Címlap 2011

Archívum

Hensel Integra 500 Plus FM vakuszett

Nincs az a férfi, akinek ne lenne titkos vágya, hogy egyszer kipróbálhasson egy Jaguárt. Én azon szerencsések közé tartozom, akinek már volt erre lehetősége. Igaz, nem négy kerekűt, de két kerekűt és három lábút igen. Jah, a studióvakuk Jaguárjáról beszélek, egy Hensel vakuszettről, mellyel igazán élmény a munka.

Balogh fénycsőtabló (BLK-6×55 330W DMX)

Ritkán került sor oldalainkon fénycsőtablók bemutatására, pedig a nyilvánvaló videostúdiós előnyeik mellett egy fotóműteremben is megállják helyüket. Most ráadásul egy ízig-vérig hazai termék kerül terítékre a budapesti Balogh Stúdió műhelyéből.

Leadpower LP750 akkumulátoros inverter

Aki rendelkezik már stúdióvakukkal, de kültéren is fotózik, bizonyára elgondolkozott már rajta, hogy milyen jó is lenne ezeket az eszközöket kint is használni, ha már egyszer drága pénzért megvásárolta. A Leadpower akkumulátoros invertere többek között ezt teszi lehetővé, de bármely más szabványos 230V-os készülék üzemeltethető róla az elektromos hálózattól távol.

Phottix állandó fényű lámpa

A folyamatos megvilágítást nyújtó stúdióvilágítási eszközök közül legutóbb nyár elején mutattunk be néhány darabot. Folytatva a pár hónapra megszakadt sorozatot, most egy energiatakarékos megoldást próbáltunk ki.

Rádiós vakukioldók

Szokásos csoporttesztünkben ezúttal nem a fényképezőgépeké, hanem kiegészítőké a főszerep. Összeszedtünk egy tucat rádiós vakukioldót a hazai forgalmazóktól és egy karámba eresztettük őket. Volt itt kicsi, nagy, olcsó és drága, csupán egyetlen elvárásunk volt velük szemben, működjenek. Tapasztalatainkat a következő cikk összegzi.

Yongnuo vakuk

A szerkesztőségbe lépve egy titokzatos doboz fogadott a sarokban. Kibontva már semmi titokzatos nem volt benne, csak egy nagy rakás fotós kiegészítő, melyekből kedvem szerint válogathattam. Első körben három furcsa nevű vakut szúrtam ki magamnak. A Yongnuo sorozat villanói elsősorban az olcsóbb vakukat keresők számára jelenthetnek megoldást.

Metz vakuk a porondon

Három Metz villanó járt nálunk, egy belépőszintű Metz 36 AF-4C, egy középkategóriás Metz 48 AF-1 és egy csúcs készülék, a Metz 58 AF-1. A vakuk javarészét egy esküvőn is kipróbáltuk. Tapasztalatainkról rövid cikkünkben számolunk be.

Fomex N-light (N300) lámpa

A hagyományos fotólámpák több előnnyel rendelkeznek a vakus megvilágítással szemben. Ilyen például a jobban tervezhető, azonnal látható világítás, vagy például a videósnittekhez való felhasználás. Ám ezek mellett hátrányokat is találunk. Mi lenne ha az utóbbiak jó részét megpróbálnánk kiiktatni? Akkor kapnánk meg az N-Light lámpát, most bemutatandó, legérdekesebb tesztalanyunkat.

Mikrosat DTW-1000 állandófényű lámpa

A folyamatos fényű fotólámpákat bemutató sorozatunkban most az előzőnél méretben és teljesítményben is nagyobb darab következik. Gyártója ugyanaz a cég, mint legutóbbi áldozatunknak, legfőbb érdekessége pedig a Fresnel lencsés fókuszálás. A cikkből ez, és több minden más is kiderül.

Mikrosat DTR-800 állandófényű lámpa

Legutóbb egy meglehetősen emberes világító alkalmatosságot egy nyolc-csöves fénycsőtablót mutattunk be, de van ott még ahonnan ez jött, hiszen néhány állandófényű lámpát is rejtettek a dobozok. Legkisebbjük egész kompakt méretével, de jó teljesítményével számíthat figyelmünkre, és reméljük az olvasókéra is a következő rövid bemutatóban.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Absztrakt makrók – Nikon #CreateYourLight

Folytatódik a Nikon otthoni fotózást elősegítő oktatóvideó sorozata, ezúttal a házi absztrakt makró fotózásé a főszerep. E témában négy videó is megjelent!

Lépj tovább a DSLR-ed kitobjektívén – a legjobb fix objektívek

Ha már megkaptad, vagy megvetted életed első DSLR-jét, szinte biztos, hogy az alap kitobjektívvel kaptad. Merre érdemes tovább lépned? Mit adnak neked pluszban a fix gyújtótávolságú objektívek? Melyek a legkedveltebb típusok? Cikkünkben ezt foglaljuk össze.

Hogyan válasszunk monitort?

Nem csak fényképezőgépeknél, de monitorok kiválasztásánál is gondban lehetünk, ha nem tudjuk pontosan, mire érdemes figyelni és mi alapján válasszunk. Cikkünkben a monitorok fotósok számára legfontosabb tulajdonságaival ismertetjük meg az Olvasókat, s olyan gyakorlati jellegű ötleteket adunk, amely segít a szükséges monitor kiválasztásában.

Heti Fortepan – 19.: Üss, zsötem, bosszúálló, anya

Manapság lassan az számít különcnek, aki megőrzi bőre tisztaságát és nem tetováltat legalább egy nonfiguratív grafikát a testére, de a szocializmusban igazi különc az volt, aki akármilyen kezdetleges módszerrel, de rávarrta/rávarratta a testére a mondanivalóját, ha mást nem, hát azt, hogy "ÜSS".

Oktatófilm sorozat a Nikon Z 9 használatáról

A Nikon új videós sorozatot indított útjára, amelyet a profi Z 9 képességeinek megismeréséért és használatának könnyebb elsajátításáért hoztak létre.