Kipróbáltuk: Samsung GX-10 teszt

0

Felépítés I.

Újdonságok

Nincs nehéz dolgom, ha a Samsung GX-10-et testvérmodelljével a Pentax K10D-vel szeretném összehasonlítani. A Samsung és a Pentax 2005 őszén digitális tükörreflexes fényképezőgépek közös fejlesztésére kötelezte el magát. Nyilvánvaló, hogy mindkét fél profitált a dologból, hiszen a Samsung meglévő hatalmas elektronikai kapacitását és tapasztalatát, a Pentax pedig több évtizedes fényképezőgép gyártói tudását dobta a közösbe. Ennek gyümölcseit azóta is láthatjuk. A Samsung GX-10 és Pentax K10D páros is közös tojásból kelt ki. Elsőként a K10D került piacra, így óhatatlan, hogy ehhez hasonlítsuk a kezünkben lévő Samsungot.

A különbség minimális és főleg három területet érint. Legszembetűnőbb a külső, azaz nem is annyira szembetűnő, de ha jobban megnézzük találunk különbségeket. A Samsung GX-10 jó pár helyen más stílusú gombokat kapott. Ez főleg az LCD bal oldalán figyelhető meg, ahol nagyobb és határozottabb vonalvezetésű gombok sorakoznak. A határozott vonalvezetés érződik a vázon is. A Pentax K10D formái és ívei itt egy kicsit erősebbek. Élesebben formált a markolat ujjtámasza és a prizmaház testhez kapcsolódása is.

A Pentax K10D (fönt) és a Samsung GX-10 (lent) közti külső eltérések.

A második különbség szintén a külalakot érinti, de ezúttal a szoftverét. A két készülék menüszolgáltatása és struktúrája teljesen megegyezik, a Samsung GX-10 viszont itt is a határozottság jeleit mutatja. Kék hátterű, élesen elkülönített menüpontjai számomra rendezettebb benyomást keltenek, mint a Pentax K10D egyszerű fekete megoldása.

A Samsung GX10-hez ezen felül más szoftvercsomagot kínál a gyártó, melyek gerincét a Digimax Master v1.0 képkatalogizáló-szerkesztő program és a Digimax RAW konverter adja.

Digimax Master v.1.0

Digimax Master v.1.0

Digimax RAW Converter

Digimax RAW Converter

A harmadik különbség a kitben kínált és külön megvásárolható kiegészítőket érinti. A Samsung GX-10-hez egy Schneider-Kreuznach D-Xenon 18-55mm F3,5-5,6 AL objektívet kapunk, ha megvásároljuk a kitet, ami külsőre egy cseppet más, de lényegében ugyanaz, mint a Pentax DA smc 18-55mm F3,5-5,6 AL. Az opcionálisan megvehető kiegészítők között a portrémarkolat és a távvezérlő jelenthet problémát, mivel a Pentax D-BG2 jelű markolata nem kompatibilis vele. A Samsung saját, SBG-D1V markolatát kínálja a géphez, amelybe egy plusz akkumulátor kerülhet, külső távvezérlőt pedig még nem kínál a rendszerhez.

Schneider-Kreuznach D-Xenon 18-55mm F3,5-5,6 AL (balra) és D-Xenon 50-200mm F4-5,6 ED (jobbra)

Schneider-Kreuznach D-Xenon 18-55mm F3,5-5,6 AL (balra) és D-Xenon 50-200mm F4-5,6 ED (jobbra)

A fő tulajdonságai terén azonban a Samsung GX10 és Pentax K10D egymás ikertestvérei, ezért aki teljesebb képet akar kapni a két gép működéséről, annak ajánlom korábban megjelent Pentax K10D cikkünket is. 10 megapixeles felbontás, időjárásálló fémváz, hosszú élettartamra tervezett zárszerkezet, CCD-shift elven működő stabilizáció (itt OPS a neve), érzékelőtisztítás. A Samsung GX-10-ben megtalálunk minden szolgáltatást, ami egy mai, hasonló árkategóriás tükörreflexes géphez dukál. Sőt annál kicsit többet is.

Képérzékelő

A 23,5 x 15,7 mm-es CCD képérzékelőt a Sony fejlesztette és mára egész sor gépben teljesít szolgálatot. Az érzékelő méretéből adódóan 1,5x szorzóval kell számolnunk minden ráhelyezett objektívnél, így egy 18-55mm-es optika kisfilmes értéken kb. 27-82mm-nek felel meg.

A 10,75 millió pixelből a tényleges képalkotásban 10,2 millió vesz részt. A választható maximális felbontás 3872 x 2592 pixel. Emellett még két képméret, egy 6 megapixeles (3008 x 2000) és egy 2 megapixeles (1824 x 1216) áll rendelkezésre.

A Samsung GX-10 érzékenysége ISO100 és ISO3200 között állítható, de bízhatjuk magunkat az automatikára is, aminél külön beállítható a kezdő és maximális érzékenységi érték. Az érzékenységi lépésköz alapbeállítás szerint 1 fényérték, amelynél a következő értékek választhatók: ISO100/200/400/800/1600. A menüben választhatunk expozíciós lépésekhez igazodó ISO állítást is. Ebben az esetben 1/2, vagy 1/3 Fé értékenként növelhető az érzékenység.

1/2 Fé lépésközök: ISO100 / 140 / 200 / 280 / 400 / 560 / 800 / 1100 / 1600.

1/3 Fé lépésközök: ISO100 / 125 / 160 / 200 / 250 / 320 / 400 / 500 / 640 / 800 / 1000 / 1250 / 1600

A gép egyik érdekessége az érzékenység-előválasztás (Sv). Ilyenkor 1/3 lépésenként állítható az érzékenység a hátsó tárcsával. Értéke a felső státusz LCD-n és a kereső infósorában is folyamatosan látható. Egyéb fényképmódokban az OK gomb megnyomására jelenik meg az ISO-érték. A menüben magas érzékenység figyelmeztetés is engedélyezhető (ISO400-1600).

Poreltávolítás

Stabilizált CCD a K10D-ben

A Samsung és Pentax közös fejlesztésű Dust Removal rendszere automatikus poreltávolítást ígér. A gyártó összekötötte a kellemeset a hasznossal és a CCD-mozgatásos stabilizátor rendszerre bízta a „piszkos munkát”. A menüben beállítható (illetve letiltható), hogy a készülék bekapcsolásával aktiválódjon az automatikus poreltávolítás. Ilyenkor egy egy kézben tartva is jól érezhető kattanás-sorozat jelzi az érzékelő megremegését, amely mintegy lerázza magáról a rátapadt porszemeket. A tisztítást munka közben is bármikor engedélyezhetjük, de a tükröt felcsapva és a zárat kinyitva kézzel is elvégezhető.

A poreltávolítást a Pentax K10D vonatkozásában már megvizsgáltuk egy korábbi tesztünkben. Mivel a Samsung GX10 módszere teljesen egyforma, az ott leírtak erre a gépre is vonatkoznak.

Optika

A Samsung GX-10-en a Pentax K-bajonettjét találjuk így minden régi és új K(AF), +KAF2, és KA csatlakozású objektív felhelyezhető a vázra. Ez alapesetben a Pentax gyártmányú objektíveket, illetve a DSLR-jeihez kiadott Samsung és Schneider-Kreuznach optikákat jelenti. A gyártó 2007 első felében időjárásálló kivitelű objektívet is piacra szeretne dobni. Cikkünk írásának idején a következő – KAF csatlakozású – objektíveket kínálja gépéhez a Samsung:

  • D-Xenon 18-55mm F3,5-5,6 AL – kitobjektív (tesztünkben mintaképek)
  • D-Xenon 50-200mm F4-5,6 ED – kitobjektív (tesztünkben mintaképek)
  • D-Xenon 12-24mm F4
  • D-Xenon 100mm F2,8 MACRO
  • D-Xenogon 35mm F2
  • Samsung 10-17mm F3,5-4,5
  • Samsung 16-45mm F4

A gép a manuális objektíveket is jól kezeli. A keresőben kapunk élesség visszajelzést és a mechanikus kapcsolatnak köszönhetően a fényméréssel sem lesz gond. A menüben beállítható, ha kézi rekeszgyűrűvel ellátott objektívet használunk.

D-Xenon 18-55mm F3,5-5,6 AL

D-Xenon 50-200mm F4-5,6 ED

D-Xenon 12-24mm F4

D-Xenon 100mm F2,8 MACRO

Samsung 10-17mm F3,5-4,5

Samsung 16-45mm F4

Sorozat, sebesség, kioldás

A Samsung GX-10-nél megéri gyorsabb memóriakártyát használnunk, mivel a JPEG sorozat hossza ilyenkor csak a kártya kapacitásától függ, tehát akár több száz képet is menthetünk egyhuzamban. Tesztünk során egy olcsó, 60x sebességű A-Data, egy SanDisk Ultra II és egy villámgyors Panasonic Pro High Speed kártyát használtunk. Az első két kártyával hasonló írási teljesítményt produkált a gép. Mindkét esetben 6 MB/s volt a teljesítménye, ami már elég volt a JPEG képek folyamatos mentéséhez. A Panasonic kártyánál viszont valóban kiemelkedő sebességet mértünk, ami meghaladta a 16MB/mp-et.

A sorozat sebessége a gyártó mérései szerint 3 kép/mp, saját méréseink 3,2 kép/mp-et mutattak mind JPEG, mind RAW (DNG) fájlok esetén. RAW formátumban 10 fotót tudtunk egyhuzamban készíteni, ezután a betelt puffer ürülésétől függően készülhetnek a képek, de lényegesen lassabban, mint a kezdő sorozatnál. Ilyenkor átlagosan 1,8 másodpercenként exponált a gép. A nagy sebességű (Pro High Speed) kártya használatakor 12 RAW formátumú képet tudtunk készíteni az eredeti (3,2 kép/mp) sebességgel.

(Kattintson a képre a JPEG sorozat zárhangjához!)

(Kattintson a képre a RAW sorozat zárhangjához!)

A gép automatikus expozíció sorozatra (AEB) is állítható, a váz hátulján lévő külön gomb lenyomásával. Ez esetben az elülső tárcsával a képek számát (3,5 fotó), a hátsóval pedig az expozíciós lépésközt állíthatjuk (+/-1/3-2 Fé). Készíthetünk különleges sorozatokat is, ilyen a fehéregyensúly, színtelítettség, képélesség, vagy kontraszt sorozat.

Az önkioldó 12 vagy 2 másodpercre állítható be. A 12 másodperces kioldás a megszokott módon zajlik, a 2 mp-es viszont előzetes tükörfelcsapás után nyitja a zárat. Sajnos hagyományos tükörfelcsapás nem állítható be, csak az érzékelő kézi tisztításához kapunk egy ilyen menüpontot.