Címlap 2007

Archívum

Röviden: Olympus mju-790SW teszt

Az Olympus vízálló ultrakompaktjának egy régebbi modelljét már bemutattuk a tavalyi nyár során. Azóta a gyártó továbbfejlesztette a gépét, ráadásul kétszer is. Két frissítés kipróbálását mi kihagytuk, de most itt a μ790SW, a legújabb vízálló modell. A főként kezdő és hobbi fotósoknak ajánlott készüléket leginkább utazásaink során fogjuk tudni kihasználni, hiszen szolgáltatásait is erre, no meg a kezdők segítésére alakították ki.

Előzetes: Olympus E-3

Sokat vártunk rá, végre bejelentették, és Isztambulban hétfőn ki is próbálhattuk az Olympus legújabb zászlóshajóját, az Olympus E-3-at. A profiknak szánt, a közép és a felső kategória közé pozicionált, masszív, időjárásálló fényképezőgép feladata, hogy bebizonyítsa, hogy a Négyharmados rendszernek igenis van keresnivalója a profi fotósok kezében. Hogy sikerül-e a küldetés, azt nehéz előre megjósolni, de az a gép ismerete nélkül is kijelenthető, hogy nehéz dolga lesz.

Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-FZ18 teszt

A Panasonic új üdvöskéje is megkapta a 18-as karikát. Na nem a nagykorúaknak szóló tartalom miatt, hanem a merész, 18x-os zoomátfogása okán. Volt idő, amikor elégedetten csettintettünk egy 6x átfogású optika láttán is, aztán a régmúlt idők csúcskompaktjai átadták helyüket a 10x, majd a 12x és 15x-ös ultrazoomoknak és innen nem volt megállás. Most itt a Panasonic legnagyobb átfogású ultrazoom kompaktja, és mindjárt jól leteszteljük.

Anpson DigiMate 1210 mobil háttértár

Jó érzés az, mikor egy teszt során feltárjuk egy termék gyenge pontjait, majd a néhány hónap múlva megjelenő termékfrissítés során arról értesülünk, hogy a gyártó javította a kritizált pontokat. Májusban a DigiMate III (leánykori nevén DigiMate 1201) tesztelésekor hibaként a rendkívüli lassúságot emeltük ki. A mérnökök vagy olvassák a kritikákat, vagy a gyakorlatban is kipróbálták a terméket: a most megjelent, továbbra is DigiMate III néven kapható frissített változat orvosolni látszik az elérhető árú mobil háttértár egyetlen komoly hibáját.

Röviden: Samsung S1050 teszt

Ritkán van olyan, hogy egy egyszerű kompakt gép tesztjét nagyon várom. Tipikusan akkor, ha valami nagyon ütős fejlesztés történt, ami érdekes, vagy akkor, ha előzetesen lehet sejteni, hogy igen durván lealázza a konkurens termékeket képminőség terén. Mivel a Samsung S1050 egy lengyel teszten kiválóan szerepelt (legalábbis a képei engem meggyőztek, lengyelül nem tudok), már nagyon vártam, hogy én is kipróbálhassam és kiderüljön: valóban ilyen jó lett az S1050-es, vagy csak nagyon válogatott képeket használtak a lengyel kollégák...

Exkluzív: Panasonic Lumix DMC-FZ18

A gyártók általában kiszámíthatók. A leváltó modellek többnyire 10-12 hónappal egy modell bejelentése után érkeznek, így ritka ha egy fényképezőgépnek 5 hónap után megérkezik az utódja. A hivatalos bejelentés szerint ugyan az új Panasonic Lumix DMC-FZ18 nem a DMC-FZ8 leváltására érkezett, ez utóbbi modellre egy nagyon mutatós árcédulát kell akasztani, hogy túlélje a belső konkurencia támadását.

Röviden: Vosonic VP8390 teszt

Nem egészen egy éve tette tiszteletét nálunk a Vosonic VP8360, amelyet már akkor sem mertünk mobil háttértárnak csúfolni, hisz annál sokkal többet nyújtott. Ezzel a jelzővel az VP8390-et is felesleges illetnünk, hiszen biztos megsértődne. Leginkább a multimédia lejátszó és háttértár megnevezés illik rá. Minderről a 120 GB kapacitású, kártyaolvasóval egybeépített HDD, a kiváló OLED kijelző, és a napjainkban leginkább elterjedt multimédia formátumok támogatása gondoskodik.

Röviden: DigiMate III mobil háttértár teszt

Bevallom nincsenek nagy elvárásaim egy hordozható háttértárral szemben. Legyen kellően nagy kapacitású, viszonylag strapabíró, gyors és könnyen kezelhető. A DigiMate III ezeknek az elvárásoknak nagyjából meg is felelt. A 120 GB-os notebook HDD-vel szerelt változat járt nálunk...

Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-TZ3 teszt

A tavaly debütált DMC-TZ sorozat ez év januárjában két új taggal, a Panasonic Lumix DMC-TZ2 és DMC-TZ3 modellekkel bővült. A két digitális fényképezőgép néhány pontot leszámítva szinte azonos, ezért mi csak a DMC-TZ3-at mutatjuk be. Az új utazó zoom valódi 28 mm-es nagylátószöget kínáló optikailag stabilizált objektívje 10×-es zoomátfogású, pedig a fényképezőgép nem vastagabb, mint egy 4x zoomos kompakt. A nagy érzékenységgel és magyar nyelvű menüvel is használható fényképezőgép 16:9-es WVGA videórögzítést is kínál.

Röviden: Nikon Coolpix S200 teszt

A Nikon a Coolpix S sorozatába az ultrakompakt digitális fényképezőgépeit tömöríti. A február végén bejelentett Nikon Coolpix S200 a stílusosság és a könnyű kezelhetőség jegyében készült. Az ultravékony alumínium vázba bújtatott fényképezőgép a szokásos minőség és az általános szolgáltatásválaszték mellett tartalmaz néhány érdekes megoldást is. Ilyen például az elektronikus stabilizálás, az időközi videófelvétel és a D-lighting.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Így készíts otthon olcsó tárgyfotós studiót

Szeretnél igényes tárgyfotókat készíteni, de nincsenek méretes szoftboxszal ellátott stúdióvakuid vagy tárgysátrad? Itt a megoldás! Jon Legge 5 perces rövidfilmjében lépésről lépésre...

Merj szakítani a konvenciókkal!

Ha jó fotós, ezen belül is jó esküvőfotós szeretnél lenni, fontos, hogy belásd: nem szabad ragaszkodni az ódivatú megoldásokhoz. Ha nyitott vagy és kreatív,...

Value Angle: marketing bullshit, vagy valóban számít?

A Fujifilm még februárban tartotta meg idei X Summit rendezvényét Dubaiban, ahol a főszerepet a középformátumú GFX rendszer kapta. A több, mint egy órás előadáson...

Mindent a Lightroom CC átmenetes szűrőiről

Ha szeretnéd tudni a Lightroom átmenetes szűrőjében rejlő lehetőségeket, feltétlenül nézd meg ezt a videót!

Vízalatti fotózás a gyakorlatban

Mindig elborzasztott, amikor megláttam egy női táska mennyi apró kis vackot tartalmaz, és milyen iszonyú "bőrönddel" képesek egyesek közlekedni a világban. Sőt, bevallom, sokszor kinevettem, amikor láthatóan évekkel ezelőtt elfeledett tárgyak is előkerültek a mélyéről. Ezek után belevágtam a vízalatti fotózásba. Ma már kevesebbet mosolygok a sok cuccon, én egy teljes bőröndöt képes vagyok megtölteni apró bizbaszokkal.