Kipróbáltuk: Sony Alpha NEX-5 teszt

0

Felépítés

Ergonómia

A bevezetőben már említettem, de a mérettáblázatból is kitűnik, hogy ez a gép kicsi, sőt nagyon kicsi. A váz átlagos vastagsága és magassága is inkább az ultrakompaktokat idézi, és ha nem lenne a tömzsi akkumulátort befogadó vastagabb markolat, simán annak is néznénk. A méretét egyébként jól jellemzi, hogy az objektív csatlakozásra szolgáló bajonett alul és felül is túllóg a vázon. Az egész gép nem más mint egy túlméretezett bajonett, mögötte egy nagy szenzorral és lapos LCD-vel, oldalt pedig egy néhány gombbal ellátott markolattal. Csak a legszükségesebbek és csak a szükséges méretben.

Kereső, vagy vaku már nem fért a gépbe, ahogy a kényelem sem jut majd eszünkbe, ha kézbe vesszük a készüléket. Hiába a vázhoz mérten vastag markolat, ha még így is kicsi és szögletes. Simán elveszik egy átlagos férfikézben – tenyeret csak azért nem írok, mert az nem nagyon játszik szerepet a gép tartásában, három ujjbegynek is alig jut hely. A markolat díszborítása kemény, és csúszós műanyag, mely szintén nem növeli a komfortérzetet. Gombokból szintén csak a legszükségesebbek kerültek a gépre, bár személy szerint sokkal többet is elbírtam volna, akár a méret rovására is. A fontosabb funkciók eléréséhez mindössze három gombot kapunk, melyek funkciója sokszor változó. Ez lényegében azt jelenti, hogy mindenért a menübe kell zarándokolnunk.

A Sony gyökeresen új kezelést talált ki a NEX-5 számára, de ez cseppet sem jelent könnyebbséget. Aki hozzá van szokva a digitális gépeknél eddig használt lineáris menükhöz, az el fog veszni a NEX-5-ben, vagyis lényegében mindenki, aki nem telefonnal fotóz. Ez a gép ugyanis egy mobiltelefon kezelését kapta, szép nagy, színes ikonokkal, és a képernyő szélén megjelenített gombfunkció feliratokkal. A főbb menüpontok sem minden esetben egyértelműek, melyikük milyen beállításokat rejt. A gép bemutatóján tökéletesen kiderült, hogy a fényképezőgépekhez szokott felhasználók milyen gyorsan eltévednek a mobiltelefonos kezelésben. Jellemző párbeszéd a bemutatóról, „Te figyelj, az érzékenységet hol állítottad be? Felső gomb? Fényerő-szín menü…ISO…megvan… középső gomb…kerék…ja, nem. Elrontottam! Még egyszer!” És ezt újra elölről, mivel gyors menüt azt nem kapunk. A gyönyörűen illusztrált, nyolcvan oldalas beépített oktató mód, egy gombnyomással elérhető. Gyorsmenü viszont nincs a fontosabb beállítások számára. Az érzékenység beállítása például a legjobb esetben öt mozzanat, szerencsétlenebb esetben hat-hét. A fényképezőgép kezelése idegesítően körülményes egy DSLR-hez képest.

A NEX-5 ezt leszámítva jó pontokat érdemel a kiválóan összerakott és rendkívül strapabírónak tűnő fémházért. Semmi sem tűnik „olcsónak” ezen a készüléken, minden rendkívül finom és precíz, beleértve a kezelőszerveket is.

A fényképezőgép alján fém állványmenetet találunk, melyet az optikai középtengellyel párhuzamosan helyeztek el. A kis méret ellenére a tőle jobbra lévő akku- és memóriafoglalat ajtó, még nagyobb állványtalpon is kényelmesen nyitható marad.

Objektív

A rendkívül kis mérethez egy új csatlakozó rendszert kellett kitalálnia a Sonynak, melyet E-bajonett névre kereszteltek. A tükörrendszerre sem volt már szükség, így az optikák hátsó lencséje és a szenzor között mindössze 18 mm a távolság a korábbi 44,5 mm helyett. Ez egyben azt is jelenti, hogy az Alpha rendszerhez megvásárolt objektívek csak egy plusz toldó adapter (LA-EA1) megvásárlásával csatlakoztathatók a géphez.

A gyártó első körben két objektívet kínál a NEX-5 mellé, és hamarosan érkezik egy már bejelentett harmadik is. Legfontosabb a Sony E 18-55mm F3,5-5,6 OSS. Ha megfigyeljük a tulajdonságait, mindent tud, amit az APS-C DSLR-ek mellé kínált alapzoomok. A 18-55mm-es gyújtótávolság 27-82,5mm-nek megfelelő képkivágást nyújt, átlagos fényerővel és az objektívbe épített optikai stabilizátorral. A NEX sorozatnál az objektívekbe került át a stabilizátor rendszer, a korábbi, vázba épített szenzormozgatásos megoldás helyett.

A másik objektív egy 16mm-es F2,8 fényerejű, stabilizátor nélküli pancake optika, mely mindössze 22,5mm vastag és 24mm-nek megfelelő látószöget ad. Ezzel az objektívvel valóban kompakt méretű és érzetű összeállítást kapunk, bár véleményem szerint a 18-55mm-es változattal sem túl nagy még a gép. A hamarosan érkező 18-200mm-es optika mellett viszont már apró törpének tűnik a váz. Ezt az F3,5-6,3 fényerejű ultrazoomot (11x-es átfogás) szintén felszerelték stabilizátorral és ekv. 27-300mm-es látószöget nyújt.

halszem konverter

16mm + halszem konverter

A Sony kínálatában kétféle konvertert is találunk, melyeket a 16mm-es objektívhez ajánlanak. A VCL-ECU1 konverter nagyobb látószöget kínál, 0,75x-ös szorzóval, vagyis 18mm-nek megfelelő kivágást kapunk. Még szélesebb látványt és halszem hatást kínál a VCL-ECF1, mely a képátlóban 180 fokos látószöget biztosít. Utóbbival készült képeink megtalálhatók tesztfotóink között. Felhelyezésük bajonettes megoldású, így nagyon gyors, és mivel a 18-55mm-es optika ugyanolyan méretű elülső bajonettet használ mint a 16mm-es gyakorlatilag erre is felhelyezhető. A képminőség azonban ezen az objektíven rendkívül gyenge, és igen komoly vignettálást is kapunk.

Az eddig látott optikákról meg kell jegyeznünk, hogy az átlag kitobjektívekhez képest masszívabbnak tűnő fém-műanyag vázat kaptak, és kezelésük is a gépre jellemző precizitással történik.

Képérzékelő

A már emlegetett APS-C méretű EXMOR szenzor pont ugyanakkora, mint a Sony alsó- és középkategóriás DSLR-jeiben használt, vagyis 23,4 x 15,6 mm. Ez kisfilmes értékre átszámolva 1,5x objektívszorzót jelent minden egyes csatlakoztatott optika esetében.

A CMOS képérzékelő 14,6 millió pixeles, melyből valódi képalkotásra 14,2 megapixelt használ a gép. Ez 4592 x 3056 képpontos maximális felbontást jelent, legalábbis a normál 3:2-es oldalarányt választva, melyben még további két képméret áll rendelkezésünkre. Van azonban további három 16:9-es felbontás is, melyeknél a képek alját és tetejét levágja a gép.

Formátumok közül a jó öreg JPEG számít alapnak, aki pedig szereti maga feldolgozni a fotóit, választhat RAW-t is, esetleg a kettő kombinációját (RAW+JPEG). A 8-bites JPEG képek kétféle tömörítéssel (Fine, Standard) menthetők kártyára.

Fájlméretek és tárolható képek száma
Felbontás, tömörítés méret* 4 GB-os kártyán 8 GB-os kártyán
3:2
4592 x 3056 RAW 15,7 MB 254 508
4592 x 3056 RAW + JPEG 22,3 MB 179 358
4592 x 3056 JPEG fine 6,3 MB 626 1252
4592 x 3056 JPEG standard 4,5 MB 885 1770
3344 x 2224 JPEG fine 4 MB 997 1994
3344 x 2224 JPEG standard 2,9 MB 1366 1732
2288 x 1520 JPEG fine 2,5 MB 1564 3128
2288 x 1520 JPEG standard 2,1 MB 1950 3900
16:9
4592 x 2576 RAW 15,8 MB 252 504
4592 x 2576 RAW + JPEG 21,7 MB 184 368
4592 x 2576 JPEG fine 5,6 MB 709 1418
4592 x 2576 JPEG standard 4,1 MB 980 1960
3344 x 1872 JPEG fine 3,6 MB 1099 2198
3344 x 1872 JPEG standard 2,7 MB 1467 2934
2288 x 1280 JPEG fine 2,4 MB 1651 3302
2288 x 1280 JPEG standard 1,9 MB 2016 4032

*JPEG esetén a tényleges fájlméret, illetve a kártyán tárolhatófotók száma erőteljesen függ a használt érzékenységtől, illetve a fotózott témától!

A NEX-5 a Sony legújabb BiONZ feldolgozórendszerét kapta, mely a készülék gyorsasága mellett a képek minőségéért – többek között a zajszűrésért – is felelős. Ezt a feladatot a belső szűréssel rendelkező EXMOR CMOS érzékelővel együtt látja el, a gyártó ígérete szerint a korábbinál hatékonyabban. Az érzékenységet rábízhatjuk a gép automatikájára, mely ISO200 és 1600 között dolgozik, de manuálisan is beállíthatjuk. Így ISO200 és 12800 között választhatunk egy tetszőleges értéket, 1 fényérték lépésekben.

A Sony új rendszerénél is fennáll a szenzor koszolódásának problémája, hiszen az objektívcserekor szennyeződések juthatnak a szabadon maradt érzékelőfelületre. A gyártó ezt a szokásos módon, egyrészt az érzékelő előtti ún. low-pass filter portaszító, antisztatikus bevonatával, másrészt a szenzor elektromágneses vibrációjával igyekszik kiküszöbölni. A tisztító rendszer minden kikapcsolásnál önállóan működésbe lép, de a Beállítások menüben a fotós is szabadon aktiválhatja.

LCD és kereső

A kisebb kompaktokhoz hasonlóan az LCD és a kereső itt egy és ugyanaz. Ismét a kis méret rovására kell írnunk, hogy a kereső lemaradt a gépről, bár ez nem jelent feltétlenül hátrányt. Aki esetleg mégis hiányol valami effélét, vásárolhat majd hozzá egy külső átnézeti keresőt (FDA-SV1), mely a 16mm-es objektív látószögét nyújtja.

Egyébiránt be kell érnünk az LCD-vel, melyet megpróbált minél használhatóbbá tenni a Sony. Először is meglepően vékony, így nem emelkedik ki a vázból, ennek ellenére egy elforgató mechanizmust is sikerült mögé biggyeszteni így felfelé kb. 80, lefelé 45 fokban dönthető, kényelmes komponálási pozíciót biztosítva használója számára. A 3″ képátlójú kijelzőre összesen 921 600 képpont (subpixel) került, ami így igazán jó képminőséget biztosít. Azt már megszokhattuk, hogy az ilyen felbontású LCD-ékhez nem csak nagyon jó részletesség, de jobb színek és kontraszt is társul a hagyományos társaikhoz képest. Így van ezzel a NEX-5 is.

A kijelző 16:9 oldalarányú, de az élőkép csak a neki megfelelő 3:2 arányt foglalja el (a látható élőkép mérete: 2,64”), a jobb szél a működésjelző feliratoké és ikonoké. Enyhébb problémák persze itt is előfordulnak, mint például az általánosnak mondható szaggatás fényszegény környezetben, vagy túlságosan erős napsütésben a képernyő gyenge láthatósága. Ezt ellensúlyozandó beállíthatunk napsütéses módot is, amely nagymértékben növeli a kijelző világosságát. A fényesség egyébként manuálisan is beállítható, +/-2 fokozat között. Az LCD kijelző külső védelméhez műanyag, felpattintható védőborítást vásárolhatunk

Felvételnél minden fontosabb információt megkapunk a képernyőn, és aktiválhatunk harmadoló segédrácsot, sőt élő hisztogramot is. Megjelenik itt a felvételi üzemmód ikonja, a hátralévő képek száma, a képméret és minőség, a videó felbontás, valamint az akku kapacitása. Az alsó sorban a rekeszértékről, záridőről, expozíció korrekcióról és a stabilizátor állapotáról tájékoztat a gép. A vezérlő tárcsa DISP gombjával, vagyis a fel iránnyal, ki és bekapcsolhatók a megjelenített adatok, de bekapcsolhatunk grafikus rekesz és záridő megjelenítést is, mely egy szemléletesebb skálán jeleníti meg az értékeket. Ugyanezzel a gombbal kiegészítő ikonok is bekapcsolhatók, melyek az automata expozíció sorozatról, a fénymérési és AF módokról, az arc-, és mosolyfelismerésről a fehéregyensúlyról, színeffektusról, érzékenységről és DRO módról szolgáltatnak adatokat.

Lejátszásnál szintén a DISP gombbal válthatók az információk. Megjeleníthető önmagában a kép, a hozzá tartozó felvételi adatok, vagy mindkettő, a világossági és színcsatorna hisztogramokkal együtt, a kiégett és bebukott területek villogtatásával. A le irányt választva 6, vagy 12 képes előnézeti oldalak között lapozgathatunk, az előzetes menübeállítástól függően. A fotók nézetnagyítása a vezérlőtárcsa közepén lévő gombbal aktiválható, majd a tárcsával növelhető vagy csökkenthető a nagyítás 26 lépésben, nagy felbontásban 13x-os méretig. A képkivágás a tárcsa négy irányával görgethető.

Vaku

Újabb kompromisszum melyet a kis méret miatt kell hoznunk. A NEX-5-ön nincs se fixen beépített, se felnyitható vaku. Egy apró külső villanó (HVL-F7S ) jár hozzá, mely a használati utasítás alapján alaptartozéka a szettnek. A vaku a gép tetején lévő kombinált kiegészítő aljzatba csatlakozik, melyhez egy műanyaglap felhajtása után jutunk. A csatlakoztatást követően egy apró, kézzel is meghúzható csavarral rögzíthetjük a vakut. Használatához szintén kézzel kell felnyitnunk, ez jelenti a bekapcsolt állapotot. Öröm az ürömben, hogy az így felnyitott külső villanó sokkal magasabbra távolodik el az optika középtengelyétől, mint ha a vázba beépített, vagy abból felnyíló lenne. A 6 cm-es távolság persze elmarad egy DSLR-étől, de talán valamivel kevesebb vörösszem jelentkezik egy átlagkompakthoz viszonyítva. A 18-200mm-es objektívet is tartalmazó szettben egy külön magasítót is mellékelnek a vakuhoz, mivel a nagy objektív még felnyitott vakunál is leárnyékolja a villanást.

A vaku tökéletesen kompatibilis a Sony gépeiben használt P-TTL fénymérési rendszerrel. Kulcsszáma 10 (ISO200), teljesítményét pedig manuálisan is korrigálhatjuk +/-2 fényérték között, 1/3-os lépésekben.

A kis vakut automata, derítő, lassú szinkron, , hátsó redőnyre szinkronizált, valamint vörösszem csökkentő módokban használhatjuk. Villanása után kb. 4 másodperces újratöltődési idővel számolhatunk. Hozzávetőlegesen 16mm-es gyújtótávolságnak megfelelő területet fed le, így a pancake objektívvel még használható megvilágítást kapunk.

A Sony egyelőre ezt az egy vakut kínálja a géphez, az Alpha rendszer villanói nem kompatibilisek a NEX sorozattal.

Csatlakozók

A vakunál említett univerzális csatlakozóhely egyébként sok más külső kiegészítő fogadására is alkalmas. Ide csatlakozik a külön beszerezhető átnézeti kereső, vagy például a külső sztereó mikrofon is. Hátránya éppen a sokrétűsége. A külső keresőt felhelyezve nem használhatunk például vakut.

A további aljzatokat a gép bal oldalán, két újabb műanyaglap mögött találjuk. Fent egy USB 2.0 (Hi-speed) kimenet, alul egy HDMI (mini C) csatlakozó kapott helyet. USB kábelt mellékelnek a géphez, a HDMI kábelt viszont külön kell megvennünk. A videokimenet támogatja a Full HD (1080p), és a PhotoTV HD lejátszási szabványokat, valamint a Sony Bravia Sync módját, melynek segítségével a TV távirányítójával vezérelhető a lejátszás.

Akkumulátor, memóriakártya

A NEX-5 áramellátásáról egy NP-FW50 típusjelzésű InfoLITHIUM akkumulátort gondoskodik. A markolat alsó részébe helyezhető akkumulátort egy kis rugós műanyagpöcök tartja a helyén, valamint a meglehetősen masszív foglalat ajtó. Az 1080mAh kapacitású áramforrást kb. 4 óra 10 percig kell töltenünk a mellékelt hálózati töltővel, lemeríteni viszont elég könnyű. Sajnos az LCD-t nem tudjuk kikapcsolni, így a gépet folyamatosan bekapcsolva tartva kb. 3 óra alatt „elfárad” az akkumulátor. Takarékoskodva akár 4-5 órát is húzhatja, ami szerencsés esetben olyan 300 felvételt jelenthet (a gyártó 330 képet mért). Ez kompakt viszonylatban nem rossz, inkább átlagos, de a DSLR-ekkel összevetve elég gyengécske, és a NEX-5 mindkét ligában játszik, ugyebár.

Az akku hátralévő kapacitását a szokásos ikonos kijelzésen, illetve InfoLITHIUM-ról lévén szó 1%-os pontossággal ellenőrizhetjük. A kijelzőn mindkét adat folyamatosan látható.

A fotókat és videókat Memory Stick PRO-HG Duo HX, vagy SD/SDHC és SDXC kártyákra menthetjük. Kombinált foglalatuk az akkumulátor mellett található. Külön kártya beszerzése mindenképp kötelező, hiszen nem jár a készülék mellé, és belső memória sem áll rendelkezésre. Nem árt legalább egy 8 GB-os memória beszerzése, melyre kb. 500 RAW kép, vagy 1 órányi Full HD videó menthető.