Felépítés I.
Újdonságok
Mivel ez a gép igazából nem valamelyik korábbi modell frissítése, így a szokásos összehasonlítástól most eltekintünk. Talán nem is lenne értelme a néhai *ist D-vel hasonlítgatni, bár a kategória kétségkívül egyezik, de a jó pár évvel ezelőtti technikát nem szabad a mostanival összevetni. Inkább nézzük, mik a legfontosabb újdonságok.
Elsőként érdemes megemlíteni a CCD stabilizálást, amely ugyan már a K100D-ben megtalálható volt, a K10D kategóriájában új. Mivel a K100D-nél már leírtam viszonylag részletesen a CCD stabilizálás előnyeit és problémáit, itt nem szeretnék újabb fejtegetésekbe kezdeni, egyszerűen idézném a K100D-nél írottakat, a K10D-re aktualizálva:
„A CCD mozgatásán alapuló képstabilizálásnak köszönhetően bármilyen objektívet is használunk, a reciprokszabály ajánlásához képest jelentősen hosszabb záridőkkel is fotózhatunk, berázás nélkül. Hogy pontosan mennyivel, az függ az objektív gyújtótávolságától, és természetesen a valós záridőtől is.
Az optikai képstabilizálással szemben tehát egyértelmű ennek a megoldásnak az előnye: nem kell drága stabilizált objektíveket vásárolnunk (a Pentaxhoz sajnos nem is tudnánk túl sokat). A módszernek azonban hátránya is van, amely működéséből fakad. Hogy megértsük a hátrány okát, röviden nézzük át a két stabilizálási módszer alapelvét.
Optikai képstabilizálás: ez esetben az objektívben elhelyezett két giroszkóp méri az optika elmozdulását vízszintes és függőleges irányban, majd bonyolult számítási műveletek elvégzése után egy közbülső lencsetag elfordításával megváltoztatja a leképezést úgy, hogy a filmre vagy képérzékelőre ugyanaz a kép kerüljön, mint az objektív elmozdítása előtt. A módszer előnye, hogy nagy gyújtótávolságoknál is hatékony stabilizálást tesz lehetővé, hiszen a lencsetag kis mértékű elfordításával is nagy korrekciók érhetők el. A stabilizálás hatékonysága ekkor a stabilizáló lencsetag tömegétől, a lencsét mozgató mechanika sebességétől, és a számítás gyorsaságától függ elsősorban.
CCD stabilizálás: a két giroszkóp nyilvánvalóan itt sem kerülhető el, ezek továbbra is az elfordulás mértékét hivatottak lemérni. Természetesen ezeket már a gépvázba építik, a CCD-hez közel elhelyezve. A kapott értékekből az előzőekhez hasonló módszer segítségével kiszámolják a szükséges korrekció mértékét, majd a képérzékelőt a filmsíkon maradva jobbra-balra és/vagy fel-le mozgatják. A módszer problémája, hogy nagyobb gyújtótávolságoknál a gép már kis mértékű elforgatása is a képsíkon nagy képi eltéréseket okoz, amelynek stabilizálása nehezebb feladat a CCD elmozgatásával, mint az optikai rendszer egy közbülső lencsetagjának elfordításával. Itt tehát a stabilizálás nemcsak a CCD tömegétől, a számítások sebességétől és a CCD-t mozgató mechanika fürgeségétől függ, hanem azt erősen befolyásolják a gyújtótávolság és az expozíciós idő értékei is. Nyilvánvaló, hogy egy bizonyos határon túl már nem mozgathatjuk a képérzékelőt, hiszen az objektív által vetített kép csak a 36×24 mm-es kisfilmes filmkockára garantált (Pentax DA objektíveknél ennél is kisebb, főként nagylátószögnél). Ha a képérzékelőt túlságosan elmozdítanánk, abba a sávba kerülnénk, ahol az optika által vetített kép már vignettál, eléletlenedett, és különböző aberrációkat is tartalmaz. A Pentax K10D CCD-je ha eléri ezt a bizonyos határt, onnan már nem is tér vissza az expozíció során, mintha oda ragadt volna (lásd videófelvétel lent, kattintson a képre!).
VIDEÓ! Katt a képre!
Összességében tehát elmondhatjuk, hogy a CCD stabilizálás valóban jó ötlet, és jelentősen alacsonyabb áron teszi lehetővé a képstabilizálást, de az igazán jó megoldás az lenne, ha szabadon kombinálhatnánk a CCD stabilizálást az optikai stabilizálással. Mit is értek ezalatt? A Pentax, a KonicaMinolta, ill. most már a Sony, valamint más „3rd party” gyártók (pl. Sigma, Tamron, Tokina) objektívkínálatában nagyságrenddel kevesebb stabilizált optikát találunk, mint pl. a Nikon vagy Canon saját termékpalettáján. Triviális, hogy a Pentaxnak sokkal egyszerűbb megoldás CCD-t stabilizálni, mint új objektíveket fejleszteni, és az is könnyen belátható, hogy a Canonnak vagy Nikonnak nem érdeke egy olyan digitális tükörreflexes vázat létrehozni, amely CCD stabilizálást is kínál. A felvázolt képzeletbeli ideális eset tehát csak álom marad, jóllehet, a két megoldás fizikailag nem zárja ki egymást, üzleti szempontból azonban mások az érdekek.”
Természetesen komoly fejlesztés a képérzékelő is, ami már nem világújdonság, csak a Pentaxnál. A Nikon D200-nál (és nagy valószínűséggel a D80-nál is), a Sony Alpha DSLR-A100-nál már megismerkedhettünk a Sony legújabb DX formátumú (bár így a Nikon nevezi) CCD-jével, amely 10,8 millió képpontot tartalmaz.
Szintén új a Pentaxnál, hogy a CCD eltoláson alapuló stabilizátor poreltávolításra is használható. A termék dobozán Dust Removal felirat hirdeti mindezt. Ez a módszer az Olympus és a Canon megoldásától eltérően nem nagy frekvenciával rázza meg a képérzékelő előtti fóliát, hanem magát a CCD-t mozgatja viszonylag nagy sebességgel. Ezt sikerült ki is próbálnom, mivel a CCD-re 2 nap alatt egy durva porszem került (pedig nem is történt sűrűn objektív csere).
A *ist D-hez képest változott az LCD mérete is, de ez nem is csoda, hiszen napjainkban már szinte minden digitális fényképezőgép minimum 2 de inkább 2,5″ képátlójú LCD-t kap. A K10D sem kivétel ezalól, a 2,5″-os folyadékkristályos megjelenítő ráadásul nagy felbontású.
A Pentax gépeinél megszokott módon az állapotkijelzést nem a hátsó LCD-n, hanem egy külön erre a célra kialakított, és a váz tetejére szerelt monokróm szegmenses kijelzőn oldották meg. Ezt háttérvilágítással is ellátták.
A középkategóriás tükörreflexeseknél általában elvárás a cseppálló kivitel, bár néhány gyártó (pl. a Canon) csak a felső szegmensben kínál ilyen vázat. A Pentax K10D ezen elvárásoknak is megfelel, hiszen mintegy 72 helyen kapott por- és vízcseppmentes tömítést.
A K10D-nél már bemutatkozott az az új funkció, amely a mélységélességet a hátsó LCD-n teszi ellenőrizhetővé. A hagyományos rekeszbeugrasztás során a keresőben nézhetjük meg a készítendő fotót, amely azonban szűk rekeszállásnál nagyon sötét képet adhat. Ennek áthidalására kínálja a Pentax a digitális előnézetet, amikor szintén beugrasztott rekesz mellett elkészít egy képet, amely a K100D-vel ellentétben a kijelzőn nagyítható is. Az azonban továbbra is kérdéses, hogy mi különbség van a digitális előnézet és a valódi expozíció között azon kívül, hogy az előbbi nem menti el a kártyára a fotót.
Az üzemmód tárcsán új állásokat találunk, mint például a felhasználó által előre elmenthető paraméterekkel dolgozó User-mód, az érzékenység automatika, amely során a rekesz és zársebesség kézzel megadható, s a gép választ hozzá megfelelő érzékenységet, illetve az érzékenység előválasztás, amikor a vezérlőtárcsával közvetlenül választhatunk érzékenységet.
Képérzékelő
A Sony által kifejlesztett 23,6×15,8 mm méretű CCD-re 10,8 millió pixelt helyeztek, ebből 10,2 millió vesz részt a képalkotásban. Az érzékenységet ISO100-tól ISO1600-ig állíthatjuk, 1 vagy 1/3 Fé-es lépésekben. Ezen kívül a gép automatikája is kiválaszthatja a megfelelő értéket. Ez utóbbi még nem is lenne ritkaság, de itt többről van szó. Az automatikus érzékenységnél ugyanis megadható a minimális és a maximális választható érték, vagyis ha úgy adódik, választhatunk ISO400 minimumot és ISO800 maximumot.
Legnagyobb felbontásban 3872×2592 pixeles fotókat készíthetünk, kisebb felbontásokat választva 3008×2000 (6 M) és 1824×1216 (2 M). A képek a veszteséges JPEG formátumban 3 féle tömörítési fokban, veszteségmentesen a Pentax saját PEF formátumában, vagy az Adobe digitális negatívjaként (.DNG) menthetők. Előbbi jobban, utóbbi kevésbé tömörített, viszont platformfüggetlen. Ha RAW formátumot választunk, mellé automatikusan menthető JPEG kép is, amely gyors előnézetet és felhasználást tesz lehetővé.
Optika
A gépvázra a Pentax KA, KAF és KAF2 bajonettes, valamint DA jelzésű, csak APS-C-re rajzoló objektívjei illeszthetők. A K10D-t felkészítették a cég új, Supersonic motoros objektívjeinek fogadására is, amelyek hamarosan a boltokba kerülnek:
smc Pentax DA* 16-50mm/F2,8 ED AL
smc Pentax DA* 50-135mm/F2,8 ED
smc Pentax DA* 60-250mm/F4 ED
A fényképezőgépet kit vagy dupla kit kiszerelésben vásárolhatjuk meg, előbbinél az smc Pentax DA 18-55 mm/F3,5-5,6 AL nagylátószögű zoomobjektívet, utóbbinál e mellé még az smc Pentax DA 50-200 mm/F4-5,6 ED telezoomját kapjuk. A kitobjektívet ezúttal nem teszteltük le, a 18-55 mm-es nagylátószögű zoom tesztje a Pentax K100D tesztjében megtalálható.
Sorozat, sebesség, kioldás
Gyári adatok szerint a K10D 3 kép/mp sebességgel készíti a sorozat-felvételt, melyet méréseink is igazoltak. A sorozat hossza szintén gyári adatok alapján 9 RAW kép, a JPEG formátumra a kezelési útmutató kártyakapacitásig tartó sorozatot ígér. Ez meg is valósítható, de ennek feltétele a gyors memóriakártya (tapasztalataink szerint minimum Class 4-es kategóriájú). A DDR2 memóriából felépített puffer dupla bus-os, vagyis fotózás közben már elkezdődik a képek kártyára mentése. Ennek köszönhető, hogy a sorozat hossza a gyárilag megadottnál hosszabb is lehet, ha gyors memóriakártyát használunk. RAW formátumot használva lassú kártyával (Panasonic Class 2, 512 MB) és nagy érzékenységnél is minimum 8 képet készíthetünk, gyors kártyával (Panasonic Pro High Speed 1 GB) 12 képet tudtam készíteni. RAW + JPEG üzemmódban minimum 6 kép, gyors kártyával 8 kép készült egy sorozatban. JPEG formátumban minimum 24 kép készíthető, lassú kártyával 30 kép után lassult be a sorozat. A puffer telítődése tehát nem okozza a sorozat végét, hanem amint van elegendő hely egy új kép készítéséhez, a gép exponál (hangfelvétel meghallgatható ITT).
A kártyákat gyorsan kezeli a fényképezőgép, a lassab Class 2 Panasonic SD kártyával is 4680 KiBytes/sec írási sebességet mértem, mind .PEF mind .DNG file-nál. Ez igen jónak számít. A nagyobb meglepetés azonban a nagy sebességű kártya használatakor ért, ugyanis olyan magas értékeket kaptam, amelyeket eddig soha nem láttam. 58 darab DNG formátumú RAW kép alapján a Panasonic Pro HighSpeed 1 GB-os kártyával 16200 KiByte/sec, .PEF formátumnál 11300 KiByte/sec írási sebesség adódott. Ezen adatok ismerete mellett a K100D 2600 KiByte/mp értéke elég viccesnek tűnik.
A normál sorozaton kívül természetesen használhatunk automatikus expozíció-sorozatot is, 3 vagy 5 kép hosszban ±1/3-2 Fé lépésközzel. Ez dedikált gombot kapott a vázon. A K100D-vel ellentétben az automatikus expozíció sorozat beállítása a kikapcsolás majd újra bekapcsolás után is megmarad.
Különleges sorozatok is készíthetők, melyeket a menüben kell beállítanunk az Extended Bracket menüpontnál. Itt megtalálható a fehéregyensúly-, a színtelítettség-, a képkeménység- és a kontrasztsorozat, amelyben 3 kép készül ±1..3 lépésközzel, fehéregyensúly-sorozatnál választhatóan a zöld-magenta vagy a kék-sárga tartományban.
A kioldást 2 vagy 10 mp-es önkioldóval késleltethetjük. Előbbinél az exponálógomb megnyomására a tükör rögtön felcsapódik, de az expozíció csak 2 mp múlva kezdődik. Utóbbinál az exponálógomb megnyomásától számítva 10 mp múlva csapódik fel a tükör és kezdődik meg az expozíció.
A géphez vezetékes, vagy infravörös távkioldó is vásárolható.
