Kipróbáltuk: Canon EOS R5 – teszt

0

Értékelés

A Canon EOS R5 érdekes öszvér lett. Öszvérnek hívom, mert ez már nem csak fényképezőgép, itt bizony a videós képességekre is komoly hangsúly került. Érdekesnek pedig azért nevezem, mert pont ez a videós képesség az, ami miatt nehezen pozicionálható a gép.
Tiszta sor, hogy a 8k felvétel jelenleg egyedülállóvá teszi, ugyanakkor 4k felbontásban csak a HQ mód ad kellően jó minőséget, ami a 60 kép/mp-es frissítést nem kínálja. Ilyen képfrissítéssel csak sorkihagyásos 4k mód van, amelynek részletgazdagsága bizony elmarad attól, amit egy ilyen árú géptől várnánk.
A 4k és 8k videofelvételek rögzítésének pedig komoly gátjai vannak, már az is csökkenti az egy menetben felvehető videó hosszát, ha csak élőképen vagyunk, vagy épp a menüben állítjuk be a gépet.
A 8k-ban 10 percnyi, 4k-ban 25 percnyi felvétel egy-egy rövidebb snitthez elég lehet, de folyamatos munkához nem használható (így pl. egy esküvői videós simán belefuthatna olyanba, hogy éppen nem indul el a felvétel akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne rá). A beépített mikrofon ráadásul csak mono felvételt tesz lehetővé.
Persze áthidalhatjuk ezeket azzal, ha egy külső videórögzítőt használunk (Ninja Atomos V), illetve külső sztereó mikrofont csatlakoztatunk a géphez.

A fotós képességek terén viszont elképesztően jól teljesít a gép.
Felbontása kiváló, a képzaja ennek ellenére nem magas, a dinamika tartaléka is rendben van, sőt, az erősen alulexponált képeket is gond nélkül lehet utómunkázni.
A fókusz sebesség remek, a követés is pontos, a sorozat sebességgel se lehet gondunk és ehhez kellően nagy puffer is társul, így hosszú sorozatok készíthetők.

A Type-C USB-n keresztüli táplálást még jó lett volna elérhetővé tenni egy átlagos PowerBankhoz is.

Látva az EOS R5 és EOS R6 gépeket, ma már nem állíthatjuk, hogy a Canon nem veszi komolyan a MILC szegmenst. Ezekkel a gépekkel megmutatta a japán gyártó, hogy képes felvenni a kesztyűt és olyan modelleket piacra dobni, amelyek képességeikkel bőven megszorongatják a konkurens termékeket.

Más kérdés, hogy ezekért a tulajdonságokért mennyire kell a zsebünkbe nyúlni. Nos, ha az EOS R6-nál azt írtuk, hogy nem olcsó, akkor az R5-re mit is mondhatnánk? Egy befutott profi biztosan ki tudja termelni az árát, ettől függetlenül azért el fog gondolkozni, hogy mennyire rentábilis befektetés 1,7 millió Ft-ért új vázat venni. Egy sportfotósnál nyilván nem kérdés, hogy az EOS-1D X Mark III árának ez csak töredéke, a sorozat sebesség pedig közelébe ér annak, de egy porté- vagy esküvői fotográfus már több gépből is válogathat, ahol nyilván más gyártók termékei is szóba kerülhetnek. Ez esetben pedig bőven 1 millió Ft alatt is találni erre alkalmas gépeket (persze ha MILC-ek, akkor azok fókuszsebessége nem éri majd el az EOS R5-ét, amely parádés e tekintetben!)

A Canon EOS R5 váz ára 1,7 millió Ft, a kit árakat egyelőre nem ismerjük.

Pro és kontra

A gép pozitív és negatív tulajdonságai a következők:

Pro és kontra
előnyök hátrányok
  • Kicsi és könnyű gépváz
  • Kiváló részletgazdagság
  • Felbontáshoz képest is alacsony képzaj
  • Hatékony szenzorstabilizálás
  • Több fokozatban állítható zajszűrés
  • ISO50-102400 érzékenység tartomány
  • Flexibilis, rengeteg helyre beállítható AF mező
  • Kétféle AF mező méret
  • Gyors Dual Pixel CMOS AF
  • Konfigurálható az AF-rendszer működése
  • 1/3 Fé lépésenként állítható érzékenység
  • Testre szabható automatikus érzékenység (±3 Fé eltérés a reciprok szabályhoz képest)
  • +/-5 Fé tartományú expo korrekció
  • Elektronikus első redőny, vagy teljes elektronikus zár, sorozatnál is – gyors szenzorkiolvasás
  • Gyors sorozatfelvétel: gyártó által megadott max. 12 kép/mp redőnyzárral (saját mérés szerint 8,5 kép/mp), akár 20 kép/mp elektronikus zárral, követő AF-fel
  • Optikai hibák hatékony korrekciója (főleg torzítás és vignettálás, de csak JPEG-nél)
  • Csúcsfény árnyalat elsőbbség
  • HDR fotó mód
  • Expozíció sorozat lehetősége, akár önkioldóval kombinálva (HDR)
  • Többképes expozíció
  • Kiégett részek jelzése
  • Megvilágítás optimalizáció
  • Csúcsfény árnyalat elsőbbség
  • Kétféle méretű keresőkép
  • Felső státusz LCD
  • Nagy felbontású hátsó, kihajtható, érintésérzékeny LCD
  • Akár több órás expozíciós időre programozható B-mód
  • 8k és 4k DCI és Ultra HD videofelvételek, hanggal és AF lehetőséggel, jelentős képkivágás nélkül, 4k-ban akár 60 kép/mp frissítéssel
  • HDMI kimenet, veszteségmentes 10 bites jelfolyammal, C-Log lehetőség
  • Slow-motion videófelvétel 4k felbontásban 120 kép/mp-cel
  • Rekeszállítás, fókusz áthelyezés videó közben
  • Sztereó mikrofon bemenet (de mono beépített mikrofon)
  • 5 lapos saját menü szerkeszthető
  • Élő hisztogram
  • RAW, DualPixel RAW és C-RAW formátumok, HEIF támogatás
  • Programozható sorozat kézi time-lapse-hez (RAW formátumban is)
  • Sok-sok programozható gomb
  • Időjárásállóságot (cseppállóságot) adó szigetelések a vázon
  • 3:2 oldalarányú kihajtható és elforgatható, érintésérzékeny LCD
  • Aktív státuszkijelzés
  • Dupla kártyafoglalat, UHS-II SD és CFexpress kártyák támogatása
  • Gépen belüli RAW konverzió, akár több kép konvertálásához egyszerre (pl. gyors megosztáshoz)
  • Többképes zajcsökkentés
  • HDMI kimenet, elvi akkutöltés USB Type-C csatlakozón keresztül (de csak kikapcsolt állapotban, valószínűleg csak saját töltőről)
  • Wi-Fi kapcsolat Bleutooth LE-vel támogatva (Bluetooth-on felébreszthető gép, Wi-Fi-n képáttöltés, böngészés és távvezérlés)
  • Magyar menü
  • Elektronikus kereső képe kissé torzított
  • Nem készíthető szenzor eltolással nagy felbontású állókép
  • Vékonyka és alacsony markolat, csak könnyű objektívvel kényelmes igazán
  • Csak mono beépített mikrofon
  • 8k és 4k videofelvétel a melegedés miatt korlátozott időtartamban menthető
  • Ultra HD videó csak HQ módban ad kellő részletgazdagságot (max. 30 fps)
  • Nincs beépített vaku
  • Csak vízszintes fókuszszenzor, nincs kontraszt alapú AF (kizárólag vízszintes élre érzéketlen)
  • ISO 50-nél a szokásosnál kisebb dinamika átfogás
  • GPS adatok csak okostelefonról

Mellékelt tartozékok

A termék dobozában a fényképezőgépen kívül a következőket kapjuk:

  • LP-E6NH lítium-ion akkumulátor
  • hálózati akkutöltő és kábel
  • nyakpánt
  • vázsapka

A fényképezőgépet a Canon magyarországi képviseletétől kaptuk tesztünk idejére. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!

Tesztfotók

A fotókat a következő objektívekkel készítettük:

A képek a veszteségmentes elforgatást leszámítva minden tekintetben módosítatlanok.
A CR3 RAW fájlokat az Adobe jelenleg elérhető, béta állapotú DNG konverterével alakítottuk át DNG formátumúra, amelyet Lightroomban alapbeállításokkal konvertáltunk JPEG-gé (sRGB színtér, Adobe Standard színmód – Camera Standard a DNG-vel nem elérhető).

A cikkben és a tesztfotók között szereplő összes képet szerzői jogok védik. Előzetes, írásos engedély nélküli felhasználásuk tilos!

A tesztfotók megtekintéséhez kattintson a képre, a galéria új ablakban nyílik meg!