Nikkor Z 20mm f/1,8 S – teszt

0

Felépítés

A Nikon szépen bővíti az f/1,8 fényerejű objektív szériáját a tükör nélküli Z rendszeréhez, amelyet még az első Z 6 és Z 7 vázak megjelenésekor indított útjára.
Legutóbb tavaly év elején bővült az objektívcsalád a 20 mm f/1,8 S változattal, amely a 24 mm-es, 35 mm-es, 50 mm-es és 85 mm-es sort egészítette ki. Ezek közül sajnos még a 24 mm-est nem sikerült összeszervezni a 20 mm-essel, hogy együtt tesztelhessük őket, hiszen utóbbi jóideig nem volt elérhető. Most azonban akadt egy lehetőség a 20 mm-es objektív tesztelésére, igaz, most a 24 mm-es nem áll rendelkezésre.

Sebaj, a szokásos teszthelyszíneink javarészénél így is lehetséges lesz összevethető képeket készíteni.

A Nikkor Z 20mm f/1,8 S-re is igaz az, amit már a 35mm-esnél is írtunk, hogy gyakorlatilag az egyszerűség és letisztultság jegyében készült. Nincs semmi sallang az objektíven, konkrétan egyetlen kapcsoló került rá, így semmi más nem bontja meg a finom eleganciát.

Jelenleg ez az eddigi legnagyobb, 94 fokos látószöget kínáló fix gyújtótávolságú, full-frame szenzort is kirajzoló objektív a Z rendszerhez (zoomban elérhető nagyobb látószögű is, lásd 14-30mm f/4 S).

A fényerőt tekintve itt nem mondhatjuk azt, hogy azért engedett belőle a Nikon, hogy jóval kisebb lehessen az objektív tömege (vagy mérete), hiszen a tükörreflexesek F bajonettjére sem volt a gyártónak nagyobb fényerejű modellje (egyedül a Sigma készített 20mm f/1,4-et az Art szériában, 1 kg-os tömeggel).
Az F bajonettes Nikkor 20mm f/1,8G ED AF-S 355 grammot nyomott, az új Nikkor Z optika tömege ezzel szemben 505 gramm, azaz szó nincs arról, hogy spórolt volna a gyártó a kiváló képminőség érdekében, böszme nehéznek ugyanakkor erős túlzás volna nevezni.

A Nikkor Z 20mm f/1,8 S objektív 14 lencsetagból épül fel, ezek közül három extra alacsony szórású (ED), valamint három aszférikus kialakítású, így a színhibák csökkentése és a képsarkok tökéletes leképezése is megoldott.
A lencsék felületét nanokristály bevonattal látták el a tükröződések és a fényszóródás minimalizálása érdekében, ezen kívül pedig a frontlencse külső felét fluorin bevonattal látták el, amely a tisztántartást könnyíti meg.

Az élességállítást itt is léptetőmotor végzi, amely a lehető legjobb választás a Z bajonettes MILC-eknél is előforduló kontraszt alapú élességállításhoz (annak ellenére, hogy a gépek rendelkeznek fázis-különbség érzékeléssel is, a fókusz precíz finomhangolása már kontraszt alapon történik).

Mivel az objektív belső élességállítású, így a frontlencse nem fordul el, illetve előre-hátra sem mozog az élességállítás során (a hátsó lencsetag sem vesz részt az élességállításban, a fókuszcsoport a lencserendszer belsejében található).

Az objektívhez első és hátsó kupakokat, valamint egy puha objektívkendőt mellékel a gyártó. Napellenző opcionálisan vásárolható (Nikon HB-95).

A frontlencse hasznos átmérője 52 mm, ez elé 77 mm-es szűrőt tekerhetünk fel.

A specifikáció a Nikkor Z 20mm f/1,8 S adatlapján tekinthető meg.

Használati tapasztalatok

A Nikkor Z 20mm f/1,8 S objektív jóval hosszabb, mint az F bajonettes 20mm f/1,8G ED AF-S. Míg utóbbi 8,3 cm hosszú, a cikkünk tárgya a bajonett csatlakozótól mérve 11 cm-rel nyújtózkodik előrébb. Az objektív időjárásálló szigeteléseket is kapott, amelyek több ponton akadályozzák meg a nedvesség és por objektívbe jutását. Ennek legárulkodóbb jele a fém bajonett csatlakozó körül körbe futó gumigyűrű.

Az objektív tubusának bajonetthez közeli része fém, míg a fókuszgyűrű előtti és mögötti rész hőstabil műanyag borítású.

A kézi élességállításhoz a mintegy 4,5 cm szélességű, sűrűn bordázott gyűrűt használhatjuk. A focus-by-wire megoldás miatt az élességállítás során nem közvetlenül a lencsetagokra hatunk, csak a fókuszmotor vezérlésére. A kézi élességállítás során kellően finoman és precízen dolgozhatunk, hiszen több, mint 360 fokot is forgathatunk ezen, mire a közelponttól a végtelen tárgytávolságig eljutunk. Ez persze csak akkor van így, ha lassan forgatjuk a fókuszgyűrűt, gyors forgatásra az „áttétel” is magasabb lesz, így ha kell, nagyjából 100 foknyi gyors elfordítással is átérünk a közelponttól a végtelenig.

Távolságskála nincs az objektíven, egy hozzávetőleges virtuális skálát a fényképezőgép LCD-jén láthatunk kézi élességállítás során.

Kapcsolóból egy került az objektívre, az autofókuszt és a kézi élességállítást váltó A/M.

Bár a különböző sebességgel dolgozó elektronikus gyűrű miatt a videózásnál a precíz follow-focus nem igazán érhető el, ettől függetlenül nagy méretű LCD-n a kézi élességállítás még használható lehet, ezért megnéztük, van-e fókuszlégzés, és ha igen, milyen mértékű. A Nikkor Z 20mm f/1,8 S esetében közepes mértékű a tárgytávolság függvényében a látószögváltozás (kb. 7%-nyi), itt közelpontnál egy kicsivel nagyobb látószöget kapunk, mint végtelen tárgytávnál.

Látószög változás a tárgytávolság függvényében