Címlap 2003

Archívum

Röviden: Soligor előtétlencsék teszt

Aki próbálta már kompakt fényképezőgépével lefotózni egy szoba belsejét, vagy egy kis térről a nyaralás kultúrprogramjának helyszínéül szolgáló hatalmas templomot, az tudja, hogy a mindennapok kihívásaihoz optimalizált 3-4x zoomátfogású objektívek nem kínálnak elég nagy látószöget a feladat korrekt megoldásához. Ilyenkor álmodozik az ember egy jó tükörreflexes vázról és egy milliós nagy látószögű objektívről egy rövid ideig, majd megpróbálja 2-3 remélhetőleg otthon panorámává összefűzhető képpel lefedni a látottakat. Pedig van más megoldás is.

Röviden: Canon Digital IXUSi teszt

Furcsa egy kategória az ultra kompakt. Hihetetlenül apró gépek tartoznak bele, javarészt döbbenetes technikai újdonságok teszik őket vonzóvá, ugyanakkor a méret szinte minden esetben kompromisszumok kötésére kényszeríti a tervezőket.

Röviden: Mercury 3.1 SmartCam teszt

Időről-időre felmerül az igény, hogy a drága, márkás gépek mellett mutassuk be a digitális fényképezőgép paletta alsó 50 ezer forint alatti szegmensét is. Ezt a feladatot általában megpróbáljuk elhárítani, mert ezeket az olcsó játékszereket nem tartjuk igazán alkalmasnak arra, amit mi digitális fotózásnak nevezünk. Két Mercury géppel most kivételt tettünk.

Röviden: Minolta DiMAGE A1 teszt

A Minolta DiMAGE 7-es sorozatát a 7Hi-vel befejezte. Legalábbis ha csak az elnevezést nézzük. Az utód DiMAGE A1 ugyanis a 7-es sorozat utódaként jelent meg, ugyanazzal az optikával, mint ami már a DiMAGE 5 óta fut, ugyanakkora és ugyanolyan felbontású CCD-vel, mint a DiMAGE 7-ben. A nagy újdonság a kézremegés elleni stabilizáció.

Röviden: Sony DSC-U50 teszt

A Sony U családja különlegesen apró gépekből áll, melyek kis méretük mellett különleges technikai megoldásaikkal emelkednek ki a tucatgépek tömegéből. Így már nem is meglepő, hogy az U50 hihetetlenül apró mérete ellenére 210 fokban elforgatható objektívet kapott.

Röviden: Sony DSC-P72 teszt

A Sony P10 és P92 után a japán gyár P sorozatának egy újabb darabja vendégeskedett a Digicam szerkesztőségében. A már bemutatott gépeknél olcsóbb P72 külsőre nem különbözik jelentősen a sorozat többi darabjától. Műszaki paraméterei alapján a P32 és P52 állnak hozzá a legközelebb, már csak az azonos, 3,2 Mpixeles CCD miatt is. A háromszoros zoomtartomány viszont már a P92-re emlékeztet, mint ahogy a külalak is ez utóbbira hajaz leginkább.

Elöljáróban: Sony DSC-F828

A Sony nem tartozik a régóta ismert fényképezőgép-gyártók körébe, a digitális gépek piacán azonban meghatározó szerep jut neki, hiszen rengeteg alkatrészt fejleszt, így a Sony nélkül a digitális fotózás sem lehetne olyan, mint amilyennek most ismerjük. A Sony legnagyobb felbontású modellje, a 8 Mpixeles DSC-F828 járt nálunk.

Röviden: Pentax Optio 33WR teszt

A Pentax első cseppálló digitális fényképezőgépe, az Optio 33WR. Formája ugyan nem szokatlan, hiszen más gyártóknál is találunk hasonló kialakítású vázat, de a cseppállósága minden bizonnyal nagy szónak számít. S talán még érdekesebb ennél, hogy a kis gépbe rejtve 2,8x-os átfogású zoom optika található.

Röviden: Sony DSC-U60 teszt

Idén nyáron hány napot aggódott végig a strandon, nehogy valami baja legyen a méregdrága digitális fényképezőgépnek? Valamiért a vizitúrákon sem sok digitális fényképezőgépet lehet látni. A homok és a víz nem igazán tesz jót ezeknek a finom műszereknek. A Sony U60-nal sem célszerű ugyan 5-10 méteres mélységre menni, de a fröccsenő vizet és homokot biztosan kibírja. Kipróbáltuk!

Röviden: Vosonix X Drive II teszt

Amikor először megláttam, azt hittem egy walkman. Jó kis régi darab, közepesen csúnya, gondoltam. Csak az volt furcsa, hogy két gomb van rajta. Meg két nagy, fura alakú nyílás. Aztán persze leesett, hogy egész másról van szó. Az X-Drive II VP 2060 egy merevlemezes háttértároló. Nem is akármilyen!

NÉPSZERŰ CIKKEK

Alapfokon: Érzékelők IV.

Elsősorban a gyártók választják meg, hogy milyen típusú érzékelőt használnak. De vajon milyen előnyei és hátrányai vannak az egyes típusoknak?

Sigma U-AF: fókuszrendszert és elemeket is az objektívbe!

Mekkora ötlet kell ahhoz, hogy egy gyártó merészet gondolva kitalálja, hogy az objektívébe ne csupán a lencsetagokat és az autofókusz lehetőségét építse, hanem magát...

Így készíts házilag körvaku helyettesítőt

A fotózás fele szakértelem, a másik fele barkácsolás - tartja a mondás. Bizony, van benne valami, bár az is tény, hogy a - közhellyel...

Így alakult ki a kedvenc fotós oldalad, a Pixinfo

A Content Rumble legfrissebb podcastjának vendége volt Antalóczy Tibor, a Pixinfo főszerkesztője, akivel nem csak a lap kialakulásáról, de a jelenlegi trendekről is beszélgetett Csapó Gábor, Szabó Viktor és Szanyi Roland.

3D fotózás nem 3D képes fényképezőgéppel

Nem újkeletű témáról van szó, mégis most érdemes újra elővenni, hiszen egyre több gép támogat 3D módokat, de nem mindenkinek van rá lehetősége, hogy ilyen gépet válasszon, pedig van már fotópályázat is ezekre a képekre. Azonban azoknak sem kell lemondani a sztereoszkópikus fotózásról, akik nem rendelkeznek 3D géppel, hiszen egy ingyenes és egyszerű program, plusz némi gyakorlat segítségével remek térhatású fotókat készíthetnek.