Kipróbáltuk: Sony Alpha NEX-5 teszt

0

Élességállítás, sorozat, videó

Élességállítás

A NEX-5 a kompaktoknál előszeretettel alkalmazott kontrasztérzékelésen alapuló AF rendszert használja, mely terület szerint háromféle üzemmódban használható:

  • Középpontos: a rendszer csak a középső AF pontra eső témára állít élességet.
  • Többpontos: az AF mező kiválasztását is a gép automatikájára bízzuk. Ez akár több pont is lehet egyszerre. Maximum 25 mező közül választ a képernyő középső kétharmadában.
  • Rugalmas pontszerű: Manuális AF-pont kiválasztás a teljes képmezőn, kisebb AF-pontokkal. Beállítása után az iránygombokkal léptethető a mezőjelző keret. 17 x 11, vagyis összesen 187 pont közül választhatunk ki egyet.

Ezeken kívül egy külön menüpont alatt arcfelismerő élességállítást is bekapcsolhatunk, melynél azt is meghatározhatjuk, hogy gyermek, vagy felnőtt arcokat keressen. Persze nem kötelező eldöntenünk, használhatjuk automatikus módban is, vagy ki is kapcsolhatjuk.

Működés szerint az automata élességállítás lehet egyszeri, vagyis az exponáló gomb enyhe lenyomása alatt mindig ugyanabban a távolságban rögzített, vagy folyamatos, mely a gép vagy a téma elmozdulásakor korrigálja az élességállítást.

A rendszer 0 és 20 Fé között működik megbízhatóan. Gyengébb fényviszonyok között AF segédfény használatára is van lehetőség, mely automatikusan villan fel a markolat belső oldalán lévő piros fényű lámpa képében. Nagyjából 3-4 méterig jelent segítséget az AF rendszernek. A segédfény a menüben letiltható. Sajnos a gép automata élességállítása nem csak sötétben, de néha normál fényviszonyok között is téved, és életlen kép készülhet.

Természetesen kézi élességállításra is van lehetőség, sőt kombinálható az autofókusszal. Ez az úgynevezett Direct Manual Focus, vagy magyarosan közvetlen kézifókusz. Lényege, hogy a gép automatikusan állít élességet az exponáló gomb félig lenyomásával, de a gombot nyomva tartva és az objektív élességállító gyűrűjét elmozdítva azonnal manuális módba kerülünk és kézzel finomíthatunk az élességen.

Ezen felül normál kézi fókusz is választható, mely az előbb taglalt objektívgyűrűvel állítható. A gyűrű folyamatosan körbeforgatható, elektronikus kapcsolatban áll a géppel. Elfordítva a kép közepét 7x, vagy 14x méretben nagyítja a gép, attól függ melyiket választjuk ki az alsó gombbal. Az iránygombokkal ezután szabadon pozicionálható a nagyított kivágás. A pontos élesség beállításában ez az egyetlen támpontunk, de a kiváló LCD felbontás miatt elég jól belőhető így is az élesség – még úgy is, hogy nem kapunk pixelpontos nagyítást.

A fókuszbeállítások legnagyobb problémája a gép kezelésében keresendő. Mindent a menükben kutatva kell bekapcsolnunk. Itt találhatók a fénymérés beállításai is, mely a képmező 49-területén mér, érzékenységi tartománya pedig az élességállításhoz hasonlatos (0-20 Fé). A fénymérési módok között a három szokásosat találjuk: többpontos, középre súlyozott és szpot.

Sorozatfelvétel

A különféle sorozatmódok a többihez képest elég könnyen elérhetők, hiszen a vezérlótárcsa bal irányát nyomva rögtön megjeleníthető a menüjük. Alapvetően kétféle sorozat választható, normál zársebesség prioritásos. Normál módban 2,3 kép/mp-es sebességre képes a gép a gyári mérések szerint, míg záridő prioritásos módban 7 kép/mp a maximum, mivel a készülék az összes képet az elsőnél beállított expozíciós és fókuszadatokkal készíti. A választható módokat és a gyári értékeket az alábbi táblázatok foglalják össze:

Sorozat sebességek (JPEG,
Fine)
sebesség
(gyári érték)
készíthetõ képek száma
(gyári érték)
sebesség
(általunk mért)
készíthetõ képek száma
(általunk mért)
Normál 2,3 kép/mp 14 kép 2,5 kép/mp 39 kép
(ezután 1,7 kép/mp-cel folytatódott)
Záridõ prioritás 7 kép/mp 14 kép 6,7 kép/mp 13 kép

Sorozat sebességek (RAW)
sebesség
(gyári érték)
készíthetõ képek száma
(gyári érték)
sebesség
(általunk mért)
készíthetõ képek száma
(általunk mért)
Normál 2,3 kép/mp 7 kép 2,5 kép/mp 8 kép
(ezután 0,8 kép/mp-cel folytatódott)
Záridõ prioritás 7 kép/mp 7 kép 6,6 kép/mp 7 kép

Ahogy látható normál sorozatnál egy kicsit jobb eredményt mértünk, mint a gyárilag megadott érték, sőt JPEG-ben a képek száma is egész kellemesen alakult, majdnem háromszor olyan hosszan sikerült tartania a sebességet a gépnek. Ezután lecsökkent ugyan a teljesítménye, de nem számottevően. A minél jobb sebességhez és a sok képhez persze szükség lesz egy gyors memóriakártyára is, mely esetünkben egy Class10 szériás SDHC volt. Sebesség prioritásban is a megadott érték közelében jártunk, de inkább alulról. Mindenesetre a 6,7 kép/mp is nagyon szép eredmény, ha azt is figyelembe vesszük, hogy 14 megapixelen képes rá a készülék. A sorozat itt 13 felvételen keresztül tudta tartani a leggyorsabb sebességet.

RAW-ban is hasonlóan gyors volt a normál beállítás és a sebesség prioritás mód is csak egy hajszállal teljesített gyengébben, mint a korábban mért. A képszám, a nagyobb fájlméretnek köszönhetően szerényebb, de a gyárilag megadott 7-8 képet minden esetben sikerült tartania. RAW+JPEG beállításnál a fentihez hasonló értékeket várhatunk.

A fent említett menüben beállíthatunk automata expozíció sorozatot is, melynek lépésközei ugyanitt adhatók meg 0,3, vagy 0,7 fényértékben. A gép ilyenkor három felvételt készít különböző expozíciós beállításokkal.

Itt kapott helyet a vezeték nélküli távvezérlő, valamint az időzített önkioldó beállítása is. Az önkioldást 2 és 10 másodpercre állíthatjuk, vagy választhatunk önkioldó sorozatot, mely 10 másodpercenként exponál 3, illetve 5 fotót.

Videó

Igencsak versenyképes videó szolgáltatás is került a fényképezőgépbe, mégpedig kétféle választható formátumban. Beállíthatunk MPEG-4-et, melynél 640 x 480, vagy 1440 x 1080 pixeles felbontások választhatók. Előbbinél 3, utóbbinál 12 Mb/mp adatmennyiséggel számolhatunk. Ezen kívül AVCHD formátum is választható, mely 1920 x 1080 képpontos felbontást kínál, H.264 tömörítéssel és átlagosan 17 Mb/mp adatmennyiséggel. Bármely minőségi beállításban 25 kocka/mp képfrissítéssel készülnek a videók. Egyszerre legfeljebb 29 percnyi mozgókép készíthető, ami kb. 4GB AVCHD videót jelent.

AVCHD videó letöltése (57 MB)

A mozgóképek mellé hangot is rögzít a készülék sztereóban, köszönhetően a tetején lévő két kis beépített mikrofonnak. Ha elégedetlenek vagyunk ezek teljesítményével, külső sztereó mikrofon is vásárolható, mely a vakut is fogadó kombinált terminálhoz csatlakozik. A beépített sajnos nagyon érzékeny a környezeti zajokra, mely hiányosság a szélvédő szivaccsal is ellátott külső mikrofonnal kiküszöbölhető.

MP4 videó letöltése (43 MB)

A felvétel a gép tetején-hátulján lévő külön videó gombbal indítható és állítható meg, így tehát nem kapunk külön videó módot, bármikor elindíthatjuk. Ebben az esetben az exponáló gomb nem használható. Videó rögzítés alatt természetesen használhatjuk a zoomot, működik a fénymérés, az optikai stabilizátor, az autofókusz, sőt a kézi élességállítás is, bár nagyított nézetet nem kapunk. Az expozíciós értékek nem befolyásolhatók manuálisan, csupán közvetetten az expozíció korrekció segítségével, de ezt akár a felvétel alatt is módosíthatjuk. Az érzékenységet automatikusan határozza meg a készülék, de például a fehéregyensúlyt, vagy a színeffektusokat előre beállítva érvényesülni fognak a videón.

Talán mondanom sem kell, hogy a nagy szenzor és a cserélhető objektívek micsoda lehetőségeket adnak a videós kezébe. Az olyan feltétekkel, mint például a halszem konverterek, érdekes effektusokat hozhatunk létre, a nagy gyújtótávolságú, vagy fényerejű objektívek pedig gyönyörű, mozifilm hatású háttérelmosást produkálnak. A CMOS-ra fogható késés persze itt is jelen van, de nem zavaróan. Ha oldalra döntjük a gépet a kép hullámzik, kissé érezhető a lassabb képpont frissítés, valamint a folyamatos autofókusz lehetne gyorsabb. Ezeket leszámítva mindkét formátumban kiváló minőségű, nagy felbontású mozgókép jellemzi a NEX-5-öt, szép színekkel, jó dinamikával és kontraszttal.