Címlap 2019

Archívum

Kipróbáltuk: Canon EOS RP – teszt

Amikor tavaly nyár végén a Nikon és a Canon bemutatták saját full-frame szenzoros tükör nélküli fényképezőgépeiket, még mindenki úgy gondolta, hogy a Nikon nagy előnyre tesz majd szert, hiszen egyszerre két gépet is piacra...

Testközelből: Panasonic S 50mm f/1,4 és S1R/S1 technológiai részletek

A Panasonic tegnap tartotta a teljes Leica képkocka méretű szenzorral szerelt S1 és S1R tükör nélküli cserélhető objektíves fényképezőgépeinek hazai bemutatóját az NDustrial fotóstúdióban, ahová mi is hivatalosak voltunk. Bár az S1R tesztjét már elkészítettük,...

Nikkor 8-15mm f/3,5-4,5 E ED AF-S Fisheye – teszt

Nehéz a halszem objektívekre úgy gondolni, mint amelyekkel változtathatjuk a látószöget. Éveken keresztül nem is volt olyan, hogy halszem-zoom, talán csak a viccekben. Aztán a Pentax 2005-ben bejelentette az első APS-C-s, a Canon pedig...

Tamron 15-30mm f/2,8 Di VC USD G2 – teszt

A Tamron még 2014-ben adta ki teljes kisfilmes képkocka kirajzolására tervezett 15-30mm-es nagylátószögű, nagy fényerejű zoomját, amelynek tavaly augusztusban jelent meg a második, átdolgozott kiadása, G2 jelöléssel. Az új verzió dupla processzoros (Dual MPU) kialakítású,...

Izgalmas LED lámpák: Metz mecalight S500 BC és L1000 BC

Nem csinálok belőle titkot, hogy amikor tudomásomra jutott a következő tesztalany, miszerint LED panelek érkeznek, nos, nem vert ki a veríték az izgalomtól. Sok LED-es állandó fényű lámpát láttam már, ezek között voltak olyanok,...

Kipróbáltuk: Panasonic Lumix S1R – teszt

Aki folyamatosan nyomon követi a fotótechnika fejlődését, biztosan fejből vágja már azt az ezerszer elmondott tényt, hogy a Panasonic 10 évvel ezelőtt kezdett bele a tükör nélküli cserélhető objektíves fényképezőgépek piaci bevezetésébe. Akkoriban már...

Nikkor AF-S 28mm f/1,4 E ED – teszt

A Nikon pár éve frissítette 28 mm-es nagylátószögű, nagy fényerejű fixét és akkor jelentette be az elektromágneses blendevezérléssel dolgozó Nikkor AF-S 28mm f/1,4 E ED modellt. Nyilvánvaló, hogy nem egy vadonatúj darabról van szó,...

Vezeték nélküli mikrofonok a Boya kínálatában

A fényképezőgépek videó képességeinek javulásával egyidőben lett egyre népszerűbb tevékenység a youtube-erkedés, illetve a MILC vagy DSLR fényképezőgépekkel való videózás. Biztos sokan vannak, akik azonnal tudják, hogy mit akarnak, és egyből úgy állítják össze...

Sigma 28mm f/1,4 DG HSM Art – teszt

A Sigma már tavaly is rendelkezett 24mm f/1,4 DG HSM Art objektívvel, amelyet mi is elégedettséggel teszteltünk. Azonban 28 mm-es fixe sokáig nem volt a japán gyártónak az Art szériában, sőt, a korábbi EX...

Kipróbáltuk: Olympus OM-D E-M1X – teszt

A cserélhető objektíves tükör nélküli fényképezőgépek egyik úttörője az az Olympus, akik 10 évvel ezelőtt a Panasonic-kal karöltve alapították meg a mikro NégyHarmados rendszert. Érdekes módon eleinte az Olympus inkább a kis méretű, zsebgépekhez...

NÉPSZERŰ CIKKEK

Így távolítsd el (retusáld le) a távvezetékeket, drótokat a fotódról – pofon egyszerűen

Lehet nem is gondolnád, mennyire egyszerű vezetékeket, kábeleket eltüntetni egy fotóról. Aaron Nace megtanítja neked is, hogyan érdemes csinálni...

Absztrakt makrók – Nikon #CreateYourLight

Folytatódik a Nikon otthoni fotózást elősegítő oktatóvideó sorozata, ezúttal a házi absztrakt makró fotózásé a főszerep. E témában négy videó is megjelent!

Fotómanipulációk Photoshopban – ingyenes oktatóvideók

Habár a Photoshopos képfeldolgozásokról már sokan készítettek oktató videókat és készítenek ilyeneket a mai napig, a TastyTouts sorozata mégis különlegesnek tekinthető, hiszen egyrészt nem...

Olvasónktól: Egy fotó egy gombóc fagyiért

Mennyit ér ma egy fotózás? Sokan foglalkoztak már ezzel a kérdéskörrel, főként a profi és hivatásos fotósok közül. Egyre többen panaszkodnak arra, hogy nagyon...

A medián fotózási technika

Szűcs Mátyás egy érdekes technikáról írt nekünk cikket, amelyben bemutatja, hogy a Photoshop Smart Objects-einek egyik tulajdonságát hogyan hasznosíthatjuk olyan kompozit fotók készítésénél, amelynél...