasási sebesség miatt jello-effekt alig észlelhető.

Gyorsított és lassított (slow-motion) videók is készíthetők, a gyorsítás 1,2×, 1,25×, 2×, 2,5×, 3,75×, 5× vagy 10×-es lehet, lassított felvételre Full HD vagy kisebb felbontásban van lehetőség, 1920×1080 pixelnél 30 fps esetén max. 0,5×-es mértékben (25 fps-nél 0,42× is elérhető).

Választható zajszűrés is a videókhoz, illetve a felvétel üzemmódja is kiválasztható program automatika, rekesz-előválasztás, zársebesség-előválasztás vagy manuális mód közül.

Van lehetőség a szenzor stabilizáláson túl digitális képstabilizálás alkalmazására is, ez természetesen enyhe képkivágást eszközöl.

A HDMI kimenetre tiszta videójel is küldhető, azaz külső eszközzel is felvehetők a videók.
Hangfelvétel a beépített sztereo mikrofonon kívül külső sztereo mikrofonnal is lehetséges a mikrofon bemeneten keresztül.

Ezúttal is megvizsgáltuk, milyen képkivágás készül 4k, Ultra HD és Full HD módokban kikapcsolt és bekapcsolt digitális stabilizálásnál.
Vízszintes irányban csak a digitális képstabilizálás vág a szenzor képéből, ha ezt kikapcsoljuk, akkor még Cinema 4k módban is teljes látószöggel dolgozhatunk.

A videó minősége Full HD-nél vélhetőleg a pixel összevonás miatt nem túl parádés, Ultra HD és 4k módokban azonban briliáns.

16:9-es fotó, Full HD, Ultra HD és Cinema 4k videó képkocka képkivágása

A kész videók utólag a gépen belül is szerkeszthetők, kijelölve egy snitten belüli kezdő-, és végpontot, valamint képkocka is kimenthető.

A stabilizálás igen hatékony, ezt már Rondában is tapasztaltuk. Az ott készült videók bizonyítják, hogy murvás úton, egy dzsipben száguldva is milyen remegésmentes videók készíthetők:

Szintén a stabilizálás hatékonyságát mutatják a száguldó kishajóból készült videóink:

A kékórában készült videónk a nagy érzékenységű filmfelvételt mutatja be (ISO Auto):