Címlap 2011

Archívum

Exkluzív: Sony Alpha SLT-A77 (és társai)

Az elmúlt hét a szokásos augusztus végi fényképezőgép bejelentésektől volt hangos. Legalábbis a fotós világ számára. A Sony négy új haladó modellt és egy figyelemreméltó videokamerát is a nagyközönség elé tárt. A sajtóbemutatón mi is részt vettünk, így következő írásunk ennek élményeiről, és persze az újdonságokról szól.

Kipróbáltuk: Sony Cyber-shot DSC-H70 teszt

Miközben körülöttünk hol hevesebben, hol visszafogottabban tombol a nyár, a hazai Sony képviselet egy új akcióval igyekszik kedvére tenni a mindezt megörökíteni szándékozóknak. Cyber Shot DSC-H70 fényképezőgépük mellé egy vízhatlan tokot, valamint egy memóriakártyát kínálnak, mi pedig egy tesztet erről az összeállításról.

Sony 16mm F2,8 halszem objektív

Bár rendkívül egyedi, azonnal felismerhető hatást adnak, a halszem objektívek használatát nem illik túlzásba vinni. Alapvetően kétfélét kínálnak a gyártók, cirkuláris és diagonális kivitelben. Most az utóbbiak közül választottunk egy fix gyújtótávolságú optikát a Sony kínálatból.

Redrock Micro videó vázak és válltámaszok

A mai cserélhető objektíves fényképezőgépek szinte kivétel nélkül képesek HD, sőt FullHD videófelvételek készítésére. Egy-egy jobb minőségű, nagy fényerejű objektívvel olyan hatásos filmeket is készíthetünk, amire eddig csak a profi, több milliós rendszerek voltak képesek. De egy DSLR vagy MILC váz még nem elegendő, szükség van stabil tartást biztosító vázakra, vagy válltámaszra. Cikkünkben a Redrock Micro ezen termékeiből mazsolázunk.

Phottix Plato O1 rádiós távkioldó

Távkioldókból elég nagy a választék, és a közelmúlt kábeles megoldásai után egyre több vezeték nélküli modellből válogathatunk. Természetesen a kínai gyártók is aktiválták magukat, így viszonylag olcsón is hozzájuthatunk ilyen kiegészítőhöz. Egy rövid bemutató erejéig a Phottix Plato kioldó Olympus változata járt nálunk.

Sony 50mm F1,4 objektív

Az 50mm-es, vagy ahhoz közeli gyújtótávolságú normál objektívek a filmes korszakban is igen népszerűek voltak a tükörreflexes gépek használói között. Nincs ez másként a digitális SLR-ek idején sem, így a portrézásra és tárgyfotóra is megfelelő, többnyire kiváló fényerőt produkáló optikák ma is elengedhetetlen kellékei a gondosan összeválogatott fotóstáskának. Tesztünk alanya a Sony legjobb fényerejű normál objektívje volt.

Exkluzív: Panasonic Lumix DMC-GF3

A Panasonic ma jelentette be eddigi legkisebb, cserélhető objektíves rendszerkompaktját a Lumix DMC-GF3 fényképezőgépet, mely egyben a világ egyik legapróbb és legkönnyebb ilyen gépe. Az elmúlt héten a cég meghívására módunk nyílt kipróbálni a készüléket, egy kellemes római vakáción.

Sony HVL-F43AM rendszervaku

A Sony idén megjelent új rendszervakuja járt nálunk, mely különleges kialakításával példa lehet(ne) a többi gyártónak is. Rövid bemutatónkban a az új rendszervaku főbb jellemzőit is körüljárjuk.

„Amíg élmény, addig nem lesz vége” – interjú Csoboth Edina fotóssal

Punk City című anyagával megnyerte a Sony World Photography Awards divat kategóriáját, és jelenleg nagyon jól érzi magát a bőrében. Csoboth Edinával a díjakról, a csapatmunkáról és Budapestről beszélgettünk.

LED videolámpák

Nem lehet minden esetben csak az érzékenységet növelni, ha gyengébb fényviszonyok között vagyunk kénytelenek fotózni, netán videózni. Ha nincs elég fényed, told meg egy lámpával! Videó esetén például egy LED lámpával. Tesztünkben négy olcsó videolámpát mutatunk be a mozgóképrögzítés híveinek.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Így készíts lélegzetelállító asztropanorámát!

Bizonyára te is gyönyörködtél már a fantasztikus látványt nyújtó asztrotájképek továbbfejlesztésének számító asztropanorámákban. Ebből a videóból megtudhatod, hogyan lehet ilyet készíteni!

A világ leglátványosabb animációja a gyújtótávolság hatásáról

A teret összepréselő teleobjektív hatásáról már írtunk ma a drámai hatásról szóló blogpostunkban, ahol egy példát is láthattunk erre. De igazán szemléletesen ez az...

Három tipp téli fotózáshoz

Bár hazánkban a múlt heti melegfrontot követően a korábban szép, havas tájak egyre inkább ismét szürkévé válnak, biztosan van még, aki most készül téli...

Alapfokon: Memóriakártyák – MemoryStick

A Sony által néhány éve bemutatott rágógumi méretű memóriakártya nem nagyon hatotta meg a közönséget.

Lineáris elektromágneses motorok a fókuszmeghajtásban

Szakdolgozat címnek is beillene a bejegyzésünknek adott cím, pedig csupán egy érdekes technológiai blogposztot ajánlunk benne, ami nem is olyan nagyon komoly mélységű, mégis,...