Képminőség
Színhiba
Az előző oldalon írtunk már az alacsony szórású tagok alkalmazásáról, amelyből ebbe az objektívbe bőségesen került, még „F”-típusú is, amely a gyártó legkomolyabb fegyvere a színhibák ellen.
Az optikai felépítést ismerve arra számítunk, hogy igen minimális színhibával találkozunk.
A tesztábránkról készült fotók alapján valóban azt mondhatjuk, hogy ha nem is tökéletesen nullára, de igen minimálisra sikerült csökkenteni a laterális kromatikus aberrációt.
Azt vegyük még figyelembe, hogy a 42 Mpixeles tesztgépünk képéből készült 500 pixel széles kivágásokon látható részletek igen komoly nagyítást jelentenek, egy átlagos 24″-os (nem 4k) monitoron nézve ugyanis ez megfelel 3×-os nagyításnak egy 300 dpi-s nyomathoz képest (a 300 dpi-s nyomaton ugyanis az 500 pixel mindössze 4,2 cm-en terül el, míg az említett monitornál 13,5 cm-en).
Mivel tükör nélküli géphez készült objektívről van szó, amelybe ma már korrekciós profil is integrálható, így azt is megnéztük, hogy a RAW fájlokba ment-e a gép színhiba csökkentésre használható profilt. A Lightroom ki is írja, hogy beágyazott kromatikus aberrációt csökkentő profilt tartalmaz a RAW fájl, amelyet ugye automatikusan alkalmaz is. Ezért a Capture One-nal is megnéztük ezt a képet, ahol Generic profillal kikerültük ezt a beágyazott profilt. Az így kiexportált képen kicsivel erősebb színhiba látható, azaz van valamennyi szoftveres korrekció a Lightroom esetén.
A rekeszt szűkítve a színhiba mértéke is jelentősen csökken, F4-nél már szinte alig észlelhető.
Színhiba (laterális)
Nem hagytuk ki az optikai tengely irányában jelentkező axiális (longitudinális) színhiba vizsgálatát sem. Ez az optikai hiba a lencsék hullámhossztól függő eltérő törési mutatójából adódik és nem csak a kép sarkában, de képközépen is ugyanúgy látható lehet, s leginkább a fókusz előtti és mögötti területeken érhető tetten. Gyakorlatilag ez a színhiba a különböző hullámhosszú fényeket különböző pontba fókuszálja az optikai tengelyen is, ezért alakulhat ki az éles, kontúros részek körül is színes aura, illetve a bokeh fényfoltok körül is megjelenhetnek ezek az elszíneződések.
A Sigma 35mm f/1,4 DG DN | Art objektívnél ez a típusú színhiba a mostani objektívek között szokatlanul erősnek tűnik, amit a beágyazott profil sem korrigál.
Nyitott blendénél 1:1 nézetben jól látható a fókusz előtt piros, a fókusz mögötte pedig a cián színű aura (amire kicsit rásegít az is, hogy az objektív teljesen nyitott blendén egy kissé lágy képet ad), amely mérete miatt nagy méretű nyomtatásban is jelentkezni fog (60 cm széles kép esetén, F1,4-gyel készült képnél 0,6 mm szélességben).
Itt is megnéztük a Capture One-nal, direkt kikerült beágyazott profillal konvertált képeket, ez esetben nem tapasztalni komolyabb eltérést.
A rekesz szűkítése itt is jelentősen javítja a színhiba megjelenését.
Színhiba (axiális)
Bokeh
Alapvetően egy 35mm-es gyújtótávolságú objektívtől nem szokás néhány centis mélységélességet várni, pláne ha a téma néhány méternél még távolabb is van. Ettől függetlenül a remek fényereje így is lehetővé teszi, hogy 2-3 méteres tárgytávolságból szépen, finoman leválasszuk a főtémát a háttérről. Ha pedig közelebbről is tudunk fotózni, akkor egész korrekt eredményt kapunk.
Ebből a szempontból érdekes kérdés az, hogy mennyire lesz szép formájú, vagy éppen különleges a képmezőben elérhető, fókuszon kívüli fényfoltok formája, azaz a boké.
Nyitott blendén finom köröcskék várnak ránk képközépen a defókluszált területeknél felbukkanó fényfoltok esetében, a képszél/képsarok felé haladva ez mindinkább átmegy oválisba, vagy lencse formába. Az axiális kromatikus aberráció itt is megfigyelhető (nyilvánvalóan mivel fókuszon túli fényfoltról van szó, itt a cián szín játszik). Kevésbé erős fénykülönbségű fotóknál azonban ennyire nem lesz látványos a kékeszöld perem.
A rekeszt F2-re szűkítve a lencse forma gyakorlatilag teljesen megszűnik és mindenhol kör formát vesznek fel a háttér fényfoltjai. F2,8-nál nagyon minimális, F4-nél 1:1 nézetben már jobban látható lesz a rekeszlamellák okozta sokszögesedés. Monitor méretben nézve inkább F5,6 az, ahol már ki lehet szúrni a sokszög formát, de a 11 lekerekített lamellának köszönhetően itt is nagyon vizslatni kell a fotót, hogy ez feltűnjön.
Összességében tehát elégedettek lehetünk a látottakkal, a nyitott blendés bokeh még egy kicsit különlegessé is teszi az objektívet.
Ellenfény, becsillanás
Enyhe nagylátószögről lévén szó, könnyen elképzelhető olyan szituáció, amikor a Nap direktben süt be az objektívbe, esetleg be is vesszük központi csillagunkat a kompozícióba.
Bár a modern objektíveknél igyekeznek csökkenteni a becsillanást, a jelenség a legtöbb esetben észlelhető. A Sigma 35mm f/1,4 DG DN | Art esetében ilyen nagyon minimálisan jelentkezik, még akkor is, ha a Napkorong a képsarokból süt be.
Ami itt jellemzőbb, az a fényszóródás. A kontrasztvesztés viszont nem jelentős (a fényszóródás csak kis területet érint).
A becsillanás képek mellett egy leárnyékolt, referencia képet is készítettünk, F8 rekesszel, a becsillanás képpel megegyező zársebességgel.
Geometriai torzítás
Egy 35mm-es gyújtótávolságú objektívnél igen minimális geometriai torzításra számítunk, többnyire enyhe hordótorzításra.
A tesztképünk minimális torzítást mutat, ám az avatottabb szemek rögtön kiszúrhatják az optikai korrekciót (lapos Gauss-görbét láthatunk). Ez valamilyen szinten jó hír, hiszen azt mutatja, hogy nem bízták szoftveres korrekcióra a geometriai torzítás minimalizálását.
A MILC gépekhez készült objektívek között ugyanis akadnak beágyazott torzítás profilt tartalmazó modellek is, amelyek a fényképezőgép saját JPEG motorjánál, a gyári RAW konverternél és pl. Lightroom esetében automatikusan alkalmazásra kerülnek, azaz eleve szoftveres torzítás korrekció történik akkor is, ha RAW fájlból dolgozunk. Az erről szóló korábbi cikkünk ITT olvasható el.
A tesztképünket Lightroomban konvertáltuk, ahol a szoftver nem jelezte, hogy a beágyazott profilban lenne geometriai torzítást is csökkentő adat (csak a kromatikus aberrációról tett említést). Ennek ellenére most sem voltunk restek és megnéztük azt is, hogy mi lesz a helyzet, ha a beágyazott profilt megkerüljük (Capture One-nal).
A Lightroom nem vert át, valóban nincs szoftveres korrekció a konvertált képen, mivel a Capture One-nal Generic profilt választva is ugyanilyen képet kaptunk.
A Sigma 35mm f/1,4 DG DN | Art objektívnél távoli témáknál tehát enyhe, de korrigált hordótorzítás jelentkezik.
Közelpontnál teljesen más a helyzet, ezt a közelfényképezés bekezdésben mutatjuk meg.
Peremsötétedés
A digitális fényképezőgépek a képérzékelő szenzoraik kialakítása miatt sokkal érzékenyebbek a peremsötétedés kialakulására, mint régen a filmes gépek voltak. Ott gyakorlatilag csak az objektív okozott ilyet, a digitális korszakban viszont a szenzor felületéhez képest a merőlegestől nagy szögben eltérő fénysugarak is előidéznek ilyen jelenséget pluszban.
A nagy szenzorokhoz készült nagy fényerejű objektíveknél ezért határozottan jelen van a vignettálás és ez alól a Sigma 35mm f/1,4 DG DN | Art sem kivétel.
Sőt, nagyon nem. Ugyanis nem csak nyitott blendén érzékelhető a képsarkok sötétedése, hanem még F11-nél is. Persze szűk rekesznél visszafogottabban, de még ott is jelen van.
F1,4 nyitott blendénél jelentős a peremsötétedés mértéke közel 50%-os (2,8 Fé), ez F2-nél 30%-ra csökken (1,8 Fé).
F5,6-nál már nincs komoly vignettálás, de ez megmarad még F11-nél is (a peremsötétedés itt ~18%-os, ami közelítőleg 1,2 Fé-et jelent).
A beágyazott profil lehetősége miatt a gyártó élhetett volna azzal, hogy ezt az optikai hibát is szoftveresen korrigálja, hiszen ráadásul ez az, amit a legkönnyebben és legfájdalommentesebben lehet javítani (minimális zajnövekedés árán). A beágyazott profil azonban nem tartalmaz peremsötétedés korrekciós adatokat, így ezt nem korrigálja sem a gép, sem a Lightroom, illetve nem is találni hozzá való profilt. Talán az Adobe készít majd külső profilt, amely segíthet könnyen korrigálni a vignettálást, ha ez szükségesnek mutatkozik. De egyelőre nincs ilyen.
Makró, közelfényképezés
A hagyományos fix gyújtótávolágú objektívek közelpontja általában 9-10×-ese, mint a gyújtótávolságuk, így egy 35 mm-es fixnél többnyire 30-35 cm közelponttal dolgozhatunk. A Sigma 35mm f/1,4 DG DN | Art is illeszkedik ebbe az ökölszabályba, legkisebb tárgytávolsága 30 cm, ahol gyári adatok szerint 0,19×-es nagyítása van.
Nekünk sikerült 28 cm-es tárgytávolságra is élesen fókuszálni, ez esetben a munkatávolság (téma frontlencse távolsága) 15 cm.
Ahogyan már a geometriai torzításnál írtuk, míg távoli témáknál enyhe (és korrigált) hordótorzítás jelentkezik, a közeli fotók esetében más a helyzet. Itt elég jelentős párnatorzításunk van.
A lefedett képterület szélessége 169 mm, azaz a leképezési arány 1:4,7 (0,21×-es).
A nagyítás mértékével nincs gond, a torzítás azonban elég komoly, ráadásul ezt még a képsarkok életlenedése is rontja. Ez pedig sajnos nem mezőelhajlás miatt következik be, ami még lehetővé tenné, hogy a képsarokban lévő témára fókuszáljunk (maximum sík felületeket nem tudnánk egyenletes élességgel fotózni), hanem az asztigmatizmus miatt, így a képsarkot közeli témáknál nem lehet élesre állítani (minimális tárgytávolságnál F8-nál sem).
Ezt tapasztaltuk már a kromatikus aberráció tesztképünk készítésénél is, amelyről egy rövid videót is felvettünk, ami mutatja, hogy miképpen rontja az asztigmatizmus a képsarki élességet, illetve miért nem lehet tökéletes éles kép nyitott blendén a képsarokban.
Képminőség
Az objektívnél általánosan megszokott dolog, hogy nyitott blendén lágyabb képet ad, mint kicsit lerekeszelve. A kérdés az, hogy ez milyen mértékű, hiszen az új Sigma Art objektíveknél az eltérés minimális szokott lenni.
Persze nagy titkok nincsenek, már a korábbi, DSLR-ekhez fejlesztett Sigma 35mm f/1,4 DG HSM | Art esetében is láttuk, hogy csak kis mértékben lágyabb az objektív nyitott blendén, s noha a DG DN változat optikailag eltér az előbb említettől, itt is hasonlót tapasztalni.
A Sony Alpha 7R II váz 42 Mpixeles felbontása se nagyon tudta zavarba hozni az objektívet, jóllehet, F1,4 nyitott blendén 1:1 nézetben érezhető egy nagyon enyhe lágyság, ami F2-től varázsütésre elmúlik. 40 cm széles nyomaton azonban ember legyen már a talpán, aki ezt képes lenne kiszúrni…
A legjobb felbontást F4 és F5,6 rekesz környékén kapjuk, de még az F8-nál sincs akkora diffrakció, ami jelentősen rontaná a képélességet (nagyon-nagyon minimális, csak azonos témák különböző rekeszen készült képeinek összehasonlításakor szúrható ki, ha valaki nagyon tudja, mit kell nézzen)!
Ez jó hír azoknak, akik tájképezni is szeretnek, hiszen ott inkább a szűkebb blende a sűrűbben használt.
A képközépen kívül nem lényegtelen a képsarki leképezés sem. Itt közelfényképezésnél elég jól látható asztigmatizmus jelentkezik, míg távoli témák esetében ez annyira nem feltűnő. Olyannyira nem, hogy még éjszakai égbolt fotózásnál a csillagok esetében se nagyon tűnik fel.
Ez alapján jól használható a Sigma 35mm f/1,4 DG DN | Art asztrotájképek készítésére is.
A képsarki asztigmatizmus F4-től már szemmel nem észlelhető (1:1 nézetben sem).
A homogenitást tehát elsősorban a vignettálás rontja, ennél sokkal kevésbé problémás a rajzolat (asztigmatizmus). A színhiba minimális, ahogy az ellenfényt is jól tűri az objektív.
Értékelés
A Sigma újra bebizonyította, hogy lehet kellemes méretben és nem elviselhetetlen tömeggel jó fényerejű 35mm-es fixet készíteni, igaz, nagyon komoly tömegcsökkentést nem értek el a DSLR-re fejlesztett változat óta (csupán 20 gramm az eltérés). A rajzolat azonban fontosabb lehet, mint pár tíz gramm tömeg.
A fent már írt képminőség összefoglaló alapján valószínűleg már jól látható, hogy minőségben nem kell komoly kompromisszumot kötni, ha nem a Sigma 35mm f/1,2 DG DN | Art változatot, hanem az f/1,4 modell mellett tesszük le a voksunkat.
A Sigma 35mm f/1,4 DG DN | Art leginkább nyitott blendés rajzolatában marad el az előbb említett Sigma 35mm f/1,2 DG DN | Art-tól, amihez képest egy picit lágyabb a kép. Ezen kívül egy kicsit erősebb az f/1,4-es színhibája (főképp az axiális kromatikus aberráció nyitott blendén), illetve másképpen korrigált a geometriai torzítása, amely azonban így is alacsony mértékű. A peremsötétedés is kicsit komolyabb a kisebb tömegű és kedvezőbb árcímkével rendelkező f/1,4 modell esetében.
De gyakorlatilag nagyon kevés olyan helyzet lehet, amikor az f/1,4 fényerejű objektív nem elég és az f/1,2 viszont tökéletes.
A kompromisszumnak ára van, a két objektív közül ha valaki megkérdezné, mégis melyiket válassza, biztosan nem tudnék helyette dönteni. A felsorolt jellemzők alapján már a fotósnak kell eldöntenie, hogy a 650 grammos Sigma 35mm f/1,4 DG DN | Art-ot, vagy az 1,1 kg-os Sigma 35mm f/1,2 DG DN | Art-ot választja-e full-frame szenzoros tükör nélküli fényképezőgépéhez. Legalábbis ha Sony E vagy Leica L bajonettes (Leica, Sigma vagy Panasonic) gépe van, mert Canon RF illetve Nikon Z bajonettel (egyelőre még?) nem kapható.
Ami pedig még nagyon fontos, az az ár.
A nagyobb fényerejű nagytesóért 520 ezer Ft-ot kell a kasszánál leszurkolnunk, míg a Sigma 35mm f/1,4 DG DN | Art ára csupán 310 ezer Ft.
Jól hangzik? Szerintem igen!
Ami pedig a további alternatívákat illeti f/1,4 fényerő környékén: használható az elődnek tekinthető, eredendően DSLR-re készült, de Leica L és Sony E bajonettel is kapható 35mm f/1,4 DG HSM | Art változat, árban azonban szinte semmit se nyerünk hiszen ez is 300 ezer Ft. Sony-ra pedig létezik még a gyártó saját Sony Distagon T* FE 35mm f/1,4 ZA modellje bruttó 390 ezer Ft-ért (630 grammal), vagy az idén megjelent Sony FE 35mm f/1,4 GM potom 690 ezerért (524 gramm). De ott van a Sony FE 35mm f/1,8 objektíve is, ami 300 grammnál is könnyebb, ára pedig 220 ezer Ft, de rajzolatban elmarad a cikkünk tárgyától.
Leica L bajonettel a fent említett lehetőségeken kívül más opciónk nincs ilyen fényerővel (a Panasonicnak nincs 35mm-es fixe, a Leica egy egész fényértékkel kisebb fényerejű objektívet kínál az L bajonettre, a Leica APO-Summicron-SL 35mm f/2 ASPH. modellt, amely 1,68 millió Ft-ba kerül és még csak nem is kisebb és nem is könnyebb, mint a Sigma 35mm f/1,4-es objektíve).
Az objektív kipróbálása során igyekeztünk a lehető legtöbb témát érinteni, a jó közelpont miatt közelképet is lőttünk, a nagy fényerő előnyeit pedig esti/éjszakai, illetve asztrotájkép szerű képen is leteszteltük. Ezen kívül egy portré jellegű kép is készült, amit persze nem a klasszikus értelemben vett portréként kell elképzelni, esetünkben ez egy testépítő portfóliójának elkészítését érintette (ahol nyilván többet használtunk 85mm-es portréobjektívet, de adódott egy helyzet, amikor a 35-ös is előkerült a fotóstáskából).
A statikus témák ezúttal sem maradtak el, ahol a nyitott blendés és szűkebb rekesszel készült fotók minősége is leellenőrizhető. Emellett tartottuk magunkat ahhoz, hogy a képsarkok leképezésének ellenőrzése is fontos, így olyan tesztfotók is születtek (vasútállomás, díszterem), ahol ezek is megnézhetők (persze egy teljes rekeszsorozaton).
