Címlap 2008

Archívum

Fényképezőgépet karácsonyra (ultrazoomok)

Ennél a kategóriánál nem néztük az árcédulát. Az egyedüli szempont a legalább 10x-es zoom volt, vagyis a gép az ultrazoom modellek egyre szaporább családjába tartozzon. Épp ezért találunk itt 40 ezer alatti és 150 feletti gépet is, tehát csak karácsonyi költségvetésünk gátolhatja szárnyaló fantáziánkat. Szerencsére idén is volt miből válogatnunk, hiszen a gyártók nagy hangsúlyt fektettek erre a kategóriára. A kínálat sokszínű, így fejest ugorhatunk a szolgáltatások tengerébe, remélve, hogy ez a leírás talán mentőövként szolgál majd az ünnepi bevásárláshoz.

Fényképezőgépet karácsonyra (60 000 Ft-ig)

Legutóbb a 2008-ban megjelent olcsó, de márkás digitális fényképezőgépekből szemezgettünk néhány érdekesebb darabot. Most tovább lépünk az árkategóriát illetően és a korábbi 30 ezerről duplájára emeljük az összeghatárt. Ez nagyjából az a szegmens, ahol már nagyobb felbontású és több szolgáltatással ellátott, de még mindig kis gépek is megvásárolhatók.

Fényképezőgépet karácsonyra (30 000 Ft-ig)

Egy valamit már most elárulhatunk. Idén sem marad el a karácsony és vele együtt a sokak számára örömöt, sokaknak pedig bosszúságot jelentő ajándék vásárlás. Jó szokásunkhoz híven, összegyűjtöttünk hát az elmúlt év digitális fényképezőgép terméséből egy csokorra valót, hogy megkönnyítsük olvasóink számára a döntést. Következő cikkünk azoknak szól, akik a kínálat alsó szegmenséből szeretnének ajándékot választani.

Röviden: Casio Exilim EX-Z300 teszt

Találós kérdés: milyen az igazi női fényképezőgép? Rózsaszín és van rajta smink gomb. Ha most a kedves olvasó azt gondolja, hogy viccelődök, téved. Ez ugyanis a kőkemény valóság! A Casio Exilim sorozatának jópár darabját tavaly már bemutattuk, folytatásként most következzen egy igazi női fényképezőgép, az Exilim EX-Z300. Rózsaszínben. Smink gombbal.

Kipróbáltuk: Casio Exilim EX-FH20 teszt

A Casio idén jelentette be az első olyan digitális fényképezőgépet, amely igen nagy sebességű sorozat, illetve videófelvétel készítésére alkalmas. A Casio Exilim EX-F1-et már Petur kollégám bemutatta, azóta azonban megjelent egy olcsóbb, de szintén nagy képfrissítésű videók készítésére alkalmas modell, az Exilim EX-FH20. Cikkünkben megvizsgáljuk, milyen szempontból tud kevesebbet az olcsóbb modell, s természetesen a képességeit részletesen is kielemezzük.

Röviden: Casio EXILIM EX-S10 teszt

Azt hiszem egy Mátyás királyról szóló monda mesél az okos lányról, akinek az volt a feladata, hogy vigyen is ajándékot, meg nem is. Ezt úgy ötszáz éve galambokkal oldotta meg, de ha lett volna kéznél egy Casio EXILIM EX-S10, biztosan azt viszi. A gép annyira aprócska, hogyha lenne szavunk a semmi és az „éppen valami” közé, egy szóval le tudnám írni. Így viszont marad ez a teszt, ami magunkhoz mérten rövidebb ugyan, de remélhetőleg minden lényeges dolog kiderül belőle erről a gépről.

Kipróbáltuk: Casio EXILIM EX-F1 teszt

Ha itt az elején akarnám felsorolni miben is különbözik a Casio EXILIM EX-F1 a többi hasonló digitális csúcskompakttól, egy kisebbfajta cikket kéne ide kanyarítanom bevezető helyett. Inkább azt írom le miben hasonló. Ez egy 6 megapixeles, 12 x optikai zoomos, stabilizátorral és elektronikus keresővel ellátott fényképezőgép, melyhez akár külső vaku és egyéb kiegészítőket is csatlakoztathatunk. A készüléken természetesen manuálisan is szabályozható minden, beleértve az élességállítást is, melyhez akár egy fókuszgyűrű is rendelkezésünkre áll. Ezt eddig nevezhetjük átlagos „bridge” képességeknek? Rendben. Aki az átlag fölöttiekre kíváncsi, jöjjön velem!

Röviden: Nikon Coolpix P50 teszt

A Nikon bridge kategória helyett komoly kompaktokat kíván alkotni. Ezt mutatta a Coolpix P5000 is, amelyet az év első felében már részletesen bemutattunk. Az augusztusban jelentették be az előbb említett gép nagyobb felbontású P5100-as változatát és ezzel együtt az egyszerűsített, alacsonyabb árú változatát, a Coolpix P50-et. A műanyag burkolatú, kézi beállítási lehetőséget és igazi 28 mm-es nagylátószöget kínáló fényképezőgép ára is figyelemre méltó.

Röviden: Casio Exilim EX-Z1200 teszt

Idei Casio quartettünk legnagyobb felbontású tagja az Exilim EX-Z1200. 12 Mpixeles szenzora jelenleg a kompaktok világában is csúcsnak számít. Bár sokak szerint ekkora felbontáshoz már nem lehet jó optikát készíteni, ennek mond ellent a Canon PowerShot A650 IS tesztünk, amely meglepően jó eredménnyel zárult. Vajon a Casio Exilim EX-Z1200 3×-os zoomátfogású optikája képes lesz-e kiszolgálni a kis méretű stabilizált szenzort?

Röviden: Casio Exilim EX-Z1080 teszt

A Casio Exilim EX-Z1080 képességei alapján azt gondolhatnánk, hogy a gyártó négy tesztelt gépe közül a legolcsóbb. 10 Mpixeles felbontása miatt azonban csak a 2. legolcsóbb címet nyerhette el. A félautomata, egyszerű kezelésű, akár ISO3200-at is engedélyező ultrakompakt fényképezőgép leginkább az EX-Z1200-hoz hasonlítható, ám attól 10e Ft-tal olcsóbb. Érdemes-e megspórolni ezt a különbséget, vagy tényleg jelentősen jobb a Z1200-as? Cikkünkből ez is kiderül.

NÉPSZERŰ CIKKEK

A Magyar Optikai Művek fényképezőgépei

Remek kisfilm a magyar fényképezőgépekről. Szalatnyai István, alias PistiK100D olvasónk kiváló kisfilmet készített a MOM történetéről, történelméről, az általuk gyártott fényképezőgépekről, a Momikom...

Gyertyafény hatás vakuval

Pár perce találtam az alábbi videót a youtube-on, amely azt mutatja be, hogyan lehet olcsó kiegészítőkkel finom gyertyafény hatású fotót készíteni. A technikai beállításokon...

Heti Fortepan – 8.: 75 évvel később

Családi fotók az 1940-es évekből.

Pofon egyszerű és igen hatékony zajszűrési technika

Az f64 videójában egy remek ötlet megvalósítását láthatjuk, amely hatékony zajszűrést ígér anélkül, hogy a világos tónusok részletei elvesznének. A nagy érzékenységgel...

Adatlap a konyhában

Mi történik, ha elénk toppan egy fényképezőgép adatlap, de kezdőként az ott leírtak nagy részét nem értjük. Semmi gond! Rövid összefoglalónkkal a Pixinfo adatlapok útvesztőjét szeretnénk megvilágítani.